Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)

1933-03-29 / 25. szám

4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE március 29 Két tenyészbikát vásárolt a város a mezőgazdasági kiállításon A gazdaközönséget különösen ér­deklő vételt eszközölt a város a most folyó budapesti mezőgazdasági kiállításon. I A tenyészállatok felfrissítésére a város két nagyon szép tenyészbikát vásárolt. Mindkét állat törzskönyve­zett. Az egyik uradalmi bika, a má­sik pedig egy püspökhatvani kis­gazda gazdaságából való. A gazdahitelek kamatait rendezik Imrédy pénzügyminiszter megala­kította a bankokból és gazdákból ólló hitelbizottságot, amelynek feladata, hogy a gazdaadósságok és a gaz­dahitelek kamatkérdését kölcsönös megoldással rendezze. A hitelező ne udvaroljon adósa feleségének A debreceni törvényszéken dr. Je- ney Sándor tanácsa elé került a na­pokban Végh Mihály nádudvari hen­tesmester, aki ellen hamis vallomás ímiatt tettek feljelentést. A hentes­mester még 1929-ben kölcsönt vett fel Ugrál Ambrus hentestől, egyszer 500 pengőt, később pedig 700 pengőt. A kölcsönt nem adta meg és a pe­reskedés során a járásbíróságon ha­mis vallomást tett, tagadta a kölcsön felvételét. Vallomására megesküdött. Az eljárás során tanúvallomás hang­zott el, amely szerint Végh Mihály elismerte, hogy 500 pengővel tarto­zik Ugratnak, de hangsúlyozta, hogy nem fizeti meg, mert az ő távollété­ben Ugrai szerelmi ajánlatot tett a feleségének. A hentesmester volt se­gédje vallomást tett arról, hogy Végh Mihálynak a kezében látott egy kö­telezvényt, amely az Ugrai-féle köl­csönről szólt. Végh akkor azt mon­dotta neki, hogy Ugrai mehet a fal­nak, kezébe kapta a kötelezvényt és most már nem fizet. A bizonyítási eljárás befejezése után dr. Csath Kál­mán ügyész kérte a vádlott megbün­tetését, dr. Hódy Béla védő felmen­tést kért. A bíróság rövid ideig tartó tanácskozás után meghozta ítéletét, melynek értelmében bűnösnek mon­dotta ki Végh Mihályt és 10 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet ellen a vé­delem fellebbezést jelentett be. Maradékáruház Hölgyeim! Néhány nap múlva megismer­hetik önök azfgazl tavaszi női cipődivatot 5Q gyönyörű mintában A cipők minősége és belső kidolgozása elsőrangú! Az árusítás a megszokott olcsó áron történik! A szegedi Ítélőtábla elé április közepén kerül Pipás Pista és társainak gyilkossági bűnügye A múlt esztendő nyarán, amikor a gyilkosságok kiderültek és ez év ele­jén, amikor a törvényszék tárgyalta a bűnügyet, országos érdeklődést kel­tett az a borzalmas bűntény, amely­nek az asszonyszörnyeteg: Pipás Pis­ta és hat társa voltak a vádlottak A nyomozás megállapította, hogy 1919 május 23-án este Pipás Pista és Vecsernyés János előre megfon­tolt szándékkal megölték Börcsök Ist­vánt, egy jómódú szegedi alsótanyai gazdát. A gyilkosságot úgy hajtották végre, hogy a gazdát kicsalták la­kásából és az istállóban lefogták, Pipás Pista kötelet vetett a nyakába, azzal felhúzták a nagygerendára. Megállapította a bíróság, hogy a gyilkosok tettüket Börcsökné felbuj- tására követték el. A második gyilkosságot három év­vel később követte el Pipás Pista. Ekkor Dobók Antal balotai gazdát tették el láb alól, majdnem hasonló módon és szintén a felesége felbiz­tatására. Két hónappal ezelőtt, január 13-án hirdetett ítéletet a szegedi törvény­szék Gömöry-tanácsa Pipás Pista és bűntársainak ügyében. Mint