Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-04-09 / 29. szám
április Q Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal A vizsgálóbíró csütörtökön kihallgatásokat eszközölt Halason a Lázár-ügyben Ismeretes a város közönsége előtt az az esemény, amelynek középpontjában Lázár István állt, aki a halasi »FAKSz«-nál nagyobbárányu visszaéléseket követett el. Lázár István azóta is a kalocsai törvényszék fokházában van letartóztatásban és várja ügyének letárgyalását. Tegnap, csütörtökön kiszállt Halasra a kalocsai törvényszéktől Usztrunul vizsgálóbíró, aki a Lázár-ügyben a halasi járásbíróságnál tömeges tanúkihallgatást eszközölt. Mint munkatársunk értesül, a kalocsai törvényszék a Lázár-ügyben rövidesen kitűzi a főtárgyalást. Idill a hajón Egy magyar huszárfőhadnagy és a dollárkisasszony regénye Szeged, ápr. 7. — Sátory Sándor főhadnagy, akinek Szegeden sok ismerőse és jó barátja van, néhány évvel ezelőtt leszerelt és gazdálkodni kezdett. Sárvár környékén vett földet és azon gazdálkodott. Számításai azonban nem váltak be, mire vagyonát pénzzé tette és a múlt év októberében neki vágott Kanadának. Sátory Sándor azonban nem ért el Kanadába. Cherbourgban szállt hajóra, az »Európa« nevű gőzösre, amelyen egy feltűnően szép fiatal leány is utazott. A leány a fedélzeten elvesztette édesanyja fényképét, amelyet medaillonba zárva mindig a nyakán viselt. A hajón kihirdették, hogy aki megtalálja a medaillont, ezer dollár jutalmat kap. Lázas" keresés indult meg, a képet megtalálni azonban nem sikerült. Egyik nap Sátory Sándor kabinjából előjőve a hajó orrán levő nyugágyba akart beleülni. Amint szétnyitotta a nyugágyat, valami kiesett belőle és a fedélzet padlóján kop- pant. A medaillon volt. Sátory Sándor levél kíséretében juttatta el a vele egy hajón utazó szőke leánynak. Azt is megírta, hogy véletlenül találta meg és ezért a jutalomra nem tart igényt. Az ismeretség ezután gyorsan megtörtént és a fiatalembert most már sűrűn lehetett látni a leány társaságában, aki Jamaica sziget egyik leggazdagabb ültetvényesének leánya. Az ismeretségből házasság lett és a fiatal pár a közeljövőben Európába jön nászúira és ennek során ellátogat Szegedre is. A leány hozománya körülbelül 72 millió pengőnek felel meg. A szép Miss Allioson kezét és a 72 millió pengőt tehát Sátory Sándor, az egykori IV. huszárfőhadnagy egy kicsike medaillonnak köszönheti. H====L1^~------1------------------~~Ш MEGNYÍLT az uj fényképészeti MŰTEREM, a Kolozsváry-bazárban, ahol fényképek a következő árban készülnek: Igazolvány képek: 3 drb. 1.50 P, levelező lapok: 3 drb. 2.50 P, 6 darab 4 P, menyasszonyi kabinet képek: 3 drb. 6 P, 6 drb. 9 P. Amatőrmunkák kidolgozása olcsó árban. Nagyítást vállalok. Nyomtatvány©« kát Ízléses kivi« telben szolid jÉi árak mellett készít LAPUNK NYOMDÁJA! Olcsúbb tarifát kár Halas az ideutazó kányákban lakossá! számára Halas város közönsége erősen ér- j zi az államvasutak személytarifájának magasságát. A drága vasúti költse- i gek miatt lassan elmarad Halasról a környékbeli lakosság, sőt a pusztai lakosok egy része sem keresi fel úgy a várost, mint eddig tette. Ezt különösen súlyosan megérzi a helyi ipar és kereskedelem. Úgy látszik, maga a MÁV is belátta a magas díjtarifa tarthatatlanságát, mert — mint ismeretes — 33 százalékos mérséklést engedélyezett a nagyobb ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági gócpontok körűi fekvő falvak és tanyák utazóközönsége számára, hogy nagyobb kiadás nélkül eljuthassanak a közelben fekvő gócpontokba és elintézhessék bevásárlásaikat. Mivel Halas város is fontos kereskedelmi és mezőgazda- sági gócpont, szintén támaszthat igényt arra, hogy a környék lakossága, amely Halast akarja felkeresni, szintén részesüljön vasúti vileldij- kedvezményben. A halasi Kereskedők Egyesülete ebben a fontos kérdésben memorandumot készített az Államvasutak Igazgatóságához, amelyet