Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)

1933-01-04 / 1. szám

január 4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 oldal Éjjel 12 órától reggel 5 óráig borzalmas élethalál harcot vívott egy legény a 16 méteres kutban Bajai tudósítónk jelenti. Néhány nap óta foglalkoztatja már Dávod község lakosságát egy ottani le- , génynek, Teszárik Istvánnak az ese- ; te, aki csak a véletlennek és rend- ] kívül nagyfokú életösztönének kö- I szönheti azt, hogy a legborzalma­sabb halál torkából megmenekülhe­tett. Az eset a rendes falusi 'esték szó­rakozásaival kezdődött és pedig ez­úttal úgy, hogy Teszárik több ko­rabeli barátjával az egyik dávodi korcsmában iszogatott. Éjfél előtt a társaság felkerekedett és hazament. Teszárik is haza indult, de köz­ben az egyik uccai gémeskutból vi­zet merített, mert szomjas volt. A csúszós járdán a lába megbot­lott és belezuhant a kútba, amely 16 méter mély volt A szerencsét­len fiatalember teljesen elmerült a kutban, de erős életösztönnel felküz­dötte magát a víz felületére és ek­kor a botját, amely szintén a kútba esett vele együtt, beszúrta a tégla­résbe és ettől kezdve a botjába ka­paszkodva leste, hogyan telik az idő. Fázott, meg volt dermedve és ret­tenetes félelemmel érezte, hogy ere­je egyre fogy. Az egész falu aludt, az uccán senki sem járt, kiabálásra is hiába gondolhatott volna. így fügött bot­ján csüngve órákon át és már el is készült rá, hogy menthetetle­nül a vízbe fül, ha segítség nem ér­kezik. Öt teljes órán át állta ki ezeket a halálfélelmeket, mígnem a reggeli öt órai harangszó elkövetkezett. Te­szárik végső erejét összeszedve, ki­áltozni kezdett. Szerencséjére a kut- ból érkezett hangokra figyelmes lett egy arra haladó ember, aki fellár­mázta az egész uccát. Az emberek a kúthoz rohantak, létrát hoztak elő és kimentették a legényt a halál torkából. Felhúzták a kutból, de a legény annyira el volt erőtlenedve, hogy rögtön elájult és eszméletét vesztette. Kovács Vince dr. esperes plébános beszámolója a halasi kát. Egyház elmúlt esztendejéről A halasi vonat halálragázolt egy jászszent- lászlói gazdalegényt Mint kiskunmajsai tudósitónk je­lenti, a halasi vonat halálragázolta Kiss Pál jásszentlászlói gazdalegényt. Kiss Pál gazdalegény szombaton hajnalban hazafelé igyekezett és it­tas lehetett, mert a vonat sínpárjaira feküdt és ott el is aludt. A reggeli 7327-es számú vonat mozdonyveze­tője nem vette észre a sínen fekvő embert és keresztülhaladt rajta. A vonat lemetszette Kiss Pál balkezét és lábát és menten szörnyethalt. A szerencsétlen halott gazdalegény a síneken feküdt és még a követ­kező vonat sem vette észre, hanem keresztülszáguldott a holttesten. A nyomozás megállapitotta, hogy a szerencsétlen gazdaífju halála ügyében senkit sem terhel felelősség. Január 11-től február 7-ig kell a Halason termelt dohányt beszállítani A félegyházi dohánybeváltó hivatal átirata értelmében a halasi dohány- termelőknek dohánytermésüket, a kistermelőknek január 11. és 12-én, a nagytermelőknek pedig január 19, 25, 26, február 4. és 7. napján kell beszállítani a dohánybeváltó hiva­talba. A határnapról az illetők a város­tól értesítést kaptak és ha más ha­tárnapot kívánnak, ezt a dohánybe­váltó hivataltól a beváltást mege­lőzőleg egy héttel előbb kell kér­niük. A termelőknek egész dohány- termésüket egy napon kell beszál­lítani, mivel az esetleg otthon tar­tott mennyiséget úgy tekinti a ha­tóság, mintha csempészet részére tar­tották volna vissza és az illetők el­len jövedéki kihágás miatt