Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-03-14 / 22. szám

1936 március 14, szombat XXXVI. évfolyam, 22. szám Politikai, társadalmi és közgazdasági lap ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE. Helyben ....... 12 P — Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség: Molnár u. 2. — Telefon 45 Kiadóhivatal i Városháza épületében FIATALOK ÉS VÉNEK j most, nyolvannyole esztendő után is szent hevülettel a szivükben, csodá­latos borzongással a lüktető vérük mélyén ülik meg buzgó emlékezéssel, amta szent márciusnak fellobbant, hő­si tettekben égő, máglyaként lobogó, hitben egekig csapkodott nagy tel­jesítményét, amelyet ez a nép, sza­badságának megszerzéséért, ember­ségének megőrzéséért, önérzetének büszke dacában, történelmi és em­beri kötetességeként Indított meg, hogy közéi két éves oroszláni harc j és küzdelem vérontása után magára I öltse a gyász, az üldözés és a bosz- szu-düh tengernyi keservét. »Már­cius nagy a te hívásod'« dalolja a költő és a magyar szabadságharc is tugy érezte, hogy ez a március a mustármagja, ez a koratavasz a megszabadulás és megigazulás ha- j va és áldozott és a Nemzet oltá- ! rára cipelte a pirossapkások ezreit és j ezreit és nem a vitézségén, nem a j hősiességén múlt, hogy megint csak elnyúlt »rokkantak halmán, nagy éj­szakában«. És azóta idestova egy évszázada lesz a dátuma a márciusi I ifjak nagy népi ébredésének, nem- i zeti demokráciájuk dúsgazdag fává , terebélyesedett aprócska esemeíéjé- | nek, a magyarok vérrel és könnyel írott történelme egyik legigézőbb dá­tumának. És az Időben és Térben egyre szebbé, vakítóbbá, tündöklőb- bé, káprázatosán ragyogóbbá lesz 48-nak ez a márciusa, amikor ko­kárdákkal a szivek fölött és hatal­mas kalóriával izzó szívvel belül, Ima jsj most is — ki tudja talán mindörökké, míg magyar él a föl­dön — ünnepelni és örvendezni fog­ják azt a napot, amelyet a feduális és maradi romok eltakarításának esős pesti délutánjától számit a ma­gyarság egykori kalendáriuma. És milyen rettenet, mekkora tragédia, j hogy amikor a márciusi katekizmus ! valóságos életté lett, amikor függet- ! fenségünk az egész vonalon tomboló sikert aratott aikkor hazánk csonkká dermedve, kifosztottan és megnyo­morítva zarándokol el a szabadság- hősökhöz, hogy megtalálja a friss források, friss üdítő vizét, hogy szel­lemükből lelki vérátömlesztéssel erőt és akaratot sugározzon gyenge tag­jaiba és reményvillanást lessen и horizonton a beborult, súlyos magyar éjszakában. És magyarok hite az idén ismét meg fog növekedni, ma- gasbaszámyaló imája zsolozsmává formálódik, képzelete kirajzolja egy sokat sirt nép fájdalmát, borúját és reálissá kalapált vágyakozását, hogy jnégis »lesz még egyszer ünnep a világon.« Hogy a márciusi ifjak he­roikus elszántsága megérinti a lel­keket, felszáritjia a könnyeket, hogy talán -nincs már messze a megujho- dott magyar hon: magyarok mosoly országa. És ezt a kishitűségéből min­dig íaJpmállt országot meg fogja menteni a Teremtő attól, hogy még egyszer elmondja a fájdalmas vers­sorral, hogy... »nekem csak* egy Volt s az is elveszett.« M-y. A város képviselőtestü= lete jövő héten Közgyűlést tart Nagyban készül a vftros közönsége március 15-i kének megünneplésére A szabadságümiepre, március 15-ére az idén is a szokott érdeklődéssel és várakozással készül a város közönsége, hogy minél méltóbban ülje m|0g a 48-as időkre emlékeztető történelmi dátum 88- ik évfordulóját. , Mint azt már jeleztük is, az ünnepsé­gek az OrszágzászlónáJ és a Kuruc-szo- bornái fognak lefolyni délután három- órai kezdettel. A nap folyamán 'értesü­lésünk szerint az idién is az iskolák a délelőtt folyamán rendezik meg szoká­sos ünnepségüket. Március 15-én, mint azt szintén jelez­tük, a fővárosból leérkező illusztris elő­adók délután féühatómai kezdetted a vá­rosi színházban .előadásaikat ^tartják meg. ! ' . í ■ i i Itt írjuk meg, hogy gróf Teleki Mihály országgyűlési képviselőnk a délelőtti bu­dapesti vonattal- érkezik Halasra. A különböző társaskörök az idén is megtartják este szokásos társasvacs-o- ráikat. i i L Megveszi-e a város a Náthái szigetet ? Mit mond a Takarék — interjú a megvételről a város társadalmi vezetőegyéneivel Mint más- helyen beszámolunk ró- la, a Natkiai szigetet a Taka­rék árverésen megvette, az árverés ellen