Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)
1934-03-10 / 20. szám
2 oldal KISKUNHALAS HEL Ti ÉRTESlTÖJB március 10 A közgyűlés megalakította a város- fejlesztő bizottságot Mi lesz a bizottság feladata A ma, pénteken délelőtt tartott városi közgyűlésnek igen érdekes tárgysorozati pontja volt a városfejlesztő bizottság megalakítása. Délelőtt 11 óra körül került sor ennek tárgyalására. Az ügyet Dobó Kálmán műszaki tanácsos referálta. Felolvasta a halasi Kereskedők Egyesülete részéről a városhoz intézett beadványt, amelyben az a kérelem foglaltatott, hogy a mindinkább csökkenő ide-* genforgálom meggátlására a közgyűlés városfejlesztő bizottságot alakítson. Ezután a főmérnök a polgár- mesteri javaslatot ismertette. A közgyűlés több felszólalás után kimondta, hogy a városfejlesztő bizottságot megalakítja és a bizottság tagjaiul kiküldi a város részéről dr. Fekete Imre polgármestert, d!r. Gusz- tos Károly h. polgármestert, Dobó Kálmán műszaki tanácsost, és dr. Halász D. Sándor rendőrbirót. A képviselőtestület tagjai közül a bizottság tagjai lettek: Dr. Musa István, MedvecZky Károly, Szabó Zsig- mond, Baramyi László, Tegzes Károly, dr. Borbás Imre, Halász D. Sándor, Weisz Ignác, Kiss Illés Antal, Kun Benő, Kertész László, Bus Imre, Tóth Lajos, Hatházi Imre és Udvardi Illés. A bizottságot a képviselőtestületben helyet nem foglaló egyénekkel is kiegészítik. j I | A városfejlesztő bizottság programját is felölelte a polgármesteri javaslat. E szerint feladata lesz a bizottságnak a város érdekeinek! szemedőtt tartásával a város forgalmának, kereskedelmének, iparának és mezőgazdaságának fejlesztése, a várost környező községek legteljesebb bekapcsolásával. Feladatát fogja képezni az idegenforgalom fej-» lesztése, a városiasabb jellegnek ki- domboritása és mindazon eszközök felkarolása, amelyek Halas város hírét minél inkább emelik. Megáfla- pitja a javaslat, hogy a város forgalma az utóbbi időben mindinkább csökkent és a csökkenés oka nemcsak az általános rossz gazdasági helyzetben keresendő, hanem abban is, hogy a körülöttünk lévő nagyobb városok a természetszerűleg idegraví- táló közönséget elviszik különböző forgalmi eszközök segélyével és ennek megakadályozására és ellensúlyozására való lehetőségek keresése lesz a bizottság főfeladata. Az első felszólaló Rásonyi Papp Gedeon volt és még többen szólaltak fel. A felszólalók mind azt hangoztatták, hogy szükség van a városfejlesztő bizottságra. A hétfői cserkész-est műsora A színházban hétfőn este 8 órako-r tartandó cserkész-est műsora a következő: 1. Radványi: Prológ. Szavalja Jánossy Zoltán apród. 2. A budapesti fiú és leány középiskolák tornavizsgája. (Film). 3. Előadást tart dr. Sztrüich Pál orvos, brsz. ve «főtiszt. 4. Csanádi: A jamboree elé. Szavalja Szabó László önsv. 5. A gödöllői világjamboree hangos filmje. — Itt említjük meg, hogy az e’őadás iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozik, hogy az esti előadásra már csak az erkélypáholyba és a földszinti helyekre kaphatók jegyek. A délután fél 5 órakor kezdődő előadásra a nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak az erkélyre, hanem a páholyokba is válthatók jegyek a Hurt-könyvkereske- désben és iaz előadások előtt a színházi pénztárnál A délutáni előadáson a pro- Jógot Combay Tibor apród mondja. A szélmalmoknak szabaa örö/n/ GAZDALEXIKON vasárnap is A malmokra nézve az az általános munkaszüneti törvény, hogy vasárnap csak a javítási és tisztogatási munkálatokat végezhetik, az őrötetést azonban j csak nagy szükség idején és külön ha- > tósági engedéllyel. Mióta ez a rendel- j kezés é’etben van, már sokszor adtak i kifejezést a falvakban Cakó és a tanyák világában élő gazdák annak a kivámsá- guknak, hogy a malmokra vonatkozó j munkaszüneti törvény аШ a szélmalmokat vegyék ki. Arra hivatkoztak, hogy a tanyák világában azt az időt kell felhasználni, amikor egy kis ráérése van az embernek és meg kel! ragadni az ajkaimat, amikor kedvező szél módot nyújt az őrlésre. Ezt a régi kívánságot és kivéte'es helyzetet honorálta most ! Ká’üay Miklós földmüvelésüigyi mini&z- I tér, midőn dr. Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszterrel együttesen ren- de'etet bocsájtott ki, megengedvén, hogy a szélmalmok állandóan, vasárnap is üzemben tarthatók legyenek, de csak úgy, hogy ekkor a segédszemélyzet ne legyen kényszeríthető, vagyis hogy maga a szélma'mos gazda vezesse a munkálatokat. „Szuhay“ — Sza/ay László dr. vigjátéka Hosszú hetek óta a halasi sajtó a színpadon a halasi Városi színházban íretü művészettel. Minden szavából, sokat irt arról, hogy Szalay Lásáó dr. »Szuhay« c. darabját, amely nagy sikerrel került bemutatóira a Kamaira Színházban, Halason is előadják. A Ref. önképzőkör vezetőségének, élén Gusztos Károly dr. elnök érdeme, hogy »Szuhay« tekintettel halasi vonatkozás áfa is, bevonult a halasi színpadra. A halasi Sajtó híradása után felcsigázott érdeklődéssel tekintett a közönség az előadás elé. Kedden a premier alkalmából zsúfolásig megtelt a színházterem. Ott láttuk Halas szine-javát, a társadalom minden rétege képviselve volt. Az előadásira a szerző nem jött le. Ellenben Ott volt Dencz Ákos orsz. képviselő, aki Budapestről erre a napra jött Halasira. 1 A figuiriák, a darab kerete, mesé- lye, izig-vérig magyar. Emlékeztet Miksziáth Kálmán »Vén gazemberéire. Az öreg Szuhay, a furfangos parasztgazda körül mozog a darab. Az öreg Kolozsváry nemesi kúriájában, a család politizáló, vadászi gató, kártyázó tágjaié és a katonás Stamü nénié a hatalom, de az öreg Szuhayé, a béresgazdából lett bérlőé az ész, aki furfangos módon ösz- szeházasitja fiát az öreg Kolozsváry unokájával, Erzsikével. A közönség — dacára, hogy három felvonáson keresztül kissé kevés a cselekmény és sokszor üres a színpad — pompásan mulatott és a dairab a legteljesebb sikert aratta(. Az előadás fényét és ünnepi díszét biztosította Hosszú Zoltán dr., a 1 Nemzeti Színház kiváló és országszerte ismert művészének és feleségének Eszenyi Olgának fellépése. Hosszú Zoltán dr. az öreg Kolozs- | váiry alakját rajzolta meg nemesve- 1 mozdulatából a nagy művész játé- ka csillámlott ki. Eszenyi Olga rendkívül bájosan és szeretetreméltóan , alakította meg Erzsiké finom szere- i pét. Belopta magát a közönség szí- j vébe. Az öreg Szuhay jellegzetes fi- \ guiráját ifj. Kovács József hozta a j színpadra olyan pompás és nagyi | szerű alakítással, hogy bármely fővárosi színésznek is dicsőségére vált volna. Keresztury Ida Sstamei né-i niije elsőrangú volt, nagyon tetszett a közönségnek. A többi szereplőkről is a legtet gyöb|b elismeréssel írhatunk. Greguss Géza Szuhay Istvánja, Czirok László (Kolozsváry veje) jellegzetes megszemélyesítése, Buda Imre és Borbás Imre mulatságos figurái nagyon tetszett a közönségnek. Igen helyes volt kis szerepébien Péter Pötyi. De a többi szereplők: Hartyányi István, Balog Ferenc, Szakáll Gábor, Gye- nizse Antal, Darányi Károly, Suhajda Mátyás, ifj. Figura Lajos, Albert Jó- j zsef és Kovács Irén mind-mind hozzájárultak a sikerhez. A közönség sokat tapsolt és me- 1 leg Ovációban részesítette a szereplőket. í A már több ízben közzétett prog- ! rammszerüséggel vasárnap újra színire kerül »Szuhay« a Ref. önképzö- Körben dr. Hosszú Zoltán és felesége Eszenyi Olga színművészek felléptével. Délután 3 órakor ifjúsági előadás a tanulók és a honvéd legénység részéire 20 és 30 fillér belépődijjial.i