Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-11-12 / 91. szám
november 12 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal О r s z á g—V11 Entelkedtek Pest vármegye októberi A przemysli hősök emlékművének leleplezése november 13-án, vasárnap lesz Budapesten. A teret, ahová a szobrot elhelyezik, valószínűleg Oroszlánok-terének fogják elkeresztelni. — A magyar bányák idén közel 48 millió mázsa szenet termeltek. — Sipőcz Jenő budapesti polgármester egyetlen közüzem megszüntetését sem javasolja. — Ferdi- nánd bolgár excár Budapesten tartózkodik. — A tömegek testnevelése mellett szállt sikra programbeszédében Kelemen Kornél, az OTT elnöke. — Nagy többséggel Huszár Aladár volt győri főispánt választották meg Budapest főpolgármesterévé. — A cseh légionáriusoknak még 5 százalék veszteségük sem volt a világháborúban. — Több román rendőrtisztről kiderült, hogy forgalomba hozták az elkobzott hamis pénzeket. — Tiz vagon magyar tojás bevitelét engedélyezte Csehország. — A szegedi, régebben Kolozsvári Ferenc József Tudomány- egyetem diszülésen ünnepelte hatvanéves jubileumát. — A Meteorológiai Intézet ismét kutató ballonokat bocsájt fel. A megtaláló 20 pengő jutalomban részesül. 451 vagon kötcsfen*vetömagbu- zat osztottak szét a rászoruló gazdák között Ismeretes dolog, hogy a buzacse- reakció, amelyet még a Károlyi kormány kezdeményezett, nem sikerült. Ennek az akciónak az volt az elgondolása, hogy a silányminőségü és vetésre nem alkalmas búzát bizonyos kulcs szerint jó vetőmagbuzá- val cseréli be a földművelésügyi kormányzat. Ezt az akciót a Gömbös kormány buzakölcsön-akcióval bővitette ki, melynek az az intenciója, hogy az Ínséges vidékeket egy évre kamatmentes vetőmagkölcsönnel lássák el. A kölcsön visszafizetésének részleteit egyelőre nem tárgyalták le. Bizonyos azonban, hogy részben búzában, részben pénzben fizetik majd vissza a kölcsönt egy év múltán a gazdák. Ennek az utóbbi akciónak igen nagy sikere volt s teljesen kielégítette az ínséges vidékek magszükségletét. Összesen körülbelül 451 vag- gon vetőmagbuza került szétosztásra az ország területén. Az akcióban csupán azok a gazdák részesülhettek, akik 20 holdnál kevesebb földdel rendelkeznek. a■—-=====- . liert nem versenyképes a magyar mez? A magyar méz versenyképességét főleg a drága termelési költség nehezíti. A magyar méz 110—120 pengőért jut él külföldi piacokra, ugyanakkor 80—90 pengőért érkezik a tengerentúli áru. Évente 20—30 vagon magyar mézet helyezünk el külföldön, ahol nagyon nehéz küzdelmet kell vívnia az olcsóbb kaliforniai és orosz mézzel. A méz béső piacát viszont az rontja, hogy a detailforgalomban sokszor olcsóbban adják, mint amennyi a termelői és kereskedői költség. Az árletörés legfőbb okozója, hogy a méhészek 30 —40 százaéka nincs megszervezve s alákínálja a mézet. Az osztrák méhészek az idén 120 vagon kedvezményes cukrot kaptak, míg a magyarok mindössze 8 vagonná. Ausztriában háromszorosát kapja a méhész annak az árnak, amit a magyar méhész el tud érni. adóbevételei Pestvármegye közigazgatási bizottsága dr. Preszly Elemér főispán elnöklésével ülést tartott. A különböző jelentések során Demcsa Pál tisztifőorvos előadta, hogy a megye területén nagy mértékben pusztít a toroklob és a hasihagy- máz, amelyek ellen a legszigorúbb intézkedéseket léptette életbe. Ne- gyedy Szabó Béla szerint a járvány egyik előmozdítója a sok kilakoltatás. Erdélyi Lóránt alispán közölte, hogy sürgősen rendeletet küld a városok polgármestereinek, hogy senki se maradhasson a szabad ég alatt