Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-11-04 / 88. szám
í> mJal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 4 Javul a kincstár helyzete A most közreadott hivatalos kimutatás szerint szeptemberben az ál'.ami bevételeik 3.8 miliő pengővel haladták meg a kiadásoklat. Ami már régen nem volt tapasztalható, még az üzemek is fees' egget do'goztak. 5 z i N ti А г A néhány nap őtia Halason tartózkodó színtársulat a közönség szép érdeklődése mellett tartja előadásait. A legutóbbi három napon kedden, szerdáin és csütörtökön Halason már többször előadott darabokat adott elő a színtársulat. Ma, pénteken este egy nagyszerűi operett: »Fehérvári huszárok« bemutatója lesz. Szombaton és vasárnap ugyancsak ez az operett lesz a színház műsorán, vasárnap olésó helyárakkal. , ! Műsor: Vasárnap délután : Zsákbamacska'. Hétfőn: Magdát kicsapják. Kedden: Éva. Szerdán: Nyitott ablak. ■ Csütörtökön: Ezer jó. Pénteken, szombaton és vasárnap: Kék lámpás. Vasárnap délután: Kadétszerelem. Hirdessen a Helyi Értesítőben! SPORT Rovatvezető: Dr. Bácsalmási Antal. A bajai alosztály labdarugó bajnokságának őszi fordulója lassanként véget ér. A BSE már idényt zárt, mert a sorsolás szerinti ellenfelei a KPTE és KNSK vissza léptek a bajnokságtól. A BSE ma lista vezető a bajnoki tabellán a két 'viasza lépő csapat jóvoltából. A KAC egyenlőre a harmadik helyen tanyázik. Ha a bajnok csapat még pontot vészit, akkor könnyen, vissza eshet az 5. helyre. BAJNOKI TABELLA. 1. BSE 9 6 2 1 15:11 14 2. BTSE 8 6 1 1 27:7 13 3. KAC 8 5 1 2 27:9 11 4. BSC 7 5 — 2 22:5 10 5. KFC 8 5 — 3 17:16 10 6. JTE 8 4 1 3 9:11 9 7. Bácska 6 3 1 2 8:8 7 8. BTC 7 1 — 6 3:24 2 9.—10. KNSK és KPTE visszaléptek. (A KNSK visszalépése folytán a következő csapatok klaptak 2—2 pontot 0:0 gó'aránnya': BTC, Bácska, JTE és BSE. A KPTE visszalépése a BSE-t, Bácskát, BTSE-t, KFC-t juttatta könynyen szerzett pontokhoz). * Vasárnap a BSC—Bácska bajnoki mérkőzés a bajai alosztály egyetlen mécsesé. A bácsalmási legénység győzelme valószínű. Sonkót a szövetségi kapitány ismét beválogatta a Szt. Korona Kupa díjért küzdő délnyugati csapatba. Sonkó ismeretes betegsége miatt lemondott a vá'ogatott mérkőzésen való szereplésről. Vanyiski válogatott. Hebronyi szövetségi kapitány Hviratban értesítette a KAC vezetőségét, hogy Vanyiska Jánost, a csapat középfecteze- tét beválogatta. Vianyiska már sokszor volt beválogatott a déli alszöwetség- ben és igy nem újoncra esett a szövetségi kapitány választása. Vanyiskának csak azt kívánjuk, hogy olyan formát mutasson a válogatottban is, mint: a KAC színeiben szokott. Halasi gabonaárak november 3 Uj-buza 77 kgr«os 6'— P, rozs 2.80 P. boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Arak könnyű sertés 68—70, közepes 73—74, nehéz 73—74 fillér. Langen Sándor vaskereskedőnél (a postapalotával szemben) Siessen előfizetni a Tflndérnjjak, kézimunka újságra. Azonnal megkapja az ajándékot, mely áll 4 darab ágypárnából előrajzolva és egy doboz hímző pamutból. A legalkalmasabb karácsonyi ajándék. Megtekinthető Erdősné Berger Anna kéznimunka üzletében. Öszivágásu száraz akáchasáb tűzifát prompt napiáron »ÄrClMlH Keiner Rezső, Budapest, I., Ferry Oszkár u. 34.