Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-09-19 / 76. szám

szeptember 19 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Hol a vénasszonyok nyara ? Ftl’ábh 1 még benne vagyunk a nyárban, máris mint a bomba csap le a hír, hogy Erdé'yben havazik. Ezt a hirt nem a ro­mánok röppentették fel, hogy ez­zel is ijesztgessenek bennünket. Komoly valóságról van szó. Már napok óta érezzük, hogy valahol nincs rend az időjárás i. körül Hiányzik az átmenet a i bűvös őszbe. Hiányzik a vén- asszonyok nyara, amely eddig minden évben vigasztalást nyúj­tott a hamar végétért nyárért. Az öszelei napsugárnak a melege hiányzik, amely zsongitja az ide­geket, kellemessé teszi az erdei sétát és a szőlőszemek beárésé- nél elvégzi az utolsó érMőmun- - kál Hol marad az idén a vén- asszonyok nyara? Még se idő- , járási rend az, hogy szeptem­ber elején már nappal is feli- öltőben járjunk és ha néha ott- | hon felejtjük, bekopogt ssoa hí- ! vatlan vendégül az influenza. Sok mindent meg kellett szokni a : I mai fenekestül 'felfordult világ­ban. Ami ma lehetetlen, az hol­nap már valóság lehet. Semmi . uj nincs a nap alattt. A szenzá- j dók alkonyát éljük. Csak egyben volt még némi bizakodásunk, j Hogy a természet nem szakad ei a hagyományos múlttól: Hogy mielőtt a nyárból átfordul az őszbe, itt hagyja egy kissé a napsugarai Ez a napsugár nem a vénasszonyoké, akik ma már nincsenek, hanem édes valameny- 1 nyiünkké. Egy kis póterőgyüj- ítés a ködös-esős őszre és a zuz- marás télre. Ugylátszik, már az időjárásban sem bizhatunk. Fá­zósan, influenzásán kérdezgetjük: Hol marad az idén a vénasszo­nyok nyara? MaM«<É>ii«ÉiiMwiii ' i« I Kilenc millió lakosa van Csonka­magyarországnak Csonkamagyifvrország csendes jubi­leumot ünnepelt az, idén. Csak a sta­tisztikusok vettek tudomást arról, hogy ez év júniusában Magyarország léiekszáma túljutott a kilencmiíüión. Még az 1930-as népszámlálás 8 millió 688 ezer 319-ben állapi tóttá ; meg a csonkahaza lakosainak számát ; s ettől kezdve lassan, de biztosam, közeledett ez a szám a 9 miliő felé. A statisztikusok számítása szerint j a csonkaország körülbelül junius 2-án ' délután lépte át a jelentős áffiomást. ! A csonkahaza lélekszáma megindul ; tehát a tizedik miliő felé. A Kifen- j cedik millió tizenöt és félévébe ke- ' rült Magyarországnak. ,1920 végén ugyanis a népszám­láláskor csupán 10.000 hiányzóit a 8 millióhoz. Remélhető, hogy a szaporodás visz- szailemdüli régebbi ütemébe s irövitítebb idő alatt fogjuk elérni a 10 rmlHás jubileumot. Szívesen hozzuk igen t. ügyfeleink és a város közönségének tudomására, hogy Malom ucca 6 szám alatt Főügynökséget állítottunk fal, ahol tisztviselőink min­denben készséggel állnak rendelke­zésre Magyar-Francia biztosító rt. szegedi fiókja. 762 hívőnek osztotta ki a püspök Halason a, bérmálás szentségét Kedden délután érkezett és csütörtökön reggel utazott Páhira a váci megyéspüspök Hanauer A. István váci megyés- püspök szerdán osztotta ki a bér­málás szentségét Halason, 762 hívőt jelölt meg a szent karizmával, hogy elnyerjék az Isteni kegyelmet és hi­tükben megerősödjenek. Szép volt és megható ez az ün­nepség, külsőségeiben is pompás és miatraidaindóain emlékeztető, a püspök­fogadás és az az áhhatos figyelem, amelyben a megyésfőpásztort a ha­lasi katötikusság fogadta és amely- lyeí mindvégig méltatta azt a nagy eseményt, hogy az egyházmegye püs­pöke eljött közéjük, hogy kiossza a bérmálás szentségét és jetenlétévem megtisztelje