Halasi Hirlap, 1933 (1. évfolyam, 1-34. szám)

1933-07-18 / 10. szám

Kiskunhalas, 1933. julius 18. kedd I. évfolyam 10. szám A Gazdasági Egyesület félhivatalos közlönye. Politikai, gazdasági és társadalmi lap ELŐFIZETÉSI ÁR: Fél évre — — — — — 2 pengő 50 fillér Negyed évre — — — — 1 „ 25 „ Vidékre fél évre — — — 3 ,, 50 ,, Felelős szerkesztő lapvezér: MEDVECZKY KÁROLY gazdasági főtanácsos Szerkesztőség és kiadóhivatal: HURT KÖNYVKERESKEDÉS (Városháza épület) Mi lesz velünk ! Ez a komoly kérdés mered elénk napról- napra, miközben az országos- és vi'ágpoli.ika ese­ményeit figyeljük. Emberi mivolt ankaól követke­zik, hogy a do gokat s azok változásait elsősorban a velünk való viszony alapján látjuk és mérle­geljük. A világpolitikai fejlemények természet­szerűen a magyar sorssal való összefüggésük szerint érdekelnek bennünket, mig az or­szágos po’i'ika mozzanatait abból a szempontból értéke'] ük, hogy a magyar társadalom egé­szének, vagy egyik-másik rétegének bo'dogulását mennyiben segítik elő. Ezért vetjük fel minden egyes változás esetén a kérdést, hogy vájjon mit várhatunk tőle magunkra nézve. így igazolja az emberi élet a görög bölcs hires megállapí­tását, amely szerint a dolgok mértéke az em­ber. Mindent önmagunkhoz mérünk tehát az élet­ben s egészen természetes, hogy mindednél kap­csolatban az érdekel bennünket elsősorban, hogy mi lesz velünk. Ebből a szempontból nézve a legutóbbi kül­politikai eseményeket, közelebbről a miniszter- elnök berlini és bécsi útjait, valamint az angol képviselők revíziós mozgalmát, megnyugvást és reménységet menthetünk a jövőre nézve Két­ségtelen, hogy tovább szövődik a baráti és gaz­dasági szövetségnek az a láncolata, amely egyre jobban kiemel bennünket a politikai és gazdasági elszigeteltség nyomasztó e'hagyatottságából Ez pedig az éiet nagyobb lehetőségeit jelenti szá­munkra s a jobb jövő reményével tölthet el ben­nünket. Gondoljunk csak vissza mai helyzetünkből azokra a vigasztalan, sötét pillanatokra, amikor megcsonkított, vérző testtel uszélre ha­jítva, mindenből kifosztva és mindenkitől elhagyatva vártuk a bizonyos halált. De az Isten — ki tudja hányadszor — csodát müveit az élettelennek látszó tetemmel, amikor uj élet szikráját oltotta belé. Mert valóban csak Isten csodájának lehet tulajdonítani, hogy a trianoni sír­ból föltámadva csonkaságában is él a magyar nemzet. Ám ez az életieke tő isteni csoda a felöl is bizonyossá tehet bennünket, hogy további ren­deltetésünk van ezen a földön. S egyre több jel mutatja, hogy közeledik az idő, amidőn a ne­künk szánt hivatás betöltésére sor keiül, amidőn a magyar nemzet — nem is a maga, hanem Európi érdekében — elfoglalja a nemzetek tár­sadalmában a múltjánál, műveltségénél és föld­rajzi helyzeténél fogva őt méltán megillető helyét. Amikor a világpolitikai események szemlé­lete a nemzeti öntudatnak ilyen biztató magas­latára emel bennünket, ugyanakkor a saját szü- kebb társadalmi és egyéni helyzetünk javulását is fokozódó reménységgel várhatjuk. Mert vég­eredményben az egyes osztá'yok és egy in ok bol- ! dogulása válhatatlan kapcsolattan van a ne nzit élet gyökeres megújhodásával és föllendülésével. Azzal tehát tisztában kell lennünk, hogy az áldo­zatos magyar élet mélységeit személyi és os tily- különbség nélkül mindnyájunknak meg kell jár­nunk', hogy azután egymás kezét megfogva, kö­zös »erővel föl tudjunk emelkedni a szebb és bol­dogabb magyar élet napfényes magaslataira. Er­re, fölkészülve s a nemzeti és személyes hivatás fölemelő tudatában jogos bizakodással nézhetünk szembe azzal a kérdéssel, hogy mi lesz velünk. I --------------­­K állay Miklós földművelésügyi miniszter Halason Csütörtökön érkezik a miniszter Mint értesülünk, jalias 