kilakoltatás esetén sem. Az állat- egészségügy terén a jelentés szerint enyhült a sertéspestis, a pénzügyi helyzetről szóló jelentés szerint pedig az autóadó és a fény űzési adó kivételével minden adónem bevétele emelkedett a múlt hónapban. Az idén mégis 93 százalék az adóhátralék, úgy hogy egyes községek elöljáróságát emiatt felelősségre vonják. iij Élet a Éiasl Gaztfasíil Epsiileiiiei A Gazdasági Egyesület munkatervet dolgozott ki a sürgős teendőkről A halasi Gazdasági Egyesület uj elnöke, Medveczky Károly gazdasági főtanácsos elnöki székfoglalójában nagyarányú programot adott, ameynek az a célja, hogy a Gazdasági Egyesület életébe nagyobb erőt vigyen be.e és az egyesü.et minél intenzivebben dolgozhassák Halas várba gazdaiközönségé- nek érdekében. Medveczky Károly elnök a Gazdasági Egyesület sürgős teendőiről egy tervezetet készített, amelyet a legutóbb tartott váasztmányi ü.és egyhangú helyesléssel tett magáévá. A tervezetből a fontosabb részieket alább adjuk: Az a apszabályok áttanulmányozása alapján 10 tagú elnöki tanács vagy igazgató bizottság a akitása a városban lakók közül (OMGE minta) az ügyek gyors eünitézése véglett. Tiszteleti és társelnökök választása. Oktatás és ismeretterjesztés és a após megvitatások végett a havonkénti szé- -esebb keretű választmányi ülések. Rendszeres helyi sajtó szolgálat. Gazdasági Egyesület közleményei: Szőlő és Gyümö-cs Akadémia alcímeken az 1875- iki Gazdasági Egyesület jelszavával fejeimként: »Ültessünk, hogy a jövő nemzedék fej.eszthesse gyümölcstermesztésünket.« Ezen jelmondat az egyesületi helyiség falfeliratául is alkalmaztatnék »pajzs- szerü« díszleten és másikon »Egy mindnyájért és mindnyájan egyért.« 1933 évi termény-, gyümölcs- és állat- kiáliitás rendezési előkészületei a pénzfedezet biztosításának s a rendezésnek szakértőkkel való megvitatása. Előterjesztés a városi hatósághoz a ha.asi mező- és kertgazdaság úttörőiről elnevezendő uccákról: Vári Szabó István I. podestá alapitó elnök (Belvárosban), Péter Dénes alelnök, szakíró főgondnok, Zseny István enök (Móvári) eréllyel, Gózon Imre földmives iskolára nemes alapító, Kolozsváry Kiss István podesta elnök, városmajor szervező, Vass Eek főkertész, gyümölcs apostol. Anyagi támogatás kérelmezése: a vármegyei vezetőségtől, ía kerületi és országos gazda kamaráktól, a földművelés kormányától. Egyesülésre és szorosabb együttműködésié, pénzügyi önállóságuk fenntartásával tömöritendők a helybeli szőlősgazdák, baromfitenyésztők és méhészek egy elei s a pusztai gazdakörök a kormány nemzeti munka tervezetének megíeelöen, delegá-tjaik az e.nöki tanácsba és a vá.asztmányba meghívandók lesznek. Szakosztályok és munkás szakosztály alakítása. A Gazdasági Egyesület 1933-ban nagyobb gazdasági kiáiiiiást tervez Ez is egyik programja a Gazdasági Egyesüetnek. A nagyarányú kiállítást a Gazdasági Egyesü-et az ipar és kereskedelem bevonásával rendezi meg. Medveczky Károly elnök már most a kiállítás alátámasztására az elmúlt napokban különböző látogatásokat telt a fővárosban. Járt az Orsz. Gazdasági Kamara vezetőinél, az О. K. H.