Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-06-17 / 48. szám
4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE junius 17 GAZDALEXIKON Nagyszabású gyümölcsankét Kecskeméten A magyar külkereskedelmi hivatal nagyszabású értekezletet tartott kedden Kecskeméten. Az értekezleten Serbán Iván a hivatal alelnöke részletesen ismertette az idei export feltételeit, amikből megállapíthatták a jelenlevők, hogy ezévben lényegesen könnyebb lesz a gyümölcsexport külföldre vivő útja, mint a múltban volt. A jelenlevő kereskedők nagy tetszésnyilvánítása mellett jelentette ki Serbán, hogy a legtávolabbról sincs szó a kivitel kontimgentálásáról, csak a kereskedelem racionalizálásáról. Ennél a kérdésnél is meghallgatják az érdekeltségeket. Mangold igazgató azokat a kedvezményeket ismertette, amelyeket a Máv. az exportőrök részére az idén életbeléptetett. Gesztelyi Nagy László, a Duna— Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója felszólalásában azt kifogásolta, hogy a gödöllői cserkész. vi- ligtáborozás gyümölcsellátását monopolizálták és a monopólium tulajdonosai nem a Duna—Tisza közén szerzik majd be a gyümölcsöt, már pedig nemzeti érdek, hogy a nemzetközi cserkésztáborozásra a legkiválóbb gyümölcs kerüljön. A gazdaadósságok rendezésének problémája a Mezőgazdasági Kamara közgyűlése előtt A Mezőgazdasági Kamara közgyűlésén a gazdaadósságok rendezését tárgyalták széleskörű érdeklődés mellett. Az elisö felszólaló Gesztelyi-Nagy László dr. igazgató volt. — Alapos munkával, — mondotta — gyorsan meg lehet találni a segítés módját. Kétségbeejtő a helyzet. Kégl János dr. kormányfőtanáesos terjesztette elő a Kamara indítványát ezzel kapcsolatban: — A gazdálkodás folytonosságát akarjuk biztosítani és a további rombolásokat megakadályozni a gazdaadósságok rendezésével. Négy évre átmeneti nyugalmi idő kell. A kamatszolgáltatás mérve a végleges rendezésig akként szabályozandó, hogy az a birtok tiszta hozamával arányban álljon, bármekkora legyen is a birtok terhe. Az adós, aki az előbbiek szerint kamatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz, vagy igazolja, hogy önhibáján kívül elemi károsodás folytán kötelezettségét teljesíteni képtelen, sem per ,sem végrehajtási eljárás alá nemi vonható és a már folyamatban levő per és végrehajtási eljárás felfüggesztendő. A meghozandó intézkedésig lejárt annuitások és kamatok tőkésitendők s ennek behajtása a végfe- ges rendezésig perlés utján nem szorgalmazható és az adóssal szemben behajtási költség nem, érvényesíthető. Ezek a korlátozások vonatkozzanak az altruista és a záloglevélkibocsájtó intézetekre is és pedig mind a rövidlejáratu, mind a hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönökre is. A kormány minden erejével hasson oda, hogy a záloglevél kölcsönök záloglevelekben visszafizethetők és az érdekeit intézetek erre kötelezhetők legyének. Az adósságok végleges rendezésére oly intézkedések szükségesek, amelyek a terhek tőkeösszegét arányba hozzák a mezőgazdasági terményeiknek a rendezés időpontjában érvényes értékével. Elengedhetetlenül szükséges a kényszer- egyességi eljárás bevezetése. Kama- ránkint megszervezendő a Gazdák Országos Hitelvédő Egylete. Életre keli hívni egy teherrendezési vegyesbirósá- got, ame’ynek hatáskörébe fog tartozni a szükséghez képest megalakítandó örökhaszonbér, i létve járadékbirtok engedélyezése. Bármilyen önállóan működő földvásárló szervnek életrehivása e'úen tiltakozunk. Ezek az intézkedések a haszonbérlőkre is megfelelően alkalmazandók. A javaslatot a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadta, előkészítésének munkájában Kecskemétről Radocsay László dr., Szabó Iván dr. és Sárközy Jenő dr. vettek tevékeny