Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)
1934-06-06 / 45. szám
junius 6 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 5. oldal Valamennyi halasi őstermelő megkapta már őstermelői igazolványát • Megoldást nyer a tajói iskola régen húzódó problémája A Helyi Értesítő megírta néhány héttel ezelőtt, hogy Halason sok őstermelő elmulasztotta a jelentkezést az őstermelő igazolvány kérésével és így ezek az őstermelők igazolvány nélkül maradtaik. A város ebben az ügyben átirt a kecskeméti pénzügyigazgatóság forgalmiadé osztályához, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az elkésett őstermelők a pénzügyigazgatósághoz fordulhatnak az igazolványok kiállítása ügyében. Ez azután meg is történt és most a városházán larról értesültünk, hogy most már vala- [ mennyi halasi őstermelő birtokában van az idei évre szóló őstermelői igazolványának. Megtudtuk azt is, hogy az őstermelő igazolványt minden évben meg kell újítani, és igy jól teszi a gaiá- díafcözönség, ha a hirdetett batáridőre minden évben a megfelelő időszakban jelentkezik, hogy kikerülje azt a kellemetlenséget, amely az idén is érte az őstermelő igazolvány kérések elmulasztása miatt. Óriási katasztrófától mentette meg a halasi mezőgazdaságot az eső Az országgal együtt Halas is esőért csengett hosszú heteken keresztül, mig végre az ország több részén megjött az eső már két héttel ezelőtt, de Halast akkor is elkerülte. A halasi gazdák megdöbbenéssel figyelték, hogyan szárad és sül ki ia földbe elültetett növényzet. A tartósan száraz idő katasztrofális károkat mutatott, mig azután most szombaton megérkezett az eső Halasra is, folytatódott vasárnap délután és minden valószínűség szerint további esőzéseket várhatunk. Ez a most érkezett eső súlyos csapástól mentette meg a halasi mezo|- gaizdaságot, eddig a csapadék húsz millimétert is meghalad. Érdekes magyarázatot adnák ennek I a hosszú ideig tartó szárazságnak ' azzal, hogy a négyes számjegyű évek általában rosszul szoktak sikerülni, így volt ez 1904-ben, 1914-ben, de száraz és rossz év volt az 1924-es év, mig most az 1934 ismételte' meg és ado tt hitelt annak a t ap asztal ainak, hogy a négyes évek rosszaik a mezőgazdaságban. Remélhető, hogy a megismétlődő esők valamit jóvátesznek a károkból. A halasi Országzás^ló csakis a városháza előtt, vagy a Bethlen téren állítható fel A halasi revíziós liga közli velünk, i hogy az OTszágzászló ügyében ér- [ tekezletet tartott és ezen kimondötj- ta, hogy a halasi országzászló elsősorban la városháza előtt, másodsorban fa Bethlen téren a Hitelbank előtti parkos részen áj№iató fel. Az ügybei n százas bizottságot küldtek ki, amely > 'v junius 10-én fog véglegesen dönteni. I ' HÍREM — Cserfakoszorus MANSz. jelvénynyel tüntették ki Mészöly Károlynát. Mészöly Károlynét, a halasi MANSz. buzgó és agilis elnöknőjét a MANSz. központja rendkívül nagy munkás- ' ságának elismeréséül cserfakoszorus MANSz. jelvénnyel tüntette ki. A ritka jelvényt rendszerint csak azoknak adományozzák, akik a legtöbb agilitással tűnnek ki a Magyar Asz- szonyok Nemzeti Szövetségének munkájában. A szép kitüntetést a vasárnapi MANSz. közgyűlésen adták át Mészöly Károlynénak. — KóFódi КШиа János Képviselő kerü letében. Kóródi Katona János képviselő junius 8-án, pénteken kerületébe érkezik és junius 9-én, szombaton délelőtt Csikérián, délután Tompán, 11-én hétfőn délelőtt Kelebián fogadja a panaszosokat. Junius 10-én, vasárnap délelőtt résztvesz a Tompa—iakhandi ünnepségen. — »Románia annyi: mint lopni.