Este 8 óraikor rendes előadás 1.50 és 1 P-s hely,áraikkal. j Az esti előadást táncmulatság kö- j veti. i 1 J Állástalan diplomások A földreform-törvény módosítása Az OMGE. közgazdasági szakosztálya Ivády Béla elnöklésével ülést tartott, amelyen Debreczeni Sándor dr. indítványt tett a földreform-törvény módosítása iránt. Az előadó rámutatott, hogy újabban több egykori földigénylő terhesnek • találja magára nézve a fizetési kötelezettségeket és ezért a kapott földterület! eredeti tulajdonosa ellen pert indit, a szerződés érvénytelenítése érdekében. 1 M Leginkább az alábbi jogcímeken szokták megtámadni a parcelláik birtokosai a tulajdonossal kötött szerződést. A földreformtörvény kimondja, hogy a parcellázási szándékot az eredeti tulajdonos előzetesen köteles bejelenteni a gazdasági felügyelőségnek. Kimondja azt is a törvény, hogy a megkötött szerződés okvetlenül láttamozandó az illetékes községek elöljáróságai által; ezenkívül a telekkönyvből ki nem tűnő terhek rendezését az eredeti tulajdonosnak kell magára vállalnia; végül pedig —i s ez a legsúlyosabb intézkedés —■ a vételárhátralékról a földbirtok eredeti tulajdonosának váltót követelnie nem szabad. Előáll ennek következtében az a helyzet, hogy e pontok valamelyikének megszegése, illetve hiánya folytán a bíróságok érvénytelenítik a szerződést. Ilymódion az eredeti tulajdbnost számos esetben jelentékeny károsodás éri. Hogy ez elkerülhetővé tegyen, feltétlenül szükség volna a földreform-törvény módosítására. Az előadó azt javasolja, hogy az OMGE. forduljon e tekintetben a kormányzathoz, hogy e sérelmek egy kiadandó uj jogszabály révén orvosoltassanak. Több hozzászólás után Ivády Béla dr. elnök rámutatott, hogy ez olyan fontos probléma, amelyben az OMGE-nak, illetve az egyesület közgazdasági szakosztályának feltétlenül állást kell foglalnia, de előre megi szövegezett törvénytervezettel nem szabad az ügyek elébe vágni. Az OMGE. csakis általánosságban hívja fel a földreform-törvény hiányosságaira a kormány figyelmét. A szakosztály egyhangúlag magáévá tette az elnök által módosított indítványt. — Magyar borkontingens Csehszlovákia számára. A csehszlovák kormány március 1-től kezdődő hatállyal ezer hektoliterben állapította meg a Magyar- országról bevihető bor mennyiségét. A bevitel feltételed nem változtak, továbbra is beviteli engedély szükséges az importhoz. A napokban tartotta beszámoló ülését az állástalan diplomások elhelyezésére alakult bizottság. Szép eredményről számolt be. Természetesen az a fizelés, amelyet a bizottság utján álláshoz jutott diplomások kapnak, nem egetverő, hiszen 80 pengőről van szó, de minden esetre ez a 80 pengő ma elindulást jelent s jelenti a reménység feÜdkadását a már-már elfacsarodott szivekben. A beszámoló szerint nem kevesebb, mint 1184 igénylőről történt gondoskodás. Ez az 1184 ember ma már munkához s falat kenyérhez jutott. Ez az eredmény azonban nem zárja ?e I az akciót, mert a kormány Hóman Bá- I lint kultuszminisztert bízta meg egy to- I vábbi akció lebonyolításával. Ennek I eredményeképen ez év márciusában az álliamháztartásban 800 és a magángaz- I daságban mintegy 400 hely kerül betöltésre. Ez azonban csak az eddig álláshoz nem jutottak kérdését intézi el. Hogy a közelmúlthoz hasonló ne- | héz helyzet ne álljon elő, ehhez terme- i Szelesen szükséges, hogy az állástalanok i j elhelyezése folytatólagosan biztosittas- i í век. A jövő programmja tehát megköve- j tel azt, hogy ez az állami gondoskodás ne szűnjék1 meg. Hosszú évek éia beváltak ál ASPIRIN tabletták minden meghűléses betegségnél és reumás fájdalmaknál. A valódiságért és jóságért szavatol a minden tablettán látható felirás: Gyógyszertárban kapható