Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-10-31 / 87. szám

4 oldal KISKUNHALitS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 31 Kit szeressen'a majsai! vasutas felesége? Egy névtelen levél és annak követkézményei Érdekes ügyben hozott felmentést a felebbviteli tanács Király Pál gazdag kiskunmajsai szörmdkészitö a félegyházi járásbíróságon feljelentet­te magánlaksértésért Ádám József majsai gazdát, mert az — a felje­lentés szerint — ez év január 3-án revolverrel berohant a lakásába és sértegette. Ádám szerint Király név­telen levelet árt egy majsai vasutas feleségének, amelyben Ádámot min­demnek jlehordja és azt a tanácsot adta az asszonynak, hogy Ádám het- Jyéft őt, a névtelen levélírót sze­reke. Emiatt becsületsértésért följe­lentette Királyt. (A vasutasné nem tett feljelentést, pedig a levél ránéz- ver a Jogsértőbb.) A felégyházi já­rásbíróság Királyt is és Ádlámot is felmentette, mert a tanuk szerint? Ádám nein revolverrel ment be Ki­rály lakására, Királyt pedig azért mentették feji, mert az írásszakértő véleménye szerint nem biztos, hogy a leveleket Király irta. FeHtebbeizés folytán került az ügy a kecskeméti törvényszék élé, ahol a járásbíróság Ítéletét helybenhagyta. Halott kocsis a bakon Jankovics Mílorád szabadkai la­kos kocsin igyekezett a városba bir­tokáról. A kocsis gyors iramban hajtotta a lovakat, mire a földbir­tokos rászólt, hogy lassítson. A ko­csis azonban mozdulatlanul ölt a bakon és figyelmen kívül hagyta gazdája utasítását. Jankovics erre előreugrott, hogy kezébe ragadja a gyeplőt. Csak ekkor vette észre, hogy kocsisának arca szederjes, tes­te merev, a gyeplő pedig szinte hoz­zánőtt a kezéhez. Rémülten állapí­totta meg, hogy a kocsisa halott. Szivszélhüdés érte hajtás közben;. NYILATKOZAT. Az utóbbi napokban átlátszó célzat­tal olyan híreket terjesztettek, hogy a Hangya megvette a Keresztes-féle ven­déglőházat és hogy ez a vétel a hangya- tagok károsodásával fog járni. A vétel és a hozzáfűzött hír valótlan. A hamis hír terjesztőinek üzietrontó céljaik voltak, de ez megtört a keresztény, magyar Hangya-tagok kemény öntudatán. A ha­zug hir kitalálóit ismerjük és ellenük üzietrontás cimén teszünk feljelentést, hogy bíróság előtt feleljenek minden kereskedői etikát nélkülöző cselekmé­nyükért. i i j A HANGYA VEZETŐSÉGE. Jön a hideg téli idő. Soha ilj olcsón nem vásárolt, mint ma Schon nagyáruházában városház épület Mindenki vehet féli ruhát. HPSZ ÉVVEL EZELŐTT ___ A háború vérzivatara közepette — gyilkosság itthon Ezelőtt húsz évvel, mialatt J kinjt a frontokon javában mű­ködjeik a gyilkos fegyverek, ide­haza azt gondoltuk, közejebb kerültek egymáshoz az emberek, j és legalább itt a front mögött \ békés együttélés kezdődik. De . np,m Így történt. Húsz évvel ez- ’ előtt is működött a gonosz rossz­indulat. Bócsán gyilkosság tör- 1 tént. Erről annak idején a kö- ( vetkező cikkben számolt be a Hélyi Értesítő. Január 12-ére virradó éjjelen Sza­bó Ferenc bóesai birtokos tanyáján a nyugodtan alvókat hangos kutya­ugatás verte fel. A gazda gyanús­nak találván a heves kutyaugatást, leugrott fekhelyéről és kifelé indult szétnézni. Amint a, szobából kilép­ve, a szabadba nyíló konyhaajtót ki­nyitotta, három álltig felfegyverke­zett ismeretlen emberrel állott szem­ben. Csak annyi ideje volt, hogy visz- szaugrott a szobába és annak aj­tajai élreteszelte. Ekkor az egyik ablakon keresztül 2—3-szor belőttek. Majd csend tett s úgy látszott, hogy a, veszedelmes éjjeli vendégek eltávoztak. Kis vártatva Szabó Fe- renené az ajtóhoz ment, azt rövid hiaUgatódzás után felnyitotta s ép ki akart nézni, mikor lövés dördült el s ад asszony eltalálva, hangos jajszóval összeesett a küszöbi előtt. A fegyveres rablók betaszitották az ajtót és benyomultak a szobába, A fegyvertelen gazdának, aki pár napra szabadságolva a katonságtői volt itthon — úgy látszik — ijedté­ben az sémi jutott eszébe, hogy töl­tött revolvere ott van a keze ügyé­ben, mit sem tett ellenük és csüg­gedten, lemondó megadással nézte, mikor azok a ládafiában pénz után kutattak. Pénzt azonban nem talál­tak, csak néhány darab ékszert vet- \ tek magukhoz. Majd kifordultak a konyhába, ahol két ember, amíg a harmadik őrt állt és a házbeliekre vigyázott, még a konyhaasztalon táljait vacsoramaradékot is jóízűen elköltötte. Mikor dolgukat végezve elköszöntek a gazdától, a kezükbe tartott egyik villamos zseblámpa fé­nye rávetődött az ajtó mellett esz­méletlenül fekvő háziasszonyra. Egy a három közül azzal a szóval: Csak talán nem' halt meg? feléje hajolt és keltegetni próbálta az elalélt asz- szonyt, akinek jobb vállason tját ösz- szezuzva hatolt be testébe — a jobb mint 24 órai vergődés után — hálált okozó