Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1937-09-04 / 71. szám

szeptember 4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Bébi és gyermek kötött ruhák, pulloverek nagy választékban Schön heim HARISNYABOLTBAN Szabott árak. KONZUM bevásárlási hely. Rövidesen megáliapitjáK a minimális must és boráraKat A kormány á'tál a borértékesítés érdekében tervbe vett intézkedések során a napokban megalakult a Ma­gyar Szőlősgazdák Országos Borér- tékesitő Szövetkezete. A kormány ezt a szövetkezeiét bízza meg a bor- intervencós vásárlások lebonyo iíásá- vál, illetve ellenőrzésével. Az eddigi konkrét terv az, hogy a szüret folyamán mustbesüritési cé­lokra 200 ezer hl. mustot, párlást cé okra az egész idény folyamán 400 ezer hl. bort, exportcélokra pedig körülbelül 200 ezer hl. mustot és bort vásáról fel a megalakult szö­vetkezet, illetve a szövetkezet ellen­őrzése alatt az exportőrök is hekap- cso'ódhatnak a kivitelbe. Ezidöszerint a tavalyi termésből még körülbelül 1.2 millió hl. készlet áh rendelkezésre. Az uj termés ki­látásai az esőzések, molykárok és jég­pusztijtósok következtében csökkeni­tek, úgy hogy a szakértők becslése szerint körülbelül 3 millió hektoli­teres termésre lehet számítani, az uj kampányban 'tehát az értékesü­tésre váró bormennyiség 4.2 millió Ы. lesz. A szövetkezet a termelői és a szövetkezeti érdekeltségek kiküldöt­teiből alakítja meg igazgatóságát és a cégbejegyzés a közeli napokban megtörténik. j A szövetkezet megalakulásával te- ; hát megtörtént az első komoly lépés a borpiac megsemmisítésére, mert a 800 ezer Ы-es vásárlás a műit évi készletek és az idei termés mennyi­ségének körülbelül 20 százalékát fe­szi ki, tehát olyan hatalmas tételt, amelynek a. piacról való kivonása egészségesebb helyzetet teremt az egész vonalon. A vidéki bankok és a gazdaadósságok A vidéki bankok szeptember kö­zepén értekez’etet tartanak a gazi- daadósságok ügyében. Mint 'ismere­tes, a védett birtok egyes terheinek átalakítással, i felőleg könyvadósság- válialássai ’történő rendezése tárgyá­ban kiadott minisztere1 nöki rendelet értelmében úgy a rendezés alá eső gazdaiadós, mint a hitelező is kötet­esek adataikat legkésőbb november közepéig a helyi bizottságnál beje­lenteni. , ( Nagyon fontos, hogy az adósók I adatai egyezzenek a hitelező vidéki pénzintézetek adataival, mert ellen­kező esetten az ilyen ügyek bíró­sági tárgyalás alá kerülnének, ami pedig sok munkával, idővel és költ­séggel jár. A vidéki pénzintézetek azt akarják megbeszélni, hogy miként tehetne ’egkönnyebben elérni, hogy az adó­sokkal közösen elhatározott adatokat jelentsenek be a helyi bizottságnak. Felakasztották isglojtott áldozatukat a gyilkosak A szegedi rendőrség rejtélyes ügy­ben nyomoz napok óta. Délibáb­utca 49. számú lakásán felakasztva, ho'ttan találták Árva Jánosné 58 éves asszonyt, egy vasúti segédtiszt fe­leségét. A tüzetesebb rendőri vizsgálat megállapította, hogy Árváné halálát idegen kéz okozta. Megfojtották, majd felakasztották, hogy ezzel öngyilkos­ság látszatát keltsék. A rendőrség elrendelte a holttest felboncolását és egyben megindította a nyomozást a rejtélyes gyilkosság tetteseinek kézrekeritéséte. Az Asz joie a Csalhatatlan pontossággal jelzi ßz ősz közelségét az a rendőri tény, hogy szaporodnak a városban az át­utazó munkanélküliek. A »vándorma­darak« kezdenek behúzódni a város­kAzreadászetbea ba a nyári szabadélet után. A rend­őrség természetesen nem feedkezik j heg érrö1 a jelenségről és szemmei- ! tartja az átutazókat. Ilii rom részben készül a városrendezési törvény végrehajtási utasítása A parlament legutóbbi ülésszaké- j hanem igen fontos intézkedéseket ban végzett munkásságának egyik ' tartalmaz az építkezési kérdésekre legjelentősebb eredménye a város- vonatkozóan is, igy tehát ez a tőr- rendezési törvény volt. Ez a tör>- vény gazdasági vonatkozásban is vény tulajdonképpen nemcsak a vá- igen 'nagyjelentőségű. Végrehajtási rosrendezési kérdéseket szabályozza, utasítását tehát a gazdasági élet is igen nagy érdeklődéssel várja. Az iparügyi minisztériumban a végrehajtási utasítás előadói terve­zete már el is készült. Tekintetűiéi arra, hogy a törvény nem csak ki­mondottan városrendezési kérdéseket szabályoz, hanem mélyen belenyúl az építési kérdésekbe és egyéb gaz­dasági vonatkozású problémákra is vonatkozik, a végrehajtási utasítást három