ismere­tes, a törvényszék négynapos tárgya­lás után bűnösnek találta mind a hét vádlottat és Pipás Pistát, vagy más néven Rieger Pálnét összbüntetés- képen kötél általi halálra, özv. Do bak Antalnét életfogytiglan tartó fegyház- ra, özv. Börcsök Istvánnét 15 évi fegyházra, Vecsernyés Jánost, Csá­szár Józsefet fejenként 15 évi fegy­házra, Börcsök Imrét pedig két esz­tendei börtönre ítélte. A hét vádlott január 13-ika óta a Csillagbörtönben raboskodik, A két tanyai gyilkosságra vonat­kozó iratokat a fellebbezés folytán a napokban küldték át a törvény­székről a királyi tábláihoz és itt már ki is osztották az ügyet a Kovács Rókus-tanácsnak. A Kovács Rókus-tanács értesülé­sünk szerint ennek a hónapnak a vé­géig beosztotta már a tárgyalásokat, igy Pipás Pista és társainak ügyét csak áprilisban tűzhetik ki tárgyalás­ra, A jelek szerint április közepén tartják meg a táblán a Szenzációs gyilkossági ügy tárgyalását. Gyümölcsértékesitési központ lesz Halason A halasi Gazdasági Egyesületben az a terv merült föl, hogy a város gyümölcstermelését és értékesítését megszervezik. Ma Halas alárendelt szerepet játszik, mert bár jelentékeny gyümölcstermelő hely, a halasi gyü- (mölcs a Jánoshalmái gyümölcspiac körzetében és neve alatt kerül érté­kesítésre. A piac megszervezéséért szükséges volna a halaskörnyéki üt­és vasutrendszer kifejlesztése. Itt írjuk meg, hogy a Gyümölcs- termelők Országos Egyesülete kere­tében délpestmegyei fiókegyesület alakul Halason. Az erre vonatkozó munkálatok már serényen folynak és a fiókegyesület alakuló közgyűlését előreláthatólag április első felében tartják meg Halason. Az adó és a hadikölcsön Lehetővé teszik a hadikölcsönnel való adófizetést A pénzügyminiszter elé javaslat került a hadikölcsönök valorizáció­járól. A javaslat lényege az, hogy a hadikölcsönöket bizonyos feltété- , lek mellett elfogadnák adófizetésül. A javaslat szerint mindazok az adóhátralékosok, akik egy megálla­pítandó határidőig fennálló adóhát- J ralékukat egy meghatározott másik időpontig pontosan befizetik, hátra- , lékuk 25 százalékát hadikölcsönköt- vényekben — ezen kötvényekben 5 százalékos valorizációs kulcscsal le­endő elszámolása mellett — fizet­hetik. Mindazok az adózók, akik fizetési kötelezettségeiknek az adóévben pon­tosan eleget tesznek, évi egyenes adójuk 5 százalékát — ugyancsak 5 százalékos valorizációs kulccsal leen­dő elszámolás mellett — hadikölcsön- kötvényekben fedezhetik. Ez nem érinti a már rendeletileg biztosított 2 százalékos prémiumot. A tervezet a gyakorlatban azt je­lentené, hogy például 400 pengő adó­hátralékból 300 pengő volna kész­pénzben fizetendő, 100 pengő pedig 2000 korona névértékű hadikölcsön- kötvénnyel. Az évi 200 pengő adó­nak az adóévben történt befizetése esetén 5 százaléka, vagyis 10 pengő 200 korona névértékű hadikölcsön- kötvénnyel fizethető. Jól értesült helyen úgy tudják, hogy a pénzügyminiszter a terveze­tet elfogadja és rövidesen megfelelő törvényjavaslatot nyújt be. Országos kereskedőkongresszus Szombaton országos kereskedő kongresszus kezdődött Nagykanizsán. A városháza közgyűlési termében Kráthy István dr. polgármester üd­vözölte a. vendégeket, mjajd Magyiar Bertalan elnöki megnyitója követke- j zett, Balkányi Kálmán dr. előadásé- ; ban a közigazgatási reform kérdé- I sével foglalkozott, azt kívánja, hogy j a reformelőkészitő bizottságban a j kereskedőknek is adjanak helyet. Ja- j vaslatára a kongresszus kimondta, j hogy szükségesnek tartja a kereske­delmi és iparkamarai reform mielőb­bi megoldását. Többek felszólalása után kimondotta a kongresszus még, hogy a kereskedelem képesítéshez való kötésének előkészítését szüksé­gesnek tartja. 