Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)

1933-04-19 / 31. szám

április 19 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE Yolt halasi diákot neveztek ki Tolna vármegye főispánjává A hivatalos lap egyik legutóbbi szánna közli, hogy Bács-Bodrog vár­hegye és Baja város főispánjává dr. Baranyi Tibor szegedi főispánt nevezték ki. A szintén megüresedett Tolna vár­megyei főispán! állásra viszont dr. Hagymássy Zoltán tolnavármegyei főjegyzőt nevezték ki. Itt érdekesnek tartjuk megjegyezni, hogy dr. Hagymássy Zoltán halasi diák volt, az itteni gimnázium növen­déke a negyedik osztálytól kezdve és itt is érettségizett. Akiknek alkalmuk volt vele főis- páni kinevezése óta beszélni elmon­dották, hogy az uj tolnavármegyei főispán nagyon kedvesen emlékezik vissza még ma is Halasra és az itt töltött diákéveire. в ■"ü-ä.-- ——— Fényes sikerrel járt a felsővárosi templom kiállítása Feltámadt a tetszhalott Az 55 éves gazdát mát mindenki halottnak hitte, éppen temetésre akarták vinni, amikor a család nagy rémületére felült az ágyában ! Három nap múlva újra ágynak dőlt és meghalt; Nem mindennapi érdekességü eset történt Kiskunmajsán: Felébredt a tetszhalott. Az eset részleteiről a kö­vetkezőket jelenti majsai tudósítónk: A kömpöci tanyákon élt Krizsán István 55 éves gazdálkodó. Jómódú volt, de az öreg igen szerette a borocskát és a familia a vagyoná­val pazarló embert gondnokság alá helyezte. Krizsán a napokban rosz- szu'L lett, mire hozzátartozói ágyba fektették. Az ágynál virrasztó csa­lád egyszer csak azt vette észre, hogy nincs élet a gazdában. Meg­vizsgálták, a szive sem dobogott. Hl készítették a halotti ágyat, felöl­töztették a megboldogultat az ün­neplő ruhájába, szereztek neki kopor­sót is, már éppen kocsira akarták tenni, hogy bevigyék temetni Mai­sára, amikor a család nagy ijedtsé­gére a, halottnak vélt Krizsán István felült az ágyában. Lassú kézmozdu­lattal megdörzsölte szemeit, majd gyönge hangon megszólalt: »Nem le­het még nekem meghalnom, hiszen le vagyok kiskorusitva, tehát még kiskorú vagyok...« (Nagyon fájt j ugyanis az öregnek, hogy gondnok- ! ság alá helyezték.) A család azon­ban még akkor is rémülve állta kö­rül a halottaiból feltámadt ember ágyát. Ekkor Krizsán István emel­tebb hangon szólalt meg: »Adjatok már egy kancsó bort, olyan régen nem ittam s annyira szomjas va­gyok...« A család egyik férfi tagja 1 tért először magához és egy kancsó bolrért szaladt, az öreg gazda jó­ízűen kortyolgatott belőle, amikor visszaadta az üres kancsót, már mo­solygott is. A halottaiból feltámadt ember azonban nem sokáig élvez­hette a lét örömeit, bárom nap múlva újra ágynak esett és meghalt. Ek­kor már hatósági orvos vizsgálta meg a, halálai tréfálkozó gazdát s most már minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, Krizsán uram többé nem fog bort kérni a famíliá­tól, mert végkép meghalt. Tegnap te­mették el nagy részvét mellett. Megrázó visszaemlékezés a przemysli vár hősies küzdelmének végnapjairól Kedves kis kiállítást rendezett a katolikus plébánia a húsvéti ünnepek alatt a felsővárosi uj templom be­rendezési tárgyaiból. Ott láthattuk az uj templomnak rendkívül ízléses szép oltárát, melyet Boskó Vilmos káplán rajza után Mácsik Jenő hely­beli asztalosmester készített és a Rácz és Szekula festőcég festett és aranyozott. Olt volt az uj harrnő- nium, mely a kiskunhalasi helyőrség és a város adakozásából szereztetett be, a pompás kis harang, szent edé­nyek, könyvek, ruhák stb. A templom meglevő felszerelési tárgyain kívül a rendezőség kiváló gyakorlati ér­zékkel kiállította azokat a templom- tárgyakat és ruhákat is, melyek még beszerzendők voltak s melyeket egyik nagy egyházmüipari cég bizo­mányba küldött. A megjelent katoli­kus közönség oly szinte meglepő lel­kesedéssel karolta fel kis templomá­nak ügyét, hogy az összes bizomány­ba küldött templomruhák és temp­lomtárgyak az utolsó darabig vevőre találtak s ma már a kis templom­nak minden berendezési tárgya meg­van, csupán egynéhány padira volna még szüksége. Megható volt nézni, milyen áldozatkészséggel igyekezett a mai kétségbeejtő pénztelenségben is mindenki hozzájárulni valamivel a »kedves Szent Terézke kelengyé­jéhez.