rendelet tartalmazza. Terv szerint az első rendelet a szorosan vett városrendezési intéz­kedések végrehajtási utasítását fogja tartalmazni, ezt követi majd az épí­tésügyi rendelkezések végrehajtási utasítása és a harmadik rendelet a hites mérnöki intézményre vonatkozó { végrehajtási utasítást tartalmazza. Az előkészítő rendelettervezeteket , az iparügyi minisztérium már szep­tember elején megküldi az érdekeltsé­geknek, hogy alkalmuk legyen a vég­rehajtási utasítás kiadása ellőtt vé­leményüket előterjeszteni. A minisz­térium ugyanis a végrehajtási uta­sítás végleges megszövegezése előtt meg akarja ismerni az érdekeltségek vé'eményét, hogy módja jegyen min­den jogos kívánság és kérelem fi­gyelembevételére. Az is lehetséges, hogy az írásban előterjesztett vé­lemények szóbeli megvitatására az iparügyi minisztérium ankétra fogja meghívni az érdekeltségeket. Lassan kialakulnak az Önálló- sitási alap szétosztási irányelvei Julius első felében jelent, meg az Országos ÖnáUósitási Alap felállítá­sáról szóló kermányrende'et és ugyanakkor nevezte ki a miniszter- elnök azt a tizenkétfiaígu tanácsot, amely az alap működését irányítja és a kért kölcsönöket megszavazza. Az alapnak tudvalévőén kétmillió pengő áll rendelkezésére, amelyből elsősorban olyan dip’omásokat fog­nak kölcsönnel támogatni, akik a vi­déken kívánják önállósítani magu­kat.. A tanács legközelebb fogja tar­tani első érdemleges ü'ését, amelyen Kuttsár Istvár kultuszmin is zter i osz- tálytainácsos, iá tanács e'őadója mér ismertetni fogja a beérkezett kér­vényeket. A kérvényeket a rendelet értelmében annak a törvényhatóság­nak első tisztviselőjénél, tehát az alispánnál, vagy a polgármesternél kell benyújtani, ahol a kérvényező önállósítani akarja magát. A tanács tagjai eddig csak egyszer tartottak megbeszélést Keiesztes- Fiseher Ferenc elnöknél, amikor ab­ban állapodtak meg, hogy a kérvé­nyek ismerete alapján fognak majd dönteni arról, hogy milyen elvek ér­vényesükének a kölcsönök megsza­vazásánál. Már az első megbeszé­lésen megállapodtak azonban abban, hogy a protekciót a legkíméletleneb­bül kiirtják. Elhatározták, hogy a ta­nács tagjai minden 'ajánlást, amit> kapnak, rögtön átadnak az elnöknek, aki azután intézkedik, hogy az Illető kérvénye ad acta tétessék. Miután a rendelet úgy intézkedik, hogy elsősorban a vidéken kell e'ösegiteni a diplomások önálió,sitá- sát, abban is megállapodtak, hogy a helyi körülményeket gondos vizsgá­lat tárgyává teszik és a letelepedésit csak ott segítik elő kölcsönnel; ahot a viszonyok valószínűvé teszik, hogy az illető biztos megélhetést tud ma­gának szerezni. így igyekeznek .elke­rülni azt, hogy esetleg egyes vidéki városokban olyan számmal teleped­jenek le fiatal orvosok vagy ügyvé­dek, amennyit az illető vidék már nem bir el. Különösen nagy súlyt kívánnak fordítani arra, hogy az; or­vosok ott keressenek maguk­nak egzisztenciát, ahol or­vos még nincsen, mert ezzel nem-' csak az illető megé.hetését biztosít­ják, hanem annak a környéknek köz­egészségügyét is megjavítják. Azt is gondos vizsgálat tárgyává teszik, hogy a kérvényező olyan fog­lalkozási ágat válasszon magának, amihez ért és amire képesítve van. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy például valaki, akinek ügyvédi okle­vele van, vagy orvos, ne folytathass son más foglalkozást. Az ÖnáUósitási kölcsönöket né­hány ezer pengőre tervezik, mert az a cél, hogy minél többen kaphas­sanak anyagi támogatást ahhoz, hogy önálló egzisztenciát alapítsanak. Az alispánoktól és polgármesterek­től most érkeznek meg a benyújtóit kérvények, amelyek érdemleges meg- birálása már szeptember közepén megkezdődik. Halasi Gazdasági Bank 1 It. К iskunhalas A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete Foglalkozik a bankUzlet minden ágával. Kölcsönök folyósítása a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem számára. Lombardelőlegek ás folyószámlahitelek Betétek gyümölcsöztetése a legelőnyösebb feltételek mellett, bármilyen összegű betétet felmondás nélkül azonnal visszafizet. Átutalások a belföld és külföld bármely pontjára. Valutaigény«, lések, menetjegyek kiadása utazási és üdülési célokra Exporttanusitványok kiszolgáltatása, exportőrök finan» cirozása, külföldi követelések beszedése és meg» előlegezése Bármilyen ügyben készséggel nyújt felvilágosítást és tanácsot.

Next

/
Thumbnails
Contents