- " =g, Dr. Rösenfeld Mátyás kispesti vizgyógyintézete Kispest, Hunyadi ucca és Szt. Imre herceg ut sarok. Tel. 469—03. Iszappakolások. Kádfürdők. Szénsavas és sós fürdő- Gyógyszeres fürdők. Diathermie. Quarzfénykeze'és. Villany. Röntgen. — Beutalások: Máv., Posta, Postatakarék, Mabi, Szfőv. Alkalmazottak Segítő Alapja tagjainak főorvosi engedély alapján. Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS Magánhirdeíések Komö!y, éríe’mes fiút tanulónak felvenne Csikós cipész, Mátyás-tér 3. sz. CSAK hat napig! Értesítem ,a nagyérdemű közönségeit, hogy üzletemet teljesen feloszlatom. Mindent gyári áron kiárusítok, szappant, bessertet, csokoládét, rumot, likőrt, stb. Az üzleti berendezés darabonként vagy egyben is eladó. Tiszteletté': Záboji László. özv. V ín Sándoraé Inoka—kiste’eki tanyáján ölszámra fordít Hatna. Szőlőkarókat résziből csináltat akácfából. Értekezhetni a helyszínén. Kqijtekzdök EgyigsjüTlEfie által bérelt székházában (Ko'ozsváry-ház) egy nagy pince . azonnal bérbe kiadó. Értekezhetni Wejsz Ignác eigyesü’eti elnökkel'.:. Buöápfeöti fffiüiüejs gyOirs 5. sz. kocsijában -utazótáskámat elcseréltem, melyben egy pár barna félcipő, se'yembluz, 3 fiú ing, 5—6 drb1. konyharuha és többféle apróságok voltak. Kérem az il’etöt, szíveskedjék a táskát visszacse- réíés -céljából Frommer Samu cipészüzletében, Gazdasági Bank épuet, beadniA kiskunhalasi mef. egyház közhírré teszi, hogy Debeák—Szarkás pusztai birtokán nagyobb mennyiségű puhafát szándékozik kitermeltetni. A kitermelésre vállalkozók a vágatás feltételeit megtudhatják dr. Nagypál Ferenc egyházi ügyésznél, vagy Baki Károly gondnoknál. BOROSHORDÓK, keveset használtak, literenként 8 fillérért, újak, legerősebb tölgyfából készültek, literenként 12 -fillérért, óriási raktár miatt eladó. Gärtner Simon és Fia, iroda Visegrádi ,u. 23., e’adási -raktár Budapest, Dohány ucca 77. VÁSÁRTÉR 11. sz. alatti uj házban egy lakás kiadó. Egy pár fehér ágy és egy eredeti Stingl-fé fe mahagóni .pianínó eladó. OZOM körömfényesitő kapható a RÁCZ-patikában, Kossuth ueda 1. (Takarék épület). AKACFA ucca 81. sz. alatt, a honvéd kaszárnyával szemben egy üzlethelyiség (volt szabómühely) kiadó. Ugyanott varrógép, asztalsparhert, 700 literes hordó, villanygép, viUanylámpák, szivattyú csövekkel, vaspénz szekrény (Wertheim), keményfaágy, ablak és könyvek eladók. Egy ajtáhp és kifogásta’anul jól szóló detektoros rádiókészülék e'adó Neffelejts ucca 6. sz. a'att.. Ugyanott rongyokat vesznek. Kinizsi ucca, 3 sz. alatt -szoba, komy- hás -lakás és bútorozott szoba kiadó. RADIÓSZERELÉST, ACCUMULATO- ROK TÖLTÉSÉT, javítását és villany- szerelést jutányosán, felelősséggel készíti PAPRIKA IMRE (Hajnal- és Katona-ucca sarok). OZOM FOGKEFE, tartós, jó, olcsó. Kapható RACZ-patikában, Kossuth ucca 1. (Takarék épület). KÉT különbejá-ratu bútorozott szoba azonnal kiadó Szent Imre u. J2. sz. a. Záboji L.