Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-10-10 / 81. szám

4. oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 10 Mnssoliní: fia az igazság nem erő­szakolja ki a gyümölcsöt hozó békét, akkor szúró« nyainkat uj győzelmi ba« bérokkal diszitjük fel Világraszóló esemény színhelye volt vasárnap Milánó. Félmillió ember vonult fel a Dóm-térre, ahol Mussolini beszé­det tartott. Mussolini hatalmas beszé­dében Európa minden nagyobb prob­lémáját érintette. Hangoztatta1, hogy Franciaországgal megegyezést remét. Szerbiának békejobbot ajánbtt, de eré­lyes szavakkal bélyegezte meg a szerb sajtó eljárását, amellyel az olasz had­sereg bátorságát kétségbe vonta. Kije­lentette, hogy Olaszország továbbra is megvédi Ausztria függetlenségét. ’Né­metországot kérte, hogy ne kapcsolódjon ki az európai együttműködésből. Rámu- .tatatt ,arra, hogy a leszerelést eltemették a páncélautók, ne csodálkozzék tehát senki Olaszország fegyverkezésén. Be­szédét azzal fejezte be, hogy puskacső- veinket oajággat díszíthetjük, ha majd leérkezik a gyümölcsét érlelő béke, ame­lyet az igazság fog kisémi. — Mussolini az alábbi táviratot intézte Gömbös mi­niszterelnökhöz: »Megóhajtom önnek •mondani, hogy beszédem kifejezésekor, (amikor kitértem a békére és az azt követő igazságra, Magyarországra gon­doltam és céloztam. Mussolini.« Göm­bös táviratban, mondott köszönetét. A novemberi megyegyülésen sorsol­ják ki a megyebizoitsági tagokat Medveczky gazd. főtanácsos fogja üdvözölni Marschall dr. államtitkárt Bácsmegye közgyűlésén . Október 12-ére hívták össze Bács- badrog vármegye őszi közgyűlését. A közgyűlésen részt fog venni dr. Marschall Ferenc földművelésügyi ál­lamtitkár is, akit a törvényhatósági bizottság nevében Medveczky Kálroly igazd. főtanácsos fog üdvözölni. Bárányi Tibor főispán meleg han­gú levélben kérte fel Medvéezíky Ká­roly gazdi, főtanácsost az üdvözlő beszéd elmondására. Ö r s z á g—V ilág A német kultuszminiszter vasárnap Budapestre érkezett. — Az OTBA novemberben megkezdi működését. Okt. 18-án hozzák Budapestre Matuskát, a biatorbágyj merénylőt, -r- Bethlen István gróf ma töltötte be hatvanadik életévét. A politikai Világ nagy ünneplésben részesítette. — Lázár igazságügyminiszter bejelen­tette az illet ékrendelet megalkotását. — A sebesvonatok premierjét egye­lőre mérsékelt érdeklődés kisérte. — 50 ezer ember fordult meg vasár­nap a tokaji szüreti héten. — A magánalkalmazottak kongresszusa a 'mjagánalkalmazottak kamarájának megalkotását sürgette. — Október vé­gén a ház elé kerül az erdőtörvény. — A szerb király Parisból Marseili- lébe utazik. — Állítólag elmebeteg a Lindbergh-bébi elrablója. — József Ferenc főherceg »Kolumbusz«-át a .tavasszal Amerikában is bemutatják. — Elsüllyedt egy hajó a Márvány­tengeren, 44 utasa vizbefult. — Gi- toitinnal végeztek ki egy bérgyilkost Franciaországban. — Az osztrák kor­mány megegyezett a Habsburg-család- Hdal, hogy visszaadja birtokaikat és palotáikat, a bécsi császári palota és a. schönbrunni kastély azonban az állam tulajdonában marad. Pestmegyében is, amint arról már j többször irtunk, a törvényhatósági . bizottság az idén részben újjáalakul. I A megyegyülés tagjainak egyrészét kisorsolják és a kisorsoltak helyébe uj; tagokat választanak. Megbízható helyről nyert értesülés í szerint Pestmegyében a kisorsolás november hónapban megtörténik. No­vemberben Pestmegye törvényhatósá­gi közgyűlést tart, amelyen a kisor- so'lást megejtik és valószínű, hogy november * vagy december elején minden fennakadás nélkül megtörtén­hetik a részleges törvényhatósági vá­lasztják. A kisorsol^« folytán Halas város is