utóajámiatta! senki nem élt és így a Natkai sziget a Takarékpénz­táré lett Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a Takarékpénztár igazgatóját, hogy a szigettel mi a szándéka a Taffía- réknajk és hogy azt eladná-e, tuaj ; arra vevő jelentkeznie? A válasz az volt, hogy a! Taka- j rék nem kívánja a szigetet megtar- ; tani; és azt eladja, ha yevő jelent- j bezik reá. I ; .! ‘ - - i ■ ! Í i Régebben felvetődött az az esz- j me, hogy a városnak kellene meg- | venni a Natkai szigetet és- ott sport­uszodát és strandfürdőt kellene léte­síteni. Munkatársunk éppen ezért ki­váncsi volt arra, hogy a város kü­lönböző vezető egyéniségei mit szó­lanák ehez a vételhez. Megkérdez­tünk több képviselőtestületi tagot, ügyvédet, orvost, kereskedőt, gaz­dát stb. A válaszok egyöntetűen amellett szóltak, hogy a városnak! Inem szabadna elszalasztani ezt az alkalmat és egyhangúan odanyilat­I i koztak, hogy a város vezetőségének sürgősen foglalkozni kell a kérdés­sel és a képviselőtestület elé kell vinni az ügyet. Meg kel állapíta­nunk azt is, hogy a nyilatkozók azt is hozzátették, hogy abban az eset­ben, ha a város meg is venné a Natkai szigetet, azért a Sóstót sem szabad elhanyagolni. Ezt az állás­pontot mi is magunkévá tesszük. Munkatársunk ezenkívül érdeklő­dött a városházán, hogy ott milyen álláspontot foglalnak ei a kérdéssel szemben. A város nem zárkózik el a megvételtől, ha azt megfelelő ár­ban megkaphatná. Nemcsak most, de régebben is eljutottak ezek a kí­vánságok a városházára a közvéle­mény köréből. Úgy értesülünk, hogy a jövő héten ebben a kérdésben va­lamilyen döntés várható és ez ügy­ben bizottságot hívnak össze. Mun­katársunk arról is érdekes informá­ciót szerzett, hogyha a város meg­venné a Naitklai szigetet, az semmi­féle pótadóemelkedést nem vonna maga után, mert a város a ki­sajátítási pénztárban annyi pénzzel rendelkezik, amit úgysem fordíthat másra, mint ilyen közhasznú ingatlan szerzésre. i Időjoslaf Éliénk Szél. Több helyen első, tulnyo- mórészbem záporjelíegge’. A hegyekére havaiseső és havazás is valószínű. A hő­mérséklet csökken. а———. ■ИШМШ1ШШЯОТИм«иД Teleki Mihály ma a Házban nagy beszédet mond A képviselőház ma, pénteken a te­lepítési törvényjavaslatot tárgyalja. A kormánypárt részéről, mint a párt hivatalos szónoka, Teleki Mihály gróf vezeti be a vitát és ma este a Ház­ban nagy beszédet fog mondani. Teleki Mihály gróf rendkívül kép­zett szakértője ennek a kérdésnek és így beszédét feltűnően nagy érdek­lődés előzi meg a képviselők sorai­ban. Teleki Mihály gróf egyébként már a javaslat előkészitésében Is nagy szerepet vállalt és a kormány­nak ráesett a választása, hogy iá javaslat jelentőségét méltassa. A legújabb jelentések szerint a ja­vaslat ellenzéki szónoka Kálay Mik­lós. Utána következik Teleki Mihály gróf, de nem lehetetlen, hogy Kál- lay beszéde hosszúra nyúlik és eb­ben iaz esetben Teleki beszédére csak) kedden kerül sor. И m- ■—————II I И LEGÚJABB Ujböl szuronyok hegyén tűncol Enrőpa békéje Az olasz—abe&szin csatározások még javában folynak, mégis ez Iá kérdés az utóbbi napokban szinte lekerült a közvélemény számára a napirendről, mert most újabb súlyos komplikációk elé került a béke kér­dése. A levegő ismét puskaporossá vált, amióta a német birodalmi csa­patok három nappal ezelőtt megszáll­ták a rajnai zónát. Ezt a tényt a franciák veszedelmes precedensnek tekintik és a Versailles! béke egyol­dalú megszegésének. Ezzel ellentét­ben Hitler Adolf német birodalmi vezér és kancellár többedben békés szándékait nyilvánította, kijelentvén, hogy Németországnak legújabb lépése méltányos és jogos és a német nép élniakarásániak szintén egyik fontos életlehetőségét szolgálja. Napok óta lázas tanácskozások folynak a tennivalókról a nagyba1- talmak részéről. Legújabb jelentésiek! szerint a helyzet a következő: A békéltető világpolitika bátor ma­gatartását tanúsította Anglia, amikor odaköicsönzi presztízsét és befolyását, szavának súlyát a mérleg nyeléül a né­met tény és a francia; követelés serpei- nyője közé. Angliát máris, különösem I egybe. A közgyűlés előreláthatólag pén­teken lelsz^ ha a város а közgyűléseikre I kerülő ügyekét előkészíti. Mint a városházáról meghízható hely­ről értesülünk, ,a jövő héten a város képviselőtestületét közgyűlésre , hívják

Next

/
Thumbnails
Contents