Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-10-07 / 80. szám
október 7 Kiskunhalas Helyi Értesítője- 3 oldal Egy kiskőrösi postást elütött ős súlyosan megsebesített a vonat A halasi kórházba súlyos állapotban beszállították Bai István kiskőrösi postást, akit Kiskőrös közelében a vonat elütött. A kórházban Bai előadta, hogy a sínek mentén igyekezett haladni és nem vette észre, amikor a vonat közeledett. Továbbra is a sínek mentén maradt és ott érte utói a vonat, amely aztán elütötte. Bai István a fején szenvedett súlyos zuzódásokat és testének más részein is megsérült A kórháztól nyert értesülésünk szerint Bai István állapota változatlanul rendkívül súlyos. Az orvosok bíznak életbemaradásában. A magyar mezőgazdaság létérdeke a békebeli értékesítési területek visszaszerzése állapította meg a tiszántúli gazdakongte8Szus A tiszántúli gazdaképviseletek küldötteinek részvételével hétfőn délután folyt le a vármegyeház nagytermében a tiszántúli gazdakongresszus. A kongresz- szus mindenekelőtt elhatározta, hogy távirati utón üdvözli Ivády Béla földművelésügyi minisztert. Steinfeld István kormány főtanácsos ismertette a gazdasági helyzetet, Ismertették Hadik János grófnak a 33-as bizottság elé terjesztett szanálási javaslatát, majd Vay László báró a tiszántúli mezőgazdasági kamara elnöke a hitelélet reformjának szükségességéről beszélt. Indítványára határozatot hoztak a hitelszervezet megreformálása érdekében. Kiss Ernő felsőházi tag indítványára határozatot fogadtak el, amelyben rámutatnak arra, hogy a magyar mezőgazdaság létérdeke a békebeli értékesítési területek visszaszerzés©, amir© a vámuniók és a vám szerződések lehetősége t adnak. A gazdaközönség adóügyi kívánságairól és panaszairól vitéz Czeglédy Béla kamarai igazgató számolt be s ezzel kapcsolatosan is határozatot hoztak. Vajda István debreceni gazdaegyesületi titkár a mezőgazdasági kamarák, a mezőgazdasági bizottságok és a gazdasági bizottságok és a gazdasági egyesületek szorosabb együttműködésének törvényes szabályozására tett előterjesztést. Szabó Ferenc dr. javaslatára a kongresszus kimondta, hogy a kormánynak javasolni fogja a földhaszonbérleti kérdés törvényhozási utón való rendezését. A gazdakongresszus határozatait a jövő héten küldöttség nyújtja át a kormány tagjainak. Nyomtatványo» kát ízléses kivi» telben szolid árak mellett készít LAPUNK NYOMDÁJA! Azadófelszólamlási bizottság azuj ki vetésű jövedelmi adó 11 százalékát, a vagyonadó 5 százalékát és a kereseti adó 4 és fél százalékát törölte Megirta a Helyi Értesítő néhány héttel ezelőtt, hogy a halasi állampénztárhoz ez évben 210 felebbezést adtak be a kivetett adók ellen. Megírtuk azt is, hogy a felebbezésekböl hatvanét az állampénztár saját hatáskörében intézett el, mig közel 150 felebbezőnek az ügye az adófelszó- iamlási bizottság elé került. Ezeket a fe’.ebbezési tárgyalásokat az adófelszólamlási bizottság befejezte és munkatársunk illetékes helyen érdéklödött, hogy a felszólam- lási bizottság milyen arányban vette figyelembe a feiebbezéseket. Mint megtudtuk, az adófelszólamlási bizottság az uj kivetésü jövedelemadóban kivetett 58 szer 190 pengőből 6288 pengő 40 fillért törölt, tehát a kivetett ősz- szeg 11 százalékát A kivetett 22 ezer 401 pengő 60 fillér vagyonadóból 1048 pengő 40 fillért, azaz 5 százalékát a kivetett ősz- szegnek A kereseti adó kivetésének összege 49 ezer 550 pengő 40 fillér volt Ebből 2114 pengő 15 fillért törölt a bizottság, tehát a kivetett