csütörtökön dr. Fekete Imre polgármester személyesen juttatott el illetékes helyre. A memorandum Kiskőrös—Halas, Kiskunmiajsa—Halas, Kelebia—Halas, Mélykút—Halas közti forgalomban kéri a kedvezményes tarifát, amit természetesen csak az ideutazók kapnának meg. A memorandumot egyébként alább adjuk: ’ »A napilapokban közzétett közleményekből jutott tudomásunkra, i hogy f. évi április 15-étől kezdő- dőleg ipari, kereskedelmi és mező- gazdasági gócpontokon 33 százalékos mérséklést tartalmazó menettérti jegyek fognak kiadatni, mely mérséklés hivatalos helyről nyert felvilágosítás szerint 30 km-es körzetben fog engedélyeztetni. Tekintettel arra, hogy Mélykút állomása Kiskunhalas gócponttól 32 km. távolságra esik, tehát a kiszabott távolságot 2 km-el túlhaladja és emiatt ezen kedvezményből kiesne és miután nevezett község lakossága, különösen gazda-, kereskedő- és iparostársadalma évek óta szükségletét városunkban szerzi be, viszont terményeit itt értékesíti, szükségesnek mutatkozik, hogy — bár 2 km-el a meghatározott körzeten kívül esik — kivételesen az utazási kedvezménybe a, halasi gócponthoz bekapcsoltassék. Kérjük figyelembe venni azt a körülményt is, hogy a városunkban lévő közkórház az egyedüli a környéken, melyet Mélykút lakosai közül is számtalan bejáró beteg vesz igénybe. Az előadottak alapján mély tisztelettel kérjük a tek. Igazgatóságot, hogy a kiskunhalasi gócponthoz a 30 km-es körzetbe tartozó Kiskőrös, Kelebia és Kiskunmajsától kezdődő- leg a közbeeső állomásokkal együtt, kivételesen Mélykút és ezen vonalak közbeeső állomásai is kapcsoltassanak be és részesitessenek a menetjegy kedvezményben.« Amikor 419 ház leégett egy éjjel Kecskeméten és a nagytemplom tornyában elolvadtak a harangok Most volt évfordulója az 1819. évi nagy tűzvésznek 1819. április másodikén, százíizen- három évvel ezelőtt Kecskemét életének egyik legszomorubb napjára virradt a város lakossága. A szem- ; tanuk már elvitték a szörnyű kép j emlékét a sírba. Csak a szó- hagyomány élteti a »nagy tűzvész« emlékét. Két hétig hihetetlen szélvész dühöngött és április másodikén este fél 9-kor tűz ütött ki a mai Kápolna-uccai. egyik házban. Még mindig nincs eldöntve, hogy gyújtogatás történt-e, vagy a kérnéd- j céböl kipattant szikra okozta-e a | tüzet. Tény, hogy az óriási szélvész felkapta a Kápolna-uccai tü- j zet és egész éjjel lángtenger ölelte körül a várost. j A tűzvész történetét az akkori ta- j nácsjegyzőkönyv drámai erővel I írja le. % »...estvéli 9-edfél óra táján, mint j a környülállásokból gyanítani lehet, 1 gonosz szándékból a városnak felső- i részén a II. tizedben az árok men- i tében levő Csupaki Gergelyné Háza 1 felgyujtatván, a tűz a szörnyű szél- \ vész miatt egyszerre annyira elter- j jedí, hogy a város közepén folytat- j van dühöngését, annak csakhamar ; 419 Házak és a R. Katholikus Sz. Ecclesia parochiája, két templommal, ' úgy mint parochiális, melynek tete- jérül a tűz a tornyába be kapván, az abban volt S. Harangokat elolvasztotta és felhatolván a Rézzel fedett és ezen város diszességét nevelő toronyba, annak belülről a fájait elégetvén, ledöntötte, innen még nagyobb sebességgel hányattatván az égő Szikrák, a patika, két kaszárnyánk és a barátok templomának fedele és a Város Házának minden gazdaságbéli épületét egyszerre tűzzel elborították és nem is szűnt meg ezen veszedelem előbb, hanem minekutána a Mezei-kapu felé talált Házakat porrá égetvén, a nyomáson semmit, amit égethetett volna, nem találhatott. Ezen szerencsétlenség pedig a fent irt időtől elkezdődvén, tartott egész reggel 6 óráig, amidőn már a legnagyobb költségekkel épített, legszebb Házakat megemésztvén, városunknak szebb-részét hamuvá változtatta.