Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-10-28 / 86. szám
6 '"'íJa1 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 28 — Halatos hálefsejt ia tolmatarambeii. A kalocsai Iskolanővéred harmadik elemi osztályú növendékei a tornateremben gyakorlataztaík. A bordásfalon végezték a gyerekek gyakorlataikat, egyszeri© nagy sikitás támadt: az egyik kislány, a kilencéves Vörös Margit lezuhant a bordásfalról és jajgatva elterült a padlón. Azonnal értesítették a mentőket, akik megállapították, hogy a kislány bokatörést szenvedett. Beszállították a kórházba, ahol Ilk Viktor dr. főorvos műtétet végzett rajta, de a műtét után komplikáció áöott be és a kislány meghalt. Megindult a vizsgálat annak megálÜapitásáira, hogy mi okozta a tragikus szerencsétlenséget. — Д Hantgya apró hlírefv Október 31- én, a reformáció emlékünnepén, valamint november 1-én, Mindszentek napján üzleteinket zárva tartjuk. Október 31-én 1 órakor, november 1-én pedig 2 órakor zárunk. — A Hangya vezetősége ez utón is felkéri mindazon tagjait, akik még nem látták a főüz'et dúsan fészereit ruházati osztályát, — szíveskedjenek azt mielőbb megtekinteni. — FuVardijfflérsétóés mustra A MÄV. igazgatósága október 19-től visszavonásig, de- legkésőbb október végéig terjedő érvénnyel bizonyos állomásokra kocsirakoményu hordókban és tartályokban feladásra kerülő bormust küldeményekre 16, te- herdarabárukért feladásra kerülő sűrített mustra pedig 20 százalékos tarifa mérséklést engedélyezett. — KcszűtíeilayilváffiJ’rlis. д magánóvoda óvónője hálás köszönetét mond azoknak a szülőknek, kiknek gyermekei a központi és az izraelita iskolából közreműködtek az ovoda 22-iki, felejthetetlen szép sikerű gyermeke'.őadá- sán. ' 1 — SpCjdthSre.k. д KNSK bajai mérkőzése elmarad. — Kiskörösre kisorsolt Turul mérkőzés elmarad, mert Kiskőrös bejelentette, hogy visszalép a bajnokságtól. — Bácsalmáson Kalocsa játszik. A BSC, ha Turul mérkőzés miatt nem tiltanak le játékosokat, győzelmi eséllyel veheti fel a küzdelmet. — Kiskunhalason Jánoshalma játszik. A regi játékosok beállításává 1 s az uj igazolással jó csapatot küld át a JTE Ha.asra. — Baján a Bátaszéki JC fog játszani a BSE-vé. Utóbbi győzelme bizonyos. A KŐMŰVESMESTEREK ÉS AZ EGY EMELETES HAZAK ÉPÍTÉSE Az uj építőipari törvénytervezetnek legsúlyosabb pontja, amelyről az épitö- ipairban már sok szó esett, az a kérdés, megengedjék^ a kőművesmestereknek az egyszerű szerkezetű és egy emeletés házaknak az építését, vagy sem. Ebben a kérdésben az ország területén mintegy nyolcvanezer kőművesmester és építő kisiparos van érdekelve, akiknek szinte létérdeke, hogy az egy emeletes házak építéséhez az engedélyt megkapják. Az országnak úgyszólván minden városában gyűléseket tartanak a kőművesmesterek és arra hivatkoznak, hogy ahol csak két-három ép i tömés te.- műTűzhelyek, Kályhák Háztartási cikkek olcsón kaphatók, Lanyermann Sándor vaskereskedőnél (a postapalotával szemben) ködik, az építtető közönség, ha a kőművesmestereknek a- törvény egy emeletes ház építését megtagadná, az építőmesterek igen könnyen építőipari kartel be tömöirü hcKnének és az építtetést megdrágítanák, ezen kartelleknek léte- sü’ését csak abban az esetben lehetne elkerülni, hja ők, a kőművesmesterek is az egy emeletes házak építésének jogát megkapnák. Az országgyűlés lesz hivatva eldönteni ezt a