Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-10-08 / 81. szám
4 oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője október 8 HALASI EMLÉKEK 1 A műveszekedők I ’ i. Az 1860-as szára zságos évek bem Mórizsgát-pusztai »FakUincses« csárda közelében egy saját tákolmányu kis >lakhangyi«-ban éldegélt Bogarász János az ö Csillag örzs© nevű hites párjával. Amig az időjárás kedvező volt, nem is volt semmi bajuk a megélhetés körül. mert János bácsi összebogarászott a házhoz mánden szükséges jót. Még egy-«gy hizócska is késnek szaladt minden esztendőben az udvarukon, mégpedig olyankor, amikor már emel1- getős volt s a vályúhoz is alig birt kúmastogni. Ezek élelméről is János bácsi gondoskodott az ő megszokott módja szerint; a begyűjtött miegymás elraktározásáról pedig örzse néni, mégpedig olyképen, hogy »szaga ne tegyen.« Bogarász bácsi fgy apránként egészen bele tanult a bölléri tudományba ugyannyira, hogy la szomszédok is meg-meg hívták böllémek ennyukőstől már csak azért is, hogy tanuljanak tőlük. 1 * ШЗ-ban a gzáríaz nyár leperzselte a termést, úgy hogy János bácsinlak nem volt mit összebogarászni a hi- zócska .számára. Kénytelenek voltak hát a monostori erdőből vadalmát hordo- gjátni zsákszámra, hogy a hizócska hiányt ne szenvedjen. Ámde a sors, szerencséjük kerekének küllőbe egyszeresek r,udát dugott. Nyitva felejtették ,a klamraajtót. A hízó besurrant s úgy jóllakott Vadalmával, hogy elállt benne a sz^sz s reggel föipuffadt hassal húzták ki az ólból. Lett nagy sopánkodás, sóhaj to zás Во- gjarászéknál. — Istenöm! Istenöm! Nem őszünk friss kolbászt, hurkát a télön! — suhi- kolt örzse néni. — Dehogy nem annyukom! Csak tojjanak böllémek! — De ahol eltanulták kendtől, oda már nem köllünk ám! — Dehogy пещ annyuk! Majd ejtjük módját, csak hadd álljanak be a fagyok! Kadantyus Gergő szomszédék, tavalyi kimaradt, kukoricán hizlalt nyári hízója már alig totyog! Mondta is a hétön a szomszéd, hogy mihelyt fagyra fordul, nincs kegyejlöm, a Bicének. Aztán tudod, hogy még tavaly möghitt böllémek! Ezen aztán örzse néni is megnyugodott. , i * Kallantyus Gergely tanyája is a Fakilincses közelében volt a Halas—félegy- házi országút szélében, alig pár száz kerék fordulásnyira Bogarászéktól. Épen disznóölő Tamás következett s fagyra is fordult az idő, hát a hizó másnap reggeli levágásához készülődtek Kallantyusék, mikor úgy jó késő este kutyaugatás verte fel a paszta csöndjét. Kilépett a gazda, hát egy medvetáncoltató bocskoros oláh érkezett oda egy nagy medvével s éjjeli szállást kért. Hajkén télén belegyezett a gazda, hogy ott meghalhat az oláh, — medvéstőí. A kövér hízót kikötötték az udvarra, mivel hogy azt reggel úgyis isölik s helyére az ólba a kosaras orrú nagy medvét csukták, hogy véletlenül el n© szökjön, vagy valamiben kárt ne tegyen. \ (Folytatjuk). Cz. L, Hirdessen a Heini Értesitüiien! Nagyon lelkes hangulatban a reggeli órákig tartott a zászlóalj tiszteletére rendezett szerdai vacsora Bensőséges és meleg együttérzéstől áthatott összejövetel volt szerdán este a városi nagyvendéglőben, ahol mint azt már megírtuk, a városi hatosáig a zászlóalj tisztikarának tiszteletére bankettet rendezett. A vacsorán a százat meghaladta a résztvevők száma és az mindvégig hangulatos és kedélyes baráti mederben folyt le. A vacsorán dr. Fekete Imre polgármester néhány lendületes szóval a kormányzóra ürítette poharát, majd kisvártatva újból felállóit és a következőket mondotta; — Most egy éve hangzott e£ az a kijelentés: nem tudok elképzelni határmenti várost katonaság nélkül. Ennek a kijelentésnek megvalósított eredménye az, hogy ma együtt vagyunk a. zászlóalj tisztikarával Az emberi természet szemlélő, észrevételező és alkotó telkekből áll. A szemlélő és észrevételező lélek a dolgok belső rendjét keresi. Tízezrek vágyát álmodja .