Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-01-13 / 4. szám
január 13 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal Az Úri Kaszinó közgyűlése A halasi Úri Kaszinó vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg évi közgyűlését. A közgyűlésen a Kaszinó elnöke Farkas Elek üdvözölte a megjelenteket, majd Paczolay István ny. Máv. főellenőr terjesztette elő a választmánynak a Kaszinó életére vonatkozó jelentését, amit a közgyűlés egyhangúlag vett tudomásul. Ezután sorra került az 1931. évi zárszámadás és az 1932. évi költségelőirányzat előterjesztése, amit szintén tudomásul vett a közgyűlés. Ezek után a tárgysorozati pont a Kaszinó tisztikarának megválasztása következett. Ez Szekér Sándor ny. ref. lelkész korelnöksége mellett folyt le és a Kaszinó egyhangúlag a régi vezetőséget választotta meg ismételten. A választás után Farkas Elek elnök köszönte meg a Kaszinó közgyűlésének a maga és a tisztikar többi tagjának nevében a megújított bizalmat. Összetartásra hívta fel a tagokat és arra kérte, hogy továbbra is meleg összhang uralkodjék a tagok közt és ezzel a szeretettel viseljék szivükön a Kaszinó ügyeit. Itt írjuk meg, hogy a Kaszinó közgyűlése az évi tagdijat 30 pengőről 24 pengőre számította le. нянннинвнваа О r s z á g—V i 1 á g Újabb kommunista szervezkedést leplezett I© a budapesti rendőrség. — Bán- fyhunyad mellett tízszer rálőttek a nagyváradi gyorsvonatra. — Elárverezték a lipótvárosi demokrata kört. — Évente 22 millió pengő értékű kertészeti terméket importál Magyarország. — Az olimpiai költségek előteremtésére megindult a sportélet gyűjtési akciója. — A párád* forrást és az üveggyárat bérbeadta az állam. — Nemzetközi Fizetések Bankja hétfőn Magyarország pénzügyeit tárgyalta. — Elkészült a többszörös állami jövedelmekről szóló kimutatás, amely szerint vannak olyan tisztviselők, akiknek közpénztárakból élvezett különböző jövedelmeik 1500—2000 pengőt is kitesznek havonkint. Ezeket a mammutfi- zetéseket most lényegesen csökkenteni fogják. — Harkányi János báró, volt miniszter, a Hitelbank elnöke lemondott miniszteri nyugdijáról és ezzel követte Teleszky János példáját. — Magyarországra egy évben 22 millió pengő értékű kertészeti terméket hoznak be külföldről. — Az Operaház két estén át vendégszerepei a szegedi színházban. — November folyamán 21 millió pengő bevételi többlete volt az állami közigazgatásnak. Az állami üzemeknél 9 és fél millió pengő hiány mutatkozott. ~ A földművelésügyi miniszter rendeleté értelmében március 1-ig kei összeírni a haszonállatokat. — Korányi Frigyes báró Genfben beszámol a magyar pénzügyi helyzetről. — Bethlen néhány napra külföldre utazott. — Agyonlőttek hat szovjetfutárt. — Karafiáth kultuszminiszter csütörtökön a képviselőházban nyilatkozik az olimpiai kiküldetésekről. — ötezer kínai bandita megvert egy japán lovas ezredet. — Súlyos autóbaleset érte Haller Ferenc grófot. — A szabad orvosválasztás mellett, az orvosi álláshalmozás ellen foglalt állást az orvoskongresszus. Erdélyi Bélát rágalmazásért két hétre ítélték. — Súlyos gyermekbénulás! járvány pusztított az országban 1931-ben. . I i i A mull évben Halason csökkeni a válások száma Az 1931. évi statisztikai adatok gyűjtögetése közepette örömmel láttuk, hogy a jogerős birói ítélettel befejeződött válóperek száma az elmúlt esztendőben csökkent. Ez azonban, sajnos, nem azt jelenti, hogy javultak a viszonyok s a szerelem nyomában nem jár annyira