Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-01-03 / 1. szám

2 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE január 3 LEBBJA8B ? Az 1934-nek meg kell hoznia a megegyezési — mondja Mussolini Mussolini olasz miniszterelnök az egyik angol lapban nyilatkozott a jövő kilátásairól. — Tizenhat évvel a világháború után már régen be kellett volna fe­jezni a háború felszámolását és meg­kezdeni az újjáépítés munkáját. Tud­juk, hogy ez nem következett bej — A Népszövetség nem felelt meg a várakozásnak — mondotta Mussolini. A helyzet most már tart­hatatlanná vált és a fasiszta nagy­tanács határozottan ej vetette a koc­kát. A Népszövetséget vagy meg­reformálják, vagy pedig el kell pusztulnia. — Semmi sem indokolja a refor­mok ellenzőinek azt a felfogását, hogy a Népszövetség reformja á kis államok gyengüléséhez vezet. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Ha a nagy államok között létrejön a teljes egyet­értés, akkor ez az egyetértés bizto­síthatja legjobban a kis államok bé­kéjének fejlődését. — Azok a remények — mondotta nyilatkozata további során Musso­lini — hogy a teljes leszerelés meg­valósulhat, már el vannak temetve. A leszerelési értekezlet zátonyra fu­tott és Európának mindent elölről kell kezdeni. A győztes nemzetek hangoztatták, hogy készek fegyver­kezésüket korlátozni, de ha a kivi­telre kerül .a sor, akkor a gyanú és a bizalmatlanság visszatartja őket. — 1934-nek — fejezte be sza­vait Mussolini — meg kell hoznia a megegyezést a vezető hatalmak között, mert ellenkező esetben visz- szatérünk, helyesebben visszasülye- dünk a hatalmi egyensúly régi hely­zetéhez, a hatalmaik csoportosulásá­hoz, melynek vége mindig a há­ború veszélyének a növekedése. Biz­tató jelenség csupán az, hogy mi­alatt a nemzetközi helyzet egyre vi­gasztalanabb, m alatt egyes orszá­gokban a belső viszonyban a lát­ható javulás kezd mutatkozni. 1933 decemur 31-én 29 ezer 229 lakása voll Halasnak 38-al csökkent 1933-ban a születések száma az előző 1932 évhez viszonyítva Az év végén elkészítették a népe­sedési statisztikát az anyakönyvi hi­vatalban és ezekből igen érdekes szá­mokat találunk a népesség hullám­zásra vonatkozólag. Munkatársunkkal közölték ezt a statisztikát és ebből a következőket jelentjük: Halason 1933-ban 715 születés volt, mig az előző 1932. évben 753. 1933- ban tehát 38-al csökkent a születéj- sek száma. 1933-ban meghalt 456, 1932-ben pe­dig 524. 1933-ban tehát 68-al csök­kent a halálozások száma az 1932-es évhez viszonyítva. Halason 1933-ban 191 házasságot kötöttek, 1932-ben 190-et. 1933-ban 268 eljegyzés történt, 1932-ben pe1- dig 294. Viisszatérőleg címünkbe foglalt 29 ezer 226 lakosra, tehát megállapít­ható, hogy még mindig nem érte el Halas lakosainak száma a 30 ezret. Újévi üdvözlések a városházán Mit mondtak a szónokok es mit válaszolt a polgármesterj? ! Ezideig a városházán az volt a szokás, hogy Újév alkalmával csak a tisztviselői kar üdvözölte a pol­gármestert. Napok óta hire járt an- I nak, hogy Medveczky Károly gazd. főtanácsos kezdeményezésére ettől a szokástól eltéröleg a város három I termelő osztálya, a nagy városok ' mintájára, üdvözölni kívánja a pol­gármestert. j Ez a tisztelgés, vasárnap délelőtt fél 12 órakor folyt le a városháza j tanácstermében, ahol megjelent a , Gazdasági Egyesület, élén Medveczky ! Károly elnökkel, az iparosok Kiss Ülés Antal elnökkel, a kereskedők pe- I dig Weisz Ignáccal, a Kereskedők I Egyesülete elnökének vezetésével, j A tisztelgő küldöttséget űr. Fe­kete Imre polgármester, dr. Gusztos