Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-11-28 / 95. szám
1931. november 28 szombat XXXI. évfolyam. 95. szám Politikai, társadalmi és közgazdasági lap Helyben ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE. 13 P 80 fül. | Vidékre ........ EGY SZÁM ÁRA IS FILLÉR 13 P Alapította, PRÄGER FERENC T MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség, Molnár u. 2. — Telefon 45 (mellékállomással) Kiadóhivatal, Városháza épületében A tekintély a világháború és a forradalmak után született jelszó, mint a suba ki és be fordítható és mindenki által saját tetszése szerint alkalmazható és értelmezhető. Valamikor nem beszéltek róla, de megvolt. Ma mindenki beszél róla, de nincs meg. Még ott sem, ahol meglévőnek hiszik. De' meglehetős fogalomzavar uralkodik ennek a szónak helyes értelmezése körül: vájjon mi hát a tekintély, velünk született vagy szerzett egyéni tulajdonságáé, vagy pozíciónk, iállásunk, munkánk, körülményeink által nyújtott helyzeti előnybe? Az-e a tekintély, amit az ember külsőségekben tud felmutatni és reprezentálni, vagy az, amit saját maga lelkiismeretéből kitermel, az-e a tekintély, amit hatalmi eszközökkel, vagy amit egyénisége révén ér el az ember. A legtöbben — sajnos — azt tartják tekintélynek, amit a hatalom eszközei révén — tehát egyéni kvalifikáció nélkül — tisztán a rideg helyzeti előny kihasználásával érhetnek el. Sic volo, sic jubeo. Vannak, akik a testi és lelki külsőségek ez irányú hatásos kifejtésével akarnak tekintélyt szerezni, lenyűgöző öltözködési és hangnem- beli »hallja maga« tónusos ideológiájuk révén. Akadnak olyanok, akik megfélemlítéssel, hangbeli, modorbeli, érintkezésbeli drasztikumokkal vélik biztosítani maguknak a tekintélynek mondott felletteállóságot. Legmarkánsabb és legkifejezőbb fokmérője a tekintélynek: hogy komoly szükség esetén az egyén erőkifejtése mekkora eredményeket és javakat tud a köz javára létrehozni. Komoly szükség esetén* amikor már a monokli és a »hallja maga« elvesztette presztízsét és hatását. Ezek szerint tehát az a tekintély, amely külsőségekre alapította célkitűzéseit, nem lehet maradandó, mint a szappanbuborékot egy kis szellöcs- ke úgy elfujja, mintha soha sem lett volna s nem marad belőle más, mint a monokli és a basszus hang. A tekintélyt nem az égig kapaszkodó fák jelképezik, amelyek — szülőjük — az anyaföld öléből nagyravágyó mesterkedéssel akarnak mások rovására megnőni, hanem a kicsiny ibolya, amely illatával, szépségével, szerénységével illatot áraszt azok felé is, akik őt meg sem látják. A drasztikum, a fenyegetés, a büntetés nem tekintélyt vált ki, hanem ennek éppen az ellenkezőjét, irtóza- tot és elkeseredést, mig a jóakaratu, barátságos testvéri hang, példát mutató meglátása a §§. tömegéből alig látszó igazságnak, józan megmutatása a helyes útnak nemcsak a tekintélyt állítja önzetlen megvilágításba, hanem a kötelességérzet és munkakedv felébresztésével a közérdeket is szolgálja. Ezer sebből vérző megcsonkított országunknak parányiságában és vergődésében nagyobb tekintélye van, mint volt akkor, amikor nagysága, hatalma és ereje teljességében sorsa a csillogó aranyruhás osztrák diplomácia tekintélyére volt bizva. Nem mindig az az erős és hatalmas, aki — csillogó vagy drasztikus külsőségek révén — annak látszik lenni, és nem mindig ott a tekintély, ahová a hatalmi szó irányítja. Sajnos, ma már nem beszélhetünk tekintélyről — látjuk a mindennapi életben — politikai, gazdasági és Pestvármegye törvényhatósági bizottsága 1929 október 8-án tartott közgyűlésén szabályrendeletet alkotott, melynek első paragrafusa kimondja, hogy »a vármegye törvény- hatósági bizottsága évenként négy rendes közgyűlést tart és pedig február, május, szeptember és november hónapok második keddjén, ha e nap a Gergely naptár szerint nemzeti ünnepre esik a következő hétköznapokra kell összehívni.