Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-08-29 / 69. szám
4 oldal KlikBBhalag Helyi fittealtgfe HALASI EMLÉKEK Kripák Szilády Lászlónak volt egy sokféle hájjal megkent harangozna: Kripák (alias: Bikit István). So(k volt már Kripák- *iak a rováson, mert dolgozni nem szedetett, annál inkább kedvelte az italt. KözeJgett Szentgyörgy napja, a cselédfogadás ideje. Szilády László is megkérdi a sunnyogó harangozót: — No Kripák, hát kend marad-e? — ügy beszéltük mög az asszonnyal, magytiszteletü uram, hogy maradok! — No, ha kend marad, akkor én meggyek el! Később igy dicsekedett Kripák: — Tudtam én, hogy rámszorul az «klézsia, mert kisszörü papot nagy fizetésért lőhet kapni eleget, de okos haran- gozót kis fizetésért keveset! Az öreg Pécsi j Pécsi Sándor városi vakkoldus minőén szombaton bejárta kerületét és alamizsnát gyűjtögetett. Ősi szokás szerint a koldusok Halason a Miatyánkot mondták el, lassú tempóban, hogy azalatt megkapják a könyöradományt. Az áhi- tatos foglalkozás azonban nem gátolta Pécsit, hogy ha valami neki nem tetsző alamizsnát kapott, meg ne tegye rá, imádkozás közben a maga épületes megjegyzését. Szuper Imre rendőrbiztosnál, a szolgáló haragudott Pécsire s egy pakli gyufát vitt neki. »És nevigy minket a kísérletbe« — imádkozza az öreg, miközben átveszi a pakli majsai masinát — s igy dörmög: — »Fene a szemeidet ássa ki, vésse ki«, — de aztán csak folytatja: , — »De szabadíts meg minket a gonosztól«... 'i Koldus marakodás Egy halasi vásár után a temető árokká leült Pécsi egy szintén vakkoldus társával, hogy ott elosztozzanak a közös keresményen. Valamiért összevesztek, majd botra kaptak. A két vak ember állt csendesen, hallgatta, hogy a másik merre szuszog, aztán oda vágott a bottal. ' Egy ilyen hallgatási időköz alatt Pécsi azt mondja a szintén vak társának: — »Te! Aztán le ne üss ám orozva!« Az iskolaszolga Ismert alakja volt a városnak Dóczi Ferenc iskolaszolga. Hivatali állásánál fogva, már egészen irodalmilag beszélt. Egyszer Csontos Lajos igazg. is elküldi, hogy nézze meg N. József diákot, ki gyakran elmaradt az előadásokról, hogy nem csihol-e most is? Ferenc bácsi elvégzi a rábizott parancsot és az eredményt Írásban jelenti az igazgatónak: »N. József VII. osztályos tanuló ágyban találván pipáztatott.« Anyakönyvezés hajdan Zombori Fejes György ref. papnak fia született 1686. augusztus 12-én, kit is igy anyakönyvezett: »Isten fiú magzattal látott, kit die 15 az Sz. körösztségnek Sakramentuma által az Isten Anya Sz. egy Házában bé- számláltattam, ki ugyanakkor György névvel neveztetett.« * Demsedi Csete Sámuel lelkész ugyanezt az örvendetes családi eseményt igy örökíti meg, — 1715. március 14-én: »Magunké, — János fiacskánk.« Kovács József a szószékben Kovács József lelkésznek valami baja volt gyülekezetével, pedig szerették az ékes szavú papot. Egy vasárnap is megragadta szép előadásával hallgatóit s kitérve a neheztelés okára, megkopogtatta a szószéket és igy intézte ei a maga részéről az ügyet: — »Paptok vagyok, ha megvesztek is tőlem.« A pap imája Az absolut uralom alatt rendelet érkezik, hogy a királyért imádkozzanak születése napján a templomban. Szilády meg is cselekedte ilyenfor- j mán: — »Imádkozzunk aki ráér (a ki- í rályért.) -Cz. L. Szeptemberben utalják ki a kishadiköl- csönjegyzők segélyét A népjóléti miniszter, mint isme- , retes, mindjárt minisztersége elején l bejelentette, hogy a hadikölcsönjegy- ' zés károsultjain segíteni akar. Egy , hiradás szerint a népjóléti miniszter ] máris megtette a lépéseket ígéreté- ! nek beváltására és ezentúl minden ikisjegyzö, aki ötezer koronánál kisebb, de legalább kétezer korona I névértékű hadikölcsönt jegyzett, megokolt esetben folyamodhat segé- ! lyért. Természetesen elsősorban azok jönnek számításba, akik rendkívül méltánylást érdemlő