Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)
1934-04-18 / 31. szám
2. oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE április 18 lapzArta Felgyógyult a kormányzó Horthy Miklós kormányzó pár nappal ezelőtt influenzában könnyebben megbetegedett és kénytelen volt az ágyat őrizni. Pár napon keresztül magas láza is volt, betegágyához meghívták Korányi professzort is. Dr. Szöllösy Lajos főorvos, a kormányzó háziorvosa ma délben a Magyar Távirati Iroda utján a következő jelentést adta ki: »A kormányzó ur öfőméltósága állapota egyre javul, úgyhogy ma már csak lábadozik. Épen ezért több orvosi jelentést nem is adnak már !&« i Ilii Az OTT. és a halasi sporttelep A halasi sportpálya ügye ügylét- szák a megvalósulás stádiumába jut. Az OTT.-tól olyan értesítés érkezett, hogyha a város a sportpálya céljai- Ira megfelelő területet ad, akkor az Országos Testnevelési Tanács a sportpálya megépítéséhez nagyobb összeget fog adni. Állítólag ez az összeg ötezer pengőn Műül lesz. Aliról még nincs hir, hogy a város a sportpályának hol fog helyet laidni. i o Mennyi az állam jövedelme a dohányból, sóból, cukorból? Igen érdekes adatokait olvasunk a pénzügyminiszter költségvetésében ;az egyes bevételi források várható jövedelméről. Gukorfogyaisztási adó 43 millió, vám 34 millió, dohány 104 miílió\ felbbóJ 68 millió a tiszta), só 20 millió, osztálysoisjáték Iá millió. Szinté rekordot teremt a házasodási kedv Halason Akármilyen rosszaik is a gazdasági viszonyok, bármennyi kifogás hangzik ei a pénztelenség ellen, 1934Jben ugylátszik elérkeztünk ahoz az időponthoz, amikor el lehet mondani, hogy kihalófélben vannak a hozományvadászok, a házasság utján pénzhez jutni akarók és visszatér nagyapáink tisztes felfogása, akik a nőben csak a megfelelő élettársat keresték és nem azt, hogy mit hoz a házhoz. Valahogy ezt a megállapítást látszik igazolni az, hogy az idén a mai napig 73 házasságkötés történt Halason, míg az elmúlt évben a mai napig 48 volt a házasságok számai. Az anyakönyvi hivatalban megtudtuk, hogy a házasságot kötők legnagyobb része nem bír vagyonnal, munkájuk után élő emberek a legtöbben. 1 ' A születések száma Is emelkedik Hajason, népességi téren is vezet a város. 1934-ben az idén, a mai pajpig 234 születés történt, míg a múlt évben ez idő alatt 201. A statiszika ugyanakkor a halálozások kisebb számát mutatja. 1934- ben a mai napig 137 halálozás volt, az elmúlt évben ez idő alatt pedig 142. Általában megállapítható, hogy a halasi népességi kimutatás igen jól áll. ■: --=i — A soltvadkerti országos Vásárt április 24-én, kedden tartják meg és pedig az állat- és kirakodóvásárt egy napon. Az állatvásárra szabad a jó- szágfelhajtás vészmentes helyről. Mióta Krisztus megszentelte a munkát, nincs ember, aki munka nélkül élhetne a földön Diszünnepség volt a Kát. Legényegylet diszgyülése A Kát. Legényegylet diszgyülést tartott vasárnap délután a Katolikus Körben és ez a diszgyülés valóban diszünnepség is volt, reprezentálta a halasi liegényegyleti tagok súlyát, az ő munkájuknak gyümölcseit, de ugyanakkor megmutatta, hogy a Legényegyletnek itt Halason is milyen szép és gyönyörűen felépített pro grammja van, ami mindenesetre az egylet elnökének, Szekeres Imre káplán derék és fáradhatatlan munkájának tulajdonítható. De dicséretes munkát végez az egylet világi elnöke Szabó Péter Pál is, aki mindenkor ott áll, ha a legényegylet életében segíteni vajó van. A termet zsúfolásig megtöltötte a közönség és az ünnepséget a vegyeskar Golping dala vezette be. Utána Szekeres Imre elnök vázolta a gyűlés jelentőségét, előadta, hogy beszámolni kívánnak évi tevékenységükről, hogy erőt mutassanak és kitartást sugározzanak a további munkához. Feró Ferenc ügyes szavalata következett, majd nagy érdeklődés között az ünnepi szónok Baramyi László plébános mondotta él beszédét. A beszéd pompás felépítése, a