részt. A javaslatot a kormányhoz terjesztik. , _ a gyümölcstermelők körében állandó a panasz, hogy szállítások esetén nem tudják gazdaságosan kihaszná ni a vagonokat. Ládacsomagolás mellett alig 35 mázsa gyümölcsöt tud felvenni egy vagon. Most újfajta csomagolással ki- sérleteznek, ami álíitóag megduplázza a vagonba rakható gyümölcsmennyiséget. • — A basrcmfikio'Jeria ellen igy keM védekeznünk: oltsuk be minden nyár elején vagy ősszel a baromfiakat. Ajánlatos, hogy az oltási műveletnél kikérjük az állatorvos tanácsát. Ha sok állat elhullott ko'erában, valamennyit ki kell irtani, mert a meggyógyult állatok bacillushordozóvá válnak. Utána a földet félméter mélyen fel kei forgatni. a kerítést és az ólakat pedig klór- mésszel bemeszelni. — Ez évben igen nagy baracktermésre számit Kecskemét. Hogy biztosítsák a termés elhelyezését a kecskemétiek, piacszerzés céljából megbízottat küldtek Svájcba és Németországba. — Egyben kérni fogják a kormányt, kötelezze a szeszkartelt, hogy a külföldre ki nem vihető barackmennyiséget tiz fillérért vegye át és pálinkává dolgozza fel. , i — AugusztuísWan nagyszabású mező- gazdasági és kulturális kiállítás nyiük meg Nagykőrösön. A kiáiitás idején az ország minden vidékéről filléres vonatokat indit a MÁV Nagykőrösre. ' • — Явок a baromfitenyésztők, akik a szárított cserebogarat is felhasználják takarmányozásra, óvakodjanak attól, 1 hogy a leölés előtt cserebogarat adjanak a baromfinak. A cserebogár pora ugyanis ke’lemetien ízt és szagot kölcsönöz a baromfi húsának. — Az eper meglepő módon tartja még mindig az árát. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy Bécs szokatlan élénkséggel keresi az idén a magyar epret, — A tojás lassú drágulása megkezdődött. A drágulási folyamat bizonyára késő őszig fog tartani. — Az idei gyümölcstermelés szabad útja koránt sincsen biztosítva a külföldi piacok felé. Hogy ezen a téren ne érje kellemetlen csalódás a termelőket, már most meg kell kezdeni a propagandát a belföldi fogyasztás kiszélesítésére. Minden eszközt meg kell ragadni arra nézve, hogy ránevelődjék a magyar nép , a roppant egészséges gyümölcsfogyasz- I tásra. — Más években ilyenkor már erősen I vásárolták a malmok az uj búzát. Az I idén csak szórványosan fordulnak elő újbúzában kötések augusztusi szállításra. Az uj búzát 10.35 pengővel kínálják. — Ausztria lassanként agrárországgá ! alakul át. Az idei rozstermése például száz százalékig fedezi az osztrák fogyasztás szükségletét. Az árpa, és a burgonya is fedezni fogja az igényeket. A búzatermés is jobb, mint a tavalyi, úgy hogy a szükségletnek mindössze 35 százalékát kell majd külföldről beszerezni. Olyan dolgok ezek, amelyek a magyar őstermelők szempontjából nem valami örvendetesek. — A p Estmegyei nyilvános áru- és szövetkezeti gabonaraktáraiban az alábbi gabonakészetek tárolódnak: búza 795, rozs 220, árpa 417, zab 1072, korpa 245 métermázsa. Véres összeszolalkozás a szegedi utón lévő Bundzsák korcsmában Öt nap óta eszméletlen állapotban fekszik a kórházban Rajcsányi Mihály, akit egy alsószállási gazda leütött Hétfőn a délutáni órákban vértes összekoccanás történt Rajcsányi Mihály, a városszerte ismert verekedő legény és Egri Lajos álsószállási gazda között. Az esetről a következőket jelenti munkatársunk: Egri Lajos álsószállási fiatal gazda kedden bejött a városba, hogy itt dolgait ‘ elintézze. Dél tájban hazafelé tartott alsószállási tanyájára, de útközben betért a szegedi úton levő Bundzsák-féle korcsmába és ott bort kért magának. Csöndben itta a borát, közben bejött a korcsmáros felesége is, aki jó ismerőse Egrinek és beszélgetni kezdtek. Családi miagámdolgokröl folyt a beszélgetés közöttük éis annál furcsábbnak tűnt fel az, hogy