« Ezt a szabályrendeletet, november 10-ki ülésén a következőképen módosította a törvényhatósági bizottság: . | »A vármegye törvényhatósági bi- j zottsága évenként három rendes közgyűlést tart és pedig január, május és szeptember hónapok második keddjén, ha e nap a Gergely naptár szerint nemzeti ünnepekre esik, a következő hétköznapokra kell öszAz ország kézműves iparosságának | küldöttsége kereste fel Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt és Kenéz Béla kereskedelmi minisztert. A küldöttség azt kérte a miniszterelnöktől, hogy segítsen a imiinkanélküli kisiparosságon. A miniszterelnök válaszában sajnálattal adott kifejezést annak, hogy nem tehet annyit a kisiparosság érdekében, amennyit szeretne. Szükségesnek tartja a kisiparosságnak az inségakcióba való bevonását. Kilátásba helyezte, hogy a kisiparosság problémájának tárgyalására l társadalmi vonatkozásaiban egyaránt s nyíltan leszögezhetjük, hogy ezt a helyzetet azok idézték elő, akik a tekintély védőpajzsával csak magukat takarták, azonban a többieket a túltengő áldemokrácia felelőtlen martalócainak dobták oda áldozatul. Nagy tévedés azt hinni, hogy a tekintély az unalomig ismételt fenyegetéseken alapul, mert a tekintély nem egyébb, mint a kölcsönös bizalomnak, megbecsülésnek és jóakaratnak egymásraható ereje, amely nélkül igazi nemzeti és társadalom- épitő munka el nem képzelhető. hívják össze rendkívüli közgyűlésre. ! A rendkívüli közgyűlés tárgysoroz- •zati pontjait legközelebb ismertetni fogjuk. i szehivni.« A törvényhatóság azért határozott igy, mert a szabályrendeletben megállapított közgyűlések száma gyakorlatilag nem volt megfelelő. A statisztikai adatgyűjtések a gyakorlatban sokkal alkalmasabbak négy hónaponként, ugyanis általánosan elfogadott szokás, hogy minden közület a statisztikai alapokon nyugvó számbeli kimutatásait 4 hónaponként állítja össze,. Épp igy a törvényhatósági közgyűlésnek egyik legfontosabb tárgya az alispán évnegyedes jelentése, melynek pontos és élethűen Visszatükröző képet kell nyújtania. De a nehéz viszonyok között is sokkal gazdaságosabb, ha a törvény- hatósági bizottsági tagok nem négy, hanem csak három esetben utaznak fel lakóhelyeikről a fővárosban tartott vármegyei közgyűlésekre. rövid időn belül ankét ül össze. Kenéz Béla kereskedelmi minisztertől azt kérte á küldöttség, hogy a stillhaltét terjessze a kisiparosságra is. A miniszter kilátásba helyezte, hogy uj szervet iállit fel, amelynek legfőbb feladata lesz, hogy a bajba jutott kereskedők és iparosok Váltóit leszámítolja. Ilyen módon az iparosság is részesül a stillhalteban. A pénzügyminisztériumban pedig lépéseket tesz aziránt, hogy az iparosoknál a forgalmi adó emelést ne vigyék ke- resztüL O r s z á g—V i 1 á g Károlyi Gyula gróf miniszterelnök et- nöklésévei minisztertanács volt, amelyen az igazságügyminiszter beterjesztette a hitelsértésről szóló törvényjavas'atot. — Beth'en István gróf volt miniszterelnök az