Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)
1936-08-08 / 64. szám
1936 augusztus 8, szombat XXXVI. évfolyam, 64. szám / Politikai, társadalmi és közgazdasági lap ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVREi Helyben ........ 12 P — Vidékre ........ 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség: Molnár u. 2. — Telefon 45 Kiadóhivatal i Városháza épületében Igazuk van LAPZARTA HILÁSRA MÉG KÉT ALGRVOSI ÁLLÁS SZERVEZÉSÉRE TESZ JAVASLATOT A VÁRMEGYEI FŐORVOS Az elmúlt napokban az a hír terjedt el Halason,, hogy a belügyminiszter az uj városi alorvost kinevezte. Már arról is tudtak, hogy a sok pályázó közül kire esett a választás, ki lett az uj városi alorvos. i Munkatársunk beavatott helyen azt a felvilágosítást kapta, hogy a városban elterjedt hir nem felel meg a valóságnak. Az alorvosi állás ügyében még nem történt döntés és az iratok még csak most kerültek fel a vármegyétől a belügyminisztériumba. Hogy ki lesz az uj városi alorvos és halasi pályázót neveznek-e ki, arról ma még korai beszélni. A közegészségügyi törvény életbelépése ; ; ' Halason is változásokat idéz elő. Dr. Novobáczky István főorvosnak egész más ügyköre lesz, mint eddig volt. Munkaköréből kiesik a sze- génybeíegek gyógykezelése, amit ez- j után a városi alorvos lát el. A ki- } nevezendő városi alorvos egyedül! nem fogja tudni ellátni a nagyszámú szegény betegek vizsgálatát. Ezt tudják illetékes helyen is és erre vonatkozóan rövidesen intézkedés történik. Munkatársunk arról értesült, hogy dr. Demsa vármegyei főorvos javaslatot tesz a belügyminisztériumban, hogy Halason az alorvosok számát még kettővel szaporítsák. Ennek megtörténte után a közegészségügyet a főorvoson kivüt 'három városi alorvos látná el. A legújabb fordulat: Bácsmegye kiegészítése a kormány szerint nem időszerű 10 éves kisgyerek tragikus halála a Sóstóban Kedden a késő délutáni órákban telefonon jelentették a rendőrségnek, hogy 1 I i a Sóstó-fürdőben egy 10 éves gyerek hulláját találták. A rendőrségtől Szász rfogalmazó és dr. Kocsis Antal orvos ment ki a helyszínre. Rövid kinttartózkodás után tisztázódtak a kisgyerek tragikus halálának körülményei. j Vicze Imre kőmüvessegéd, Felső- szállás pusztai lakos nevelt gyermekét, a 10 ,éves Dobrosi Gyulát dohányért küldte el a fürdőben lévő trafikba. A kisfiú trafikot vásáro(H( ig s közben fürödni ment a tóba. Nemsokáig lehetett a vízben, amikor a kabinoktól nem 1 messze lévő két méteres vízbe tévedt és ott érte a szerencsétlenség. i Ez a déli órákban történt, amikor a víz közelében senki sem tartózkodott s a kisfiú segély kiáltását nemi hallották. : í: I i Két diák talált rá holttestére. Csónakkal hozták ki a partra. A kis gyereket nagy részvét mellett temették el. t Elmarad a bécsi kétnapos kirándulás Az Uj Magyarság utazálsi osztálya által augusztus 16. és 17-re terve- zett kétnapos bécsi kirándulás a jelentkezők elégtelensége miatt elmarad. I ; i Közepes lesz a azoknak a hirlapnyilaitkozatoknak, amelyek rámutatnak arra a súlyos veszedelemre, amely a vörös terjeszkedésben rejlik és amely mögött eltörpül minden más kérdés, minden politikai és párt- szempont. Ijesztő a,z a rövidlátás, vagy közöny, amely a vörös agitáoiót, a népek foiTada’mO'Si fását, a barbár vérengzést és általában az egész Szovjet- Oroszországból1 irányított felforgató politikát kiséri. Nagy nemzetek bölcs politikusai ölhetett kezekkel nézik a vörös tűznek pusztító terjedését Európa békés államaiban. Saemteütöít szerénységgel tiltakoznak még a gyanú ellen is, nühthlaí a spanyol vörös uralom eGfen harcoló hazafias spanyol felkelőket támogatnák, de ugyanakkor hallgatagon tudomásul! veszik a(z infernadonal'ista alapon áló francia kormánynak a spanyol kommunisták felé forduló meleg rokonszeinivót és hadianyagok juItatásával kifeieaett vörös baj-átságát. A francia naconalista sajtó tiltakozó szava pusztába vész, az angol konzervativizmus hideg szemlélője apnak a vörös áradatnak, amely sokezer ártatlan életét sodor a legke- gyetllenebb kínzások közölt az embertelen pusztulásba:. Az a borzalmas