megyebizottsági tagokat fog válasz­tani. A választásról természetesen még korai beszélni. Nem tudni, hogy a halasi megyebizottsági tagok kö­zül kiket sorsolnak ki és csak azután, történhetnek előkészületek a megye- bizottsági választásokra. Teljes erővel megindult Böcs megyében a villamoshálózat építése Azzal a műszaki bejárással, amit szeptember 20, 21 és 22-én tartottak meg Bácsmegye eső csoportban villa­mosítandó 15 községében a primäerveze- ték irányának kijelölésére, elhárult az utolsó akadály is a viMámositási mun- kájatok utjából, fő'eg pedig azzal hárult el, hogy' a kereskedelemügyi kormány jóváhagyta a vi-lármás-vezeték építési ter­veit. A villamosítást végző cég teljes erő­vel megkezdte az anyagszállítást a vas­üti vonal mentén fekvő községekbe. A tervek alapján megkezdődött az épí­tési munka is, ami most már száguldó iramban fog folyni, mert a Bevártnak az a célja, hogy ez év december végére a vármegye első csoportban villamosí­tandó 15 községében mindenütt kigyul­ladjon a viílanylámpa. A mai napon már a bajai vasúti ál­lomásra is érkezett hat vagon oszlop és egyéb anyag az innen Vezető fővezeték építésére. A Jótékony Nöegylet 27-én nagyobbszabásu előadást rendez a Színházban A halasi Jótékony Nöegylet október 27-én, a városi színházban nagyobb­szabásu előadás rendezését tervezi. Az előkészületek most folynak és most állítják össze az előadás prog- rammját, amely a város széles ré­tegében méltán tarthat számot az érdeklődésre. A MÁV legújabb ötlete: az esti bajai vonat 4 órát „éjszakázik“ Bácsalmáson és reggel érkezik Halasra A téli menetrendben beállott vál­tozásokról részletesen irtunk. Az uj; téli menetrend 7-én lepett életbe. A MÁV. az utolsó pillanatban, ami­ről a halasi állomás is ma érte­sült, olyan változtatást eszközölt a menetrendben, amely a halasi utazó- közönségre rendkívül sérelmes. A MÁV. legújabb ötlete szerint a Pécs—bajai vonat, amely este 11 ó. 35 perckor érkezett Halasra elmarad, illetve ez a vonat kiköt Bácsalmá­son és 4 órai ottani »éjszakázás« után reggel 4 ó. 55 perckor fut be Halasra. A halasi utazóközönség, akik Baja felöl jönnek, este nem tudnak hazajönni ,hanem kénytele­nek 4 órát a vonaton tölteni és él­vezni a MÁV. »jóindullatát.« A MÁV. ezt az újítást a bácskaiak kedvéért határozta el. A bácskai! utazók ezzel a változással rögtön csatlakozást kapnak a Halasról 5 órakor induló budapesti vonathoz. Az ő szempontjukból igazuk van, hogy ezt a vonatot kijárták. Mint hírlik, a pécsi üzletvezetőség, illetve a MÁV. igazgatóság ennek a vonatnak a beállításával akarta ho­norálni a bácsvármegyei közigazga­tási bizottságnak a vármegyei vasúti menetrend megjavítása érdekében csaknem minden ülésről küldött in­stanciáit s legutoljára pedig a die- putációjárást, amelyben részt vett Baranyi Tibor főispán, valamint a megyebizottság minden Budapesten lakó tagja. A vidéki városok idegenforgalmi kívánságai Az idegenforgalom szempontjából jelentős vidéki városok nagy több­sége dr. Pálfy József szegedi pol­gármester elnöklésével Budapesten ülést tartott kedden s azon egy­hangú határozattal a következő ja­vaslatot fogadták el és terjesztették a városok kongresszusa elé: A magyar vidéki városok nem tart­ják megfelelőnek a vidéki idegenfor­galom mai központi szervezetét s ezért azt javasolják, hogy dr. Pálfy József szegedi és dir. Borbíró Fe­renc bajai polgármester elnöklésével. Debrecen, Pécs, Eger, Gyöngyös, Mis!