ezt a nagy egyházközsé­göl A püspököt virág és zászlóerdő fo­gadta, a szivekben pedig nagy-nagy szeretet és odaadó hála, az érkéz is napján kedden már a, délelőtti órák­ban ünnepi hangulat öntötte el a plébánia templom környékét, minden­ki meghatva várta a nagy eseményt, almikor a püspök bevonni tisztelő és szeretettől eltelt hivő seregé közé. Az érkezés fél hat órára volt je­lezve, de már fél öt óra előtt nagy tömeg gyűlt össze a templom és a plébánia elölt, ezzel is emelték azt a küflsöséges fényt és díszt, amely a megyéspüspök érkezésének előz­ménye volt. ! Öt órakor már felsorakozott a zár­da és az elemi iskola előtt az is­kolások sorfala, tanárnőik és tanító­nőik vezetésével, a plébánib előtt pedig hosszú sorban a felnőttek vár­ták a püspök érkezését. Itt volt a ka't. egyháztanács, m egyesületek tagjai és sokszázan a hívők sorai kö­zül Fél hat óra előtt érkezett meg dr. Fekete Imre polgármester veze­tésével a város küldöttsége és vala­mennyi hivatal képviselői is eljöttek, hogy jelen legyenek a püspök ér­kezésénél'. { Valamivel hat óra előtt jelezték, hogy a püspök közeledik, a harang megszó’liallit és a püspök harangzúgás közben gördült a plébánia elé autó­ján. Kíséretében dr. Vaszary Mihály pápai kamarás, püspöki titkár érke­zeit Halasra'. A püspök aiCó'ábó1 a plébánia ka­puja előtt szállt ki, Baramyi László esperes plébános köszöntötte első­nek. A bejáratnál dr. Fekete Imre pol­gármester üdvözölte meleg hangon és mélyen szárnyaló szép beszéddel1 a (püspököt. — Most ünnepelte ez a város — mondotta a polgármester1 — ötszáz éves jubileumát és ez a dátum ösz- szeesik ezzel a másik ünnepélyes pil­lanattal. Ünnep ez a pillanat, hogy Nagy méltóságo d megje’ent Halason és ebben az ünneplésben osztozni kivan ennek a városnak minden lakosa vaEáskülönbség nélkül Ma, amikor két világ küzd eg у m áss 1, meg kélI» állapítanunk, hogy a vallásosságban és az Istenszteretetben kel összeforr­ni egységesen mindenkinek. Szeretet­tel és mély tisztelettel üdvözlöm Nagyméllóságodat a város közönsége nevében. A beszéd után egy isko­lásleány, ügyes kis beszéddel köszöntötte a püspököt, majd Róna Gábor, az Egyházközség nevében mondott szeretetteljes és tisztelő üd­vözlő beszédet a püspökhöz. A püspök pár meleg szóval kö­szönte meg az üdvözléseket, majd a plébániára vonult be, innen pedig a templomba, ahol ünnepélyesen és az egyházi előírásoknak megfelelő for­mában köszöntötte őt Baranyi espe­res plébános. A bérmálási ünnepség szerdán ve te kezdetét és iltt a püspöknek a szom­széd községbeli papok a halasi pa­pokkal együtt asszisztáltak a bérmállásnál, a belterületről és a ta­nyákról összesen 762-en bérmállkoz- tak. A bérmálás pián a püspök fogad­ja először az egyházközség, majd a i tanítóság küldöttségét, délben pedig í a plébánián szükkörü ebéd volt a tiszteletére. A püspök délután megtekintette a Cslpkeházat és a felsővárosi temp­lomot, majd csütörtökön reggel' au­tón utazott titkára kíséretében Pá­hira. Rémdráma Átokba agyonverte BtíczaíiMS kegyetlenséggel végrehaj­tott gyilkosság történt, e szerdáról csü­törtökre virradó éjszaka az egyik Sze­gedi tanyáni. Kovács Lakatos György gazda rossz viszonyban élt в családjával. A gazda állandóan ivott és valóságos zsarnoka volt feleségének és négy kis gyermekének. Kovács szer­dán este is kimaradt és csak késő éjsza­ka erősen Ittas á'lapotban tért hazai. A garázda, ember Mkeltette a feleségét, veszekedni kezdett vele, majd bántal­mazta az