Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-12-30 / 104. szám

4 KISKUNHALAS HELYI ÉKTESITOJB december 30 Halálra forrázta magát egy halasi cigánygyerek Kolompár Róza qgányasszony a ka­rácsony tiszteié téré meg akarta mos­hatni a famíliát és egy nagy vödör vizet melegített, A forró vízzel tett edényt a putriiban maigára rántotta a cigány­asszony kétéves Erzsébet nevű leánya. A szerencsétlen kis cigány teljesen ösa- ■szeégett a forró víztől. Bevitték a kór­házba és ott kis zen védett. irnao——awwwa Borpiac A borpiac az elmúlt héten további szflárdiulést mutatott. A szilárdulíás ek- sösorban a párlás céljaira való na­gyobb mennyiségű vásárlásoknak, másodsorban pedig az állandóan tartó exporttevékenységnek tudható be. Uj- borok kistermelőknél, Alföldön, sep­rősen 0.90—1.20, uradalmi tételek 1.20—1.50 pengő között mozogtak hektoliterenként. Kistermelőknél ab pince, uradalmaknál ab termelői ál­lomás. Jobbminőségü borokért, főleg édeskés, magasfoku borokért ennél többet is fizettek. 1 részünk, több (helyen lesz nagyobb havazás és viharos szelek vonulnak át hazánk felett. Március meleg napokkal örvendez- tet meg, de azért havazni is fog. i Április első felében változó idő­járást vár Sirius, de később 20— 28 fokos meleg esedékes. Májusra, amikor az orgona nyílik, választásit ígér a mester, nyilván képviselőválasztást... 1937-ben nagy háború nem lesz, csaik »beíforradia- lom« négy-öt helyen. Háború 1942­, ben és 1952-ben szakad a világra. A jövő évi közepes termesért az­zal az Ígérettel kárpótol Sirius, hogy »1940-re még az árvagyermek is bu- zakenyeret eszik és nem lesz sze­gény ember.« (így legyen!) í Végül egy indiszkréciót is elkö­vet a kitűnő időjós, még pedig Ju­liánná holland' trónörökösnövel kap­csolatban, aki nemsokára férjhez megy. A mester szerint két gyer­meke születik, az első leány, a máso­dik fiú lesz... 30-40 százalékkal csökkent a vadállomány Halason A nyár folyamán sőt még az ősz j mellen meglepetéssé, ősziéitéík, hogy a elején is erősen tartottja, magát az a vadállomány erősen lecsökkent és azt megállapítás, hogy az idén rendkívül monjákv legalább harminc-negyven szá- nagymennyiiségü lesz a hataisi határban zatékkal esett a vadá’üomány az elmúlt a vadállomány és úgy nyruObiam, mint évhez viszonyítva, fogolyban valóságos rekordév várható ) A nyúlna való vadászás időszaka jian. és a szezon kiváló eredményűnek mu- ' 31-ig tart, de a vadászoknak semmf tátkozik a vadászok számára. j reményük arra, hogy a hátralevő idő­Ez a helyzet nem bizonyult annak, szakban valamivel jobb helyzet legyen aminek várták, mert a vadászok kelte- vagy vpjma várható. Minőségi borvidéken az árak meny- nyjség és nem hektóliterenként jut­nak kifejezésre. Visontai vidéken fe­hér borokért 20—25, Egerben köny- nyebb tömegborokért 18—30, magas­foku, kiváló minőségű borokért azon­ban 40—60 pengőt is fizetnek hekto­literenként. Egyes la kvalitásokért, ami azonban már alig van, még en­nél js többet fizetnek. Mór vidékén az árak 22—30 P között, Badacsony vidékén kommerc-borokért 32—40 P-t, magasfoku jobbminőségü borokért 38 1 —48 P között fizetnek. Különösen nagy az érdeklődés úgy az Alföldön, mint a minőségi borvi­dékeken, színes áru iránt. Sajnos, az idén a vörös borok minősége az egész országban úgy a szint, mint a zamatot tekintve, nagyon