eljárást indítanak. Nem érdektelen, ha ezzel kapcso­latban megírjuk, hogy Halason 22 dohánytermelő van és ezek körülbe­lül ötszáz mázsa dohányt termeltek a halasi határban, ami annak a jele, hogy Halason igen kevés dohányt termelnek. Itt az uj rádió rendelet A kereskedelmi miniszter uj rádió- rendeletet adott ki. Eszerint, akik az előfizetők sorából kilépnek, kötele­sek rádióberendezésüket nyolc nap alatt saját költségükön leszerelni, a a készüléket lepecsételni, vagy eset­leg olyan jogi személynek átadni, aki a készülék átvételére jogosult. Az átvételre jogosult a posta, vagy olyan kereskedő és iparos, akinek rádiókészülék forgalombahozatalára engedélye van, végül az olyan rá­dióengedélyes, akinek az átvett ké­szülék üzembetartására engedélye van. Lepecsételni csak abban az esetben szükséges, ha a tulajdonos a készüléket másnak átadni nem akarja, hanem azt megőrzi. A rendelet utasitja a postahivata­lokat, hogy a készülék sorsának iga­zolását csak azoktól kívánják meg, akiktől a hivatal az engedélyt visz- szavonta, vagy akik az engedély- okiratot nem adták vissza s végül azoktól, — akiknél gyanú merül fel, hogy a készüléket továbbra is hasz­nálják. Ha az engedélyokirat elve­szett, a féllel bélyegmentes nyilatko­zatot kell aláíratni, mert az okirat vissza nem adása még nem kihágás, feljelentésnek tehát helye nincs. Minden év utolsó estéjén hálaadó istentiszteletet tartanak az összes ka­tolikus templomokban s ez alkalom­mal a vezető lelkész beszámol egy­háza kebelében történt fontosabb 'eseményekről. Dr. Kovács Vince es­peres-plébános Szilveszter estéjén szintén hosszabb beszámolót adott a plébánia templomban a halasi róm. kát. egyház elmúlt esztendőjéről. A beszámolónak fontosabb adatait meg­küldték szerkesztőségünknek, ame­lyet alább közlünk: Anyakönyvi közlések az 1932-iki évről: Összes élve szülött halasi szár­mazásúak száma volt városunkban 689, ebből katolikus kereken 500, te­hát a szülöttek 72 és fél százaléka. A fiuk száma 247, a leányoké 253. Halva születtek 19-en, itt született vidékiek száma 31 volt. Az összes helybeli halottak száma volt 487, ebből katolikus 271. A termé­szetes szaporodás a katolikusoknál 229. Viszont az egész város termé­szetes szaporodása csak 202. Ez érthetetlennek látszó utóbbi számadat onnan származik, hogy más vallá- suaknál kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak. Házasságot kö­tött: tiszta katolikus 105 pár, ve­gyes házasság volt 45 pár. Kitértek a katolikus egyházból 20-an, vissza­tértek 13-an, Bérmálás szentségében részesültek 995неп. A vallásos élet terén 1932-ben nagy lépéssel haladt előre a kato- likusság. A felsővárosban minden ál­lami és városi támogatás nélkül templomot építtetett, a melynek költ­ségei részben vidéki, részben hely­beli megértő, buzgó katolikusok ado­mányából tevődtek össze. A telek ára s az építési költség 13 és fél ezer pengő volt, amely összegnek nagy része már együtt van. A még hiányzó pénz is együtt lesz a ta­vasszal megtartandó templomszente­lésre, mivel még sok olyan tehetős katolikus család van, amelyik eddig nem adakozott. A templom belső felszerelése igen szegényes, de bízva a jó Istenben, nemsokára ez is teljes lesz. Az oltár már készen van, csak be kell festeni, 8 pad készítésére is akadtak már vállal­kozók, sőt az utóbbi napokban 250 pengő adomány egy harangra is ér­kezett. A helybeli gyűjtés apostola Gadó Lajos ny. igazgató. A polgári leányiskola ez év őszén uj hajlékába költözött, ahol tágas, modern, szép tantermek s nagy ud­var áll a