« Akik maguk nem bírtak egy- egy darabot megváltani, többen tár­sultak össze és együtt vettek meg valami kedves tárgyat a templom ré­szére. A plébánia és a rendezőség ez utón mond hálás köszönetét ked­ves támogatóinak és nagylelkű ada­kozóinak. i Értesítjük a n. é. vásárló közön« séget, hogy a volt Bártfai«féle cukrászda helyén megnyiíoííuh Nagy választók női. férfi, gyermek luxus; valamint olcsóbb cipőkben. Kérjük a vásárló közönség szives pártfogását Tisztelettel Hegedűsné Pontos szolid kiszolgálás Az alább következő vissza^ emlékező sorokat egy, a há­ború folyamán a przemysli várban küzdött szá-ados irta le, aki ebben az; Írásában a leg­megrázóbb részt, a kiéhezte­tett vár hős es küzdelmének végnapjait inja fe. Verőfényes szép márciusi napok. | A nap úgy süt le, mintha uj életet akarna fakasztani a reményvesztett szivekbe, pedig mi tudjuk, hogy ezek a napok iaz elmúlás szomorú napjai. A várparancsnok robbantási paran­csát tegnap olvasták fel előttünk. A A könnyeink is kicsordultak e ha­lálos Ítélet hallatára. Tehát rövid idő alatt elpusztul a vár s magunk pusz­títjuk el, melyen annyi vérpazarlás­sal sem győzhetett az orosz. Parancs szerint március 22-én 5 és 6 óra között délelőtt hajtatnak végre a a robbantások. Felrobbantásra kerül­nek a hidak, lőportornyok és töltény­tárak stb. Micsoda meglepetésük lesz az oro­szoknak, amikor egy romhalmazt és 115.000 éhes embert találnak, aki annyi győzelem után mint legyőzött, enni kér a, győzőtől. Martinék vk. ezredest és Hubert vk. alezredest szemelték ki hadikö- vetüil. Az ágyuk már zúgták hattyúdalu­kat. Két nap óta rezegnek az ab­lakok, remeg a föld, mintha poi- kol'lá lett volna a várkörlet. És egy pillanatra sem csittül az őrjítő ég- zengés, az ágyuk bömbölése. Amikor elhangzik az utolsó lövés, amikor elszáll az utolsó golyó, majd kimúl­nak, mintha telküket lehelték vol­na ki. Gyönge motorberregés hallatszik a levegőben. Ki lehet venni a hangját még e pokoli lárma közt is. Mint óriási sas csap elő a fellegek kö­zül s száll délnyugat felé — haza. Tegnap érkezett ez a gép, hogy hazavigye Léhmann repülő kapi­tányt, aki kitűnő pilóta lévén, otthon sem nélkülözhető. Néhány levelet is hozott a repülő, utolsó üdvözletét túl a Kárpátokról. Nemsokára gyen­gülni kezd az ágyutüz. Mindig hal­kabban sírtak az ágyúik s az utolsó lövés után végleg elhallgattak. Egy- egy rettenetes robbanás még, hogy nyomunkban szétvetve repüljenek a levegőbe a kihűlt roncsok. ; A város' szélén emelkedő Schloss- bergröl pompás kilátás nyílik a vá­ros minden pontjára; s végig a San völgyéire. A robbantás minden fá­zisa ide látszik a maga tragikus fenségességében. Vékony felhő lebeg a tavaszi reg­gelre ébredt város felett. Már fel­jött a nap s úgy ragyog, mosolyog­va, mintha semmi sem történne e megvénhedt föld hátán. Egyszerre pokoli robaj hangzik, majd a má­sik, harmadik, tizedik következik. Óriási füst oszlopok szökkennek a magasba, mint ha geizirek szakadtak volna fel a földrengés .nyomán. Kö­zepéből lángnyelv villan fel ,kísér­teties fényével. Most .repülnek le­vegőbe az erődök. Gyorsan, egy­másután. Azután a lőszer- ,és lőpor- raktárak következnek. Gerendák, tégladarabok, téglatör­melékek vetődnek fel a levegőbe. Iszonyú rombolás ilyen rövid .idő alatt. A robbantási különitmény vég­zi ezt a, szörnyű temetést. A füst lassan szétterül, s mint gyászos bakacslin terűi! el a város és a várkörtet felett. Gyászba vonja ezt a szomorú, haldokló vidéket. Cso­dálatosabb panorámát látni sem le­het, ilyen hang- és /színjátékot em« temek elképzelni sem lehet. A dötrdüilésék egyre ritkábbak, ßz erődök utolsót vonaglanak. Körös­körül egy vértenger a vidék, felül piszkos, füstös fellegek gomolyga,- nak. Borzalmas temetés ez Przemysli várának. i Moist a vasúti hidra .kerül a sor. Szörnyű lizgalóimmal szegezzük sze­münket a ka/rcsu ivekre. Hat órára van kitűzve áz idő. Lélegzetünket is visszafdjtva1 lessük az árát. Pár perc van cse|k; hátra. Moist! 