Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-11-14 / 91. szám

6 oldal Kiskun hala« Helyi Értesítője november 14 SPORT Nagy érdeklődés mutiikozik a Nagyká- lozt Sport Kör szombat esti versenye iránt. A városi közgyűlési teremben este 8 órakor kezdődő verseny részletes programmja a következő: Megnyitó beszédet mond dr. Fekete Imre polgármester, ki a város nevében üdvözli a vendégeket, ezután kezdetét veszi a verseny a következő beosztás­sal: I. Mechlovits—Beck, Barna—Rumpf, Boros—Viziák. II. Barna—Beck, Boros —Rumpf, Mechlovits—Viziák. III. Boros —Beck. Barna—Viziák, Mechlovits — Rumpf. Páros mérkőzés Barna, Mech­lovits MTK a Beck—Viziák KNSK pár ellen, majd a Magyar Testgyakorlók Köre világbajnok játékosai játszanak bemutató mérkőzéseket. Verseny után dr. Fekete Imréné osztja ki a város tisz­teletdiját. valamint az egyesület címeit a résztvevő játékosoknak, majd dr. Bódi Lajos az egyesület elnöke záróbeszédé­vel befejeződik a körülbelül két és fél óráig tartó verseny. A halasi csapat minden tagja szorgal­masan készült a versenyre s ha a világ­bajnokok ellen nincs is semmi remé­nyük győzelemre, mégis beakarják a legnehezebb ellenfelek ellen is bizonyí­tani, — amit a kecskeméti országos vidéki bajnokság is mutatott, hogy a halasiak ebben a sportágban is a vidék legjobb játékosai közé tartoznak. B. A KA6. legújabb sporteseményei Vasárnap, 15-én az eddigi tervektől eltérően a KAC I. csapata nem egy szegedi ellenféllel, hanem a kiskunfél­egyházi RSE szimpatikus csapatával fog délután 2 órai kezdettel barátságos mér­kőzést játszani. Ezt megelőzőleg a KAC II. csapata a Nagykálozi SK 11-ik csa­patával fog barátságos mérkőzést ját­szani délután fél 1 órai kezdettel. Ezen két mérkőzéssel a futballszezon bezárul. November 22-én, vasárnap a KAC társas utazást rendez a budapesti Fe­rencváros—Újpest I-sö ligabeli bajnoki mérkőzésre. Részvételi dij személyen­ként pályabelépőjeggyel együtt 6.50 P. Bővebbet hétfőtől a Hoffmann-féle tra­fikban lehet megtudni. Részletes prog­ramme! a jövő számunkban adunk. Mamlecz Benő, a KAC kitűnő junior birkózója a szentesi országos junior baj­noki verseny súlycsoportjában a har­madik helyen végzett ti induló közül. Közgazdaság — November végén jelenik meg a Gazdaságkutató Intézet újabb jelentése. A Magyar Gazdaságkutató Intézett Vargha István dr. igazgató vezetésével most álitja össze azt a jelentést, amely Magyarország gazdasági és pénzügyi életének az őszi hónapokban történt fordulataival fog szakszerűen fogla­kozni. A jelentést, amely idegen nyel­ven is megjelenik, érdeklődéssel várják. — Svájc megtiltotta a magyar lovak bevitelét. Genfi jelentés szerint A svájci szövetségi kormány megtiltotta a Ma­gyarországból származó lovak bevitelét. — Ä magyar állatexport. A bécsi st.- marxi vásárra legutóbb 404 marhát szál­lítottak ki a magyar exportőrök. Olasz­országba az elmúlt héten 1036 marhát vittünk ki. Svájcba 260, Franciaország­ba 268 marhát exportáltunk a hét fo­lyamán. Csehszlovákiába pedig 964 zsír- sertést szállítottunk. Mindezeken az ex­portpiacokon, rendkívül nyomott a han­gulat. Egyedül Franciaországban lehet javulást várni, a beviteli, kontingensek küszöbön álló szabályozása után. — Kőt és félmillió hektó ujbor ter­melt az idein Magyarországon. A szőlős­gazdák emlékirattal fordulnak a kor­mányhoz, a 33-as bizottsághoz és a képviselőház tagjaihoz, ameyben rámu­tatnak arra, hogy az ujbornak 6—8 fii- filléres ára mel'ett a magyar szőlőter­melők végleges összeomlása következik be és ezért sürgős és hathatós intézke­dést várnak. — Egerben, ahol a szüret csak az elmúlt napokban fejeződött be, az utolsó szüretelések mustja 24—25, sőt egyes helyeken 32 cukorfokot is el­ért. Az uj bor ára 12—17 fillér között mozog, általánosságban pedig egy fillér Malligand-fokonként. A nehéz ujborok iránt Ausztria részéről is érdeklődés mutatkozik. Grácba és Bácsbe 7 vagon­nal vásároltak a legjobb egri borokból. A