gyermekek rendelkezésére. Ezen iskola beszerzésére fordított 18 ezer pengő egy erre a célra tartalékolt tőkéből, s kamataiból ke­rült ki. A jótékonykodásból is kivet­ték bőségesen részüket a katolikus intézmények. Szent Antal perselyé­ben összegyűlt 1528 pengő, e pénz­ből 40 szegényt láttak el egész éven át kenyérrel. A leánykongregáció és az oltáregyesület 2875 pengőt for­dított jótékony célra, ebből a ka­rácsonyi bazár bevétele volt 1648 pengő, amely összeget az utolsó fil­lérig szegény gyermekek felruházá­sára. fordították. Elláttak cipővel, ru­hával 224 gyermeket, s 92 szeretet- csomagot juttattak a menházi és kórházi szegényeknek. Szent Erzsé­bet ebédjén 36 szegény gyermek kap naponkint meleg ételt. Sok jó katolikus család gondoskodik arról, hogy az ebédhez való el ne fogy­jon. rk Megindult a harc a medgyaszói mandátumért Ismeretes dolog, hogy gróf Seré­nyi László választói annak idején petícióval támadták meg báró Pró- nay György megyaszói mandátumát. Ezt a petíciót azonban később vissza­vonták, mert Prónay báró ígéretet tett arra, hogy legkésőbb 1932 de­cember 24-ig lemond mandátumáról. E megállapodásnak megfelelően Pró­nay báró csakugyan le is mondott mandátumáról, ennek következtében a központi választmány január nyol­cadikára tűzte ki az uj választást. A választási küzdelem már meg­indult, egyelőre két jelölt veszi fel a kerületben a küzdelmet: Serényi László gróf, a másik Csizmadia Lajos kisgazda. 1932-ben feltűnően el­szaporodtak Halason a lopási esetek Adatok a rendőrség kimutatásából Az államrendörségi kapitányság ilyenkor év végén szokta összeátlitani kimutatását a város területén egy év alatt elkövetett bűncselekmények számáról. Munkatársunk ebből a kimutatás­ból az alábbiakban közli a halasi bűncselekmények számát. Feltűnő mindjárt az első helyen az az adat, hogy Halason az el­múlt évben 384 lopási eset fordult elő, szemben az előtte levő eszten­dő 348 lopási esetével. A testi sér­tés esetei csökkentek .Testi sértés 72 volt az elmúlt évben, az előtte lévő évben pedig 90. Csalás 55, előtte lévő évben 36. Sikkasztás 52, előtte levő évben 62. Vagyonrongálás 24, előtte lévő év­ben 30. Rágalmazás és becsületsér­tés 74, előtte lévő évben 65. Tüz­eset 19, előtte lévő évben 21. Jog­talan elsajátítás 8, előtte lévő év­ben 11. Magánlaksértés 19, előtte levő évben 27. Magzatelhajtás 14, előtte lévő évben 4. Szemérem elleni bűncselekmény 2, előtte lévő évben 7. Pénzhamisítás 10, előtte lévő év­ben 17. Emberölés 8, előtte lévő évben 5. Okirathamisitás 10, előtte lévő évben 12. Hatóság elleni erő­szak 7, előtte lévő évben 5. Állami és társadalmi rend ellen elkövetett büncselkemény 1, előtte lévő évben nem volt. Hamis eskü, hamis vád 10, előtte lévő évben 17. Zsarolás 11, előtte lévő évben 19. Orgazda­ság 9, előtte lévő évben 8. Árdrá­gító visszaélés 1, előtte lévő évben nem volt. Hűtlen kezelés 3 esetben, előtte lévő évben ugyancsak 3 eset­ben. Rablás 1, előtte levő évben 6 esetben. Tekintettel a nehéz és nyomasztó viszonyokra ez a statisztika kedve­zőnek tekinthető, mint a rendőrka­pitányságon mondják. A lopási ese­tek szaporulata az elszegényedés és nyomor jele. A lopások zöme, apróbb csirke- lopás. HIRDETÉSI IRODÁJA BUDAPEST, VI, TERÉZ KÖRÖT 35 üzletfeleinek boldog új évet kivág He maradjon ki jövő télre! Hócipő, hócsizma, fiú és leányka hócipő, téli cipő, posztó és'báránybélésscl Férfi és női bélelt bőrkeztyű a szezon utolján beszerzési áron kerül eladásra a Maradékáruházban Oivatcipök P. 11.50

Next

/
Thumbnails
Contents