Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-02-07 / 11. szám
6 oldal Kisknnhalas Helyi Értesítője február 7 Közgazdaságj BaromfiMállIlás és vásár Cegléden A ceglédi baromfi, galamb, házinyul j és éneklőmadár-tenyésztők nagyszabású ) baromfikiállitást és vásárt rendeznek feb- * ruár 20, 21 és 22-én Cegléden, a Központi Szálloda emeleti termeibsn. Az idei kiállítás és vásár az eddigieknél is nagyobb méretű lesz, mert a mostani nehéz gazdasági helyzetben ezinte napról-napra fokozódik a baromfi- tenyésztés iránti érdeklődés. Ez az érdeklődés annál inkább érthető, mert manapság a gazdálkodás egyik ága sem olyan hasznothajtó, mint éppen az aprójószág.enyésztés. Hogy mindenki számára lehetővé váljon a kiállításon és vásáron való részvétel, darabonként illetve páronként 40 fillérben állapította meg a nevezési dijakat a rendezőség. A kiállítás és vásár anyaga: nemes és parlagi tyúkok, kacsák, ludak, pulykák, házinyulak, galambok, éneklőmadarak minden fajtában. Azonkívül te- nyész és étkezési tojás-kollekciók, erőtakarmányok, csibekeltető és nevelőgépek, müanyák, etető-, itató- és hizlalóberendezések, csapófészkek és mindennemű baromfitenyésztési eszközök, ismertető füzetek és képek, ólak, berendezések és baromfifarmok kicsinyített másai. A kiállítás célja: a gazdatársadalom figyelmét minél szélesebb körben ráterelni a nagy hasznot hajtó aprójószág- tenyésztésre és bemutatni, hogy mely fajtákat érdemes tenyészteni s milyen eljárásokkal és eszközökkel lehet az apró- Jőszágtenyésztést valóban jövedelmezővé lenni. A kiállítás és vásár iránt megyeszerte nagy és általános érdeklődés nyilvánul meg, úgy, hogy annak sikere az előző évekét is lényegesen felül fogja múlni. Nevezéseket február 10-ig fogad el a rendezőség (Cegléd, Központi szálloda). Magpiaci jelentés. A Mauthner Ödön magtermelő ás mag- kereskede mi rt. heti jelentése. Az elmúlt héten a tavaszi vetőmagvak iránti érdeklődés változatlanul élénk volt és az érdeklődés középpontjában lóheremag állott, melynek Irányzata rendkívül szilárd, ára ismét emelkedett. Magyar áruban a készletek csekélyek, délvidéki, a vetőmagvizsgáló állomás által megfestett árut olcsón kínálnak, ennek dacára is azonban nehezen helyezhető el, miután hazai termelésre alkalmatlan. Lucerna- mag, különösen belföldi vetésre, szintén keresett volt, ára nem változott. Ugyanez mondható tavaszi bükkönyre is, — melynek ára némileg emelkedett. Bal- tacimmagban a helyzet a múlt hetivel szemben változatlan. Fehérhere és nyúlszapuka továbbá is igen szilárd. február 6. Halasi gabonaárak (Futura jelentése) Búzául3.—, rozs 8.10 boletta nélkül, árpa 13.— zab 17.— pengő. . Ferencvárosi sertésvásár. Arak könnyű sertés 108-112; közepes 112—114 nehéz 114 -116 fillér. irányzat lanyha. Felelős szerkesztő és kiadó: PB A GÉB JANOS Hirdessen Helyi Értesítőben Magánbtrdeíések Meidinger-kályha és egy jó sparherdt van eladó Nefelejts-u. 6. sz. alatt. Babó Dezsőné Petőfi-u. 14. sz. lakóházát eladja. Keményfa és polgári festett bútorok, sezlonok, díványok a farsangi szezonra mélyen leszállított árakon kaphatók Schön Dávid bútoráruházában, Fő-u. 14. Gazdasági Bank részvények eladók. Cim a kiadóhivatalban. Eladó 6 kát. hold fekete I-ső osztályú föld Nyomáson, a város mellett. Értekezhetni ifj. Babó Sándorral Harka-pusz- tán. 3 szobából és mellékhelyiségekből álló házat megvételre keressk. Cimet kérem a kiadóhivatalban leadni. Jól tapadó, finom, francia módra készült púder az Ózom púder. Színházban, estélyeken, bálban, uceán nélkülözhetetlen. Kapható Rácz patikában, Kos- suth-u. 1. (Takarék épület.) Kossuth-u. 3. sz. alatt kiadó és azonnal elfoglalható: egy üzlethelyiség hozzá tartozó mellékhelyiséggel, valamint több raktárhelyiség. Bővebb felvilágosítást ad Adám Dezső bor- kereskedő ugyanott. rfajnal-u. 11. sz. alatt egy uccai szoba, konyhás lakás mellékhelyiséggel és egy udvari lakás március 1-re kiadó. Szemüveget Rácz patikában vegyen. Kapható olvasáshoz a legolcsóbb és legfinomabb. Rácz János gyógyszertára, Kossuth-u. 1. (Takarék épület). Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, in ga, ébresztő és zsebórákat és szemüveget nagy választékban. Brilliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt, (töröttet is), magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. Ózom fogkefe olcsósága dacára igen jó, kapható Rácz János gyógyszertárában, Kossuth-u. 1. (Takarék épület). Eladó jutányosán Füzes pusztán Monda testvérek szomszédságában 22 hold szántó, legelő és akácos erdőből álló terület, továbbá Füzesen mintegy 5 hold szántó, szőlő és tanyaépületből álló terület. Értekezhetni Hunyadi-u. 2 sz. alatt, hol nagyobb mennyiségű gyökeres szőlő- vessző és egy darab 1 éves Jorksi- rei tenyészkoca eladó. Régi, előkelő biztosító intézet keres nagy ismeretséggel bíró úriembert képviselőiül, Kiskunhalasszékhellyel. Szakértelem nem szükséges. Foglal» kozást és pontos lakcímet tartalmazó ajánlatok Magyar Hirdető Iroda Szeged „Jó jövedelem“ jeligére küldendők. JÓT TESZ >!! i Önmagával és rádiójával, ha VÄLVO csövet használ. Ne fogadjon el mást! Zsana-pusztán Széli Antal-féle birtokon alsózsanai iskola közelében nagyobb mennyiségű akácszálfa kerítésnek, oszlopoknak, szőlőkaróknak és tüzianyag- nak is megfelel és nagyobb mennyiségű ölbevágott nyárfa, rozsé és tuskó eladó 10 és 11-én d. e. 1.1 órakor önkéntes árverésen a helyszínén. Kossuth-u. 11. sz. alatt szoba, konyha me’lékhelyiséggel azonnal kiadó. Báli és estélyi ruhák már 30°/o-kal olcsóbban készülnek 20 éve fennálló Borussné Goczol Rózsika szalonjában Halas, Sziv-u. 4. (Kórház mellett.) Felsőöregszölökben Gaál Lajos mel lett szőlő veteményessel, házzal eladó. Értekezhetni ugyanott, 164 sz. alatt. Fűszerben legolcsóbb Boruss Gyula üzlete Piac-tér városházával szemben. Győződjön meg mindenki. Vetőmag árpa eladó özv. Borbás Imrénénél Dohány-u. 3. sz. alatt. Flor zokni 74 fill., flór harisnya 188 P, selyem harisnya 2.40 P, ezért az árért csak Gáspárnál (Hitelbank épület.) Kellner Félix, a Vacuum Oil Company Rt. lerakata, benzin, petróleum és olaj-üzletét a Városház épület, volt Kincztler-féle helyiségbe helyezte át. Nagyon elegáns szép báli jelmez ruha fiatal leány részére jutányos áron eladó, esetleg kölcsön adó. Cim a kiadóhivatalban. Kocsis-pék tisztelettel felkéri nagy- rabecsült vevőit, aki megvan elégedve a Kocsis-féle kenyérrel, az követelje a címkés kenyeret. Rozskenyéren a végén, a félbarna és zsemlye kenyéren a közepén van. Harmat-u. 3 sz. alatt ekét, igás, könnyű féderes homokfutó kocsit, szekeret, tizedes mérleget, továbbá egyéb felszerelést — esetleg hitelbe is — adnak el. Vadász fegyverek, flóberek, pisztolyok és minden létező fegyver és revolver töltények gyári áron kapható Boruss Gyula fegyver és fü- szerkercskedésében Halas, Piac tér városházával szemben. Pátyerkó Ferenc-féle gőböljárási ! 18 holdas tanyás ingatlan eladó. Fel- | világositást nyújt dr. Szabó ügyvéd. i Gazdasági Bank részvények eladók. I Cim a kiadóhivatalban. I Értesíti a város a gazdaközönséget, I hogy az 1931. évbenn tartandó lóvizsgá- ! latok sorrendjét és idejét a következőké- 1 pen állapította meg: Február 16-án d. e. | 9 órakor Bodoglár-pusztán Modok Be- j viöné tanyáján, d. e. 11 órakor Bodog- | lár-pusztán Gyenizse Lajos tanyáján. 17- i én d. e. 9 órakor Tajó:pusztán Tóth B. ! József tanyáján, d .u. 1 órakor Tajó- i pusztán Ónodi Balázs tanyáján. 19-én I d. e. 9 órakor Zsana-pusztán Modok Fe- ; renc tanyáján, d. u. 2 órakor Felsőszál- i láson Gyevi Antal tanyáján. 20-án d. e. i 9 órakor Rekettye-pusztán Baky Károly í tanyáján. 21-én d. e. 8—12-ig Kiskun- ; haias m. városban, a Vásár-téren. 24-én d. e. 9 órakor Eresztő-pusztán Babe- { nyecz Cs. Vendel tanyáján, d. u. 2 óra- i kor Alsószállás-pusztán Berényi Balázs I tanyáján. 26-án d. e. 9 órakor Balota- j pusztán Orbán Sándor tanyáján, d. u. I 1 órakor Balota-pusztán Nagy Pál Sán- í dór tanyáján. 