Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)
1936-03-07 / 20. szám
1936 március 7, szombat XXXVI. évfolyam, 20. száai Politikai, társadalmi és közgazdasági iap ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE. Helyben ....... 12 P — Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség: Molnár u. 2. — Telefon 45 Kiadóhivatalt Városháza épületében A vármegye Hétfőn vette kezdetét a belügyminisztérium dísztermében a közigazgatási továbbképző tanfolyam. Gömbös Gyula miniszterelnök nagy beszéddel nyitotta meg a tanfolyamod, méltatva annak jelentőségét. A magyar vármegye hosszú történelmi fejlődésen ment keresztül, míg elérte1 a mai alakját. Az 1848-iki közjogi reformoknak is az volt a legfőbb céljuk, hogy Magyar- ország független kormányzását a törvényeken felül intézményesen biztosítsák. Ennek a függetlenségnek legfőbb biztosítékát a megyei, önkormányzat, a vármegye intézménye kiépezte. Minden intézmény, mely élő emberek, élő nemzetek életét hivatott szolgálná, éppen úgy fejlődik és alkalmazkodik, mint maga az élet. Az ismeretek bővülése, a technika fejlődése szükségkép kihat nemcsak az egyesek, hanem az egész- nemzet, de főként a nemzetek életét szabályozó intézményekre, így természetesen a vármegyére is. Két irányzat áll itt egymással szemben: a központosításra való törekvés és a deöéntra’izáció. A kettőnek kellő egyensulyibahozatala kell, hogy az egészséges önkormányzat legfőbb célja tegyen. i A megyei önkormányzat á'Iámi és helyi feladatokat old meg s a lényege az, hogy a nép választottjai utján maga vesz részt az álíamfunkciók gyakorlásában s ilyen vonatkozásban az alkotmányos szabadságnak biztosítéka. Az önkormányzat feladatait választott tisztviselői utján gyakorolja. A tisztviselők működését, hatás- és munkakörét a törvények, rendeletek és szabályrendé- letek szabályozzák. Az idők folyamán a tisztviselők munkaköre a szorosan vett közigazgatási teendőkön fe’ül egyre jobban tágult s mindjobban megtelt gazdasági és szociális tartalommal. Hogy ezen uj iránynak mindjobban megtudjon a vármegyei tisztikar felelni, állította fel a kormány a továbbképző közigazgatási tanfolyamot s nyitotta meg annak első évfolyamát. Kifogásta’an, jó, olcsó és gyors — tehát hatékony közigazgatásra törekszik a kormány; ennek a célnak elérése a tisztviselők tudásától és jellembeli tulajdonságaitól függ, — mondotta Gömbös miniszterelnök. Kiválóan képzett és a kormányzásukra bízott nép szeretetótől áthatott tiszt viselő gárda képzésére törekszik a kormány és ennek legszebb intézménye a továbbképző tanfolyam. Uj idők uj szelemének lüktetését érezzük, mely szabadon árad be a tágasra vágott ablakokon. Németh Imre orsz. képviselő és Vidmar olasz sajtéattasé Halasra jön Érdekes programmal bővült k'i a I március 15-iki ünnepély. A márciusi í ünnepély méltó befejezője lesz ш a nagyszabású és rendkívüli figyelemreméltó előadás, amely március 15-én, fél 6 órakor fog lefolyni a Városi Színházban. Halasra jön Németh Imre ’ orsz. képviselő, Temesváry László, a 'Kül- Kereskedelmi Hivatal osztályfőnöke és lovag Antonio Vidmar olasz saj- Itóajttasé, akik a márciusi eseményekkel kapcsolatban előadást tartanak. Németh Imre dr. Kossutfhról, Temesváry László Kossuth pénzügyi politikájáról, lovag Vidmár az olasz—magyar kapcsolatokról a szabadságharc alatt és napjainkban tartják meg értékes előadásukat. Még külön eseménye lesz ennek az előadásnak, hogy az egyik legnaj gyobb olasz napilap szerkesztője fe- kiséri Halasra aiz olasz sajtóattasét, aki végignézi a márciusi ünnepély lefolyását és lapjában beszámol arról, hogy egy vidéki magyar városban, hogy folyik le egy márciusi ünnepély. A márciusi ünnepélyt rendező ,bi- zbttság csütörtök délelőtt értekezletet tartott a városházán és nagy örömmel vette tudomásul, hogy ezt a nagyszabású előadást megrendezik Halason. Az ünnepély a már közölt program szerint fog lefolyni az OrszágzásZló és a Kurucz szobor előtt, s onnan a közönség zeneszó mellett vonul be a Városi Színházba, hogy a közélet e