« Kmic- kenbocker amerikai hires újságíró feltűnést keltő cikket irt Romániáról, — amelyben megalapítja, hogy »Románia annyi, mint lopni.« A cikk óriási feltűnést keltett Romániában annál is inkább, mert úgy a francia, mint az amerikai lapok lleközölték — Házasság. Cseri László tanító Szombaton tartotta esküvőjét Tóth Ba- ranyi Erzsébettel. — Ugyanakkor esküdött Cseri Sándor is G.aál Erzsébettel. — A reálgimnázium igazgatósága tisztelettel kéri az egyesületeket, pénzintézeteket, a vagyonosabb szülőket és az iskolának minden jóakaróját, szíveskedjenek a szegény tanulók jutalmazására szánt adományaikat e hó 12-ig beküldeni. Figyelmezteti az igazgatóság azon polgári iskolát végzett fiukat és leányokat, akik a reálgimnáziumban felvételi vizsgát akarnak tenni, hogy e hó 11-én délelőtt 10 órakor jelentkezzenek az igazgatói irodában, hozzák el polgári iskolai bizonyítványaikat és fizessék be a vizsgadijat. — Köszönet. A rám. kath. polgári leányiskola igazgatósága ezúton is köszönetét mond a helybeli Hitelbank és Kereskedelmi Bank igazgatóságának, hogy régi szokásához hiven 5—5 pengős összeggel ez évben is hozzájárult a jó és szorgalmas tanulók megjutatonázásához. A jutalmakat az igazgatóság junius 24-én, a bizonyítványok kiosztásakor adja, át az arra érdemes tanulóknak. — Szerelmi csalódás miatt a halálba. Besztercei Katalin 22 éves faddi leány öngyilkossági szándékból megmérgezte magát. Életveszélyes állapotban vitték a szekszárdi kórházba. Hátrahagyott levelében ezt írja: »Szép dolog a szerelem, de csalódtam benne és ha szép is, azért én meghalok.« A tajói iskola már évek óta gon- i dot okoz a tanügyi hatóságoknak és régi panasz az, hogy a tajói iskola tulajdonképen rogyadozó viskó, ami egészségtelen úgy az ott tanítókra, mint az iskolás gyermekekre nézve. A tajói iskolakérdés megoldása már régen húzódik, de mindezideig nem tudtak segíteni a tajói iskola súlyos helyzetén. Most azután valószínűleg megszűnik ez a meredező probléma, mert a hétfői közgyűlésen bejelentették, hogy — Uj gazdasági főtanácsos. Rothey- mer Imrét, a »Köztelek« főszerkesztőjét gazdasági főtanácsossá nevezték ki. Rotheymer régi, érdemes és értékes munkása a gazdasági életnek. — Ha jól és kellemesen aklar szóra<- kozni, jöjjön a Népszigetre. Minden este jazz. A Legényegylet társaskirándulása vasárnap lesz A rám. kát. Legényegylet junius 10-én rendezi meg nagyszabású társas kirándulását a szegedi ut melletti Török István tanyára. A Legényegylet vezetősége és a rendezőség mindent elkövet abban az irányban, hogy ez a kirándulás pompás sikerű legyen, ami sikerűim is fog neki, mert iránta városszerte fokozottan nagy érdeklődés nyilvánul meg. Semmi kétség sincs tehát aziránt, hogy a Legényegyletnek, mint a múltban, most is sikerülni fog kiváló szórakozási alkalmat nyújtani vendégeinek. A kiránduláson változatosnál változatosabb müsoirszámok is lesznek és ezek is tarkítani fogják a kitűnő kirándulást. A kiránduláson az italkimérést a Katolikus Kör végzi. Értesülésünk szerint autóbusz fog közlekedni a kirándulás helyére. Az autóbuszjáratok időpontját jövő számban közli iá Legényegylet vezetősége. A Legényegylet ezúttal is kéri