- kolc, Győr, Kecskemét kiküldötteiből álló bizottság dolgozzék ki javasla­tot arra, hogy minő központi saer­vezetet létesítsenek a vidéki váro­sok és ezt a javaslatot terjesszék az illetékes tényezők elé. Vérbefojtották a Spanyol forradalmat: 500 halott, 400 letartóztatás I A spanyol forradalmat kíméletlen \ kézzel fojtotta el a kormány. Kató- j nai repülőgépek bombák özönével j árasztották el a zendüiőkiet, a tüzér- ; ség pedig ágyukkal lőtt közéjük. Ed­dig 500 ember esett el, 4000-et letar­tóztattak. Október 21-én szentelik fel az uj zárdát A halasi rom- kát. egyháztanács leg­utóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a Szent József Leánynevelö Intézetet ok­tóber 21-én szentelik fel. A felszentelést Hanauier Á. István váci megyés püs­pök, akadályoztatása esetén Haász Ist­ván tábori püspök fogja végezni. Az ünnepi beszédet Kovács Vince dr. kanonok mondaj. A bensőséges ünnep után a. Kát. önképző Egyletben bankett lesz. ""gazdalexikon"" Mit jövedelmez a Kíef er«feörte? A Gyümölcskultúra c. lap legutóbbi Számában rövid ismerleiéit hoz a Kiefer- körtéröl. Az ismertető cikk befejező részé ez: »Jövede jmezöségére jelemzök a kö­vetkező adatok. Özv. Szathmáry Sándomé Pirtón 118 holdon termeszt Kiefer-körtét, ebből 38 hold szőlőben van, míg a többi tisztán gyümölcsös. Ezen 118 holdról elszállí­tott 1930-ban 111 vagonnal, 1931-ben 85, 1932-ben 48, 1933-ban 117 vagonnal, vagononként 30—40 mázsájával számítva és 30—40 fillérrel kilónként. Tehát a múlt évben és 1930-ban csaknem annyi vagon termett, ahány hold a terület. Ha pedig egy vagonnal terem egy hol­don, az átlagos terhelést számitva 35 mázsa, ami körülbelül ezer pengő be­vételnek felel meg holdanként Már most vegyük az átlagos termést, az is körüi- belüt 500 pengő, de ebben a szőlő és a köztes termény nincs benne. Volt azon­ban esztendő, pl. 1926, amikor 113 ezer pengő tiszta bevétel volt a körtéből, tehát az átlag jóval' több 500 pengőnél', ha a 3—4 évenként előforduló rekord terméseket számítjuk. Ilyen rossz körte; a Kiefer. Miután pedig a körtefa nem nagy árnyékot vet, a köztes termény rendes terményt ad s igy a holdanként! 500 pengő ráadásnak tekinthető.« Három előadás Az Emerik ána Cumánla felolvasó asz­talánál dr. Monszpárt Láiszló kórházi fő­orvos »Oroszország 1934-ben« címmel előadást tartott. Jalta és Odessa, a két orosz fürdőváros, amelyeken keresztül — Monszpárt főorvos élvezetes és szem­léltető előadása nyomán — minden részt­vevő bepillanthatott a mai Oroszor­szágba. Valóban sikeres keresztmeíszfö- adni szándékozott. Lelkes taps és él­tét kapta mindemíki annak, amit az előadó jenzés, meleg és tiszteletteljes kézSzori- tás volt az elismerés nyilvánítása, első szerdáján hangzott el. Szécsy Béla A másik előadás a MANSz műsoros zongoraművész beszélt a halasi zeneis­kola szervezésének munkálatairól, a zene fontosságáról s az itt felállítandó zeneiskola szükségességéről. Témája iránti lelkesedést sugalló előadása után sz. Csorba Tibor tanár, MANSz titkár tartott előadást »A kellemes lakás titka« címen. Meleghangú előadását Mészöly Károlyné MANSz elnök hálás szavakkal köszönte jneg. — Mennyit csökkentek a fiz'-lések? A napokban cikket közölt az egyik pesti lap az 1931 október elseje óta végrehaj­tott tisztviselői fizetéscsökkentésekről. A négyszeres fizetés leszállítás után a mi­niszterek fizetése havi 1760 pengő he­lyett 1196 pengő tett. Az V. fizetési; osztályban 650 pengőről 487-re esett a fizetés. А VI. rangosztályban 555 P helyett 421, a VII-ben 400 helyett 312, a VlII-ban 290 helyett 232 pengőt utal­ványoztak. А IX. ramgcsoportba tartozó tisztviselők jövedelme 162 pengőre re­dukálódott. А X. fizetési osztály 170 pengős jövedelméből' 141 pengő lett, a XI. rangosztályban pedig 144 pengő he­lyett 119 pengő 50 fillért utófiak az alkalmazottaknak.

Next

/
Thumbnails
Contents