Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-09-26 / 77. szám
szeptember 26 4 oldal Kiskunhalai Helyi ßrtesittife c5í@ XXX 0 XI& i 34 irta; Zentai Ferenc í Regény A túlerővel szemben igazán nem, tehettem semmit. Abban a minutában halálfia lettem volna, amelyben akár a legparányibb mértékben is ellenszegülni merészeltem volna. Felemeltem, hát a kezeimet s némán jeleztem a banditáknak, hogy megadom magamat, hogy nincs szándékom szökni vagy védekezni, — tegyenek velem, amit akarnak. A ragyavert intett társainak, hogy szedjék elő a köteteket. Majd sokatmondó mozdulattal jelezte, hogy kötözzenek oda a legközelebbi fatörzshöz. A két marcona vöröspribék szónélkül engedelmeskedett. Hozzámugrotiak, egykét erőteljes rántással a földre tepertők, majd egyikük a mellemre térdelt, a másik meg durva röhögés közben vérfoltoktól szennyes ujjnyi vastagságú kötelet rántott elő mocskos tarisznyájából. Nem sokat teketóriázott, hanem — holmi átokfélét mormolva — csuklómra dobta a hurkot. Egyet rántott rajta — (a vér nyomban kiserkent belőlem), aztán át- meg átdobta rajtam, a kötelet: a mellemen, a derekamon, majd a lábaimon, úgy,« hogy már moccanni sem tudtam. Cseppet se volt kíméletes az ebadta, ellenkezőleg ,rám ugrott s úgy húzta, feszítette rajtam a kötelet, mindaddig, amig csak nem hallotta csontjaim ropogását s nem látta arcomon a kékre dagadt ereket. Erősen tévedett azonban a gazember, ha azt hitte, hogy az ő szorításába kékültem bele, vagy hogy én, az összehur- kolt ember-báb mindörökre tehetetlen tettem. Nem! Korántsem. Kék voltam igaz, de nem a köteléktől, hanem, a mellembe pumpált levegőtől. Amennyire csak tőlem tellett, kifeszitettem mellkasomat s amikor a fához kötözve magamra hagytak, hogy a néhány száz lépéssel arrébb beszélgető s a velem történt szörnyű kalandról mit sem sejtő Sacharoffot és leányait is elfogják, nyomban összehúztam mellemet s az ily módon meglazult kötelékből fél perc alatt kifejtettem magamat. Szabaddá téve magamat, villámgyorsan a vörös brigantik után osontam s a kellő pillanatban, mint a váratlan istennyila, közéjük pattantam! A három gonosztévőnek még az ámu- tásra, a szemmeresztgetésre sem maradt ideje, arra meg éppenséggel nem, hogy fegyverük után kapjanak, mert mielőtt a legkisebb mozdulatot is tehették volna, máris kezemben villogott a ragyás fegyvere, amelyet oly gyorsan téptem ki kezéből, hogy azt se tudta a nyomorult, mi történt. — Nincs irgalom! — hörögtem, mint valami bosszúálló fantom feléjük. — istennél a telketek! ördögfattyak! Vörös kutyák! Bumm!... A lövés telibe találta a ragyásat. Egy mukkaaás nem sok, annyit se hallatott. Igazán csendben ment a másvilágra. A következő golyó annak szólt, aki megkötözött. A harmadik meg annak, aki a mellemre taposott. A tábornok magánkívül őrjöngött a borzalmas jelenet hatása atett. A rémület annyira ráfagyott eltorzult arcára, hogy magam is megijedtem tőle. Mi ez? Mi van itt? Mi történt? — hörögte Saeharoff, levegő után kapkodva és két kezével égfelé hadonászva. A leányok meg... na, azok olyan állapotban voltak, amiről — tekintve, hogy szépnemröl van szó — jobb nem beszélni. Elég annyi is róluk, hogy már a marcona külsejű, fegyveres vörösök megjelenése te lesodorta őket lábukról, az én megjelenésem viszont, amely három fegyverdurranással volt egybekapcsolva, olyan ájulásba kergette