polgárháború, amelyet a moszkvai irányítás Iobbantott lángra, immár egy hónapja folyik Spanyolországban. Dr ága emberi és művészi értékek, az emberi munkának remekei, templomok, műemlékiek pusztulnak él a kommunistái őrjöngés következtében. És Európa:, a műveltségnek, kultúrának, emberiességnek ez az egykori büszkesége, se nem. lát, se nelmi hull, mint ki- vénhMt erőtlen óriás minit halódó o;o~z lám fáradt tekintettel kiséri önmaga pusztulását. Pedig ez az öreg, önmagát hajiéira Ítélt Európa még megmenthető. Vannak még egészséges, meg nem fertőzött részei, Ha, azt akarják, hogy az örökkön kísértő bizonytalanság, népek nyugtalansága, a gazdasági élet állandó válsága megszűnjék és biztonság, béke és nyugalom váltsa fe” a mai he'y,- zetet, akkor meg kell szüntetni azt a tűzfészket, amely az egész viláig békéjét veszélyezteti. Nyíltan és bátran fel kel venni a harcot ‘Európa minden nemzeti államának a bo’sevizmus élen. Csehország, aimely európai ügynöke volt Szovjet-Oroiszországnak, ma már a kommunista államberendezkedés küszöbén áll. Franciaország a Szociáldemokrafa а III. Intemacionálé félé hajló Blum- kormánnyal az élén csak a spanyol vörös uralom diadalát várja, hogy Páriában is vörösre mázolja át a francia trikolort és vérrel fesse vörösre a szürke Szajnát. A nemzeti alapon megszilárdult országok, mint Mária, Németország, Lengye’oirszág, Magyarország, Ausztria, Jugoszlávia és a figyelő, résen á'ió Anglia összelalálkozásia a bol- sevizmus elleni védekezés egyeben lehetősége. Bajáról írja tudósitónk: Néhány évvel ezelőtt vetődött föl Bácsmegye kikerekitésének terve. Először vegyes érzéssel fogadták ezt az eszmét, de azóta egyre jobban szaporodik azok száma, akik a város és a vármegye jövője érdekében szükségesnek tartják a csonka megyének néhány járással, a kalocsai, és kiskőrösi, valamint Halas várossal való kiegészítését. A megyekiegéiszitésnek az eszme fölvetésétől kezdve lelkes híve és harcosa volt dr. Borbiró Ferenc polgármester, aki tavaly a városi közgyűlésen egy polgármesteri jelentésben részletesen foglalkozott a me- gyekiegészités szükségességének kérdésével. A bácsmegyei törvényhatóság gyűlésein, valamint Halas és Kalocsa város közgyűlésein szintén sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel és a bizottsági tagok úgyszólván kivétel nélkül hívei voltjak a gyökeres megye átszervezésének és csonka Bácsmegye kikerekitésének. Tavaly a város dir. Reményi Schneller Lajos országgyűlési képviselőt is megkérje, hogy a város helyzetéről tájékoztassa a kormányt és támogassa Baja város törvényhatóságának azt az egységes kívánságát, hogy Pestmegye déli részének járásait csatolják a csonka Bácsmegyéhez. Dr. Reményi Schneller Lajos töb> ízben kijelentette, hogy Baja városnak ezt a kívánságát megértéssel fogadták a kormánynál és illetékes helyen komolyan foglalkoztak a kérdéssel. Annál meglepőbb most az a váratlan esemény, hogy a vármegye kiegészítésének kérdését legalább is egyelőre levették a napirendiről. Illetékes helyien nem tartják időszerűnek azt, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak s igy a közeljövőben nem is tárgyalják a megye ki- kerekités ügyét. j termés Bácskában — jelenti Sár ifi Elek {BTBzdasági felügyelő Baja város közigazgatási bizottságának ülésén Sárffy Elek gazdaságii felügyelő megá'lapitotlia, hogy Bácskában az idén közepes terméseredményekre van kilátás. — A gabonafélék cséplése a befejezéshez közeledik, a terméseredményekben múlt hónap óta változás nem állott be. A buzaszemekelt a gabonaszipoly sok helyen igen megrágta, a hirtelen érés következtében sok az apadt szem. Minősége, sikértartalma jó. A rozsszemek elég! teltek, minősége jó. A zabok aratási befejezve, a termés jó közepes. A tengeri a nagy forróságban' szenvedett, de a kiadós esőre fel- televenediett s jó terméshozamot ígéri A korai burgonya érés alatt van* a kései burgonyát az eső felüditettej de félő, hogy a nagyon száraz tövek! csírázni kezdenek. A vetett takarmányok fejlődését a nagy meleg hátráltatta, de most fei- üdültek és biztató eredményeket mutatnak.