megállapítások nagyszerűsége, Baranyi László nagy felkészültségű, kitűnő szónoki készsége magával ragadott mindenkit, feszült figyelem foglalta el a várakozást. Baranyi László beszédében a következőket mondotta. — Pár éve — mondotta többek között — Angliában nagy munkássz'trájk volt. Leálltak a gépek, megállt a véső és a kalapács. És mégis Skótoirszágban a sztrájk ideje alatt a semmittevés helyett 100 sztrájkoló munkás egy hatalmas templomot épített, e’lenszolgáltatás nélkül A sztrájkhoz tehát nem feltétlenül szükséges a korcsma és az Isten- tagadás. Lehet a jogos érdekekért úgy is küzdeni, ha nem térünk le arról az útról, melyet számukra Isten örök tör- ■ vénye kijelölt. — Az ember munkám született ás ha valahol, a názáreti ács védelme alatt álló Legényegyletben aktuális a munkáról elmélkedni. Azt mondják, a kereszténység túlságosan az örökkévalóságot hirdeti, sokat törődik a boldog halállal, de keveset a boldog élettel. Mint minden problémában, van ebben is némi látszólagos igazság, amit nehéz a tényéktől elválasztani. A valóság azonban az, hogy a kereszténység végcélja az örökélet, de azt hirdeti, hogy az örökéletre a földi élet pontos кötetességteljesitése vezet. Krisztus volt az, aki a Jealázott munkát megszentelte és fölemelte. — Bármilyen különösen hangzik is, a kereszténység célja: szentté tenni a kapitalistákat. Kívánjuk, hogy minél többen értsék meg a kereszténység tanítását s minél többen kövessék Assisi Szent Ferenc példáját, aki hatalmas vagyonát szétosztotta a szegények között s akkor boldog lesz a földön is ez a sókat szenvedett, nyomorgó emberiség. Az ünnepi szónok mindenkit magával ragadott s beszédét hosszú taps kisérte. A beszéd után Körösi Mihály szavalata következett. Makiay István dékán ezután tartalmas beszédben ismertette a Legény- egylet munkásságát és nemes célkitűzéseit. A szép és emlékezetes ünnepség a Himnusz elénekflésével ért véget. Szolnokon is nagysikert arattak a halasi hölgytornászok Április 15-Ikén a MOTESz. Szolnokon nagyszabású sportünnepélyt rendezett, amely Szolnokon szinte ritkán tapasztalt ■ nagy érdeklődést váltott ki. A sportünnepélyt a Városi Színházban közel ezren nézték végig 1 és ott volt Borbély György főispán- ; mai együtt Szolnok város társadat- j mának szine.java. A sportünnepély ; iránt az érdeklődést nagyban növelte, I hogy a sportbemutatón részt vett Pelle István olimpiai világbajnok és a halasi hölgytornászcsapat. A másfél órás tomabemutatón a halasi hölgytornászcsapat több számmal szerepelt, amely a legnagyobb tetszést és elragadtatást váltotta ki a szolnoki közönségből. Az ünnepély után a vendégek tiszteletére a Tisza szállóban nagyobb- szabásu bankett volt, ahol űz első felköszöntőt Borbély György főispán mondotta és beszédében leszögezte, hogy a sportünnepélyt Szolnok életében, mint jelentős eseményt könyvelik el. Dr. Kerekes Sándor h. polgármester felszólalásában szintén nagy elragadtatással szólott á sport- ünnepélyről. Vitéz Kenyeres János orsz. képviselő pedig a halasi hölgytornászok érdemeit méltatta kedves szavakban. A szolnoki fogadtatással is megállapíthatjuk, hogy a halasi hölgy- tornászcsapat ezzel a kirándulásával is egyik legszebb sikerét aratta és mindenesetre ezzel Halas városnak is szolgálatot tett. A szolnoki ünnepély hatása alatt Karcag városa is meghívta a halasi hölgy tornász csapatot. A MOTESz. részéről a sportünnepélyen résztvett Bognár miniszteri tanácsos és Tóth István orsz. szak- felügyelő. Г i Mit ir a szolnoki sajtó? Mi szándékosan nem akartunk itulidf- csérő hangot haszná lni a Szoi'ntokon szerepelt' höiigytornászcsapatról, nehogy az öndicséret hibájába essünk. Megvártuk a szolnoki sajtó beszámolóját. A szolnoki lapok lapzártaikor érkeztek hozzánk. Szolnok Legtekintélyesebb lapja kétbaisábos nagy cikkben ir a tomász- vertsenyröj és ebben többek közt igy emlékezik meg erről: »Vasárnap délelőtt bemutatkozott ! Szolnokion и legszebb és leghasznosabb I testi, sport, a torna, amely épen olyan öreg, mint maga az ember, mindig uj, sohasem leheti elavult s minden- megnyilvánulásai az egészség, a hygiene, előmozdítását szolgái. j;a. A Magyar Torna Szövetség az idén- rendezi meg a nemzetközi tornász világ bajnokságokat. Épen ezért tornász-vezetőink programul tűzték ki maguknak a tornász-világbajnokságokkal kapcsolatban, hogy fölrázzák a magyar nemzet laivó közönségét és tornász bej mutatókkal igyekeznek propagandát csinálni a legszebb, a legnemesebb, leg- I ősibb sportágnak. I Vasárnap nagy és előkelő közönség gyűlt össze a városi színházban, a legöregebb színházi rókák sem emlékeznek ilyen óriási tömegre. Mindenki ott volt. Tálán azért, mert attrakciókra számított, talán azért, mert többszörös világbajnokunkat, Pelle Istvánt és az olimpiai keretet hirdette a plakát, — de tehet, hogy azért voltak ott, mert megmozdult á város közönségében a lelki- ismeret s belátták, hogy a méltatlanul elhanyagolt torna első bemutatkozásán kutyaköte’éssége mindenkinek ott lenni. Aztán megindult ai torna. ÉS győzött. A bemutatón kétségte'enül legtöbb tapsot arattak a kiskunhalasi hölgyek, akik nemcsak szépek, csinosak és kedvesek voltak, hanem amellett pompásan tornáztak. A világbajnoki gyakorlataik, a korlátakadémia és a női ta'.3jtoma óriási sikert hozott a részükre, amelyben elsősorban Vargáné Bosnyákövits Etelkái, a magyar vidéki bajnoknő vette ki legnagyobb részét, de rajta kívül а tornász-csapat többi tagjai is, igy a kitűnő Babó Jolán, Fáczán Iíus, Zseni Baba, Pressburger Kató, Baán Ella, Babó Ifas és Kovács Mus nagyon tetszettek. A szergyakorlatokban főként az o.imí- piai keret tagjai jó©skadtek s igy elsősorban Pe’de István, a többszörös világbajnok. Nagy szolnoki diadal volt a két szolnoki középiskola pompás teljesitménye. Ez a nagy helyi siker méltó elismerése volt két kiváló tornatanár, Koppány Ella és Tiboldi Gyula ambiciózus munkásságának. A tornász bemutató minden számát dörgő tapsi kísérteRemélhetőleg ez a tornász bemutató megindítója lesz Szolnokon egy uj, hatalmas tornász életnek, mert idáig csak a középiskolákban kintivá!ták Szolnokon a tornát.« ■ ■ ■■ Kitűnő hangulatban folyt le a Kér. Ifjúsági Egyesület vasárnapi kirándulása Vasárnap délután rendezte a Kér. Ifjúsági Egyesület e'.ső tavaszi kirándulását. Ez a| kirándulás — elmondható juk — várakozáson felül jól sikerült. Reggel 6 órakor úgy látszott, hogy a hatalmas tavaszi zápor elmossa' a kirándulást, később azonban annyira felmelegedett az idő, hogy délutánra ez ut is jól feszáradt. így a jó e|sö is a kirándulás sikerét mozdította: ölő, mert igy a levegő kitűnő volt. Délután egy óra körül mind többen1 kezdtek szállingózni a Ref. önképző Kör helyiségébe s megnidult a szép számú résztvevő Alsószá'Jás felé. Útközben vidám nóta- Szó és a hirtelen alakult zenekar kísérete mellett érkeztek ki Gyevi Antal аГ- sószál’-ási tanyájára, ahol az esti órákig rendkívül vidám hangulatban telt az idő. A 70 főből álló kiránduló társaság vidám játékát gyönyörködve nézték a köze'i tanyákról ide jött vendégek is. Játékok, mókák gyorsan váltogatták egymást. Egyik legkedvesebb része volt Й délutánnak a szalonna sütés. A KIÉ vezetősége és tagjai ezúton is hálás köszönettel adóznak Gyevi Antalnak, aki szives vendégszeretettől fogadta és vendégelte meg őket. A szabad természet ölén töltött kedves délután meleg hangulatában mindjárt el is határozta a társaság, hogy a jövő vasárnapon megismétlik a kirándulást s ezúttal Felsőkistelekre rándui- hak ki, az isko’a közelében: lévő tisztáshoz. Indulás ismét délután egy órakor lesz a Ref. önképző Körből. Ez a kirándulás is bizonyára hasonló érdeklődés Uiéilett fog lefolyni s bizonyára itt is nagy számmal vesznek azon részt a tanyai ifjúságból is, akárcsak Alsós zálláЕОП. i