gyenge. Gyöngyösön Othellóért, sötét áruért 18—20 P-t fizeljnek, de ennek az árunak is a foka 10 Mailigandot nem éri el és színben is gyengébb, mint amilyen lenni szokott. Exporttevékenység az egész vona­lon élénk, ami részben annak tudható be, hogy a külföldi vevők ünnepek előtt igyekeznek a megvásárolt árut átvenni. Különösen élénk volt a for­galom német és svájci viszonylatban. Féltékenységből leszúrta a feleségét, azután a kútba ugrott egy jánoshalmi gazda Karácsony első napján Szabó Já­nos gazdálkodó összeveszett fiat a« fe­leségével, akire már régóta féité- kenykedetlt. 1 Szabó a civódás hevében megdü- hödöi(t, kést rántott, nekirohant a feleségének és a fiatat asszonyt ösz- saeszurkálta. A szerencsétlen asszony sikoltozá­sára összeszaladtak a szomszédok és betörtek a szobába, amelynek ajtaját Szabó előzőleg bezárta. Szabó ekkor meilheszurta magát, majd kiszaladt az udvarra és beteugroljt a kútba, A kaiból kimentették a gazdát, aki a szúrástól is csak könnyebben sérült meg. A csendőrök a rakásán őrzik. ! ] ’ j j Felépülése után beszállítják a ba­jai ügyészség fogházába. Szabómét haldokolva szállították a halasi kór­házba. Jövő évben ünnepli а KAC fennállásának negyeászázaáos jubileumát Az Egyesület nagy sportesemények rendezésével és diszgyülés tartásával óhajtja megünnepelni a jubileumi évet Itt van Sirius 1937-es jóslata A karácsonyi posta leveliejt hozott ‘ Sirius mestertől, amelyben szebb és 1 boldogabb ujesztendőjt kíván a He- ! lyi Értesítő olvasódnak. Éhez a kíván- ! ságához szivből-Iólfekből csatlakozunk, j de levelének egyéb állításáért egye- ; dűl és kizárólag a mester visel' min- : den felelősséget. i i J Januárra borult, ködös időit, esőt, , havat, hófúvást és gyengébb hideget ( jósol. ; j Februárban — igy mondja — sze­szélyes és kritikus napokban lesz . Barcikai kályháfütő Szén 3 pengő loo kg. h á z h о z s z á I 1 i t V a Grünwald tüzelőanyag telep Telefon f>8 A KAC, mely Hajas egylet en repre­zentatív sportügyié te, jövő év tea ün­nepli fenjnáíásáiniak 25 éves évfordulóját, amit az egyesület a jubileumi évhez mél­tóan akar megünnepelni. 25 év egy egyesültet etetőben nagy, idő. A krónikás^ ha vissza’apoz a meg­sárgult lapokon beszámolhat sok küz­delemről és dicsőségről, amit a vezetők és versenyzők egy nagy, nemes cél ér­dekében folytattak, — ez a nemes cét pedig nem mjás, mint a magyar hazának erős és hazafias ifjakat nevelni, akik helyüket mindenhol megadják. A KAC volt és ma is az az egyesülete Halas városának, mely a város színeit viselő zászlaja alá tömörítetté a sportoló if­júságot és ha közbe alakultak is más sporttal foglalkozó egyesületek, azok rö- j vid szereplés után vagy fe osztottak, vagy beolvadtak a mindig sziklasziliár- dan álló atlétikai klubba. Büszkén tekinthet vissza, a múltra az ünnepelni akaró Kiskunhalasi Atlétikai dub, mert szmeilbőii o'yan híres ver­senyzők kenitek kji, akik felőlit ve a ma­gyar címeres mezt, nem egy alkalomkor vitték diadalra a magyar színeket, és győzelmeik alkalmával idegenben is is­mertté tettjék aj mpgyar nevet, dicsősé­get szerezvén ezzé! hazájuknak és ter­mészetesen Halas városának is. Ki ne ismerné szerte ez országban az atlé­tikában kitűnt, Bácsalmási testvéreket Komlóst; a tornász válogatott Vargáné Boisnyákovits Etelkát; a birkózó Kovács