Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)
1935-08-31 / 70. szám
augusztus 31 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 5 HÍREK Búcsúznak a fecskék is Nagy csapatban röpködtek h karcsú testű, kis fekete frakko- sok, a viliásfarku fecskék. Fontoskodva ülnek meg, végig-hosz- szig a sürgönydróton. Ezren is vannak, tanakodnak, bólongafnak pici fecskéjükkel, hirtelen felkerekednek, nekivágnak, körülszán- közzák a szemhatárt, lejebb ereszkednek, keringélnek a ház fölött. Még ontja az égi bánya- kemence sugarait, de a fecskék már érzik, hogy foga van a melegnek, hamarabb bukfencezik bele a világosság az éjszaka sötétjébe. Szegény kis örökvándorok, ok már tudják, hogy útra kell szállni, él kel menni más határokba, élelmet keresni, uj hazát keresni. Olyanok ezek a fecskemadarak, mint a szegényemberek. Mindig-mindig sürög- nek-forognak, útban vannak. Ha meg is akasztják valahol magukat, alighogy fészket vernek, elfogy a mag és ük kezdhetik újra, — élűiről. A csapatban az öregek vannak az élen. A ficán- kodó fiatalokat ugyancsak tanít- gatják móresre. Ott it csak úgy van, mint másutt. Mindig akadnak olyanok, akik jobban akarják tudni. Kiválnak. Utánuk kerekedik az egész csapat. Körülzárják őket, haragosan ficsered- ve magyaráznák nekik. Talán arról, hogyan volt régen. Talán arról, milyen lesz az uj világ. A fészkük már kihűlt, üresen ásitozik reggeltö'-estig. Pedig mennyit dolgozott, toholt a fecskemadár, amikor rakta.' 'A raj a sürgönydröton tanakodik. Még húzza őket a régi fészek. Még visszafáj a szivük a régi eresz alá. Még emlékeznek rá, hogy ezen a tájon édes volt a viz és kövér a mag. Mi haszna minden, holnap is lesz nap, akkor is élni kell. összeszedik a cók- mókot, a kicsi fecskéket... Zeng az ég alja — éneklik a fecskék — a vándorló szegényeik dalát... Mennek uj kenyeret keresni... i i i i— i— A b;:!ügymrjiiszleír éjs a jöispín ТотрзЬКгЗф’йрт■ Baranyi Tibor főispán szerdán egy napra megszakított a szabadságát és Kozma Miklós belügyminiszterrel megtekintette a Tompa—kele- biai gazdaságot és meghallgatta a kárpótlási birtok bérlőinek panaszát. A be’ügyminisztert Baranyi Tibor és .Kozma György főispánok fogadták és vacsora után Szegeden keresztül visszatérték Szentesre, Baranyi Tibor főispán pedig folytatja' üdülését Gyopárason. — A kläki^nhdlftei Egyetemi és Főis- looj'iati HajUgjaitók. EgyiefefiiSelíe augusztus 24-én tartotta tisztújító közgyűlését. Elnök: Tyukody Jenő, titkár: Oláh Gyula, pénztáros: Polgáirdi Károly, ellenőr: Bacsó Benő, jegyző: Budai Tibor, háznagy: Kovács István. Választmányi tagok; Ad ám Gyula, Fülöp Ferenc, Nagy Lajos. Póttagok: Dohosek Károly és Nagypál László. — Elnökség. — A kiskuphafapi Kereskedők Egyesülete' szeptember 7-én fél 9 órai kezdettel műsoros táncestélyt rendez, amelyen az érdek’ődő közönséget szívesen, látja a rendezőség. Belépőjegy 1 pengő. Halas hires nevezetessége hatalmas iramban fejlődik Az Országos Iparművészeti Társulat a halasi csipkéért A halasi csipke egyre nagyobb arányokban fejlődik és közeledik a világhír felé. A ha’asi csipkére voniatkozó'ag a város polgármestere az alábbi fontos tudniva’ókat közli: Az Országos Iparművészeti Társulat a hal|asi csipke készítésére uj rajzokra az alábbi pályázatolt adta ki: Tervpályázati felhívás! Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium megbízása a’apján, tervpályázatot hirdet a halasi csipkekészités technikájával kivite’ez- hető különböző csipke,minták terveire. A tervrajzok magyar népies motívumok a’apján készüljenek. ízléses akalmázásban. Súly fektetendő újszerű és eredeti elgondolásokra, magyaros motívumokra s azok diszkrét elosztására, valamint az anyag lengeségére és az elkészítés technikai követelményére. Egy-egy ; minta részlteiben gyönyörködtető legyen, összeségében pedig egy harmoi- nikus egészet alkosson. Tervezhetők: : női ruhagall'érok és kézelők, zsabók, p’asztromok, méterosipkék,, betétek, 5 cm. széességtől 12 cm. szélességig. Zsebkendők, zsebkendőkeretek 28x28 cm.