Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)

1933-04-26 / 33. szám

április 26 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 5 oldal Ingatlan eladások a városban Török Mihály és nej© Bánóczki Erzsé- nencné Lakos Zsuzsanna bel telkes házát bet megvették özv. Kis Veidenberger j 800 pengőért. Károly né Berkes L. Mária alsószállási 1 Ifj. Bor József kiskorú megvette Bor József felsőszállási 3 hold 899 n.-öl in­hoSd 489 n.-öl ingatlanát 1885 pengőért. Paor Smolcz Mihályné Kovács B.Ilona megvette Pólya Antalné Bor Cs. Julián­ná 306 n.-öl beltelkét 300 pengőért. ölvedi Szabó Juliánná megvette La­kos István, Lakos Balázs és Tóth Fe­Az eltűnt Érdekes, lekötő, izgalmas mese- szövésű regény közlését kezdjük meg jelen számunkban, amelyre felhívjuk olvasóink figyelmét. Címe: »Az el­tűnt«. Regényünk erősen kidombo­rítja a költői igazságszolgáltatást és ébvényt szerez annak az erkölcsnek, amely a társadalom alapja. — Olcsóbbak lesznek az elemi is­kolai tankönyvek. A kultuszminisz­térium tavaly ősszel pályázatot hir­detett az elemi iskolák tankönyvei­nek egységesítésére, ez a pályázat azonban nem hozta meg a várt ered­ményt. Ezért Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter most rendeletben intézkedett a tanköny­vek árának leszállítása iránt. A jövő tanévtől kezdve az eddigi tanköny­veknek egyszerűbb kiállítású lenyo­matait kötelesek a kiadók forgalom­ba hozni, az eddigieknél jelentéke­nyen olcsóbb árakon. A tankönyv változtatási tilalmat egyébként a mi­niszter 1937-ig változatlanul fenn­tartja. ■; — Orvosi rendelő megnyitás. Zi- lah Istvján dr. orvos, Szerit Imre ucca 1 sz. alatt orvosi rendelőjét megnyitotta. — A Vábosi Dalkör vasárnap délután Soltvadkeríen változatos és értékes mű­sorral zenedélutánt rendez. A zenedél- után részletes műsorát jövő számunkban közöljük. — Tiltott fegyverviselés miatt le­tartóztatták Felföldi Zoltán volt de­tektívet. A rendőrségnek és a ható­ságoknak (rendkívül sok dolgot adott az utóbbi években Felföldi Zoltán volt detektív, akinek bűnügyeit mi js közöltük, Most a rendőrség tiltott és engedély nélkül való fegyvervi­selés miatt letartóztatta Felföldi Zol­tánt, aki ellen az eljárás folyik. — Uj 10 filléres postabélyeg kerül forgalomba. A postavezérigazgatóság ugyanis az élénk pirosszinü, várrajzu 70 filléres postabélyegek egy részét, felülnyomás utján átalakítja s mint Tirmaan Konrád divatáru üzletét feloszlatja Raktáron levő árut meglepően leszállított áron kiárusítja Üzleti berendezés eladó. gatlanának fée részét 500 pengőért. Poszpishl Józsefné Segesvári Mária megvette Gyenizse Benő és Buvári Jó- zsefné Fehér Teréz bél telkes házát 850 pengőért. 10 filléres bélyegeket hozza, forga­lomba,. — Református pusztai istentisztele­tek. Április 30-án, vasárnap délelőtt 9 órakor a rekettyéi, délután 2 ara­tor a felsökistefeki, május 7-én, dél­után 3 órakor pedig a bogárzód ál­lami iskolában református istentisz­telet lesz. — Halálozás. Özv. kíséri Péter Kál­mánná sz. Péter Zsófia ma, kedden délelőtt egy negyed 8 órakor 67 éves korában elhunyt. Elhunytét rokon­sága és tisztelői nagyszámban gyá­szolják. A gyászoló rokonság közt van dr. Gaál Gyula és családja. Az elhunyt temetése szerdán délután 4 órakor történik a ref. egyház szer­tartása szerint. — Újból érvényesíteni kell az ős­termelése bizonyítványokat. A kecs­keméti központi forgalmi adóhivatal átiratának megfelelően értesíti a ha­tóság a birtokosokat, hogy tíz őster­melési bizonyítványok meghosszab­bításának ideje folyó év április 29-én lejár. Felhívja ennélfogva a hatóság az érdekelteket, hogy az östermelé&i igazolványukat az eddigi rend sze­rint az igényjogosultság igazolása céljából a kataszteri nyilvántartói hivatalnál (Városháza 6. ajtó sz.) a fenti határidőig mutassák be, ahol az uj (igénylők jogosultsága Is iga­zolva