-nálj Pest I vármegye vezetőinél, valamint a föld- ! mive'ésügyl minisztériumban, ahol a kiállítás megrendezésének részleteit beszélte meg. Medveczky Károly az orsz. Mezőgazdasági Kamara ülésén a nagy autó-útnak Halason Az Orsz. Mezőgazdasági Kamara gróf Hoyos Miksa elnöklete alatt igazgatóválasztmányi ülést tartott, ahoi Medveczky Károly gazdasági főtanácsos is felszólalt. Medveczky Károly amiatt emelt szót, hogy az állami kísérleti intézmények, igy a rozsdakutató intézet is, nincsenek kellőleg dotálva és igy nem tudnak feladatuknak megfelelni. Kívánja, hogy a nagy autóutat Szegeden, Kiskunhalason és Baján át épitse ki az állam Mohácsig. Szeretné, ha nagyobb gondot fordítana az állam a vizlecsapolási munkákra, amelyekre értesülése szerint, még mindig lehetne külföldi kölcsönt is kapni. Medveczky Károlyt egyébként ferkelte Perczel Béla bajai főispán, hogy az autó-utnak Halason keresztül való építése ügyében a kereskedelmi miniszterhez menő küldöttséget ő vezesse, illetve a kérelmet ő ismertesse a miniszter előtt. Az időpont még nincs megállapítva. , • át való kiépítését sürgette A Gazdasági Egyesület vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Gazdasági Egyesületben választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait meghívja az elnökség. Vendégeket szívesen látnak. —=rrr-aa--i ■■■■■■ ——i Tányérsapkát és nyakkendőt kapnak a rendőrök A közeljövőben állítólag uj egyenruhával látják el a magyar rendőrséget. Az uj formaruha színe khaki vagy szürke lenne. A ruha szabása a folyamőr egyenruhához hasonlítana. A rendőrlegénység tagjai ugyanolyan szabású ruhát kapnának, mint a folyam- őraltiszték, tehát nyakkendőt viselnének. A rendőrség részére is tányérsapkát rendszeresítenének.. A fegyverzet is megváltozna, amennyiben a hosszú kard helyett bőrtokos rövid kardot kapnának s az őrszemélyzet minden tagját ellátnák gummibottaJ. A vármegye a téli nyomorenyhitésért Jelentőségteljes bejelentést tett Pestvármegye november 8-án tartott törvényhatósági kisgyülésén Preszly Elemér főispán. Közölte, hogy a kereskedelmi miniszter nagyobb összeget utal ki útépítésre, ő viszont eljárt, hogy a Budapest—kecskeméti tranzverzális útszakasz közeli megépítésénél megyei munkanélküli földmunkások jussanak alkalmaztatáshoz. A röviden meginduló munkálatoknál mintegy 30.000 embert tudnak foglalkoztatni és egyedül a Tisza szabályozásánál 10.000 ember kap munkát. Súlyos sérelmek érik a gazdákat a cukorgyárak különös eljárásai miatt Időszerű lenne, ha a kormány a cukorkartelra is lesújtana végre. Rengeteg panasz érkezik hozzánk a gazdatársadalom részéről, hogy a kartel minden ténykedése a legteljesebb mértékben közérdekellenes. A cukor- kartel ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy a répa árát a termelőknek, a kész cukor árát pedig a fogyasztóknak diktálja, hanem sok esetben a megkötött szerződéseket sem igen hajlandó betartani. íme, néhány példa: A cukorrépatermelő gazdák a tavasz folyamán megállapodtak a cukorgyárakkal, hogy azok 7.5 millió mázsa cukorrépát vesznek át. Erről írásbeli megállapodást is készítettek, amelyet úgy a gazdatársadalom, mint a gyárak megbízottai aláírtak. Most aztán, hogy a szállítás ideje megkezdődött, egyes gazdák azt tapasztalják, hogy a gyárak minden oldalról nehézségeket támasztanak a répa átvételénél. A huza-vona igen nagy kárt okoz a gazdatermelőknek, mert a visszautasított cukorrépa anélkül romlik és rothad el a földben, hogy annak bárki is hasznát venné. A gazdák joggal nehezményezik a cukorgyárak azon eljárását is, amellyel arra kényszerítik őket, hogy a cukorrépát az ipari szeszgyáraknak adják el. A szeszgyárak ugyanis jóval olcsóbban, körülbelül 1.20—1.30 pengős alapáron veszik át a répát. Mivel pedig számos cukorgyár szoros kapcsolatot tart fenn egyes iparit szeszgyárral, érthető, ha a gazdák tervszerűséget látnak a cukorgyárak fenti eljárásában. Kályhák, tűzhelyek és háztartási cikkek Olcsón kaphatók Langormann Mór vaskerereskedónél (Postával szemben)