múlt évi borok ára 17—22 fillér kö­zött váltakozik. Halasi gabonaárak november 13 Búza 8*50, rozs 10* — boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Árak kőrmyü sertés 90—106, közepes 106—112, nehéz 112—120 fillér. Irányzat lanyha. Magánhlrdetések Gyermekkocsik megérkeztek, szép angol kocsik is kaphatók, olcsóbb mint Budapesten. Tűzhelyek már 20 pengőért jótállás mellett nagy vá­lasztékban. Naponta frissen pörkölt nagyszemű Maragogyp kávé még a régi árért kapható, azonkívül az ösz- szes fűszeráruk legolcsóbb beszerzési forrása Langermann Józsefnél (Ke­resztes vendéglővel szemben, a Piac téren.) Vásár két napján leszállított ára­kon árusítunk Seidner Sándor al­kalmi és divatáruházában. Farkas Elek füzesi Nyali-féle 30 hol­das tanyája egy tagban, vagy apróbb parcellákban eladó; ugyancsak eladó a szabadkai müut és gajdói ut mellett elterülő 72 holdas tanyás birtoka egész­ben vagy részletekben. Eladja: Fűzik OFB iroda, Eötvös-u. 17. szám. Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, in ga, ébresztő és zsebórákat és szemüve­get nagy választékban. Brillians, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt, (töröttet is), magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. Egy bérest két fiával újévre keresek és pirtói tanyámon száz mázsa szénát adok el. Tegzes Károly, Kossuth-u. 24. Lakodalmi és más alkalmi tortákat hozott anyagból 50 fillérért készítek. Záborszíky cukrász. Intelligens leány pénztárnoknŐnek elmenne. Cim a kiadóhivatalban. Dr. Halász D. Sándor egy gulyást azonnal felfogad. Értekezhetni V. kér. Szentháromság-tér 10 sz. alatti lakásán. ; A kiskunhalasi ref. egyház köz­hírré teszi, hogy a kiskunhalasi ha­tárban Debeák pusztán lévő földbir­tokán a jánoshalmai határ mellett, mintegy 25 hold területen nyár- és jegenyefát lábon ráta számra próba árverésen 1931. évi november hó 23-án, hétfőn reggel 9 órakor a helyszínén elad, ahova a venni szán­dékozók ezennel meghivatnak azzal, hogy az árverés csak akkor lesz joghatályos, ha kellő magas ár igér- tetik az árverésre kerülő fáért. Ár­verési feltételek megtudhatók a hely­színén, Baki Károly földbirtokosnál Rekettye pusztán és dr. Nagypál Fe­renc egyházi ügyésznél Kiskunhala­son. Neíélejts-u. 7 sz., 40 holdás ta­nyásbirtok és lakóház olcsón eladó. Ugyanott bort vásárolnak. Kukoricaszár, répa, nád eladó özv. dr. Babó Mihálynénál, Kossuth-u. 26. sz. alatt. — Megjelent a város térképe. Kiskun­halas m. város belsőségének szőlőkkel, feketeföldekke' kiegészített térképe Nagy Szeder István építészmérnök hallgató szerkesztésében és kiadásában megje­lent. Az ízléses kivitelű, több színes térkép beszerezhető Hurt A. Ferencné k öny vkereskedésében. Dr. Zilah István felsőszáliási birto­kából — a halasi tanyája megálló köze­lében — 40 hold prima szántó és ka­száló egy tagban vagy 2 holdas par­cellákban eladó. E’adja: Fűzik Andor OFB irodája "Eötvös-u. 17. sz. alatt. Kiss Testvérek Földvári Sándor szom­szédságában levő Nagy-uccai kertjüket eladják. Értekezhetni Árpád-u. 19. sz. alatt. Ä MÄNSz teljes jókarban levő 1 150 cm. széles szövőszékét — a 1 hozzávaló egyéb anyagokkal együtt ' — eladja. Érdeklődni Túlit Péterné- nél, Viz-u. Igen szép jorksiri és egy kérész- '■ tezett fiatal tenyészkan eladó Barina- j telep Szénás-u. 3. sz. alatt. Alig használt 3 lámpás rádió hangszó- j róval eladó. Ugyanott egy bútorozott szoba 1—2 személy részére kiadó. Cim a kiadóhivatalban. Legolcsóbb és legelőnyösebb tüzilő í szén ma Halason a Mátravidéki szénbá- 1 nyák szene. Füstmentes, teljesen elég, salakja nincs, csak hamuja. Hőfoka, 4000 kalória, tehát csaknem megközelíti a porosz szén minőségét. Szakemberek ; által is sokizben elismert ez a mátravi- déki magyar szénbányából eredő szén, amelynek métermázsája 3 pengő 80 fill. Bármilyen mennyiségben előjegyezhető \ Szász Károly-u. 3. sz. alatti trafikban j és Jóka-ueca 57. sz. alatt a fölerakat- | nál. özv. Krammer Józsefné nagyobb j