-ig, 4—5 cm. szétességben, kis vit- rinteritők négyzetes, kerek formában, 10x10 cm.Jtől 20x20 cm.-ig, ovális formában 10x15 cím;.-tői 20x30 cm.-ig. Nagyobb teritők kerek, négyzetes és tég- lány formában 50—70 cm-ig. A pályázaton csakis Miagyaroírszágon élő magyar honos tervezőművészek vehetnek részt. A pályázat titkos, a, pályamunkák jeligéivel látandók el s a tervező nevét és pontos címét tartalmazó ugyanazon jeligés levél mellékelendő. Amennyiben egy tervező több tervvel vesz részt a pályázaton, mindegyik tervet külön jeligével kell ellátnia, és külön jeligés borítékolt mellékelnie. A pályád! jak összege 600 pengő és pedig: I. díj 300 P, II. dij 200 P. Ezenkívül megvásárlásra kerül öt terv, á 20 P. A pályadijakat a bírálóbizottság okvettenül kiadja. A díjazott és megvásárolt tervek a kereskedelemügyi minisztérium tulajdonába, mennek át minden felhasználási és saíkiszolrosjtási joggal együtt s a minisztérium iletékes ügyosztálya fog felettük rendelkezni. A beérkezett terveket a. társu'at birálóbizottsága bírálja. el , amely ez alkatommal kiegészíti magát a, m. kir. kereskedelemügyi minisztérium kiküldötteivel és K'skun- ha’as város polgármesterével, vagy kiküldöttjével. A pályamunkák az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat (VI., Andrássy ut 69.) hivatatos helyiségébe küldendők be szeptember 23-án, diéli 12 óráig. Később érkezett pályázatokat a birá’óbizottság nem vesz figyelembe. A pályamunkák a, bírálat eldöntésétől számított 8 napon belül kiállíttatnak az O. M. Iparművészeti Muzeum (IX., Üllői ut 33-37), I. emeleti 50. sz. termében, .ahol megtekintésük díjtalan. A nem díjazott tervek a kiállítás bezárása után 14 napon belül a, társulat hivatalos helyiségéből (IV., Andrássy ut 69) a dé'előtti órákban elszá litandók, meTt e határidő lejárta után azokért a társulat felelősséget nem vállal. •— »IGAZ SZÓ« óimén »kézirat gyanánt most hagyta, el a, sajtót egy alkalmi lap amely társadalmi kérdésekkel, foglalkozik. A lapot Medveczky Károly gazdasági főtanácsos jegyzi és 16 filléres áron a trafikokban, kapható. — A földmlvöéjsiigyi minisztérium, háztartási tanfolyama és a Katolikus Nővédő Egy esütet háza,sság előkészítő iskolája Szegeden. Érdekes tervet valósit meg a közeljövőben h Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület. A földmi- ve’ésügyi minisztérium háztartási vándor tanfolyamával karöltve a mggyar középosztály leányai számára, házassági előkészítő iskolát állít fel, amelyben a leányokat mindarra megtanítják, amit egy jó háziasszonynak és édesanyának tudnia kell, A tanrendben éppen úgy szerepel a csecsemőgondozá,s, 'mint a főzés, vagy a, mosás, mint a kézimun- kázás és nagy takarítás. A tanfolyam október 3-án nyílik meg ési hat hétig tart. Vidéki jelentkezőknek otthont az egyesü'et intern,átusa nyújt. Bővebb felvilágosítással készséggel szolgál a Szegedi Kato'ikus Nővédő Egyesület elnöksége, Szeged, Korona u. 18., tel. 22-64. i— A tejakcióra még adakoztak; Róna Gáborné 12 P, özv. Fischer Er- nőné, Fröhlich Lajoisné 8—8 P, Farkas E’ek 224 liter toj, Ref. egyházközség 1 öl puhafa, Kocsis Sándor 87 kg. kenyér, Fekete Sándorné 16 kg. marhahús, Tyukody Jenőné 33 ebéd, dir. Molnár Kálmán orvos 5 kg. zsir, Babó Bé'a 50 kg. Durgonya, Kruspier Pá'né 2 kg. zsir, Schichte Matt Id 3 kg. marhhaus, Fröhlich