a vegyeskar tagjait, hogy 6-án, szerdán este fél 8 órakor a kát. iskolában énekórára megjelenni szíveskedjenek. j i ' J j j^j »mm» — A MANSz. évi közgyűlést tartott. Vasárnap délután a városi közgyűlési teremben évi rendes közgyűlést tartott a kiskunhalasi MANSz. Skrjbanek Mihály földbirtokos tajói birtokán egészséges és jó épületet ajánlóit fel az iskola elhelyezése céljáraA közgyűlés az ajánlatot örömmel) fogadta el és jóváhagyás végett a kultuszminisztériumba terjesztik fel az ajánlatot. Tekintettel arra, hogy a miniszter előtt már sok panasz fekszik a tajói islkoia miatt, nem kétséges, hogy a miniszter is elfogadja az épületet és a jövő tanévben már az uj iskolában fognák tanitani. I i •• csoport, melyen szépszámú közönség jelent meg. A gyűlést özv. Horváth Zsigmondné disizelnök nyitotta meg és lelkes; szavakkal köszönte’ meg Mészöly Károlyné elnöknőmefe ügybuzgó fáradozását és munkásságát. Majd az elnöknő tartotta évi beszámolóját, melyben megköszönte minden munkatársának megértő segítségét. Felkérte sz. Csorba Tibor tanárt, hogy titkári jelentését tegye meg. A rendkívül tartalmas évi jelentést helyszűke miatt következői számunkba közöljük. — Jói sikerű t и halasiak lillafüredi ffilárías kirándulási'. Vasárnap reggel filléres gyors induit Miskolcra Halas és a környék bevonásával. Halasról 104 utas indult a filléres gyorson, amelynek összes utasai 330-an voltak. A filléres utiaísai keddien hajnalban érkeztek vissza és előadásuk szerint pompásan érezték magukat Miskolcon, Lillafüreden és az ottani szép vidék más nevezetességein. — Könyvnap. Minden évben megrendezik a könyv propagandájára a könyvnapofeat, amiko'r a könyv- kereskedések olcsóbb áron hozzák forgalomba a könyveket, mint az év egyéb napjain. A könyvkereskedések mintegy 50 százalékkal olcsóbban hozzák forgalomba; a magyar irók könyveit. Halason a könyvnap junius 4-től 6-ig tatet. Halasi gabonaárak Junius 5 Uj'buza 77 kgr*os i 1 '70 P. rozs 5‘— P boletta nélkül Árpa 12'—, zab 12'—, morzsolt 10'50, cső* vés tengeri 7'50 P, burgonya 4— 6P. Ferencvárosi eertesvasar Arak <onnyü sertés 66—68 közepes 72 - 74. nehéz 78 -79 fillér. köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik fe'.ejthetetlieln fiunk temetésén resztvettek és ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Id. KALLÓ ANTAL ÉS NEJE. SPORT Rovatvezető: Dr. Bácsalmási Antal. Helyszíni tudósításunk a KAC. gyönyörű hölgy- tornaszbajnokságának lefolyásáról és eredményeiről Meglepetés volt a ref. leánypolgári szereplése Ózom krém l- I Pénteken és szombaton a női világbaj- ir nokisáigokat tartották meg. Ki sku nahlas e I itt érdeke t volt, mert Vargáné tagja volt n f a magyar válogatott csapatnak, amellyet e ! a győzelemtől!- csak a külföldi bírók z I összefogása és összedolgozása ütött el!', b í Ugyanis a szláv bírók lehetetlenül pon- ^ toztak, amennyiben 10 pontos gyakorLezajlottak a versenyek,, befejeződtek a világbajnokságok. A csapatok hazautaztak a versenyek színhelyeiről! tele örömmel, avagy keserűséggel!. Egészen megelégedett együttest azonban keresve ее .'ehetett találná, mert bizony az egész rendezés telistelje volt a kiisebb-nagyobb hibákkal1. szeplő, májfolt pattanás ellen. Ideális arcápoló. Szépit fiatalit. Napbarnitott arcbőrt kifehérít. Csakis RáCS JáltOS gyógyszertárában kapható. Kossuth u. 1 sz. (Takaréképület)