1 Fülsiketítő robbanás után kissé fel­emelkedik a vaisalkotmány, azután két helyen szétszakadva lezuhan a vízbe. Mintha á démonok kardja vágta volna1 szét a karcsú pilléreket. Utána a1 szomszédos fahíd, majd az ostirowi híd jut társa sorsára. A Wáar hidak messze esnek tőlünk, csak gyenge morálját halljuk. A köz­úti hid áll még, melynek megha­gyását a városi tanács kérelmezte, tekintve, hogy a villamos kábel rajta vezetett át, mely a két part világí­tását szolgálta. Hétre járt áz idő. Idegeink csaknem felmondták a szol­gálatot. Végre egy dördülés után megroppant a vas- és betonépítmény s úgy omlott össze, mint á kár­tyavár a szörnyű erejű ekrazit nyo­mán. A fájdalom mellett is örül­tünk e nérói látványnak. Ha. már oda kell adni, — adjunk csak haszna­vehetetlen romokat. A vaisuti állo- rdás, a víztartók, váltóik, moado- nyok, kocsik mtár tegnap óta! a pusz­tulás siralmas képét mutatják. Két autó áll elő s beülnek aj ha- diikövetek: Martinék ezredes és Hu­ber alezredes. A második alutóba két huszárőrmester ül be, egyik fe­hér zászlót tenget, másiknak kürt van a kefében. Oldalukon fegyver és revolver. így indulnak átadni az erődítményt, a, romot s engedménye­ket csikarni ki az orosz parancsnok­ságtól a, várvédők részére'. Várjuk, hogy mi fog történni. Reggel 9 óra,. A várpa ran es nők s ág elé egy orosz osztag érkezik. Rend­ben és csendben jönnek. A városi közönség kíváncsian tolong az ut­cákon, sok helyen hangosan ad ki­fejezést örömének. Piszkos, vad ala­kok az orosz katonák, de jó öltözet­ben vannak s arcukról a jóltáplált- ság iri te, nem úgy, mint rólunk, akik lerongyolódtunk és kiéheztünk a hosszú küzdelem alatt. Parancsno­kuk — egy főhadnagy — egyenesen Kuizmanek várparancsnokhoz megy, hogy elvegye kardját. Kuzmanek maga elé sem bocsátja az orosz főhadnagyot. Egy őrnagy megpróbálja tolmács utján megér­tetni vele, hogy a vár feladása a hadikövetek utján már megtörtént. A korlátolt orosz tiszt nem bírja megérteni, neki mindenáron Kuzma­nek kardja kell, különben lövetni fog. Kuzmanek az előszobába küld­te kardját s az asztalra tétetve til­takozott és követelte, hogy őrt ál­lítsanak mellé, de hozdá ne nyúlja­nak. Egy orosz őrmester őrizte, míg a következő orosz dandár parancs­noka érkezett. Egyenesen Kuzmanek- hez ment. »Nincs jogunk Öntől el­venni a kardot, Ön megtette köte­lességét« — mondta a parancsnok­nak,. Ezzel vissza is adta a kardot, i Az utdán nagyban folyt ezalatt I a baiátkozás oroszok és a védők között. Az orosz nők most már az orosz tisztek felé irányították: gyön­géd figyelmüket. Gyomorkérdés! — Már ők a jövő urai, ami nem meg­vetendő körülmény egy kiéhezett vá­rosban. I Nemsokára Czistiakow altábornagy érkezett vezérkarával. Kuzmanekhoz vezették. A két tábornok megrázta egymás kezét. »Már nem volt mit ennünk és így kénytelenek voltunk mindent elrombolni és a várat fel­adni« — mondotta Kuzmanek vár­parancsnok. Hja! — kenyér nélkül nem lehet harcolni — válaszolt az ; orosz altábornagy. Azután átvette ■ a város feletti parancsnokságot és eltávozott parancsait kiadni. A beözönlő oroszok mindent kira­boltak, raktárt, magánlakást egy- I aránt. Mi pedig pár napig szem- 1 léltük ezt a féktelen hordát, aztán j megindultunk a bizonytalan jövőbe i — Szibéria felé. ............. .... ....... 3 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents