Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)
1936-11-21 / 94. szám
november 21 KISKUNHALUS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 7-8 ezer kutya vár beoltásra Halasori a jövő év tavaszári A közegészségügy legelső problémái közé tartozik, hogy a veszettségtől megóvassiamak nemcsak az állatok, de az emberek se legyenek kitéve annak, hogy őket a pasteur intézetbe kelljen szállítani. De ezenkívül sok más fontos kérdés is előf térbe helyezi azt, hogy a veszettség amennyire csak lehetséges, teljességgel kiiirtassék, ami csak úgy érhető el, ha a kötelező veszettség elten való védő oltásokat szigorúan hajtják végre. Néhány év óta ezek a kötelező oltások folynak is országszerte, de köt tetezőteg csak a pásztorkutyákra volt kimondva az oltások szükségessége. Ez a helyzet azonban nem hozott kielégítő eredményt, mert ott volt a rengeteg másfajta kutya, amely még mindig nem volt immúnis a veszettséggel szemben, Erre való tekintettel a földművelésügyi miniszter rém deletére kimondták, hogy nemcsak a pásztorkutyákat, de minden más kutyát is be kell oltani. Ezt a rendszert már be is vezették és már az idén a Dunántúl több vármegyéjében meg is valósították. A miniszter most ezt az oltási rendszert kiterjesztette az egész ország területére és igy Pest várme>- gyében, tehát Halason is, a jövő év tavaszán fogják az oltásokat megfejteni. Mint az: állatorvosi hivatal velünk közli, Halason az összes kutyák száma, amelyeket be kell majd oltani, 7—8 ezerre tehető. Azt is megtudtuk, hogy ezekkel a kötelező beoltásokkal gyökeresen megszűnnek az eddig olyan gyakori veszettségek, sőt ezt a Veszélyt teljesen ki is küszöbölik ezek a védői- oltások. BESZÉLGETÉS HALAS UJ GAZDASÁGI FELÜGYELŐJÉVEL A halasi mezőgazdaság kitűnő utakon halad előre, ha okszerűséget valósítunk meg, példát mutató lesz af homoki termelés Több ízben kihangsúlyoztuk már azt, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy Halas székhellyel uj gazdasági felügyelőt kaptunk és hogy maga az a tény, hogy a gazdasági felügyelő Halason székel, sok előnyt jelent és a mezőgazdaság számára szinte felbecsülhetetlen szolgálatot jelent. Az uj gazdasági felügyelő Jászay Miklós már hivatalában van és ezért munkatársunk felkereste öt, hogy megkérdezzük mi az impressziója Halason, hogyan látja a mezőgazdaság itteni fejlettségi fokát és mik azok a szempontok, amelyeket érvényesi- tendőnek tart, hogy a halasi mező- gazdaság továbbfejleszthető legyem ; Jászay Miklós gazdasági felügyelő a következőkben mondotta el eddigi megfigyeléseit. i i — A halasi mezőgazdaság, ahogyan azt eddig áttekinthettem, rendkívül fejlett, és valóban nem is gondoltam, hogy homok talajon ilyen eredményeket tudnak elérni. Egyformán kitűnő benyomásaim voltak úgy a szántóföldi gazdálkodásnál, mint a szőlő- és gyümölcstermelésnél is. Ezek a jó megfigyeléseim természetesen nem azt jelentik, mintha itt nem volna még sok tennivaló és hogy különböző gazdasági ágban nem kellene változtatni a mostani helyzeten. — Elsősorban az állattenyésztés az, ahol segíteni kell. Segíteni kell pedig, mint az közismert is, elsősorban az apaállatok utján, de segíteni kel ezenkívül a takarmányozás problémáin is. Ez a takarmányozási kérdés tulajdonképpen az, amely a legtöbb kívánnivalót hagyja maga után. A homoktalajon sok helyen szép lucernákat láttam, ami élénk bizonyítéka annak, hogy a talajban megfelelő előkészítéssel a lucerna megterem, már pedig ez egyike a legkitűnőbb takarmányoknak. A takarmányra kell elsősorban súlyt helyezni, mert a takarmányozási kérdés megoldásával meg van oldva nemcsak az állattenyésztés fontos kérdése, de a trágyázás kérdése is. De a fakarmánykérdés megoldásától függ a tejtermelés fokozása is, ami nem utolsó sorban fontos része a gazdálkodásnak, de az sem, hogy a jól táplált ágiatokért lényegesen magasabb árat is ér el az a gazda, aki jószágáltományából ear akar adni. — A gyümölcsfák körül is panaszokat észleltem. Sokan panaszkodtak, hogy a különböző gyümölcs- csemete árusok részéről nemi azokat a fákat kapták, amelyeket kértek és ilyen eset sok fordult elő, ezért szükséges, hogy a gyümölcsfa- iskolák fokozottabb ellenőrzés