Mihályt; a labdarúgás két kiváló képvi­selőjét: Vanyiska Jánost és Váradi Kál­mánt. A vezetőit pedig ez egyesületnek mindig és mindenben az önzetlen sport­szeretet vezette, akik nem kiméltjak a fáradságon kívül az anyagiakat sem, csakhogy a kitűzött célt megvalósíthas­sák. , I Értesülésünk szerint már , nagyban folynak az előkészületek és ki is alakult a vezetőség terve a jubileumi évre. összefogva az öregeket a fiatalokkal óhajtja az egyesület a tervbevett ver­senyeket lebonyolítani, mefynek első ün­nepélye vo'ma, a jubileumi disztoma a városi színháziban. Az egyesület hölgy- versenyzői már hónapok óta készülnek e nagyszabású disztornára, amelyre ven­dégül fogfa látni a k'ubi az országos bajnok TestnevéLési Főiskola férficsapal- tát, élükön1 természetesen orszűgoshirü vezetőikkel: dr. Szukováthy Imre vei és Kmetykó Jánossal’. Ezt március elejére tervezi a vezetőség, a díszközgyűléssel kapcsolatosan. Úgy hajtottuk, hogy Varga Jenő testnevelési tanár már hómai- pok óta dolgozik azon, hogy megjrja a város sport ttörténetétamelyben nagy szerep jut természetesein a jubiláló egyé­sütetnek. i i ;; i i ; i i’ ; i Hócipői Sárcipőt Hócsizmát Férficipőt Gyér cipőüzletében vegyünk 6 havi részletfizetésre 6 A pünkösdi ünnepek alkalmává'; a lab­darugókat óhajtja foglalkoztatni az egyesület, amikor meg akarja hívni vállal­ni efyik neves pesti csapatot, hogy az mérkőzzön az egyesület fiai vat a Nagy- káló zi serlegért, i Egy más álka’ommal pedig a MASz fennhatósága alaltt rendezné meg a KAC atlétikai versenyét, amelyen szerepeimé­nek a legnevesebb magyar női és férfi atléták. Ezenkívül még a birkózók, ten- niszezők, mind, mind ki óhajtanak áll­ni a nagyközönség elé hogy bebizonyít­sák azt, hogy ez az egyesület él rés élni akar. Kiskunhalason lesz még a jövő évi kerületi női tornász egyéni és csapatbaj­nokság a kerületi' KISOK atlétikai baj­nokság az iskola pályaavató ünnepélyé­vel kapcsolatosam. Úgy érezzük, hogy a város minden polgára örülni fog a tervezett jubileum­nak, mert azt mindenkinek be kell látni és át kell érezni:, hogy. Kiskunhalas vá­ros fiai sem maradhatnak le a testne­velés terén folyó nemes küzdelemben más városok fiaivá! szemben. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem állnak meg a megkezdett utón, hanem halad­jak a kitűzött, cél felé minden akadályon keresztül ^ amihez azonban szükség van a nagyközönség támogatására. ; A fővárosi sajtó is sürgeti a halasi tüdőkórházat A halasi tüdőbajosok nagy problémája, a tüdőgondozókórház ügye eljutott a budapesti sajtóba is, amelynek lapjai egymásután foglalkoznak ezzel a nagy problémával. Kimutatják a lapok, mi­lyen óriási jelentőséggel mondhatnánk misszióval bír a tüdőbaj élten való vé­dekezés és megállapítja a fővárosi sajtó is, hogy minden más betegség gyógyí­tásánál előbbrevató a tüdőgondozás, amelynek nagy horderejű kérdését Halas város most rendezni kívánja. Nagy eredményeket lehet várni és hatalmas lépésit a tüdőbaj leküzdése te­rén a halasi tüdőkórháztól:, — ezzel' a megállapítássá’! végződik a budapesti to­pok beszámolója- i i , köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen drága jó gyermekünk, testvérünk temetésén resztvettek s ezáitjal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. CZEISZ MIKLÓS ÉS CSALÁDJA.

Next

/
Thumbnails
Contents