lesz. A nyert igazolványok az őstermelés! bizonyitvány érvényessé­gének meghosszabbítása végett a forgalmi adóhivatalnál (az anyaköny­vi havatal udvarában) szolgáltatan- dók be. — Száz sült ökörrel és százezer cipó­val toborozott vasárnap híveket a szerb kormánypárt. A most megalakult szerb kormánypárt a délvidék lakosságát va­sárnapra Nisbe hívta össze nagygyűlés­re. Erre a gyűlési© hatvankét kűlönvonat vitte a választókat teljesen ingyen az or­szág különböző részeiből. A nisi péke­ket arra utasították, hogy százezer cipót süssenek, azonkívül ©'rendelték, hogy Száz ökröt süssenek meg nyárson. A ke­nyér meg a sült ökör persze ingyen ju­tott a lelkesedés fokozására. — Meggyfára akasztotta magát égy fiatal gazda. Bénics Péter 21 éves kunbajapuszíai latos az elmúlt napokban la szomszéd tanya kertjé­ben felakasztotta magát egy meggy­fára s meghalt. Bénics Péter két hónappal ezelőtt nősült: idegbeteg volt, aki alig néhány hét múlva minden ok nélkül féltékenykedni kez­dett feleségére s emiatt a házastár­sak között többször volt civódás. Bénics Pétert Bácsalmáson temet­ték el. — Visszhang Amerikából egy Ha­lasról odavándorolt családtól. Leve­let kézbesített szerkesztőségünknek a posta Amerikából. Canadából irta a levelet Markó Sándorné, akinek Ha­lason borbély üzlete volt. Markó Sándorné levelében azt írja, hogy boldog húsvéti ünnepeket kiván min­den ismerősének és jóakarójának. Ezzel a kívánsággal megkésett, bár levelének keltezése április másodiká- ról szól. Levelében a húsvéti szám­ban való közlését kérte jókívánsá­gainak. Azt irja még levelében, hogy Canadában szorgalmasan olvassa a Helyi Értesítőt és abból szokott ér­tesülni a Halason történő dolgokról. Panaszkodik levelében arról, hogy Canadában is nagyon rosszak a vi­szonyok. Markó Sándorné végül azt irja, hogy májusban hazalátogat Ha­lasra. — TANYAI SZENTMISÉK. Április 27-én: Felsőkistelek, eiísö ál­dozás (hétköznap). Április 28-án: Sóstó (hétköznap), első áldozás. i ’ i i I 1 — Kivtájta a kakas a szemét egy m(ásfél évles kisleánynak. Végzetes szerencsétlenségnek volt okozója Prónayfalván a gondatlanság, néhai N. Pm budapesti lakos 1 és fél éves kislánya Prónayfalván a nagyszülők­nél nevelődik. Az elmúlt héten a kicsi leánykát a nagymama kivitte maga mellé az udvarba, ő maga) pedig valamivel foglalatoskodott s nem vette észre, hogy az udvar har­cias kakasa a kislányhoz közel fér­kőzve, annak szemét vájta ki. A kislány egyik szeme azonnal kifolyt (míg a másik szeméről egyelőre nem lehet tudni, vájjon abban js kárt tett-e, mert az annyira bedagadt, hogy csak napok múlva lehet szor­gos orvosi kezelés révén ezt meg­állapítani. ч ! — Földrengés. A budapesti föld­rengésjelző állomás készülékei hét­főn reggel 7 óra 2 perckor közeli földrengést jeleztek, körülbelül 1600 kilóméter távolságban. A földmozgás Budapesten 1 óra és 20 percen át tartott. A maximális kitérés 90 mil­liméter volt, 8 óm 27 perckor tá­voli földrengés kezdetét jelezték a készülékek. — A Hangya apró híréi. A szoká­sos leltározást a napokban befejez­tük. Közgyűlésünket május hó má­sodik felében fogjuk megtartani. He­lyét s pontos idejét rövidesen közöl­ni fogjuk. — üzleteinket a mai nap­tól reggel hat árától 12-ig, s délután ; félkettőtől este félnyolc óráig tart- j juk nyitva. — A régi fajta, fehér ala- ! pu száz pengős bankjegyet április j 30-án kivonják a forgalomból. Május j elsejétől senki sem köteles elfogadni, j A Hangya további intézkedésig min- j den levonás nélkül elfogadja, illetve j beváltja a régi fajta száz pengősö- j két. H. 1 — Két gyermeket örökbe adnak, j Pangó Eleonóra ksikunhalasi (Virág u. 1.) lakos két kis leányát, a 8 éves I Katalint és a 6 éves Viktort sürgő- j sen örökbe adná jószivü nevelő szü- j löknek. Érdeklődni lehet a közgyá- j mi hivatalban. —EL A Budapesti Nuntzetközi Vásár ! május 6-tól 15-ig lesz megtartva. Látó- I gatók, mint az előző években is, féláru ! vasúti jegykedvezményben részesülnek. I A félárn vasutiejgy váltására jogosító igazolvány, — mely egyúttal belépő­jegyül is szolgál, — 2 P 80 fillérért beszerezhető a városi meneíjegyirodá- ban. A kedvezményes utazás már május 1-től igénybe vehető és vissza utazásra május 20-ig érvényes. Különös érdekes­sége lesz az idei Nemzetközi Vásárnak a halasi csipke kiállítás, mely külön pa- villonban lesz bemutatva. Továbbá bé­lyeg- és repülögépkiállitás. Naponként délelőtt és délután divatbemutató. Tanya, és tanyaudvar, családi ház és környéke szemléltető bemutatása. Bővebb felvilá­gosítással a városi menetjegyiroda kész­séggel szolgál. SPORT Labdarúgás KAC. — Kiskőrösi Petőfi TE. 8:1 (4:0) biró : Bence A vasárnapi csonka fordulóban a ha­lasi csapatok közül csak a KAC állt so­rompóba. Ellenfele a KPTE volt, aki élten iskolajátékkal tetszés szerint győ­zött. A nagy gólarányu győzetem még inkább a körösieknek hizeleg, mert egy kis szerencsével kétszer annyi gólt is lőhetett volna a KAC csatársora. A já­ték ideje alatt dühöngő szél sok szép kombinációt zavart meg. Már a második percben vezet a KAC Sonkó góljával, melyet a 4-ik percben Hoffmann ket­tőre szaporít. A harmadik gólt Sonkó szerzi meg. Mindvégig a halasi csapat uralja a pályát, de a lövésekkel nincs szerencséje, a kapufa is sokat ment. Hoffmann rúgja a félidő 4-ik gólját 11- esből. Második félidőben a KAC tel­jesen odaszegezi eJ’enfelét a kapujához. Lövés lövés után következik, de hol a kapufát, hol pedig a kapust találják el. Csak a 20-ik percben születik meg a második félidő első gólja és utána 5 percenként még három. Ebből Sonkó 1, Hoffmann 2 és Takács Inét rúgott. A 40-ik percben felszabadul Kőrös a nagy ostrom alól, sőt Bolemányi kapja a lab­dát és egyéni játékkal az egyébként kifogástalanul működő védelmünk köny- nyelmüsége folytán beguritja egyetlen góljukat. Néhány pereiig most Kőrös támad, majd újra a KAC veszi át az irányítást, de több gól nincs. A halasi együttes ©zen a mérkőzésen olyan játé­kot produkált, amely csak a legjobb for­májára emlékeztet. Minden egyes csapat- rész tudásának legjavát nyújtotta. Sekk­jeink nem is engedték a kapu közelébe a körösi csatárokat, a fedezetsor pedig élén Vanyiskával, aki már kezdi vissza­nyerni régi formáját, tömte labdával a csatársort. Keltemes meglepetés volt, hogy a jobbszárny minden tekintetben versenyre kelt a balszárnnyal. Úgy lát­szik, hogy Hoffmannak csak egy jó ösz- szekötö kell és akkor képességeinek megfelelően is játszik. Az újonc Szvet- nik már Jánoshalmán is megmutatta, hogy értékes tagja lesz a csatársornak. Hibája, hogy még nem elég gyors. Élve­zet volt nézni, hogy milyen okos lab­dákkal játszotta tisztára a szélsőjét. Ta­kács szépen irányított és bátran tört a kapura, csak a befejezéssel nem volt szerencséje. Egy fejese, amit a kapufa mentett, gyönyörű volt. A Holló—Sonkó szárny is csillogtatta tudását. A kiskő­rösi csapat szánalmasan gyenge volt. Bolemányi volt csak az, aki közülük fej­a—- ------------я köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen jő férjem, édesapánk, testvérünk temeté­sén resztvettek s ezáltal nagy fájdal­munkat enyhiteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. KISS RABATA JÁNOSNÉ ÉS CSALADJA. Értesítjük a n. é. vásárló közön« sóget, hogy a volt Bártfai«féle cukrászda helyén megnyitóitok Nagy választék női, férfi, gyermek luxus; valamint olcsóbb cipőkben. Kérjük a vásárló közönség szives pártfogását Tisztelettel Hegedűsné Pontos szolid kiszolgálás HÍREK Ózom crém szeplőt, májfoltot, pattanást elmulaszt, napbarnitott arcbőrt kifehérít. Csodás arcápoló, a legcsunyább arcot is széppé varázsolja. Kapható a RÉCS patikában Kossuth u. 1 sz. (Takarék épület)

Next

/
Thumbnails
Contents