alatt álljanak. Ez is egyike azoknak a kérdéseknek, amelyen segíteni kell1. — A napokban nyílik meg — fejezte be nyilatkozatát a gazdasági felügyelő — a három hónapos gazdasági téli tanfolyam és a gazdák figyelmét különösen felhívom arra, hogy úgy ők, mint családtagjaik támogassák ezt a tanfolyamot, amely hivatva lesz bevezetni őket a gazdálkodás legkülönfélébb tudnivalóiba Kiváló szakértő előadók lesznek, ugyanakkor pedig az előadások korántsem lesznek száraz elméleti előadások, de olyanok, hogy abból feltétlen haszon háramlik a gazdaközönségre. Ezeket mondotta Jászay Miklós gazdasági felügyelő, aki csak egész rövid ideje van még Halason, nem volt alkalma még eddig mélyebben beletekinteni a gazdálkodás egész menetébe, ezek a szavai csupán futó impressziók, bizonyára a jövőben sok érdekes megfigyeléseit lógja közölhetni a közönség, elsősorban a gaz- daközönség számára és okulására. „A világháború nem elkerülhetetlen4* Sir Samu e Hoare, az angol tengernagy i hivatal első lordja a külföldi lap tu dósítók teáj án kijelentette, hogy az angol kormány az; újabb világháborút nem tartja eikerüiheté!íe|nnek. Anglia minden erejével védi a békét. 600 pengős 10 és fejőstehén érek Halason Gyenge felhajtás — magas árak a halasi vásáron A szerdai halasi vásáron gyenge felhajtás volt álltaitokban, de ezt az állatorvosi hivatal is azzal magyalrázza, hogy Halason ez a novem(- beri vásár más években is a leggyengébb szokott lenni. Ezzel szemben az ál'atárak meglehetősen magasak voltak, különösen a lovak értek el nem várt magas árakat. A vásáron sok vidék|i kereskedő és eladó is megjelent és igy az a gyenge felhajtás mellett nagy érdeklődés mellett folyt le. A vásáron a következő állatárak alakultak ki: Sertések árai: 6 hetes mafláé páronként 20—25 P, 3 hónapos malac páronként 40—50 P, 6 hónapos malac páronként 60—80 P, 1 éves malac páronként 90—100 P, öreg disznó páronként 120—130 P. Szarvasmarha árai: Borjú tó- logramonként 55—65 fillér, 1 éves borjú 130—160 P, 2 éves borjú 175 —185 P, közép minőség 300—500 P, fijas fejős tehén 400—550 P, vágó kgr-ként 50—60 fillér. Lovak árai: Csikó 1 évesig drb-ként 130—135 P, csikó 2 évesig 200—250 P, prima ló 500—600 P, igás közép 200—250 P, vágó prima 140—150 P, vágó selejtezett darabonként 35—40 P. A Juhok árai: Bárány kgr-ként 50 —60 fillér, bárány drb-ként 15—20 pengő, birka kgr-ként 40—45 fillér, birka drb-ként 25—30 pengő. A vásáron 1201 átírás történt. A kirakodóvásár nagy forgalmú volt, de az árusok arról panaszkodtak, hogy vétel kevés volt. A vásár bűnügyi része alig emüi- tésreméltó, csupán három tanyai embertől loptak el pár pengős összegé- : ! i ; и November 27-én lesz a pápa és Horthy Miklós kormányzó találkozása kedést ir elő ez az uj szabály, de a sok között a legérdekesebb az, mély a villámhárítókra vonatkozik. Kimondja a rendelet azt, .hogy minden olyan közÄ vatikáni hatóságok véglegesen meg- épületre, valamint magánépületre is, alapították Horthy Miklós kormányzó látogatásának programját. Magyar- I ország kormányzója november 27-én Iá- , bogát el ja! Vatjikánvárosba, XI. Piys pápa a Vatikán kis tróntermében fogadja a magyar államfőt. Október Tágéig több mint 3 millió métermázsa búzát exportáltunk A búzaexport kedvező alakulását mutatják a Külkereskedelmi Hivatal: most Közzétett adatai. Ezek szerint' aiz októberi buzákivitel 605.745 métermázsa volt, a mezőgazdasági év búzaexportja pedig október végéig 3.07 millió métermázsát tett ki. Az októberi kivitelből Görögország 154.000, Ausztria 101 ezer, Belgium 180.000, Olaszország 146 ezer métermázsát vétt, át, a többi Svájcba ment ki, Minden középületre villámhárító kerül 'Az uj tüzrendészeti törvény végrehajtási utasítása1 bizonyos határidőn belül a közuleteket újítások bevezetésére kötelezi. Több érdekes preventív intézamelyekben gyűléseket szoktak tartani, vagy amelyekben rendszerint az emberek tömegesebben, tartózkodnak, villámfogót kell felszerelni. / , ESKÜVŐI fehér CIPŐKBEN nagy választék Zoltán cipőüzletében Esküvő után Komlós Károly cipész mester (Hitelbank mellett) 1 реп» górt bármilyen színre befesti. [ Jótállást vállal érte, hogy a festés soha nem jön le.