« Ennyit jegyzett föl a tanácsi jegyzőkönyv. — MáJn|S 15-én megnyílik ajz újpesti járványkórház. Közei egy évig tartó huzavona után, úgy látszik, végre- mégis üzembe helyezik a másfél millió pengő költséggel felépült újpesti járványkórházat. A város már csak azt a miniszteri rendeletét várja, amely megszabja a kórház fönntartásának mikéntjét. A rendelet kib-ocsájtása mér csak naopk kérdése s mihelyt megjelent, a város nyomban megkezdi a. május 15-i ünnepélyes megnyitás előkészületeit. — Szokatlanul magas volt Nagykőrös márciusi halálozási statisztikája. Húsz év óta nem volt a halálnak olyan bőséges aratása Nagykőrösön, mint a most elmúlt március hónapban. Kerekszámban hatvan egyén haláSozott el ebben a hónapban, holott 1931 márciusában csak 32 volt az elhunytak száma. О r s z á g—V i 1 á g A belügyminiszter megtiltotta a debreceni krematórium üzembehelyezését. — 22 embert őrizetbe vettek Szegeden a leleplezett kommunista mozgalom ügyében. — Állítólag rövidesen benyújtják a népjóléti minisztérium megszüntetésiéről szóló törvényjavaslatot. — Egy kilogram szinarany ára jelenleg 5325 pengő. — A gazdák adójóváírására vonatkozó rendelet 8—10 nap múlva jelenik meg. — 24 órára bezárták a francia színházakat, mozikat és mulatókat. — Az olasz állami költség- vetés deficitje 1595 millió lira. — Károlyi miniszterelnök kihallgatáson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál, akit részletesen tájékoztatott a küszöbön álló belső és külső politikai, valamint gazdasági eseményekről. — A Népszövetség pénzügyi bizottsága továbbra is szükségesnek tartja a magyar devizaforgalom korlátozását. — Filléres gyorsnak keresztelték az olcsó vasárnapi kiránduló vonatokat. — Franciaországban életbelépett a nyári időszámítás. — Hamis ötfontos bankjegyeket hozott forgalomba Budapesten két titokzatos külföldi. — Tímár István, a megszökött pesti betörökirály máris bandát alakított és 10 falbontásos betörést követett el. — A színházak megmentése érdekében a rádió megadóztatását kérik a miniszterelnöktől a színészek. — Fontos tanácskozások a parlamentben az önkormányzatok háztartásának rendezéséről. — Békésszentandráson ismeretlen okból kigyulladt özvegy Kiss Mihályné nádfe deles háza. —■ A kisgazdákon való sürgős segítség és a védőszerek árának leszállítása érdekében foglalt állást a kecskeméti gyümölcsértekezlet. — Dombóváron szerdán néhány percig jégeső esett. A mogyorószem nagyságú jégdarabok nem okoztak különösebb kárt. — Pápaderecskén Bognár Sándor 78 éves földműves lakása karújában a husfiistölörudra felakasztotta magát. — Nagykőrösön a Nagyerdő mellett őskori temető maradványaira akadtak. A temető 22 sírból áll; hasonfekvő hullák csontvázait és melléjük helyezett lófejvázat tartalmaztak. — Dombóváron ifj. Papp János húsz éves fiatalember a nyílt uccán szivgörcsöt kapott, a földre zuhant és olyan szerencsétlenül esett egy viztócsába, hogy belefult. — Gyöngyösön csütörtökön reggel nyitotta meg Borhy György felsőházi tag és Hedry Lőrinc dr. főispán a Hevesvármegyei Gazdasági Egyesület tenyészállatkiállitását. — Gyön- kön a Madárvárta kertjében április 6-án reggel megszólalt az első fülemüle, tehát a rendkívül hosszú tél ellenére semmivel sem később a normális időnél, hanem inkább előbb. — Dunaföldváron Sztojka Ilona hat éves leányka a lövőtér melletti homokgödörben játszadozott. Közben a part leszakadt és a leomló homok maga alá temette a gyermeket. Egy kis társa segítségért szaladt, de mire eltakarították róla a földet, meg- fuladt. — Berzencén Horváth Flóriánná és Varga Györgyné 82 éves asszonyok melegedés közben Oly közel ültek a tűzhelyhez, hogy mindkettőnek meggyulladt a ruhája és oly súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy sérüléseikbe szörnyű kínok között belehaltak. — Becsehely községben özv. Varga Sándorné házát bontották le. Közben a ház egyik fala ledőlt és maga alá temette Harangozó József ottani lakost, aki sérüléseibe rövid idő alatt belehalt. — Vasváron Móricz János 84 éves földműves lakóházának udvarán átvágta a nyakát. Mire hozzátartozói észrevették elvérzett és meghalt. j