a gond s azt se, hogy ezieín a téren valami nagyon megkomolyodtak volna az emberek, egyszerűen csak annak az eredménye, hogy a műit évben megnehezítették a válást, ami egyben a költségek emelkedésével járt. Két öngyilkosság Halason az utóbbi napokban A város kőművese ejy fiatal vőlegény fölakasztották masukat Szombaton délután két öngyilkos- | ság hire terjedt el a városban és mindkét öngyilkosság megdöbbenést keltett. A két étetuntságról munkatársunk a következőket tudta meg. Az egyik öngyilkos Babos Sándor kőműves, aki a város szolgálatában állott és aki családjának már hetek óta arról panaszkodott, hogy retteg attól, hogy esetleg a most folyó takarékossági Intézkedések folytán elbocsátják a szolgálatból. Családja arra gondolt, hogy a derék iparos embernek ezek a panaszai csak aggódásának a kifejezői és nem is gondoltak arra, hogy olyan sötét szándékkal foglalkozik, hogy eldobja magától az életet. Babós a Mérleg-u. 4 sz. házban lakott és szombaton délután családja az egyik szobában megdöbbenve akadt rá, ahol a szoba gerendázatára akasztotta fel magát. Mire rátaláttak már halott volt. Tettének okát hozzátartozói csak azzal az aggodalommal magyarázzák, amit a kömives az utóbbi időben állandóan hangoztatott. A másik öngyilkosság Zsanán történt a 248 szám alatti tanyán. Itt Meszes Lajos 22 éves legény akasztotta fel magát pénteken délután hatóra tájban a szobában levő mestergerendára. Az öngyilkosság a zsamai fiatalságot döbbentette meg különösebben, mert Meszest mindenki szerette a tanya- környéken, de ezenkívül azért is nagy’ részvétet váltott ki öngyilkossága, mert köztudomás szerint halálosan szerelmes volt egy zsa- nai leányba, akivel az öngyilkosságot kővető napon akart bejönni, hogy az anyakönyvi hivatalban hivatalosan is eljegyezzék egymást. A fiatal vőlegény öngyilkosságának okát nem tudják hozzátartozói. Fontos gazdasági kérdések kerültek megvitatásra a Mezőgazdasági bizottsági elnöki értekezletéi Medveczky Károly és Tegzes Károly a mez ógazdaság sérelmeiről A mezőgazdaság mai katasztrofális helyzetében szükségét látta a Duna—Ti- szaközi Mezőgazdasági Kamara vezetősége, hogy értekezletre hívja egybe a területéhez tartozó városok, járások és nagyközségek mezőgazdasági bizottságainak e1 nőkéit. A január 6-án megtartott értekezleten terjesztette elő a kamara elnöksége az általa kidolgozott mezőgazdasági termelési programmot, majd beszámolt a kamara munkájáról, megvitatás alá került a mezőgazdasági bizottságok és a kamara közötti kapcsolat szorosabbá tétele, a helyzet jelentések célja és végül a kamara 10 éves évfordulójának az előkészítése. Egy rövid felszólalás után az elnöki megnyitóhoz elsőnek Tegzes Károly gazdasági tanácsos, a kiskunhalasi mezőgazdasági bizottság elnöke szólt, aki beszédében a többek között a következőket mondta: — Ezeket az értekezleteket sűrűbben kellene tartani, hogy minél többször lenne alkalmunk itt beszámolni gazdatársainknak a bajairól és kívánságairól. Maga a kamara is a sűrűbb közvetlen érintkezés folytán sokkal jobban megismerhetné a' vidék .gazdaközönségének a hangulatát — ami ma nagyon fontos — mint a hivatalos levelezés alapján, ami legtöbb esetben csak egyes szakkérdésekre szorítkozik. Hogy máshol hogy van, azt nem tudom, de annyit tudok, hogy Kiskunhalason, — ahol százezer katasztrális holdon jóval felüli területein közel hatezer gazda tengeti ma az életét — baj van. A meglévő egyetlen értékünk a magyar föld