Károly h. polgármester és jfj. dr. Gaál Gyula polgármesteri titkár társasá­gában fogadta. Hogy ez az első újévi üdvözlés, hogy folyt le és mit mondtak a szó­nokok, arról röviden igy számol be munkatársunk: Az üdvözlések Az üdvözletek sorát Medveczky Károly gazd. főtanácsos nyitotta meg, aki többek között a követ­kezőket mondotta: — Az uj esztendő küszöbén eljöt­tünk ide, hogy a nemes város fe­jét, nagyságos polgármester urat szív­ből üdvözöljük. Eljöttünk a nagy nyui- ga/H metropólisok mintájára, a fő­város szokásaihoz ragaszkodva, hogy kifejezzük hálánkat és bizalmunkat a város feje iránt, aki minden erő­jével a város igazáért és lakóinak jobb létéért küzd. Eljöttünk ide, mi Kiskunhalas város lakosainak repre- zentársai, az ország ötödik legna­gyobb városában, eljöttünk hitet ten­ni az építés munkája mellett. A vá­ros már a régi görög világban egyik fontos alkotó eleme volt az állam­nak, mondhatnám a város egy kis állam önmagában véve és igy a íjá városunk is ezt az ő külön jellegét domborítja ki akkor, amikor tisz­telegve jelenik meg a város feje előtt. Kiss Illés Antal beszédében a pol­gármestert az Iparos társadalom bi­zalmáról és ragaszkodásáról bizto­sította. Kitért arra, hogy az iparos­ság milyen nehéz helyzetben van és kérte a polgármester támogatását. Weisz Ignác a halasi Kereskedő­társadalom nevében kívánt boldog újévet a polgármesternek és a te- reskedők ragaszkodásáról biztosí­totta. I 1 1 1 ;f! A polgármester válasza — Hálásan köszönöm az üdvözlő szónokok kedves és meleg üdvözle­tét. Nemkülönben azt a bizalmat, amit itt kifejezésre juttattak. Nem i tudnám megjelölni, hogy a három ter­melő osztály közül melyik szőrűi leg- I inkább támogatásra, mert hiszen va­lamennyi nehézséggel és gonddal küzd. Ezután a polgármester a város kü­lönböző kérdéseire tért át. — Jövő programmom legfontosabb kérdésének tartom az utak kiépíté­sét. Folytatódni fog a soltvftdkerti és balotai ut kiépítése és a várme­gye január 9-én tartandó közgyűlése elé kerül a szabadkai ut egy kis szakaszának a vármegyei törhényha- tósági utak közé való felvétele. En­nek az útnak a kiépítése alkalmas lesz arra, hogy Kisszállást közelebb hozza Halashoz. Fontosnak tartom, hogy a félegyházi, vagy a kötönyi ut ás kiépüljön és igy Szánk köz­ség ás bekapcsolódhatna Halas pi­acába. Az útépítés kérdését állan­dóan napirendén tartom. A villanygyár megváltása Ezután a polgármester hosszan tért ki a villanyügyre. Egyik legfon­tosabb teendőim közé tartozik, hogy a viilanygyárat a város váltsa meg, illetve a város szolgáltassa a köz- világítás ellátását. Épen a napokban került a kezembe egy érdekes tanul­mány a villamosításról, amelyben azt olvastam, hogy az országban 29 az olyan város, akiknek a kezében van aj vpanygyár és ezek nemcsak a váro­sok legjövedelmezőbb üzemei, hanem jóval olcsóbban szolgáltatják a vil­lanyt, mint azt ma a víllanygyár adja. A villanygjyár megváltását j egyébként a vármegye vezetősége magáévá tette és. ezt a városra néz­ve életbevágó kérdést már egyik kö­zeli közgyűlés elé is viszi a város. Az újévi üdvözlést hálásan köszö­nöm és úgy érzem, hogy az egész város egy család, amelynek össze kell fogni és egymást támogatva kell dolgozni a szebb és boldogabb ; jövendőért. Itt a határszélen kel ! megmutatni az összetartást és az ' építő munka nagy és felbecsülhetet- j len hordarejét. Boldog újévet kivár ( nők én is mindenkinek és azt ki- j vámom, ho.gy a jó Isten áldja meg 1 mnek a városnak minden lakóját. I Pipás Pistának keoyelmetadott a kormányzó Megírtuk mi is annak