összeg 4 és fél százalékát Ezenfelül természetesen vannak az úgynevezett rögzített adók, amelyekhez azonban a felszólamlási bizottságnak nincs hatásköre hozzányúlni és igy azok változatlanok maradnak. Itt írjuk meg, hogy a hivatalos lap vasárnapi száma közli a szükségadóról szóló rendeletet, amelyet egyik legutóbbi számunkban már részletesen ismertettünk. A szükségadóval kapcsolatban illetékes helyről úgy informáltak bennünket, hogy az arra vonatkozó pénzügyminiszteri rendeletet most már minden nap várják és az abban foglalt végrehajtási utasítás alapján intézkednek a szükségadó ki- vetés ügyében. O r s z á g—V i 1 á g A Nemzeti Bank pénteken nem jegyezte az osztrák silling árfolyamát. — A főváros külföldi hitelezői font helyett svájci frankban kívánják a kölcsönök törlesztését. — Zsátvay Tibor dr. igazságügyminiszter nyilatkozata szerint a hitbizományi reform és az egyházi birtokok kisajátítása a mai viszonyok között csak bonyodalmakat idézne elő. —■ Budapest 8 millió pengő támogatást kér az államtól a téli inségakcióra. — Néhány hét alatt többszázzal emelkedett Budapesten az állásnélküli sofőrök száma. — Néhány nap alatt a magán- forgalomban 6200 pengőről 5700 pengőre esett az arany ára. — A csehek tiltják a Felvidéken a magyarnyelvű vallásoktatást. — Pongrácz Mihály, a kisújszállási takarék vezérigazgatója vadászfegyverével szivenlőtte magát. — Budapesten újabb erővel indult meg az akció a közüzemek ellen. — A Magyarország pénzügyeit megvizsgáló nép- szövetségi delegáció már megkezdte munkáját. — Ruhapróbálás közben ösz- szeesett és meghalt a Dunapalotában egy német őrnagy. — A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint engedéllyel lehet belépni a katonai épületekbe. 100.000 munkanélküli van Romániában. '— Zogu albán király elleni merénylet tettesei közül Gjeloshi Gézát 7 évi, Camit pedig 3 évi börtönre ítélték, >— A kivándorlás szünőfélben van Tolna vármegyében. Amíg az 1929. év elsőfelében 298 egyén vándorolt ki, adft kalocsai törvényszék két napon át tárgyalta Halason kát orvos bOnfigyét ás őket az olloiiik emelt vád alál felmentette A kalocsai törvényszék László ta- 1 nácsa pénteken kezdte meg a városi * közgyűlési teremben két halasi orvos dr Vámos Gyula és dr. Kun Andor ügyének főtér- gyalását, akiket az ügyészség gondatlanságbél okozott emberöléssel és magzatelhajtás bűntettével vádolt A főtárgyalást nagy érdeklődés kisérte, a közönség valósággal ellepte a főtárgyalási termet és az előszobát, hogy meghallgassa a tárgyalást. Az ügy előzményei még a műit év nyarára nyúlnak vissza. Tavaly junius 11-én a kórház telefonon értesítette ugyanis a rendőrséget ,hogy oda beszállították Kozek Regina halasi leányt, akinek állapota súlyos. A rendőrség kiszállt a kórházba és kihallgatta Kozek Reginát, aki előadta, hogy két halasi orvossal kezeltette magát. Járt dr. Kun Andor orvosnál, aki gyógyszert irt fel számára és utána felkereste dr. Vámos Gyula orvost, aki szintén kezelte. A rendőrség a leány vallomását jegyzőkönyvbe vette és miután gyanú-okokat látott fennforogni, az iratokat a kalocsai ügyészséghez küldte át. Közben Kozek Regina a kórházban meghalt. Az ügyészség a vizsgálatot lefolytatta és a két orvos ellen vádiratot adott ki. Az ügyben a főtárgyalásra sok tanút idéztek meg és a tárgyalást pénteken délelőtt nyolc órakor kezdték meg. j A tárgyaláson elsőnek Meskó Lajost, az elhunyt leány volt vőlegényét hallgatták ki, utána kihallgatták a rendőrségi vizsgálatot végzett