három kiválóságának előadásán résZtvegyen. Leszállítják Halason az OTI orvosok számát 7 15.000 lakosa van lánoshalmának A halasi birtokok nf osztályba sorozását jóváhagyta a pénzügyminiszter az Hj osztályba sorozás folytán lö ezer Mivel emelkedett a földadó évben végezték és ezek a változások most éreztetik hatásukat. Az uj osztályba sorozás eredménye szerint egyes birtokosoknál adócsökkenés, másoknál adóemelkedés állott elől. Végeredményben a földadó Halason 10 ezer pengővel emelkedétt s az 1936. évre kivetett 100 ezer pengő földadóhoz jön még az uj osjzl- tályba sorozás által előállóit adótöbblet, amelyet 1936. január 1-töl kell fizetni. a --------------------------a fialasi-Nagy József egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia tagja A Magyar Tudományos Akadémiát- hoz erre az évre is beérkeztek a tagajánlások. Ezek között találjuk Ha- lasi-Nagy József egyetemi tanár,- filozófust, volt halasi főgimn. tanárt, akit rendes tagnak ajánlanak. a==.--—=£=== ■■■ — ■■■■£=■ Félmillió pengői fiagyotí közcélokra a győri galambok aíyia A győri uocák egyik jellegzetes alakja távozott el csütörtökön az élők sorából. Hetvenegyéves korában mégha t Lind- beck Sándor magánzó, a város kedves »Lind beck nbácsija«, akit nrndenfe'é a »ga’ambok atyjának« nevezlek. Lindteck bácsi tipegő lépteivel napró’.-napra végigsétált a városon és pontban; 12 órakor, amikor megszó’a’t a déli harangszó, megjelent a városháza előtt. Mosolyogva nyúlt a zsebébe, ahonnan marék- számra szórta azét a buzaszemeket. A galambok már jól ismerték jólevőjüket és amikor délben megje’ent a téren, körülfogták, karjára, vállára szálfák és a tenyeréből csipegették a buzaszemet. Lindbeck Sándorról mindenki tudta, hogy gazdag ember. Az öregUr zárkó- zottan, magányosan élt házában. Szórakozni sohasem járt és egyetlen szórakozása az volt, hogy délben megetette kedvenc galambjait. Lindbeck bácsi félt az emberektől. Senki sem nyithatott be kapuján, amelyen^ éjje’enként bdülröl három hatalmas lakat függött. Csütörtökön reggel takarítónője ágyában holtan találta az öregurat. Felbontották a végrendeletét, amelyből kiderült, hogy rokona nem volt és közel félmillió pengős vagyonát sportcélokra, jótékonyságra és a győri krematórium felállítására hagyta. Csütörtökön délben ismét megszólalt a harangszó, de a galambok hiába várták jótevőjüket: a »galambok atyja« meghalt. tot tegnap érkezett le a városházára. A halasi földeknek uj osztálybal sorozás! munkálatait 1931. és 1932. Mint munkatársunk értesül, a pénzügyminisztérium a halasi földeknek uj osztályba sorozását jóváhagyta és az erről szóló pénzügyminiszteri leI I Iv/lV/V/V/ ItUlV/UVi * Wll 11Л1 1V/U1IUUIIUI1U1» Az összeírás adatai szerint János- | Ilikéknél 313-al több a nő, mint a halma belterületén 5019 férfi és 5082 i férfi. Ezek szerint rossz világ jár nő, külterületén pedig 2443 férfi és p 18 éven felüli férjhezmenendő lá- 2471 nő él. Jánoshalma lakóinak szá- ! nyokra. A 18 éven aluliaknál puma tehát 15.014. Az összlakosságból szent a férfiak vannak {többségben^ férfi 7461, nő 7553. 18 éven felüli biég pedig 22tol. Jánoshalma belférfi 5044, nő 5357, 18 éven aluli területén 2557, külterületén 1278 laférfi 2417, nő 2196. A 18 éven ffe- kőház van. Il ii Egyes htok szerint az Országos j Társadalombiztositó Intézet azzal a i tervvel foglalkozik, hogy 96 orvost elbocsát. Az orvosi létszám csökkentés terve szerint a budapesti rendelőkből 59, a budapestkörnyéki rendelőkből 13, a vidéki rendelőkből 24, összesen 96 szakorvost bocsátana- nak el. Az OTI vezetősége szerint 69 szakorvos elbocsátásának gondolatával foglalkoznak. Budapesten és Buí- • dapest környékén 12 szakorvosi állást szüntetnének meg, de Kiskunhalason, Kiskőrösön, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Győrött, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Hódmezővásárhei- lyen és Szentesen elbocsátanának több szakorvost. A tervezet ellen az orvosok tiltakozni fognak a belügyminiszternél, de tiltakozásra készül a munkásság is.