és elénk vetiti, hogy azt élvezhessük. Az alkotó tehetség valóra vált, szándékát tett követi. Szerencsés ,akiben mindkét tulajdonság megvan. A katonai és polgári társadalom céljában egy. A hadsereg minden tisztje vér a vérünkből és vágyaink vágyaikkal egyeznek. Ezért kell összefognunk és barátságos együttműködéssel dolgoznunk. Erre a szolidaritásra ürítem poharam. Ezután Bittó alezredes zaszlóalj- parancsnok válaszolt meghatottan: — Köszönöm a Polgármester ur köszöntését és különösen a városban élvezett és tapasztalt szives, magyaros vendégszeretetet, örvendünk, hogy alkalmat kaptunk a város polgárságának szine-javával együtt lenni. A történelem folyamán beigazolódott a tény, hogy hadsereg nélkül nem lehetünk meg. Honvédségünk fejlődésben van, de fejlődését Trianon gúzsba kötötte. A fejlődéshez anyagi értéken túl erkölcsire is szükség Van. Ezt az erkölcsi értéket kapjuk meg, ha a polgárságnak feltétlen bizalma a nemzet hadseregében van. Ha ez fenn áll, minden lehetőség adva van, hogy a hadsereg az állami szervezet fontos tényezője legyen. És Halason megvan. Megnyilvánult, mikor csapattestet kértek maguknak és megnyilvánul magyaros vendégszeretetükben. Érdemesek is leszünk erre a bizalomra. Most uj otthonban kezdjük meg katonai életünk uj részletét. Közös munkánk tartós lesz a haza érdekében. A polgármesterre és a város polgárságára emelem poharam. Isten éltesse! A vacsorán felszólalt még Paiaky Dezső ref. lelkész és beszéde során többek közt ezeket mondta : — Emlékezem az oláh megszállásra. Alig vártuk a változást. Amikor 42 ember, a nemzeti hadsereg katonái léptek városunkba, ember ember hátán, szent Őrjöngéssel fogadta. Ha azt láttátok volna, tudnátok csak igazán, hová jöttetek! A virágos érzés nem enyészett el ma sem. A város minden polgára szeretettel ölel keblére, mint az édesanya visszatért fiát. Ezzel az érzéssel köszöntőm a hadsereg tisztjeit és ürítem azokra poharam, akik távol vannak. A nős tisztek feleségeikre gondolok s kérem Istent — mint pap — adja meg nekik, hogy családi boldogságukat leljék meg itt köztünk. A vacsora vidám zeneszó mellett a reggeli órákig tartott, ott láttuk Halas város társadalmának szine- javát. A jegyforgalom 45 A bankjegyforgalom a szeptember 31-i kimutatás szerint a szeptemberi forgalommal szemben 45 millió pengővel emelkedett. Ezt a jelentős emelkedést a zsirószámlákról történt kifizetések, valamint a váltótárca-állomány növekedése idézte elő. Az állami számlákról 12.4 millió pengő, egyéb számlákról 4.9 millió pengő folyósítás történt, miáltal a zsirókömillióval emelkedett vetélések állománya összesen 17.3 millió pengővel csökkent. A váltóbe- nyuj tások összege a váltóesedékességek összegét 29.8 millió pengővel haladta meg. Az érckészlet 0.9 millió pengővel apadt. Az Egyéb követelések 0.9 pengővel, az Egyéb tartozások pedig 2.1 millió pengővel gyarapodtak. HÍREK — Előfizetések szíves megújítására kérjük tisztelt olvasóinkat. — Róm. kát. tanyai szentmisék sorrendje: Okt. 9. Kötöny. Okt. 9. Felsökistelek. — Д hadirokkant- és frontharcos- ügy törvényes rendezése. A magyar frontharcosok nagy találkozóján felszólalt Gömbös Gyula miniszterelnök is, aki többek között a kővetkezőket mondotta: — Tartom kötelességemnek, hogy úgy a hadirokkantak, mint a frontharcosok ügyét sürgősen, alkotmányos úton rendezzem. — Ä Gazdasági Egyesület október 16-án tartja közgyűlését. A Gazdasági Egyesület választmánya határozatából az egyesület 1931. évi rendes közgyűlését október 16-án, határozatképtelenség esetén október 23-án d. e. 10 órakor tartja alapszabályában megállapított tárgysorozattal