őket, hogy félnapig kísérleteztünk élesztgetésükkel. Amig a leányok talpraállitásán fáradoztunk, röviden elmondottam Sacha- roffnak, hogy tulajdonképpen mi történt. Elmondtam, hogy a három lelőtt bestia vörös kém volt, akik nem célta’anul bolyongtak az őserdőben- s nem véletlenül toppantak elébünk, hanem hónapokig tartó szimatolás és kutatás után azért találtak ránk, mert egyenesen ez volt a céljuk. A három, rablónak öltözött kémet a tomszki vörös cséka küldte a mi felkutatásunkra és élve vagy halva való elfogatásunkra. — Ez a három hulla hetek óta csörtetett már a nyomunkban. Egy Ízben a kezemben voltak, de akkor sejtelmem se volt, hogy kikkel állok szemben, hagytam tehát, hadd fussanak, amikor gyáván kereket oldottak — magyarázkodtam a minden tagjában nyárfalevélként remegő tábornoknak. — Szökésük után nem törődtem többé velük. Gondoltam, hadd éljenek és hadd garázdálkodjanak tovább az erdőben ezek a nyomorult zsiványok, akiket előbb-utóbb úgyis lepuffant valaki. Mért éppen én öljem meg őket? Én, aki végtére sokat köszönhetek nekik. Én sokat, ön pedig, tábornok ur, mindent. Hiszen ez a három hulla tette lehetővé, hogy három gyermeke közül kettőt visszahozhattam. A tábornok könnyes pillantása kü- lön-külön megcirógatta a három ónszinü halottat. — Csak félórával ezelőtt tudtam meg, hogy voltaképpen kik ezek a bestiák... Amikor megmondták, nyíltan szemembe vágták, hogy most már elfognak, mert nyomomat követve önt is megtalálták. Tábornok ur, adjon hálát az, Istennek, amiért lelőttem ezt a három embert s a halálukon keresztül kinyithattam az Élet kapuját három másik előtt. Három jobb előtt, ön és két gyermeke előtt... (Folyt, köv.) Ennek az árverésnek megtartását az árverési határnapot megelőző utolsóelőtti hétköznapon déli 12 óráig be kell jelenteni. 1931. évi 2696. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Zeisz Károly kiskunhalasi ügyvéd által képviselt Rizsányi György javára 175 P tőke és több követelés járulékai erejéig a kiskunhalasi kir. járásbíróság 1930. évi 3520 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi október 1-én lefoglalt 1950 P-re becsült ingóságokra a kiskunhalasi kir. járásbíróság 1930. Pk. 5914. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1. te. 20. §-a alapján a következő megnevezett: dr. Hollander Ignác ügyvéd ált. képv. Czagány Kálmán javára 754 P 50 f. s jár., dr. Láng Lajos ügyv. ált. képv. Nemzeti Gépkeresk. javára 326 P 30 f. s jár., továbbá a fogl. jkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, Kiskunhalason, Balota-p. 81. sz. a. leendő megtartására határidőül 1931. évi október 1. napjának délelőtti fél 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, sertések, kocsi, hordók, vetőgép, répavágó, daráló, stb. s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Kiskunhalason, 1931. szeptember 11. Ulrich József kir. bir. végrehajtó. Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGEB JANOS | Közgazdaság szeptember 25 Halasi gabonaárak Búza 6.90, rozs 6.60 boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Árak könnyű sertés 108—116, közepes 116—124, nehéz 124—128 fillér. Irányzat lanyha. MMmmamniiniiuiiWiu. mi. ita* Magánhlrdeíések 15 hold zsanai kukoricatarlő és ugarföld kedvező feltételek mellett rozsvetésre kiadó. Érdeklődni Boruss Gyula fűszer- és fegyverkereskedésében lehet. Gaál-jtelepen 2 hold kukorica szárastól eladó. Értekezhetni Battyányi-u. 24. sz. Boroshordók és nagy kád eladó Vad- kerti-ut 6. sz. Ugyanott 20 drb. anyabirka feles tartásra kiadó vagy eladó. Dohány-u. 1. sz. alatt 4 szobából álló lakás október 1-től kezdve kiadó. írásbeli ajánlatok 30-ig déli 12 óráig adandók be a városj. iktató hivatalba. Hordók, kádak, prés eladó. Pedálos cimbalom, összecsukható vaságy, politúros keményfaágy, sanitás szobagőzfürdő és egy női salongarnitura eladó Szász Károly-u. 12. Bútorozott szoba kiadó. Haszonbérbe kiadó Hofmeister testvérek majsiai müuti 39 holdas tanyás birtoka. Bővebb ugyanott vagy Baranyai faiskola tulajdonosnál. Hajhullás, korpásodás ellen Neumann Spray. Kapható Rácz János gyógyszer- tárában, Kossuth-u. 1. (Takaréképület). Arzopác porcsávázó mésznitrogén a legjobb műtrágya a legolcsóbb gyári ár és feltételek mellett beszerezhető a helyi lerakatnál, Kellner Félix cég ásványolaj szaküzletében, városház épület. Használt de igien jó vaságy 3 matraccal- eladó Kossuth-u. 27. sz. alatt. Tekintettel a m«ti alacsony terményárakra, a szüretelési célra való kétfülü kosarakat termelési áron alul árusítom. Pld. 70 kgr. 2 P, 50 kgr. 1.50 fill., 5—10 kgr. postakosár és mindenféle fehér kosáréira jutányos áron beszerezhető Kovács Sándor kosárfonó üzletében Szász Károly-ut 7 sz. alatt. Kiskorú Kmeth Sándor 35 kát. hold tanyásbirtoka Felsőszálláson, Majsai mü- ut mellett, mely tehenészetre nagyon alkalmas, október 26-tól haszonbérbe kiadó. Értekezhetni Kmeth Lászlóval, Har- mat-u. 3. sz. Ugyanott hordók eladók. Ha szobanövényeit Humusol növény- tápsóval locsolja, azok szépen fejlődnek és jó állapotban maradnak. Kapható Rácz János gyógyszertárában, Kossuth-u. 1. (Takaréképület). Kocsis péknél 29-től Szentmihálytól a kenyérsütés reggel 8 és 11 és délután 4 órakor lesz. Pirosbetüs napokon délután sütés nincs. Göböljárás pusztán 135 kát. hold föld részletekben is eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen, Morava Ferenc tanyáján. Gyümölcsfák és egyéb faiskolacikkek árusítására helyi képviselő kerestetik, ki üzletszerzésben és szakmában némileg jártas. Koíauch faiskola Szeged, Petőfi- sugárút. Kukoricaszár és széna eladó, veteményes feliből kiadó. V., Natkai-u. 1. Sóstói 10 hold fekete föld a müut mellett eladó. Érdeklődni lehet Kmeth Sándor-u. 10. sz. alatt. Ösz-u. 9. sz. alatt padlás szoba, kamra havi 6 pengőért kiadó, kerttel 7 P. Értesíti a városi hatóság a lakosságot, hogy tenyésztés céljára érkezni fog magyar-endeni keresztezésü 80 drb. gúnár és 80 drb. bronzpulyka kakas drb.- ként 3 pengő egységárban. Előjegyez- tetni lehet a városgazda! hivatalba. Füzes pusztán az iskola közelében 22 kát. hold tanyásblrtok, Natkai sziget közelében 1 kát. hold szőlő és a városban szép lakóház eladó. Értekezhetni Szilády Áron-u. 32. sz. alatt. Meidinger-kályha eladó, Nefe’ejts-u. 6. Sajátkészítésű hálószobák olcsón eladók Schönheim Testvérek mü asztalosoknál, Szilády Aron-u. 21. Czuntérstete Vilmos tudatja a t. vásárló közönséggel, hogy rőfös és divatáru üzletét Horthy Míklós-téire, a volt Hangya sarok helyiségébe helyezte át. Mindennemű ruházati cikkeit leszállított árban árusítja. Szilády Áron-uccai házánál használt hordói vannak eladók. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. 6588—931. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. Halasi Kereskedelmi Bank végrehajta- tónak Borréz Józsefné sz. Kardos Rozália végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a 9581—930. sz. árverési hirdetménnyel elrendelt árverés felfolyamodások folytán nem volt megtartható minthogy, mert már a félfolyamodások jogerősen eJjntéztettek a tkvi hatóság a végrehajfatónak újabb árverési kérelmére is 30 nap' határidőre újabb árverést rendel el. 1000 P tőkekövetelés és jár., az árverési kérvényért ezúttal megállapított 10 P költség, valamint csat- lakozottnak kimondott dr. Kovássy Miklós 4000 P és 1500 P és 79 P 80 f. és csak a 7633 és 2475 sz. betétben! ingatlanok tekintetében csatlakozottnak kimondott dr. Luy György 895 P tőkékövetelése és járulékainak behajtása végett a kiskunhalasi kir. jblróság területén lévő, Kiskunhalas városban fekvő s a kiskunhalasi 2475 sz. tkvi betétben A IV. 1—2. sor 16536, 16537 hrsz. 1150 n.-öli szántó, 666 n.-öl szántó öregszőlőkben ingatlanokból Borréz Józsefné sz. Kardos Rozália nevén álló fele illetőségére 55 P 90 f. kikiáltási árban ugyanott V. 1—2. sor 16587, 16588 hrsz. 80 n.-öl szántó, 91 n.-öl szántó öregszőlőkben Borréz Józsefné szül. Kardos Rozália nevén álló fele rész illetőségre 23 P 14 f. kikiáltási árban ugyanott x 2. sor 16576 hrsz. 429 n.-öl szántónak a fenti végrehajtást szenvedett fe’e illetőségére 13 P 26 f. kikiáltási árban, x 3. sor 16577 hrsz. 286 n.-öl szántóból a fenti ületöségre 8 P 84 f. kikiáltási árban, x 4 sor 16578 hrsz. 175 n.-öl szántóból a fenti illetőségre 5 P 46 f. kikiáltási árban x 5 sor 16579 hrsz. 50 n.-öl szántóból a fenti illetőségre 1 P 56 f. kikiáltási árban x 6 sor 16580 hrsz. 56 n.-öl szán- tóbból fenti illetőségre 1 P 82 f. kikiáltási árban,, x 7 sor 16589 hrsz. 87 n.-öl szántóból fenti illetőségre 2 P 60 f. kikiáltási árban a kiskunhalasi 7633 sz. betétben A x 1 sor 16574 hrsz. 394 n.-öl szántó ingatlanból Borréz Józsefné sz. Kardos Rozália nevén álló fele rész illetőségre 12 P 22 f. kikiáltási árban, x 2 sor 16575 hrsz. 428 n.-öl szántóból fenti illetőségre 13 P 26 f. kikiáltási árban, x 3 sor 16538 hrsz. 1570 n.-öl szőlő az öregszőlőkben fenti illetőségre 510 P 12 f. kikiáltási árban, a kiskunhalasi 4301 sz. tkvi betétben A II. 3—4 sor 16572—2, 16573—2 hrsz. 510 n.-öl szőlő, 936 n.-öl szántó az öregszőlőikben Borréz Józsefné szül. Kardos Rozália nevén álló egész ingat'anra 416 P 18 f. kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a kiskunhalasi kir. járásbíróság hivatalos helyiségében, Városház-ép. 2a ajtó megtartására 1931. október 17. napjának d. e. fél 11 óráját tűzi ki s az árverési feltételeket az 1881 :LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908 :XLI. te. 26. §.) 2. Az árverezni szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 :LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előtegesen bírói letétben helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. te. 147, 170, 150. §; 1908. XLI. te. 21. §). Kiskunhalas, 1931. augusztus 21. Dr. Boros s. k. kir. járásbirő. — A kiadmány hiteléül: Mészáros irodatiszt. lesz, ha Ózom kézfinomitót használ. Kirepedezett, érdes, vörös csúnya keze egynap alatt bársonysimává és godozottá válik. Egy adag 40 fillér. Kapható lláCZ Ján©S gyógyszertárában Kossuth u. 1 (Takarék épület) Helyi Értesítő Lapvállalat-nyomda, Kiskunhalas, 1931.