kérdést, re- mélhetően a kőművesmesterek javára fog ez eldö nt, mert a kőművesmesterek joggal hivatkoznak arra, hogy az 1925. évi törvénytervezetben ezt a jogot megadták nekik. .. - a Halasi gabonaárak október 27 Uj-buza 77 kgr*os 6'— P, rozs 2.80 P. boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Arak könnyű sertés 66—68 közepes 71—73, nehéz 70—71 fillér. I FELHÍVOM a n. é. vásárló közönség figyelmét szenzációs olcsó áraimra. Saját érdekében győződjön meg áraink olcsóságáról! Női antilop cipő P 8'50-től Női bőrcipők ... P 8—tó! Férfi fekete és barna cipők P 10—Ю'50-tól Gyermek cipők P 2 70-től (23-tól 26>ig) már kaphatók Hegedűsné cipölizlefében tsz inházzal szemben) Hölgyeim ! A legdivatosabb téli vízhatlan szi- nesbőr és lakk csizmát mérték után kedvező fizetési feltételekkel készi- teik. Olcsó és jó cipőt csak nálam vehet. Női lakk és antilop 11.50 Sevró 10.— Férfi bagaria 12.50 Férfi lakk 13.— Vadász bakancs duplatalpas zártnyelvvel 18.50 Egyes párok 8 P. Minden párért szavatolok. Szakái Imre cipő üzlete Eötvös ucoa 5. sz. 'V -----" a Felelős szerkesztő és kiadó: PBAGEH JANOS Magánhirdeíések FUNK ÄHPÄD óra, ékszer és iátszer üz'etét októbгг 23-án, Horthy Miklós tér 4. sz. alá (Czurda gyógyszertár mtílé) helyezte át. Ha jó árut olcsón akar venni, keresse fel, leszállított áron vásárolhat! Mindennemű javítások szakszerűen, pontosan végeztetnek. Régi űz- lethelyiség (Harmat u. 1.) kiadó, i AKACFA ucca 81. sz. alatt, a honvéd kaszárnyával szemben egy üzlethelyiség (volt szabómüheiy) kiadó. Ugyanott varrógép, asztalsparhert, 700 literes hordó, villanygép, villanyiámpák, szivattyú csövekkel, vaspénz szekrény (Wertheim), keményfaágy, ab'ak és könyvek eladók. BÚTOROZOTT szoba, város központján kiadó, urak részére, esetleg koszttal is. Cim a kiadóhivatalban. SZILADY Áron uccában, a Kereskedelmi Egyesü'et helyisége, 4 szobás lakás^ me’ékheyisége'.íkel együtt azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Weisz Ignác kereskedőné'. KÉT különbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó Szent Imre u- 12. sz. a. EGY ajtólap, naigy tükör és kifogástalanul' jói szó’ó detektoros rádiókészülék eladó Ne felejts ucca 6. sz. alatt. özv. SzaJay T. Istvánné Járószékben (a vasút mellett) fekvő 48 kát. hold szántó és kaszálóból álló tanyás- birtokát eladja egészben vagy részletekben is. Érdeklődni leihet a helyszínén. FEHÉR szabályozható cserépkályha eladó Apponyi tér 1. sz. alatt. VÁSÁRTÉR 11. sz. alatti uj házban egy lakás kiadó. Egy pár fehér ágy és egy eredeti Stingl-féle mahagóni pianinó eladó. ÜVEGEZÉST, képkeretezést TORMA TESTVÉREK szaküzletében a legolcsóbb árban vállalják. Csábos üvegek és használt üvegek o'csó árban kaphatók. CSATÁRI Krisztina oki. szü észnő tudatja a n. é. hölgy közönséggé’, hogy szüléseket 8—10 pengőért váltál. Lakása: Bocskai ucca 8. sz. alatt van. Szives portfogást kér. iMARHAKAT vállalnak téli legelőre kopolyai állomás mellett, Gaál Mihály tanyáján. — FiMéjleis gyorsvonat Kisk/nhalis- ról Budapestre 29-én, vasárnap. Indul: Kiskunhalasról reggel 8 óra 31 perckor, Budapestre érkezik délben 11 óra 25 perckor, vissza Budapestről: este 23 óra 20 perckor, Halasra érkezik éjjel 2 óra 11 perckor. Menetdij oda és vissza 3 P 10 fillér. Jegyek válthatók a városi menetjegyirodában. FELNŐTT családu kommenciós kocsist azonnalira fe'vesz Török Antal, Felsőszállás, 33. sz. Haskötőt és mindenféle gyógyfüzót orvosi rendelésre, reform és kombiné fűzőt, melltartót, a legújabb divat szerint, mérték után készítek.. Tisztítást és javítást vállalok. Precíz munkáért felelek. Neumarkné, Petőfi ucca 2., Zilah ház, izr. templommal szemben. BÁBUD Benő II. kér., Attila ucca 6. sz. alatt szoba, konyhát melléképülettel azonnali beköltözéssel kiad. Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, inga, ébresztő és zsebórákat és szemüveget nagy választékban. Brüliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt (töröttet is) magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. MUSTOT vásárol Ádám Dezső Kossuth ucca 3. sz. alatt. TÉLI SZÖRCSIZMAK, NŐI BARÄNY- BÉLÉSES POSZTÓ, FŰZŐS űis CSA- TOS CIPŐK, gyeimnek erős iskolacipók, igen olcsó árban, női divat cipők igen szép és jó minőségben, női strapa cipők, férfi box és strapa, fűzős és ou- gos cipők, férfi strapa bakancsok, fiú bakancsok, olcsó árban. Férfi vadászcipők igen jó minőségben, Szandálok, női és férfi, házi komód cipők, harisnyák. Győződjön meg, hogy tartós, jó cipőket milyen OLCSÓN VÁSÁROLHAT SPITZER BÉLA cipőáruházában, városházával szemben. BOROSHORDöK elsőrendű minőségben, jutányos áron e’adók. Ádám Dezső, Kossuth ucca 3. HORDÓKAT cserébe adok szőlőért és mustért. Kovács kádár, Sarló u. 2. RADIÓSZERELÉST, ACCUMULATO- ROK TÖLTÉSÉT, javítását és villanyszerelést jutányosán, felelősséggel készíti PAPRIKA IMRE (Hajnal- és Katona-ucca sarok). A VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEI: Ä keräskedalmi miniszter a mező- gazdasági lakosságnak olcsó és jó téli ruhaszövettel és fehérnemüveT. való ellátása végett a helybe i kereskedők bevonásával kedvezményes áron ad ruhaszöveteket és inganyagot. A ruhaszövetanyag kétfé'e. Téíi bekecsszövet métere 4.83 P, Strux nadrágszövet métere 2.09 P, ing anyag métere 48-62-68 fillér. Tekintette arra, hogy ezen anyagok csak korlátolt mennyiségben állnak rendelkezésre, aki ezen anyagokból vásárolni akar, rendelését mielőbb eszközölje va’ame yik he’ybeli kereskedő utján. ELVESZETT szerdán déle ott a külső Kőrösy-ma'oimtól a piactérig egy pénztárca többféle Igazolvánnyá, és katonai fényképpé1. Megtalálója kéretik a ki- adóhivatalba beadni. BOROSHORDÖK, kévéséi használtak, literenként 8 fillérért, újak, legerősebb tölgyfából készültek, literenként 12 fillérért, 'óriási raktár miatt eladó. Gärtner Simon és Fia, iroda Visegrádi u. 23., eladási raktár Budapest, Dohány ucca 77. BATHORI ucoa 3. sz., Gulyás tanító- féle lakóház 3 padlós szoba, köves konyha, pince, sok mellékhelyiséggel,, szép szőlő- éfe gyümölcsössel, minden jókarban, 400 n.-ö! te’ekkel azonnali beköltözéssé", olcsón eladó. Kevés pénzzel átvehető. Értekezhetni ugyanott. Pannónia szálló, Budapest, Rákóczi ut 5. Nagymagyar- ország úri közönségének kedvéit találkozó he’ye, kényelmes éttermek, söröző^ kávéház, separék. Eismerten kiváló konyha. — Mérsékelt polgári árak. Dr. Walter szeminárium legolcsóbban és biztos sikerrel készít elő középiskolai összevont magénvlzsgékra is érettségire Vidékieknek levelező oktatás. Kimerítő prospektus. (Válaszbélyeg) Budapest, József-körut 2. (Rákóci-ut sarok) KUNZ vászonQzlet fehérnemű, ágynemű kelengye stb. Budapest, IV. Petőfi Sándor u. 17 Nyomatott a Helyi Értesítő Lapvállalat nyomdájában, Kiskunhalas, Mo!nár-u. 2