Eötvös-u. 2. sz. alatti székházában, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. / — A Kiskunhalasi »Diana« Vadásztársaság 13-án este 7 órakor választmányi gyűlést tart, melyre a tagokat ez utón hívja 'meg az elnökség a Gyugel- vendéglőbe. — Református pusztai istentiSzteíetJk. Október 9-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a Balota 1., délután 3 órakor a Gő- I böijárási I., október 16-án, vasárnap délelőtt 9 órakor a bogárzói, délután I 8 órakor a rekettyéi állami iskolában re- I formátus istentisztelet lesz. — Bácska lakossága száz százalékos adóhátralékban van. Bácsmegye törvényhatósága most tartotta meg őszi közgyűlését. Ezen a közgyűlésen az alispán sajnálatosan állapította meg, hogy az ország legjobb adófizető megyéje az utolsó sorba került. Az alispán jelentése szerint Bácska lakossága 100 százalékos adóhátralékban van. — Я Hangya vezetősége jóakaratuíag figyelmezteti mindazon gazdálkodó tagjait, akiknek eladó burgonyájuk van, hogy ne siessenek azt eladni, mivel1 a burgonya ára erősen emelkedik. Úgy Dunántúl, mint Szabolcsban a fekete tő- rothadás igen nagy károkat tett a burgonyavetésben. Van olyan vidék, hol a termés 80 százaléka tönkrement. Az ibrányi (Szabolcs m.) Hangya közli október 5-iki kelettel, hogy ott az Elláért ma mázsánkint már 5 pengőt fizetnek. Ugyanezen a napon nálunk egy vidéki kereskedő 3 pengőért vásárolta az Ella burgonyát, (H-) A KÖZÖNSÉG PANASZKÖNYVE Mivel fűtünk a télen? Maholnap nyakunkba szakad a tél hidege. A Meteorológiai Intézet országos talajmenti fagyot jelent. A nappali hőmérséklet alig emelkedik a 10 fok fölé. Az apró gyermekes családapáknál már fűteni kellene, de mivel? Előző években a gondos családapa már julius—augusztus hónapokban megvette s be is szállíttatta a téli fűtéshez szükséges kokszot, szenet, fát a helyére, s nyugodtan várta a telelj. Az idén nem igy történt. Kiskunhalasra az elmúlt években közel 100 vagon koksz s ugyanennyi szén futott be minden év őszéig. Az idén, a mai napig alig néhány vagon érkezett. A fővárosi gázgyár vezetősége a vidékre nem akar kokszot eladni. Csak a fővárosiak kokszszükségletéről gondoskodik. Külföldi kokszot nem enged be a kormány s igy mi vidékiek koksz nélkül maradunk. Már most mit csináljon az a száz és száz család, amely kokszfütésre van berendezkedve? Kokszos kályhájában nem ég meg a mátravidéki éretlen barnaszén. Fával is bajos ezen kályhákat fűteni. A helybeli tüzelőanyagkereskedők mindent elkövettek vevőik érdekében, hogy a szokásos mennyiségű kokszot, szenet biztosítsák a fogyasztóközönség részére, de minden igyekezetük hajótörést szenvedett, Ígéretet kaptak jobbról-balról, de kokszot és szenet nem, vagy csak igen keveset. Kiskunhalas város tüzelőanyagszükségletét valami uton-módon biztosítani kell. Ha a kereskedők fáradozása sikertelen, a városi hatóságnak kellene eljárnia a szénkormány- boztosságnál, hogy a város lakossága a télen tüzelőanyag nélkül ne maradjon. A régi kormány kereskedelmi minisztere pár hét előtt kijelentette, hogy a főváros lakosságának tüzelőanyagszükségletét biztosítani fogja. A vidékről meg sem emlékezett. Taláin jól tenné Kiskunhalas város hatósága — hisz fontos közérdekről van szó, — ha felkérné az uj kereskedelemügyi minisztert, hogy utasitsa a szénkormánybiztos- sáigot, hogy a íjó adóalanyokat termő vidék hétmillió magyarját se rekesszé ki a koksz- és szénellátásból. Országgyűlési képviselőnk egy interpellációja, amelyet e tárgyban intézne a miniszterhez, bizonyára sikerrel járna. ; H. В , 'I ’ ' '■ ■ ■ ■ ■■y^Za A Hangya Kossuth-utcai házában (gimnázium felöli oldalon) modern hentes és mészárszék nyílott meg október elsején Elízékeny kiszolgálás! Olcsó árak!