Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-01-19 / 6. szám

január 19 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 oldal A 20 év után elbeszélése Megírta a Helyi Értesítő, legutóbbi számában, hogy Mozi Gáspár bácsalmási gazdálkodó, volt 30-as honvéd, aki 1915-ben esett orosz hadifogságba, hosszú küzdelmek és kimondhatatlan szen­vedések után haza érkezett szülő­falujába. Feleségét Bozos, szibériai községbem temette eii, három gyer­mekével eljutott Budapestig, ahol egyik kisgyermeke a kimerültségtől annyira törik re ment, hogy kórházba kellett elhelyezni. Mözíl Gáspár tegnap délelőtt 'Hala­son járt és munkatársunknak sike^ hazajött hadifogoly megrendítő a szovjet „paradicsomról“ rr.urtkaprogram és hogy ez így is A mai Oroszországban, három van, arra misem jeHemzőbb, mint munkás nem dolgozik annyit, mint munkavezetőnk kijelentése: a régi időikben egy. Hogy még — Ha mindannyian belépnénk a - egyszer a katonaságról beszéljünk: munka közösségbe, úgy hamarább Felszerelés van, de igazi katona vége fenne az egésznek. nincs! Szeged város minden közgyűlésén éneklik a Magyar Hiszekegyet Szeged város törvényhatósági Ы,- oltványára kimondották, hogy a jö- 1 zottsága a választáisok után most ült vőben minden közgyűlést a Ma- * j össze először. Vitéz dr. Shvoy Kát- ; gyár Hiszekegy éneklésével nyitnak S mán nyugalmazott altábornagy in- 1 meg. Ma délelőtt tárgyalta a pénzügyminisz­térium a város 1935 évi költségvetését ‘A város vezetőségével az elmúlt belügyminiszteri jóváhagyás hiányzik, napokban közölték, hogy a pénzügy- . Ezt megelőzőleg a pénzügyminisz­térium is letárgyalja a költségvetést. rült vele beszélni az orosz viszoi- nyolkr ói: — Az ötéves program, amely kol­lektiv munkába kényszeritette az orosz parasztokat, — mondotta Mozi — átformálta az orosz paraszt éle­tét. Földjét, erejét, munkáját oda kel- j lett adni a szovjetnek. Napszám mindössze másfél kiló kenyér és 10 kopek. De azt is beletúrják a ha­szonrészesedésbe . A munkaév végén kiderül, hogy a szegény paraszt a napszámnál többet nem is ké­réséit. Jön a tél, a család betenni való fa­miuisztérium január 18-án, péntek délelőtt tárgyalja le a város 1935. évi költségvetését. Mint ismeretes, a költségvetést a J vármegye már jóváhagyta és még a | A költségvetés ma délelőtti tárgya­lásán a polgármester képviseletében Hofmeister Gyula f-őszámvevő vett részt. Az első vidéki bankmérleg, amely nagyobb osztalékot javasol Hat nélkül marad, a családfő elmegy valamelyik városba dolgozni. Keres naponként három rubelt, ezért pe­dig mindössze egy kiló kenyeret tud vásárolná. Hogy mit eszik az otthon maradt család, ezzel senki sem törő­dik. Aki nem akar ebbe az »állam­közösségbe-.« belépni, arra elviselhe­tetlen gabona és pénzadiót vetnek ki. Községünk egy szegény földmű­vesét, aki nem lépett be, arra, kény­szeri tették, hogy i eigy lovával 14 hold földel mii“ v«|ljen meg. Még veljncagot sem kapott. Képtelen volt erre, kényszermunka^ m ítélték. Vele együtt öt családi in­dult a kényszermunka elhagyott szín­terére, gyermekeik a hosszú utón meg­fagytak... Érdekesen festi meg Mozi a szov­jet hadsereg képét: Érdekes interjúban számoltunk be egyik legutóbbi számiunkban arról, hogy a halasi pénzintézeteknek mi- Hyepi vollt az elmúlt üzletévük. Érdekes éppen ezért az első vi­déki bankmérleg, a kalocsai Taka­rékpénztáré. A kalocsai Takarék feb­ruár 2-ára összehívott közgyűlése éjié azt a javaslatot fogja terjeszteni, hogy az intézet az idén 2.50 pen­gő osztalékot fizessen, a tavalyi 2 pengővel szemben. Az osztaléknak ezt a 25 százalékos emelését az te­szi lehetővé, hogy a kamatbevéte­leik emelkedtek. A 13 eves tolvaj leány Már 9 éves korában lopás miatt javítóintézetbe került Az elmúlt hetekben a Bükkönyös- j ben az egyik ottani ’lakos lezárt pad­lását feltörték és különböző dolgokat lopták el. i A nyomozás során az a meglepő dolog derült ki, hogy j a lelles egy fiatal, 13 éves ha­lasi lány. Az eljárás során kiderült, hogy a fiatal leánynak nem; ez volt az ellí- sö bűnös lépése, már 9 éves korá­ban egy hónapot ült lopásért a javi- tóintézetben. Most újból a