888ЭВЗЧ1ВМ1ЩИ1 ими—«■еимцдммиюди^ир — Talált tárgyakat árvereznek a rendőrségen. A rendőrség közhírré teszi, hogy az 1932. év. I. negyedé­ben talált tárgyakat a rendőrkapi­tányság 1. számú szobájában már­cius 31-én, délelőtt 10 órakor fog!* ják elárverezni. Az árverési vevő a felajánlott összeget azonnal készpénz­ben tartozik kifizetni. Mennyi szappant fogyaszt a világ ? Magyarország fogyasztása a kvóta alatt áll A régi híres mondás úgy szólt, hogy egy ország kultúrájának fok­mérője a szappanfogyasztás. Volt egy idő, amikor a kultúra igájába betört félvad népeket is rá akarták szoktatni a szappanfogyasztásra s tényleg elég szép eredményeket is értek el ezen a téren, mert a félvad törzsek a szappanfogyasztást szóról- szóra értették, amennyiben megették a nekik elhasználás végett kiadott szappanmennyiséget. A legújabb statisztikai adatok ér­dekes képet nyújtanak arról, hogy miennyi a világ szappanfogyasztása. Évente 4 és. fél millió fonna szap­pan fogy el négy és fél milliárd P értékben. Eszerint a fejenkénti évi fogyasztás 3 kilógramm, illetve 3 pengő. Naponta tehát a világ lakos­sága fejenkint átlag 0.8 fillért for­dít szappanra. A legmagasabb a fej­kvóta az amerikai Egyesült-Államok­ban, 11 és fél kiló, Európában pe­dig Hollandiában 11 kilógramm. Az európai országok statisztikájában a Imásodik helyen Dánia áll, 10 káló évi átlagos fogyasztással. A gazda­sági viszonyok leromlására jellemző, hogy Magyarország fogyasztása az átlagos kvóta alatt áll, amennyiben nálunk csak évi 2.6 kilógramm esik egy lakosra. MOZAIK A feleség sohase csufuljon meg Érdekes válópörben hozott ítéletet a napokban a kecskeméti törvény­szék. A keresetet a férj (egy vidéki kereskedő) adta be, mert az asz- szony 23 évi házasság után hűtlenül elhagyta és 1300 pengővel megkáro­sította. A pö.r folyamán azonban kiderült, hogy épen a férj küldte haza az asszonyomért anyagi állapota lerom­lott. A férj akart mindenáron szaba­dulni feleségétől. Már évekkel ez­előtt bontókeresetet adott be, amelyet elutasított a tábla. Azután rabbikol­légiumnál akarta zsidó ritus szerint fölbontani a házasságát. Csupán az­ért igyekszik válni, mert a hitves régi szépségét 23 év alatt bizony kissé elvesztette... Mivel pedig a nő időközbeni elcsu- nyulása nem váló ok, a törvényszék elutasította, a keresetet és a házas­ság tovább is érvényben marad. Я— .......--- ....=^— .....— a A hadikölcsönök áremelkedése A csütörtöki értékpiacon, mely kü­lönben teljesen üzletfelén volt, nagy feltűnést keltett a hadikölcsönök hir­telen áremelkedése. Különösen a 6 százalékos hadikölcsönöket keres­ték és ezeknek hivatalos jegyzése a a keddi 0.13-ról 0.19-re ugrott fel. A magánforgalomban még magasabb jegyzéseket lehetett hallani. Az ár­emelkedés olyan arányú volt, hogy a titkárság a jegyzést időnként fel­függesztette. A váratlan hosszt az­zal okolták meg, hogy a kormány állítólag foglalkozik Madarassy-Beck Gyulának hadikölcsönjavaslatával, melynek lényege az, hogy az állam- kincstár a hadikölcsönkötvények bi­zonyos kategóriáját némi felértéke­léssel adófizetés fejében fogadja el.

Next

/
Thumbnails
Contents