Lajosné 12 drb. tojás, 2 drb. csirke, Tóth Miklós takaréktüzhely készítése. — A tejet mindegyik iskolában külön, az ebédet pedig valamennyi részére a központi iskolában főzték meg és a szegény tanútok az akció helyiségében fogyasztották el a nekik ingyen juttatott élelmet. Az 1934—35. iskolai évben 34.769 adag tejet és 2940 adag ingyen ebédet osztottak ki. A kiosztott tejmeny- nyiség 7105.5 liter volt. Az ebédeltet,éisi akcióhoz felhasználtak 1349 kg. élelmiszert és 3000 kg. tűzifát. Az akciót kizárő'ag önkéntes adományokból tartották fenn. A kiskunhalasi pénzintézetek, egyházak, jótékony és társadalmi egyesütotek, továbbá a kiskunhalasi társadatom jószivü adakozói 1319 P 40 f. készpénzt és 104 P 18 f. értékű természetbeni adományt bocsátottak az akció rendelkezésére. A beérkezett adományok összértéke: 1423 P 58 fillér. — A bej- és ebédeltetési akció ügyét egy bizottság intézte, melynek tagjai ß. következők voltak: Elnök: Tyukody Jenő igazgató; gondnok: Torma Károly tanító; tagok: Fröhlich Lajos és Huszár Dezső igazgatók, özv. Pázmány Józsefné, Kruspier Pálné és Szabady Eleonóra tanítónők. — A kiskunhalasi társadalomnak az iskolák szegény tanulóival szemben tanúsított áldozatkész'ége nagy elismerést érdemel. Az akció vezetősége azonban nem mulaszthatja el, hogy ezúton is ki ne fejezze hálás köszönetét e kis gyermekeik nevében azért az áldozatkészségért, mellyel a, jószivü adakozók lehetővé tették, .hogy a kiskunhalasi belterületi állami iskolák az 1934— 35. iskolai évben 200 szegény tanulót egész éven át tejjel és 33 tartfflót a téli hónapokban meleg ebéddel láthattak el. — Az akció keretén belül 12 jómódú tanulót láttak el tejjel és erre a célra szü’eík külön befizetéseket eszközöltek. Olcsó gyermek kabátok a HANGYÁBAN 12 éves korig 7 pengő, női kötöH kabát 5 pengő 30 f. Ezen a címen befolyt összesen 104 P. — A tej- és ebéde’tetési akcióra befolyt összegből adminisztrációs költségekre egytefleh fillért ^em adtok ki, hanem azt te’jes egészében a szegény tanulók élelmezésére fordították. Az akcióról vezetett számadásokat az állami iskolák felettes hatósága vizsgálja felül. SPORT IZGALMAS, KEMÉNY MÉRKŐZÉSEK LESZNEK SZOMBATON ÉS VASÁRNAP HALASON A IV. Kiskunviadal labdaragóbajnok- ságán Bácsalmás, Kelebia, Soltvadkert és Kiskunhalas csapatai küzdenek a győzelemért. Szombaton Kiskunhalas nagyon kemény e’lenfelet kap a meg- erösödött -. ketobiai Csapatban. Ez a mérkőzés könnyen szolgálhat kellemetlen meglepetéssel v mert a keleb iái együttes egész nyáron játszott, inig a halasi csap at tartalékosán kénytelen kiállni a mérkőzésre. Vanyiska János játéka bizonyos s igy remény van arra, hogy a halasi csapat küzdelem után kis különbségű győzelmét hozza a meccs. Bácsalmás sima győzelmét ígéri a Bácsalmás—Soltvadkert mérkőzés, A döntőn tehát valószínűleg Kelebia- Soltvadkert Bácsalmás-Kiskunhalas párosításban küzdenek a csapatok a végső helyezésekért. A bajnokság favorjtja, Bácsalmás csapata. Nagy meglepetésnek számítania, ha más csapat futna be. Atetfkzbaia komoly mezőnyök, jó ered- m ényék várhatók. Az atlétikai versenyben számonként sorra véve az esélyeket, 100 méteren a kunszentmiklósd sprintetek, a bajai Jaszljos, a halasi Kulcsár és v. Bakos azok, akik döntőbe jutnak. Jaszldcs és-szereket, tankönyveket, az összes háztártási és ruházati cikkeket vásárolhatja Konzum-jegyre — a legolcsóbb készpénzárakon ISKOLA 36 üzletben vásárolhat 4 havi részletre s csak egyhelyen - irodánkban - törleszt. A legnagyobb kényelmet nyújtja Önnek a [onzum Urtica tej oltó val készíthető a legfinomabb sajt vagy túró. Folyadék és por alakjában kapható a RáCZ patikában Kossuth u. 1. (Takaréképület)