észszerűbb, jövedelmezőbb kihasználására különösen a mai lehetetlen értékesítési viszonyok között, hogy szükség van az egységes termelési programra, azt mindannyian valljuk. De én úgy vagyok vele mélyen tisztelt értekezlet, hogy ma, amikor befagyott a fajbaromfi, a tisztán hússertés stb. tenyésztése és sok olyan terményünk értékesítésének a lehetősége, amelyhez nem is olyan régen még vérmes reményeket fűztünk, ilyen körülmények közöt) az eladósodott gazdáknak ma a többterme- léjsről, egy uj irányról beszélni nem igen lehet. Talán fontosabb ma ennél az elégület- lenség levezetése és annak a jogos kívánságnak a keresztül vitele, hogy a mezőgazdálkodás mai jövedelméhez viszonyítva tovább csökkentessenek a közterhek. — A mezőgazdasági törvényes érdek, képviseletek alsó és felsőfokban egyaránt ma: úgy töltik be igazán a hivatásukat, ha felsőbb helyen őszintén feltárják a gazdák helyzetét, ami olyan már, hogy nem bírjuk a súlyos köztér- heket. Beszéde további részében kitért az igazságtalan és súlyos borfogyasztási adó enyhítésének a szükségére is és reá mutatott arra, hogy milyen nehéz helyzetben vannak mindenhol a mezőgazdasági bizottságok. — Ha mi, — folytatta — vidéki bi* zottságainkban reá tudnánk mutatni arra, hogy törvényes érdekképviseleteink t termelési programra meltelt eredményt érteik el я közterhek csökkentésében is, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzetünk és megtarthatnánk elégedetten gazdatársainkat azon me ütem, amely, ha nélkülözésekkel teljes is, de végeredményben mégis я magyar gazda és Magyarország szebb és boldogabb jövöjéhaz vezat. ügy az elnöki megnyitóhoz, — mint a tárgysorozat többi pontjaihoz az értekezlet csaknem minden egye* tagja hoz- zászőlt. Különösen Medveczky Károly kiskunhalasi földbirtokos, gazdasági főtanácsos mutatott reá a termeié«! programmal kapcsolatban sok érthetet!« körülményre. Felhívta a kamara figyelmét a sajegedl alföldi kutató bizottság munkájára és prra a körülményre, hogy a kamara hab- són oda, hogy a lapok а вок sport hír mellett mindenhol több helyet és idői szenteljenek a mezőgazdasági híreknek, A helyi lapok szerkesztői jelenjenek még a mezőgazdasági bizottságok ülésein és hogy általában a közéletben, számarányához mérten a mezőgazdaság domináljon. Különösen nagy érdeklődéssel hallgatta a termelési programmal kapcsolatos fejtegetéseit az értekedet. Szóba került még az értékadatén к gyümölcstermelés, a közmunkaváltság, az utakkal kapcsolatban a torvényhatóaág* útadó kérdése és a hitelügy. Kégl János gazd, főtanácsos felhívta a kamara figyelmét arra, hogy emelj# fel szavát a kimé’etóen adóbehajtások ellen és hasson oda, hogy a tavaszi munkálatokhoz szükséges hitelt kapjanak я gazdák, mert aratni csak akkor tehát, ha vetünk is. Minden egyes felszólalásra az elnök kielégítő és megnyugtató választ adott és ígéretet tett, hogy a kamara illetéke« helyen eljár a panaszok tárgyában, A kamara által szerkesztett termelést programmot a mezőgazdasági bizottság nyilvános ülésén ismertetni fogják majd és arra jelen tudósításunk kapcsán még visszatérünk, ön is kaphat kamatmntes B.I.B ktlcslntl Ha belép épitö-takarék csoportunkba felépítheti csalid! házit — vagy kifizetheti drága kamatozású kölcsönét. Felvilágosítás és tájékoztató ingyen. BUDAPESTI INGATLAN BANK RT.----------- (alaplttststt 1006-ban) ■ - ■ ■ --Központ: Buapest, VII, Rákóczl-út 10 Gyűjtő és igénylő felek szerzésére propaganda-megbízottakat keresünk