mennyiségű répát e'ad. Két szoba és konyha kiadó, azon­nal elfoglalható, Szilády Aron-u. 16 sz .alatt. Eladó házak. Avar-u. 4. sz. és Károly­it 70. sz. alatti lakóházak kedvező fize­tési feltételek mellett eladók. Bővebb felvilágosítást ad a Halasi Hitelbank rt. A városi hatóság értesíti a lakos­ságot, hogy folyó hó 18-án, délelőtt 11 órakor a ménlóistállónál 2 drb. magyar fajta és 1 drb. vöröstarka bika fog elárvereztetni. A venni szán­dékozók a fent jelzett időben és helyre meghivatnak. Az árverés pol­gármesteri jóváhagyás után lesz vég­leges. A forgalmi adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy a hivatal he­lyiségét november 1-től a Kossuth u. és Dohány-u. sarkán levő házba, a volt tiszti orvosi hivatal helyére helyezi át. Tudatom az igen tisztelt vásárló közönséggel, hogy trafikunkat Fő-u. 1 sz. alól Fö-u. 5 sz. alá, Kolozsváry házba helyeztem át. Szives pártfo­gást kérve, tisztelettel özv. Nagy Kálozi Sándomé. — Az 1930. évi bohtiák december 31-ig beválthatók. Ha’as város hatósága közhírré teszi, hogy az 1930. évi gabo- najegy szelvényeknek beváltását a pénz­ügyminiszter megengedte. Ezen enge­dély alapján az 1930. évi gabonajegy- szelvények december 31-ig a városi adó­hivatalnál beválthatók. Gőböljáráson az iskola szomszédságá­ban, állomástól negyedóra járás, kb. 120 kát. hold tanyásbirtok, gyümölcsösnek és szölőte’.epitésire alkalmas, egy tagban vagy kisebb részletekben, Alsónádor-u. lakóház és Füzesen 13 hold szántóföld eladó. Bővebb felvilágosítást ad özv. Borbás Imréné, Dohány-u. 3. sz. Kisebb-nagyobb üvegek, ballonok, kőkorsók, olajos bádogkannák, fel­vágó és újságpapír ,vegyes nagy­ságú papírzacskók, különféle irkák, gyakorlatok és árucikkek, továbbá kétszámyu üvegajtó és egy erős fé- deres stráfkocsi mérsékelt áron el­adó. Értekezhetni délelöttök folya­mán Győrfi Józsefnél, Fő-u. 9. Eladó Füzes pusztán Monda Sán­dor és Monda Antal testvérek szom­szédságában 22 hold erdő, legelő és szántó, Deák Menyhért szomszéd­ságában mintegy 5 holdas tanyásbir­tok szőlővel. Értekezhetni lehet V. kér. Hunyadi-u. 2 sz. alatt. Megjelent a Kecskeméti Faiskola és Magtermelő Rt. 1931—32. évi leg­újabb árjegyzéke. Készségesen szállít gyümölcsfákat, díszfákat, dicscserjé­ket, rózsákat, élösövény csemetéket, sima és gyökeres szölövesszöket bár­milyen mennyiségben. Kívánatra ár­jegyzéket ingyen és bérmentve küld Kecskemét, Széchenyi-tér 6 sz. Te­lefon 289. A városi hatóság értesíti a lakos­ságot, hogy a pöstakerti faiskolában szép ültetni való legjobb fajgyümölcs­fák, továbbá hars, vadgesztenye, szo- fóra, kanadai és piramis nyár, pla­tán, juhar, piramis gömb bukszus kaphatók a következő árak mellett: Gyümölcsfa drb-ként 60 fill., platán drb-ként 2 P, platán, juhar drb-ként 1.50 P, kanadai és piramis nyár drb-ként 1 P, szofóra drb-ként 1 P, vadgesztenye drb-ként 2 P, hársfa drb-ként 3 P, piramis és gömb buk­szus drb-ként 1—2 P. Nagyobb memy- nyiségben való vételnél árenged­mény. Előjegyezhető a városgazdái hivatalban bármikor. Felelős szerkesztő és kiadó: PB A GÉB JANOS ___ _ z '_ ^ IaIItA s ezt csak úgy érhetjük el, ha disznóöléshez a _ Zoliiul ©S 1 Z O oODHd ldfiCtí törv. védett »3 Sonka“ védjegyű Magyar-Sonka* pácot vásároljuk meg, mely a sonkáknak, husnemüeknek prágai sonkához hasonló izt és zamatot kölcsönöz. Egy adag ára 70 fill., melv elegendő 10—15 kiló sonka vagy hús bepác0lására. 40—50 kiló húshoz, sonkához elegendő adag 2 P. — Kiskunhalason a következő helyeken szerezhető be: Hattyú drogéria, City iltatszertár, Bergl Mér és Táraa, Záboljfl László, Arial Lajos, Weisz Emilne és Langarnann Józsefnél, továbbá minden gyógyszertárban, drogériában és füszerkereskedésben. — fia valahol nem kapná, úgy forduljon a főraktárhoz: „Baross IUatszcrtár“ Győr, Baross*ut 7. Telefon 867.. honnan a pénz előzetes beküldése mellett szállítják. Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat*nyomdában

Next

/
Thumbnails
Contents