20-án, csütörtökön dél­előtt fél 12 órakor, Kállay Miklós földművelés- ügyi miniszter a gazdasági viszonyoknak a hely­színen való tanulmányozása továbbá s a gazda- panaszok meghallgatása végett, a kecske mit Me- . zcgazdasági Kamara elnöksége kíséretében Halasra érkezik. A Mezőgazdasági Bizottság ezúton is felkéri a város gazdatársadalmát, hogy csütörtökön dél­előtt fél 12 órára minél számosabban jelenje­nek meg a közgyűlési teremben; hol a Mező­gazdasági Bizottság üdvözli a kegyelmes urat, s fal fogja előtte tárni az általános gazdasági hely­zetet. Kállay. miniszter a megelőző kormány keres­kedelmi államtitkára volt. Mint kiváló közgaz­dász üdvözlésére városunk kereskedelmi és ipari testületéit' is bekapcsolni kérte- a Gazdasági Egye­sület. A miniszter kisé etében Bácskáiéi Halasra fognak érkezni Hoyos Miksa-; gróf, a budapesti orsz. gazdakamara elnöke és igazgatója Koős Mi­hály nyug. földmiv. miniszteri ál'amtitkár és he­lyettese Marschall Ferenc orsz. gyűlési képviselő, valamint Uhlarik Béla a miniszter titkára. A kecskeméti kamarát Staub Elemér államtitkár, el­nök és Gesztelyi Nagy László gazd. főtanácsos, igazgató reprezentá ják a miniszter Duna—Tisza közi tanulmányutján. Pestvármegye részéről délelőtt 10 órakor ajtó­val fog leérkezni Erdélyi Lóránd alispán és he­lyettese Ney Géza főijegyző. Az érkező minisztert a város határában a Gazdasági Egyesület és a Mezőgazd. Bizottság el­nöksége fogja várni és üdvözölni és felkérni, hogy rövid időt a halasi csipkeszoba megtekin­tésére is juttatni szives legyen és a közgyűlési teremben megtartandó nyilatkozata után a S eh nei­de r-féle hütőházat és baromfitelepet is tekintse meg. Mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi kiállítás Halason A kiskunhalasi eszi mezőgazdaSjág:, ipari és kereskedelmi kiállításinak, vármegyei jelleggel s a környék bevonásával történendő bemutatására, ju­lius 12-én, a Gazd. Egyesületben összegyüt érde­keltség és előkészítő bizottság végleg határocoti. Az ülésen Medveczky Károly m. kir. gazd. főtanácsos, a Gazdasági Egyesület elnöke elnö­költ, íki szép szavakban emlékezett meg a ter­vezett kiállítás fontosságáról és Halast érintő nagy bordere j érői. Horváth Ferenc gazd. iskolai igazgató, mint a kiállítást rendező bizottság ügyvezető elnöke, továbbá Kun Benő, Gulyás Sándor és többek hoz­zászólása és javaslata alapján az előkészítő bi­zottság a kiállítás idejét, az eredeti ^tervezettel szemben szept. 30-tól okt. 6-ig terjedő időben állapította meg. A kiállítás kapcsán kunsági kultúráét, kun­sági vásár és sport akadémiával fogja a ren­dezőség kidomborítani, a délpastmegyei, központi fekvésű, 30.000 lakosú, fejlődő Halas közgazda- sági és kulturális színvonalának magas fejlett­ségét. A kiállítás hetében országos ipari- és keres­kedelmi nagygyűlések is lesznek Halason a fő­városig vezérfér.iak bevonásával. A julius 16-ára, vasárnap délelőttre a város közgyűlési termébe meghirdetett kiállítási propa­ganda kisgyülés még előbbre vitte a kiállítás ügyét. A propaganda gyűlésen Medveczky Ká­roly gazd. főtanácsos beszámolt a kiállítás erkölcsi- és anyagi alátámasztása érdekében tett buda­pesti útjáról. Ismertette, hogy úgy a miniszté­riumokban, mint a vármegyén, a kiállítással kap­csolatos terveinket örömmel fogadták s megfe­lelő anyagi támogatást helyeztek kilátásba, ha a szükséges formalitásokat betartjuk s a kereteket megfelelően kitötjük. A propaganda gyűlés egyhangúlag kimon­dotta, hogy julius 30-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a közgyűlési terembe újabb piropa- gandu gyűlés hivandó össze s megbízta az elő­készítő bizottságot, hogy a kiállítás anyagi és erkölcsi sikere érdekében addig is mindent kö­vessen el.

Next

/
Thumbnails
Contents