a korcsma egy másik távolabb eső asztalánál üldögélő Rajcsányi Mihály minden ok nélkül bele akart kötni Egribe. Amikor ez a kötekedés túl ment a türelem határán, Egri figyelmeztette Rajcsányit, hogy hagyjon neki békét, ö semf bántja, máért akar mindenáron bajt csinálni. Rajcsányi ekkor egy pár percig elhallgatott, de azután most már egészen durván Egri anyját kezdte szidalmazni, akit persze nem is ismert és mindez láthatólag csak azért történt, hogy a békés szándékú gazdálkodót felingerelje és belekössön. Rajcsányi még tovább folytatta reprodukálhatatlan szidalmait, majd egy kampó« nagy vasszöget rántott elő és azzal nekiszaladt Egri Lajosnak. Egri látván a veszedelmet, széket ragadott és azzal megütötte Rajcsányit, majd kiszaladt iaz udvarra, hogy elszaladjon a minden áron verekedni akaró garázda Rajcsányi elől. Most meghalsz — ordította magánkívül Rajcsányi — és rohant Egri után, akit utol is ért. Egri látta, hogy most csakugyan életveszedelmes helyzetbe került és nem volt mást mit tennie, egy karót ragadott és azzal az őt megközelített Rajcsányit egyetlen ütéssel leteritette. Utána Egri Lajos hazament, majd önként jelentkezett a rendőrségen, ahol előadta, hogy a történteknek nem oka, mert tisztán önvédelemből cselekedett. A rendőrség őrizetbe vette Egri Lajost, de közben szabadlábra is helyezték, miután kétségkívül önvédelem közben követte el tettét, amikor a város közismert verekedő rémét leütötte. Rajcsányi Mihályt a mentők a kórházba hozták, ahol megállapították, hogy koponyaalapi csonttörést szenvedett és azóta eszméletlen állapotban fekszik a kórházban. Az orvosok nem bíznak felgyógyulásában. TOLL és TINTA FURCSA HÁZASSÁGOK Érdekes házasság történt csütörtökön a félegyházi városházán. Kuthy István barcsi szü’etésü 36 éves artista tartotta polgári esküvőjét Mitschdörfer Vanda 28 éves mutatványosnővel. A házasságnak az adott különös jelentőséget, hogy a boldog vőlegény mindössze 65 cm. magas, illetve törpe, a, menyasszony rendes növésű. A házaspárnak hónapok óta a Dessewffy uccában van mutatványos bódéja. Az érdekes házasság nagy feltűnést keltett és sokan bámulták az uj házaspárt. A vőlegényt, aki a lépcsőn nehezen tudott menni, ölben vitték és hozták le. — Még érdekesebbnek mondható az a házasság, amelyet junius 8-án kötött Puntdigán Emö 65 éves hangyatelepi napszámos Wéber Janka harmincegy éves menyasszonyával. — Az érdekességet ennek a házasságnak nemcsak a házastársak közötti nagy korkülönbség adja, hanem az a körülmény, hogy a három gyermekes menyasszony hosszú éveken át együttélt a vőlegény fiával, akitől a gyermekek származtak. A fiatal Puntdigán az utóbbi hetekben hütlenül elhagyta az asszonyt és a nagyapa az uj férj, hogy törvényes férje legyen a tuiajdonképemi menyének és hogy törvényesítse az unokákat, hát beszegődött a menye férjének és az unokái édes apjává. A házasságot szabályszerűen megkötötték és sikerült a fiatal asszonyt törvényes házassághoz hozzájuttatni, de az unokák törvényesi- tése már nem fog ilyen sikerrel járni az u] apa részére. Még bonyolulhat ezen családi keresztrejtvény, ha véletlenül az uj párnak gyermeke születik, akkor az újszülött gyermek nagybátyja vagy nagynénje lesz a saját testvérének. .. . a — A Vonlai eié feküdt Albertirsa és Ceglédbercel között Viszkok János 47 éves jómódú irsai földműves. A gazda amiatti bánatában lelt öngyilkos, hogy amikor szombaton este a munkából hazatért, a kertajtón összecsomagolva felakasztva találta ünneplőruháját és egy cédulán felesége üzenetét, hogy többé nem akarja őt látni. Miért bajlódik telepes rádiójával, mikor igen előnyös föltételek mellett becserélheti hangszóróval egybeépített hálózati készülékre Fridrich Lajos rádió üzletében