-féle fűszer üzlethelyiség kiadó. Azonnal átvehető. Értekezhetni Kőrösy Antal gőzmalmában. Különbé jár a tu 2 uccai szoba, előszoba, konyha kiadó Bem-ueca 4 sz. alatt. Gépírást lehet tanulni és gyakorolni tizujjias rendszer szerint Árpád ucca 25 sz. alatt. Özv. Szalay T. Istvánná Járószék- ben (a vasút mellett) fekvő 48 kát. hold szántó és kaszálóból álló tanyás- birtokát eladja egészben vagy részletekben is. Érdeklődni lelhet a helyszínén. Borszőlőt ismét vásárol özv. Grosz Simonné, a kórházzal szemben levő üzletében. FEHÉR szabályozható cserépká'yha eladó Apponyi tér 1. sz. afiatt. Halló! Figyelem! Pehelytollllat 5 p-töl 6 P-ig, kacsafo,Illat 2 Pf-töl 3 P-ig, ínyulbőrt 10 fillértől 30 fillérig, rókát 12 pengőért és mindenféle nyersbőrt a legmagasabb árért vásárolok. Tisztelettel Kuesora József hadirokkant. Üzlete Ősz ucca 1 sz. Szentgyörgytéri sarokház. Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, inga, ébresztő és zsebórákat és szemüveget nagy választékban. Brilliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt (töröttet is) magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. MUSTOT vásárol Ádám Dezső Kossuth ucca 3. sz. alatt. — MejgMvó. Az ipartestület elnöksége november 5-én, vasárnap: d. e. 11 órakor taggyűlést tart, melyre az iparteste'et tagjait tisztelettel meghívja. Tárgysorozat: A m. kir. minisztérium 14.000—1933. M.. E. számú rendelet© a gazda-tartozások fizetésének újabb szabályozása tárgyában, ezzel kapcsolatosan a kézműves iparosság kívánságai. — Elnökség. Kqiíesek 1—2 hónapi használatra 8— 10 drb-. használt 6—700 liter jó boros- hordókat. Cim: Hangya főüzlet. Dr, Walter szeminárium legolcsóbban és biztos sikerrel készít elő középiskolai összevont magánvizsgákra és érettségire. Vidékieknek levelező oktatás. Kimerítő prospektus. (Válasz- bélyeg). Budapest, József-körut 2. (Rákóczi-ut sarok.) A református reálgimnázium nagy könyvtára minden vasárnap délelőtt 10—11-ig rendelkezésére áll a közönségnek. Az érem és régiségtár ezentúl nem délután, hanem szintén vasárnap délelőtt 11—12-ig tekinthető meg. Pannónia szálló, Budapest, Rákóczi-ut 5. Nagymagyarország úri közönségéinek kedvelt találkozó helye, kényelmes éttermek, söröző, kávéház, separék. Elismerten kiváló konyha. Mérsékelt polgári árak. Kunz vászonüzlet fehérnemű, ágynemű kelengye stb., Budapest, IV., Petőfi Sándor ucca 17. BOROSHORDÓK, keveset használtak, literenként 8 fillérért, újak, legerősebb tölgyfából készültek, literenként 12 fillérért, óriási raktár miatt eladó. Gärtner Simon és Fia, iroda Visegrádi u. 23., e’adási raktár Budapest, Dohány ucca 77. Félájrja vasúti jegykedvezményt engedélyezett a MÁV igazgatósága a Budapesten rendezendő Nemzeti Munkahét alkalmából. Ezen kedvezmény november 8-tól 22-ig vehető igénybe. A fél- áru jegy váltására jogosító igazolvány darabonként 2 pengőért sze.e/.hető be a városi menetjegyiiodában, ahol bővebb felvilágosítássá.'. készséggé' szolgálnak. _____.___________ Nyomatott a Helyi Értesítő LapváÜalat nyomdájában, Kiskunhalas, Molnár-u. 2