egységespárt vezetőivel folytatott tanácskozásokat a parlamentben. — A melki apátság kormányzóját Katreint ismeretlen tettes lakásán megfojtotta és kirabolta. — Steinherz csak sérülést rendelt, de Fischl gyilkolt — ezért az ügyészség szándékos emberöléssel vádolja a kalapácsos gyilkost. — Csehszlovákiában is megindu't a szanálás. — A székesfehérvári törvényszék Varga Pál 24 éves gazdasági cselédet több egyén ellen elkövetett szándékos emberölés kísérletének bűntettéért öt évi szigorított doiogházra Ítélte. — Leégett az ilosvai járásban lévő Sarkad községben több mint hat lakóház és 23 gazdasági épület. Egy gyermek az egyik házban bennégett. A tüzet játszadozó gyermekek okozták. — Ansbachban birósági helyszíni szemlét tartottak, amelyre a merénylettel vádolt Matuska Szilvesztert is elővezették. — Egy alkoholrazzia sarán az amerikai prohibieiós rendőrség lefoglalt egy ötszáz tonnás tartályhajót, amelyen félmii ió dollár értékű alkohol volt feltárolva. A hajó hatvan tagú legénységét letartóztatták. Ez volt egyébként a legnagyobb fogás az alkohol tilalom bevezetése óta. — 100 ezer köbméter tát termeltet ki a kormány ai Bükkben a munkanélküliekkel. — A Máv. január 1-én átveszi a Déli vasút vonalait. — A nyugdíj csökkentő rendeletén az általános felzúdulás eredménye- díiit enyhítéseket végeztek. — Debrecenben 3800 ínséges családot segélyeznek. — öt pályázója van a székesfehérvári polgármesteri állásinak. — Hock János december 22-re hazajön ügyének táblai tárgyalására. — Az állam egymillió pengő vil’anyszámliával tartozik a fővárosnak. — A makói hagymater- melök akciót kezdtek a már engedélyezett 60 vagon bolgár hagyma behozatala ellen. — Ereky Károly: A kivitel erőltetése helyett a belföldi fogyasztás növelésével, a termelés anarchiájának megszüntetésével, mező- gazdasági szövetkezetek létesitésével és a városok ellátásának megszervezésével megoldható a magyar válság. — 321 pengő felesleggel zárult Budapest költségvetése. — Hasenfeld orvosprofesszort szerint a természetes érelmeszesedés hosszú életet jelent. — Az Országos Mezőgazdasági Kamara támogatja a kormányt a kibontakozást kereső munkájában. — Megkezdték a népszámlálás adatainak gépi feldolgozását. — Az egri főkápta’an Borsodmegyében 6000 hold földet pareeláztat kellő fedezet mellett 35 évi törlesztésre. — Az eladósodott gazdák adóhátralékait külön törvénnyel tőkésítik. — Magyarország buzakivite- lének értéke két év alatt egytizedér© csökkent. — Tegnap Budapestre érkezett az orosz kereskedelmi delegáció. — Ausztria 50 vagon zsírt vásárol Magyar- országon. — Kormánybiztost akarnak megbízni a vidéki pénzintézetek hitelügyeinek rendezésével. — A magyar vasiparban a heti átlagos munkaidő a 30 órát is alig éri el. — Az Országos Ipartanács a jövői héten tárgyalja az Országos Társada’ombiztositó Intézet szanálásáról szóló re n de’e t terv e zetet. — Hat filléres árért árvereztek el Nagykanizsán 2100 hektoliter kiváló csemege- bort. — Meggyilkolva találták Üröm községben Holberger Gyula földművest. Fiát Györgyöt gyanuokok miatt őrizetbe vették. December hetedikén városi közgyűlés lesz A városházán több közgyűlésre váró ügydarab jött össze és ezért az eddigi tervek szerint a város képviselte testületét december hetedikére Pestvármegye a jövőben évenként csak három hatósági közgyűlést tart U] állami szerv létesül, amely a bajbajutott kereskedők és Iparosok váltóit leszámítolja