közegeket és több olyan tanút, akiknek vallomása érdéktelennek bizonyult. A vádlott orvosok vallomásuk során tagadták bűnösségüket és orvosilag jól megalapozva előadták, hogy őket bűnösség nem terheli, mert csak köíelcsségszc- rüen jártak el, az orvosi előírások teljes betartásával és csak a törvényileg megengedett módon. A tárgyaláson ezután kihallgatták az orvosokat és a gyógyszerészeket a leány betegségénél alkalmazott gyógyszerek hatásai tekintetében. A tárgyalást szombaton reggel folytatták és ekkor került sor az ellenőrző orvossz akértök kihallgatására, akik tudományos alapon és az orvosi gyakorlat példáiból vett esetekkel igazolták, hogy a két orvos bűnössége semmivel sem indokolható. Kimutatták az orvosszakértők, hogy a két orvos teljesen korrektül járt el és úgy dr Kun Andor, mint dr Vámos Gyula kezelési eseteiben orvosi szempontból semmiféle kifogás nem merülhet föl A bizonyítási eljárás lefolytatása után a perbeszédekre került a sor. Utána a törvényszék tanácsa ité- lethozatali tanácskozást tartott és csakhamar meg is hozta az Ítéletet, amely szerint úgy dr. Kun Andort, mint dr. Vámos Gyulát az ellenük emelt vád alól felmentene, mint a bírósági indokolás mondja azért, mert nem igazolódott be az, mintha a két orvos beavatkozása okozta volna a leány halálát. — Megbízás. Markó Jenő a kun- szentmiklősi járás főszolgabirája Kovács Vilmos dr. kiskőrösi gazdasági jegyzőt Izsák nagyközség vezető jegyzői teendőivel megbízta. — Nyugalomba vonult Izsák főjegyzője Izsák község volt főjegyzője, Boronkay Ferenc negyvenévi érdemes szolgálat után nyugdíjaztatását kérte Pestvármegye alispánjától. dig 1931. első felében a kivándorlók száma csak 32 volt. — Vámsorompókat állít fel Szombathely városa. Ebből 50 ezer pengő bevételt remél a város. — Két gyermekparalizis megbetegedés történt Solt községben. A megbetegedések csak elszigetelt je’enségek, járvány nincs. 1— A biatorbágyi viadukt javítási munkálatai befejeződtek és a hidat újból átadták a forgalomnak. —Felakasztotta magát és meghalt Büttel József budapesti villamosvezető. — Fúziós tárgyalás kezdődött meg az állami vasművek budapesti telepe és a Ganz gyár között. — Megfulladt a bölcsőben Tóth Károly diósgyőri rendörtörzsőrmester ki- lencnapos kis fia. —■ 60 ezer pengő kártérítést követel a magyar kincstártól Kupferstein Márton dr. budapesti orvos, mert nem nosztrifikálták bécsi diplomáját. — Másfél évi börtönre ítélte- a törvényszék Pálfi Sándor budapesti bukott bankárt, 133 rendbeli csalás és többrendbeli sikkasztás miatt. — Pénzbüntetéssel sújtották a cseh hatóságok azokat a felvidéki görögkatolikusokat és zsidókat, akik a decemberi népszámláláskor magyarnak vallották magukat. — A spanyol nemzetgyűlés megszavazta az alkotmánytervezet azon cikkét, melynek értelmében a házasságon kivül született gyermekeket ugyanolyan jogok és kötelességek illetik, mint a törvényes gyermekeket. — 536 kilogram aranyat szállítottak Párisból Bázelbe, mig Amerikából 37.3 millió dollár értékű arany érkezett Európába, Franciaország, Hollandia, Anglia és Svájc számára. — A külföldi szén pótlására 17 magyar bánya dolgozik teljes erővel. — Hadik János gróf a pusztuló magyar földbirtok megmentése érdekében hatalmas javaslatot terjeszt a 33-as parlamenti bizottság elé. — Az Országos Földbirtokrendező Bizottsághoz eddig 19.230 szanálási kérelmet nyújtottak be. — Echardt Tibor uj 33-as bizottság kiküldését sürgeti, amelynek munkájában résztvenne a független kisgazdapárt is.