manlácher golyó, amint azt később a boncolás megállapitottia. A marcona tekintetű rablók még a sebet is megvizsgáltak s csak mikor azt megszemlélték, hagyták el a ré­mülettől és szomorúságtól, felfordult tanyát, eltűnve a puszta sötét éj­szakájában. A csendőrség akkor több gyanú­sítottat letartóztatott, akik azonban alibit tudtak igazolni­Most az igazi gyilkosók kézreke- rültek, katonaiszökevény cigányok személyében, A környékbeli csendőrséget értesí­tették, hogy a kecskeméti határban égy tanyában gyanús alakok gyűl­tek össze. A csendőrség katonaság segélyével körülvette a. tanyát s hosz- szas harc után sikerült azokat ár­talmatlanná tenni. Az elfogattak, akik között a leg­több katonaszökevény cigány volt, egész halmaz betörést és gyilkos­ságot vallottak be. Beismerték, hogy a halasi hajár­ban több betörést és lopást követ­tek el. A bóesai rablőgyilikosság, a soltvadkerti malombetörés és a jász- karajenői postarablás is az ő tel­küket terheli. A esehdőrség most a cigányok bünjajstro injának össze állításán fára­dozik. Néhány év múlva már csak kisbirtok lesz Halason — a kataszteri felosztások az Idán is kétezer holdat apróztak el A városházán a kataszteri hivatal1- , nak sok dolgot adnak a különböző birtokok átvezetései a kataszteri nyil­vántartóban, mert egyre több és több birtokra vonatkozólag érkeznek az átiratok a telekkönyvi hivatalból, amelyek arról szólanak, hogy 60— ; 70—100, sőt ennél több ho'ldas bir­tokokat is el kell osztani. Ezek a birtokelosztások úgy állot­tak elő, hogy részben' halálozás foly­tán a birtokot fel kell osztani az örökösök között, de az is egyik oka, hogy a birtok eladásra kerülj és azt többen, veszik meg kisebb par­cellákban'. Ismét meg­lepőek kirakataink nj árat és Külön rádió, csillár és villamos osztály. Kohl) Sebestyén vasáruháza Kossuth u. Mindkét esetben a legtöbb birtok 4'—5 hojldas darabokra oszlik szét, van köztük 10 és ennél valamivel több holdas birtok is, de ed már kevesebb. ’ A kataszteri hivatalban elmondot­ták, hogy az idén már kétezer hol­dat apróztak ilyenformán él, jóval többet, mind az előző többi évben és hogy egyre emelkedik az ilyen elaprózásra kerülő nagyobb birtokok száma. Ha ilyen tempóban folyta­tódnak az elaprózások — ami a leg­nagyobb valószínűséggel meg is tör­ténik, akkor néhány év múlva alig lesz nagybirtok már Halason. Hogy ez a kis birtokokra osztott gazdálkodás előnyére lesz-e avagy hátrányára a halasi határnak, azt a jövő fogja eldönteni, mindenesetre annyi tény, hogy szorgalommal és kitartással kisbirtokon Ss gazdasá­gosan el tehet gazdálkodni. • *-= - "" ■ A halasi szőlő és bortermés teljes statisztikája Kiskunhalas város javadafmi hivata­lában most készült ed a városban és annak határában termett szőlők teljes és részletes statisztikája. Eszerint a sző­lővel tényleg beültetett terület 3932 hold és 487 négyszögöl. A gyümölcs gyanánt értékesített c-semegeszölő 1088, bor­szőlő 1230, (feszesen 2318 méter mázsa. A csemegeszőlő 25, á borszőlő Í4 fil­léres átlagárban ke'.t -el. Ujbort szüre­teltek fehéret 8257, sillert 3440, vörö­set 1960, aszút 10, összesen 13.657 hektó­litert. A termés eredménye általában gyenge volt, minőségileg elsőrangú. Az uj borok ára a termelőknél szüretkor a következőkiépen alakult: fehér fino­mabb 20 fillér, fehér asztali 20, siller 20, vvörös 24, aszú, 40 fillér. A tavalyi silány minőségű óbor 15 fillér. A sző­lősgazdák eladatlan óbor készlete a szü­ret után 2020 hektóliter volt. A most termett borszőlőnél, fŐteg kövidinkábcJ használtak d sokat csemegeszőlőként. A régi szőlőkből sokat átalakítottak, üe- tőleg átoltottak csemegeszőlőre és a készülő uj telepítések is jobbára cse­megeszőlők. A multévi termés 23.154 hektó liter volt, átlagára annak idején 10 fillér volt. A gazdák meg vannak elé­gedve az uj terméssel, mert ha kevés is termett, de prima minőségű, ( < Megkezdődtek Halason a körvadászatok A vadászati szezon, mint azt már megírtuk, javában M HaJaison, az összes vadásztársaságok tagjai vadász nak már s mint most értesülünk róla, a legközelebbi vasárnapon az I. szá­mú vadásztársaság rendezi első kör- vadászatát, illetőleg társasvadászatát. A harkai vadásztársaság az elmúlt csütörtökön tartotta első társasva- dászaját, amely elég jól sikerült, -a Diana vadásztársaság értesülésünk sierint csütörtökön tart társasvadá- szatot. ; ' I A vadászok elmondották nekünk, hogy a nyulállományra vonatkozólag akkor sikerül majd pozitív véleményt piondani, ha leesik az első hó és ha mindenütt fölszedték, már a ku­korica szárakat, mert a nyulaknak ez jó buvóhelyt jelent és a vadászok elöl könnyen megbújhatniuk:. вдпддиииюии—^^маи— Hirdessen a Helyi Értesítőben!

Next

/
Thumbnails
Contents