lajsszlonyt. Utána, mintha mi sem történt volna, lefeküdt. Kovács La­katos György csakhamar mély álomba merült. Ekkor Kovácsná szörnyű tettrp határozta el magát. Kipsont a kony­hába, magához vett egy haía’mas bal­tát és egymásután többször tte'jes ere­jével ura fejére sújtott. Mikor láttlat, hogy szétvert fejű áldozata már halott, a holttestet kihúzta az ágyból és kici­zán: egy asszony alvó urát pelt© a konyhába. Ezután a véres ágy­neműt kicserélt©, vásszaíeküdt a közös fekhelyre és reggelig a'udt. Kovács Lakatos Györgyné réggé: rá­zárta még alvó gyermekeire a szobaaj­tót, azután jelentkezett a rendőrségen. — Agyonvertem az uramat! Tartóz­tassanak Ite! — mondotta hátborzongató nyugatommal. Majd elmondta, hogy fér­je iszákossága miatt ppko lá tettp az életüket. Az éjszaka is megverte őt, nem bírta ki tovább, gyilkolt. Az asz- szonyt va bmása, után letartóztatták. №. — Féláríti vanitijrgy kedvizmlay Bu­dapestre. a »Magyar Nép H©le« alkal­mából, szeptember 29-től október 14-ig. A féláru vasütijegy váltására jogosító igazolvány 2.30 pengőért beszerezhető a városi menetjegyirodában, aho* bő­vebb felvilágosítással készséggel szol­gálnak, , , , , i : , , . . MANSz magyar-est a Városi Színházban Október 17-én est© a MANSz al Vá­rosi Színházban nagyszabású magyar­estet rendez. A nagyszabású est válto­zatos műsorának egyik legkiemelke­dőbb száma Csernák Réka Anna budapesti szobrászmüvésznő vetített- képes előadásai lesz, aki a magyaros ruhaviseietről és annak je'eatőségé- rőii beszél. Az előadás végén pedig ma­gyar ruhabemutatót tart s így, alkal­ma nyílik az érdeklődő közönségnek megismerni az összes magyar ruhákat a már most js mindjobban elterjedő magyar diákruhátóf kezdve a magyar estélyi ruháig. A nevek művésznő, aki a magyar rubavisel©tn©k nagy propagá­lója, bármelyik magyar városban meg­jelent, mindenütt nagy sikert ért ei'és igy hisszük, hogy a halasi közönség is megismerve a különféle magyar ruhá­kat, szintén pártfogója lesz a magyar ízlésnek és magyar ruhaviseletnek. Az estnek műsorát legközelebb közölni fog­juk és már előre felhívjuk a város kö­zönségének érdeklődését. Véletlenül gyulladt ki Felsőszálláson egyik gazda tanyaháza A szerdára virradó éjjelen Fefeíö­szálláson kigyulladt Nagy Czirok Pét tsnyásgazda háza. A családtagok éj­féltájban lettek figyelmessé a tűzre. A szobába nagy fényesség világított be és a családtagok rémülten ugrot­tak ki az ágyból. Ekkor már a ház egész tetőzete égett, úgy hogy a család alig tudott megmenekülni a biztos haláltól. . A tüzeset ügyében megindult a nyomozás, amely megá japitotia, hogy senki sem gyanúsítható gyújtogatás­sal, ilyen nem is történt, hanem a ta­nyában még vacsora főzés idejében a konyha kéményén egy parázs lap­pangott és ez gyulladt ki és okozta a csaknem végzetessé vált tüzel Miután a tűz véletlenül keletkezett, az ügyben minden további vizsgálat is megszűnt. — Huszonkilenc svájci bikát hoznak Miagyamrszágra. Az egész világon hí­resek a svájci bikavásárok, amelyekre a földművelésügyi miniszter bizottságot küldött ki. A bizottság két vásáron vett részt és 29 bikát vásárolt. A bikákat, amelyeknek átlagos ára 2655 svájci frank (3300 pengő), már szét is osztot­ták a földbirtokosok között. Óvakodj a selejt pengétől! Arcod érdekében beretválkozz tovább is a felülmúlhatatlan ~Я) i M&é .HUSZAR PENQÍI Huszár pengével amelynek nagyszerű minősé­gét a legnagyobb gondal őrzi a Vadásztölténgyár 3 minőségben kapható

Next

/
Thumbnails
Contents