idején, hogy legfelsőbb fokon a Kur;ia is köttél- általi halálra itölte özv. Rieger Pál- nét, akit Pipás Pista néven hivott a tanyák népe. Pipás Pistát több­szörös gyilkosság miatt ítélt halálra « bíróság. Pipás Pista nevében ügy­védje a Kúria halálos ítéletének ki- hindetése után kegyelmi kérvényt adottt be a kormányzóhoz. Azóta a közvélemény latolgatta], hogy kegyelmet kap-e vájjon a gyil­kos nő, újságok találgatták, hogy kávégzik-e vájjon PjÉpás Pistát. i Egyik .szegedi lap hétfői számá­ban, mint befejezett tényt irta meg, hogy Pipás Pista nem kapott ke­gyelmet. Lapzártakor jelentik lapuinknak:, hogy a szegedi törvényszéken ma délelőtt kihirdették Pipás Pista előtt a kormányzó döntését a kegyelmi kérvény ügyében. Eszerint a kor­mányzó december 23-án kelt alá­íráséval Pipás Pistának megkegyel­mezett és büntetését életfogytiglani fegyházra változtatta át. Gazdag műsorral tartja meg a MANSz szomba­ton estjét a Polgári Olvasókörben A halasi MANSz., mint már jelez­tük is, január hatodikán szombaton este tartja meg műsoros esélyét. A MANSz. a maga hagyományai­hoz híven az idén is gazdag műsort állatott össze, úgyhogy ez az est mindenki igényét ki fogja elégíteni. A MANSz estélyét kivételesen nagy érdeklődés előzi meg városszerte és az minden bizonnyal a farsang kez­detének legérdekesebb és legszebb estje lesz. A MANSz. estélyének műsorát tel­jes egészében alább közöljük: 1. Prolog. Mondja Babó Anitái. 2. Énekel dr. Sehiffart György. 3. Szavalat. Kiss Menyhért: Ferike. Előadja Szirmai Gyufa. 4. Klasszikus tánc. Fájdalom, és öröm. Táncolják: Kovács Ági, Krafcsik Aran­ka és Bajbi, Leier 1'ш, Nagy Gizi, Nagy Ká’ozy Lil i, Pertiisch Manci, Topo’ay Ági és Várady Búiba. 5. Jelenet. Lakner: 3 pere. Szereplőik: Gaál Cil iké, dr. Gaál Gyufa és Szirmai Gyula. 6. Magyar nóták. Énekli Naigypá Lász­ló, kíséri Nyilas Pista. 7. Magánje’enet. Előadja, Szirmai Gyula. 8. Magyar táanc. Lejtik: Farkas Mag­da. Kovács Baske, Krafcsik Aranka, Leier I’iuis, Nagy Gizi, NagykáCozy Pösze, Pertich Manci, Topoiay Ági, Tömösközy Bözsike és Várady Buba. 9. Józsi tiltott előnyöket élvez. Sze­replők: Gaál; Ciliké, Szirmai Gyufa. Konferá'nak: Babó Anita és Szirmai Gyuía. A táncokat Fűzik Katóka taní­totta be. Hány százalék pótadót tizeinek a bácsmegyei községek Bácsmegye egyes községed a kö­vetkező pótadókat fizetik: Tompa községnek nincs pótadója. Kisszál­lás, Kunbaja 36 százalékot, Csávoly 42, Csikéria, Mélykút, Bácsalmás 45, Kelehia 50 százalék pótadót fizet, Mátételke pótadójia 126 százalék. Ez a község fizet a vármegye területén legnagyobb pótadót. Madaras 114 százalékot, Hercegszántó 116, Katy- már, Bátmonostor 104, Rém 116 szá­zalékot fizet pótadóban. A magas pótadót fizető községek segélyezésért 'fordulttak a vármegyéhez. Nyolcvan vagonra tehető a kalocsai paprikatermés, A szegedit 120 vagonra, a tavalyi árut 80 vagonra becsülik Ismeretes, hogy a forró nyár, a mely meglehettős szárazsággal is pá­rosult, a hosszú és hideg ősiz, na­gyon megcsappantotta az elmúlt év papríkatermését Pedig a kilátások jó­nak ígérkeztek. Nem kis részben a rossz termés volt az oka annak, hogy a földművelési kormányzat el- állott a kényszerszövetkezet megva­lósításának tervétől. A szűk termés magával hozta az áraik ugrásszerű emelkedését. a tavalyi eszten­dőben a legprímább paprika 60—80 filléres árszinten mozgott, az idén elérte a 3 P 60 filléres, sőt még ennél magasabb árat is. Jelenleg hi­vatalosán a paprikát Kalocsán el­sőrendű minőségben 3.20, Szegeden 3.20 pengőn jegyzői. j

Next

/
Thumbnails
Contents