fiatalkorúak bírósága elé ikerül. — Amíg a fiú szolgál, nem bánt­ják az apát, szabad az élete. Ha a fia leszerel, rögtön bekényszeritik őket a kollektivizmusba. A leszerelt fiú kiábrándul a szovjetből és meg­szűnik kommunistának lenni. Ha va­laki két-három évig önként szolgál, jutalmul tfiteztviselő fesz, bár a nevét ás csak alig tudja leírni. — A közegészségügy ügye sem ál valami nagyszerűen — beszéli to­vább a hazaérkezett hadifogoly. ; Bozoiban, ahol négyszáz család él, a legközelebbi orvos 15 kilo­méternyire van. PaBka nincs, az orvos csak a legszükségesebb gyógyszerek felett rendelkezik. Ha a szerencsétlen beteg orvosi ápolásra szorul, úgy a 150 km. távolságra ; levő tomszki kórházba kell száüu tani. Szánkón! \ Sok bfe.eg pusztul el szállítás közben! — A szovjet az idén mindenkit bele kényszerít a közösségbe. Ök azt mondják, hogy önként jön min­dé njki. Hazugság az egész öt éves i Halas visszaköveteli az ÜTI. kirendeltséget — Baján már tavasszal uj székházának A kiskunhalasi Ipartestüket legu­tóbbi taggyűlésén, amint azt megír­tuk, az OTI kirendeltségnek Bajára történt áthelyezéséről is tárgyalt. Megállapító Mák, hogy a kirendeltség áthelyezése igen sérelmes a halasi­akra, mert a társadalom biztosítási ügyiek ilevélbeni elintézése nagy ne­hézségekbe ütközik. hozzáfognak az 0Г1. felépítéséhez Különösen hangsúlyozták a halasi Iparteistüfet taggyűlésén, hogy az OTI. kirendeltség Bajára való átlhe- lyeizése már csak azért sem volt gazdaságos, mert amíg Halason most (üresen áll az OTI székháza, Baján bérelt helyiségekben működik a Tár­sadalom Biztosító Intézet. A Baja-Bácslka bajai napilap leg­utóbbi számában foglalkozik az Ipar­testüfet állásfoglalásává1! és azt írja, hogy az OTI bajai végleges elhelye­zése a halasiak újabb, tiltakozására is, biztosítva van. Baja város in­gyen telket bocsátott az OTI ren­delkezésére; amelyen a székház fel­építése Czukor Sándor bajai mérf- nök tér тез alapján már a tavasz fo­lyamán megkezdődik. v Kedden volt öt éve a polgármester­választásnak Halas város képviselőtestülete 1930 január 15-én választott uj polgármes­tert. Január 15-én, kedden volt öt éve, hogy Fekete Imre dr-t Halas város polgármesterévé megválasztot­ták. Ebből az alkalomból a város­házán a tisztvis§lőka.r rnefeg ünnep­lésben részesítette a polgármestert. Dr. Gusztos Károly h. polgármester vezetésével a hivatalvezetők jelentek meg a polgármesterné! és a h. pol­gármester üdvözölte mefeg szavak­kal. A polgármestert hivatalában so­kan keresték fel és köszöntőitek eb­ből az alkalomból. им———— 1933- ban 8 bérautó 1934- ben 5 bérautó A bérkocsik száma növekedett A hfvaía’os rendőrségi kimutatás sze­rint Ha'ason a közlekedési eszközök te­rén nagy visszaesés mutatkozik. Még 4—5 évvel ezelőtt 15—20 bérautó szá­guldott az uccán, ma, 1935-ben a bér­autók száma 5. A bérkocsik száma sza­porodott. 1933-ban 3 kétfogatu bérkocsi volt, most 5 bérkocsi van. Táncosa karjaiban halt meg Csányík Francis 40 éves asszony szombaton este Mélyhűtőn névnapi vacsorán vett részt. A csinos ajsz- szomy, noha asztmája már régóta kínozta, nem tudott ellentállni a csár­dás hivő szavának és táncra perdült a vendégekkel. Egy vidlám, friss csárdás közben hirtelen lehanyatlott a karja és né­hány pillanat alatt táncosa karjaiban meghaát. 218 útlevelet adott ki a rendőrség 1934-ben Az 1934. év folyamán a halasi áüam- rendőrség meghosszabbi tásokka együtt 218 útlevelet adott ki. A legtöbb útleve­let megszállott területre kérték. Tizenhárom millió tonna szén, 900 millió kilowattóra vil'anyáram Mit jelent a Saar-vidék Német­országnak A Saar-vidék évi termelése a kö- vetkelzö: kőszén 13, nyersvas 2, nyersacél 2, koksz 2.2, kátrány, am­móniák és benzol 0.2, Thomas-salak 0.3, vasáruik és gépek 0.1, kő- és földanyag 0.75 millió tonna. Évenként 4 millió négyzetméter tábla-üveget, egymillió hl. sört, 900 millió kilowattóra vfl'llainyáramot, 10 millió köbméter gázt, 500 millió drb. cigarettát állítanak elő a monumen­tális ipari üzemek. A Saaf-vidéki va­sutakon évenként átlag 100 millió- ember utazik, az áruforgalom évi 20 millió tonna.

Next

/
Thumbnails
Contents