27-én d. e. 8 órakor Füzespusztán, a Rádóczy-féle tanyán, d. e. fél 11 órakor Fehértó-pusztán a város tanyáján. Március 2-án d. e. 9 órakor | Fehértó-pusztán Farkas Dezső tanyáján, ; d. u. 1 órakor Füzes-pusztán Monda Be- i nő tanyáján. Március 3-án d. e. 9 órakor I Felsőszállás-pusztán Nagy Pál Ferenc tanyáján, d. u. 2 órakor Fe’.sőszállás-pusz- tán Csikós Sándor tanyáján. 5-én d. e. fél 9 órakor Felsőkistelek-pusztán a Ba- lázs-féle tanyán, d. e. 10 órakor Felsőkistelek-pusztán Biró Mihály-féle tanyán, d. u. 2 órakor Pirtó-pusztán a Sárközi Takarék tanyáján. Fehivják a gazdaközönséget, hogy a fent jelzett helyre és időre az összes lovakat (csikókat, szamarakat, öszvéreket) annál is inkább vezesse elő, mert az elmaradt lovakat a tulajdonos költségére fogják megvizsgáltatni. A kiskunhalasi kir. járásbíróságtól. H. 382-1931. szám. Hirdetmény. Ä háborúban elhintek holtányilvánitása ügyében. A kiskunhalasi kir. járásbíróság Hegyi György kiskunhalasi lakos részéről a 28000—1919. I. M. sz. rendelet alapján előterjesztett kérelme folytán az állítólag eltűnt Hegyi József volt kiskun- halasi lakos h-oltnaknyilvánitása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Kathona Mihály ügyvéd kiskunhalasi lakost rende.te ki. Az eltűnt neve: Hegyi József, születési helye: Kiskunhalas, ideje: 1890. május 7., szüleinek neve: néhai Hegyi Sándor és néhai Földes Juliánná, nőt.en, testvérei: Ökördi Istvánné, laknak Kiskunhalason, Hegyi György, Sándor és Julianna, férj. gyermekei nincsenek, foglalkozása: földműves, utolsó lakhelye: Kiskunhalas, sem ingó, sem ingatlan vagyona nem maradt. Bevonulásának időpontja: 1915. január hó, az a csapattest, amelyiknél utoljára teljesített szolgálatot, a kecskeméti 38. gyalogezred, katonai rendfokozata, utolsó tábori posta száma ismeretlen, az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett, az 1916. év junius 15-ike körül orosz fronton vivott ütközetben orosz fogságba esett. Eltűnésére vonatkozó egyéb a datok: orosz fogságból 1916. év folyamán irt utoljára, tőle azóta semmi hir nem érkezett. A ksikunhalasi kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményéről vagy a holtnaknyilvánitás szempontjából fontos egyéb körülmények, úgy különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a jelzett időn túl még éle,ben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíróságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság egyébként a kiderített tények alapján fog a hóknak nyilvánítás szempontjából határozni. Kiskunhalas, 1931. január 12-én. Dr. Pető Jenő s. k. kir. járásbirósági elnök, (P. h.) Kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás, irodatiszt. Olvassunk jó könyvet! Berényi János gróf, Az ötvösség története Magyarországon P 2.— Csuray Károly, A Kárpátok arénájában. A keresztre feszitett magyarság kálváriájának de egyúttal az örök magyar igazság feltámadásának hirdetője P 4.— Id. Esterházy László gróf, A leégett torony titka P 3.— Vitéz Garamszeghy S., Vörös bilincs. 113 eredeti szibériai fényképpel P 5.— Karaffiáth Jenő, Magyarország újjászületéséért P 6.— Kittenberger K., A megváltozott Afrika. A hires magyar utazó legújabb müve, 109 eredeti fényképpel, díszes vászonkötésben P 32.— Gróf Széchenyi Zsigmond, Csui!... Afrikai vadásznapló, 150 eredeti fényképpel, vászonkötésben P 80.— Székely Mózes, Záíony. Egy erdélyi magyar iró tárja elénk elszakított véreink szenvedéseit, amelyek szörnyűségeit emberi nyelv el nem mondhat! Egy kutyával beszélteti azt el a szerző. Kötve P 6.20 Megrendelhető: PFEIFER FERDINAND (ZEIDLER TESTVÉREK nemzeti könyvkereskedésében Budapest, IV„ Kossuth Lajos-u. 5. Ózom Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat*nyomdában ozom szájvíz tomos kellékei a tog éo zaj ápolásnak megakadályozza a fogak romlását, Megszünteti a kellemet* len szájbüzt, fogai ragyogó fehérek lesznek tőié Kapható J^WOSflyÓQJSZBrtá’ébanKo-.suthu l (Tak.irékepület)