szegények, azonkívül a sokgyermekes családok, aggok, hadirokkantak és hadiözvegyek. Miután előreláthatóan a kérvények nagyobb tömege érkezik a népjóléti minisztériumba, amelyek elintézése hosszabb időt igényel, azért az idei segélyek kiutalását valószínűen csak szeptember táján kezdik meg. Több mint 16,000 kisgazda kért eddig segítséget A földteherrendezö országos bizottság szanálási terve ezidőszerint < az egyetlen szalmaszál, amelybe a j nehéz sorsra jutott magyar gazda- * társadalom kapaszkodik. Sajnos, ezen a téren sem lehet valami nagy reményeket táplálni, mert a bizottság segítő akcióját a bajbajutott gazdáknak alig egy harmadára tudják kiterjeszteni. A bizottság közlése szerint a mai I napig 16.250 szanálási kérvény érkezett be. Ennek a mennyiségnek már több mint 90 százaléka átment az első felülbiráláson s igy mintegy 14.500 kérelem ügyében történt arra nézve döntés, hogy van-e helye j bennük a bizottság szanálási tévé- i kenységének. Értesülésünk szerint a ! döntés alá jutott kérelmek mintegy ■ 32—35 százalékát elutasították, illetve nem találták alkalmasnak a szanálási akció lefolytatására, Ilyendö részének lebonyolítása is, mely a legsürgősebb kamattartozások rendezésére vonatkozik, legalább 10—12 millió pengőt igényel. Erre ott volna fedezetként a gyufa- kölcsön utolsó 14 millió pengős maradványa, ez azonban jelenleg nagyrészben parcellázási célokra van lekötve és idő kell hozzá, míg onnan a földteherrendezés számára igénybe lesz vehető. Egyébként az árverések felfüggesztésére vonatkozó feljegyzések hatályát három hónappal tudvalévőén meghosszabbították és most a bizottságnak minden erejével oda kell hatnia, hogy ez a haladék a gazdák adósságának végleges rendezése érdekében felhasználható legyen. A legutóbb megejtett hozzávetőleges számítások szerint az akció — amennyiben most már további jelenformán körülbelül 10.000 darab kérvény ügyében fogják egyelőre lefolytatni a szanálási akciót. A bizottság vezetősége azzal számol, hogy ebből a mennyiségből legfeljebb 50 százalék lesz egyezséggel áthidalható s igy a már benyújtott kérvények közül végeredményben mintegy 5000 ügyre fog kiterjedni a szanálási akció. Már az eddigi helyzetből is nyilvánvaló, hogy a szanálási akció keztősebb kérvénymennyiség nem érkezik — mintegy 140—150 millió pengős tehernek a rendezésére, mintegy 200.000 holdat kitevő birtok- mennyiségre fog vonatkozni. Persze a helyzet rosszabbodása miatt számítani lehet rá, hogy újabb és újabb kérvénytömegek érkeznek a bizottsághoz. Jó volna ezért már most gondoskodni a segítés további lehetőségeiről. Az augusztus 15 előtt kivetett adót aranypengőben kell számítani A pénzügyminiszter szerdán rendeletet adott ki az augusztus 15-ike előtti közszolgáltatásoknak aranypengőben való meghatározásáról. A rendeletben utasítja az összes hatóságokat, hogy a köztartozásokat aranypénzében vessék ki és az időközben történt változásokat is arany pengőben állapítsák meg. A köztartozások biztosítását a telekkönyvben ugyancsak aranypengőben kell kérni augusztus 14-ikétöl kezdődően. Mennyi magyar tőke menekült külföldre Az egyik fővárosi lap híradása szerint az utóbbi években horribilis pénzeket »mentettek« ki külföldre, főleg Svájcba a középeurópai álla- * mokból. A svájci bankvezérlapok té- : teleinek ugrásszerű emelkedése élénk 1 bizonysága ennek. Hozzávetőleges számítás szerint Svájcnak 150 millió frank évi tiszta hasznot biztosit a külföldi töke özönlése. Ezeket a pénzeket ugyanis Svájc kölcsönként juttatja vissza azoknak az államoknak, j amelyekből lelkiismeretlen emberek kivitték. A lap szerint magyar állampolgárok jóval több pénzt vittek ki Svájcba, mint amennyi a nehezen szerzett legutóbbi külföldi kölcsön összege. augusztus 29' I O r s z á g—V Ilág Gazdasági tanácsos lett Kohányi Márton bácsalmási szövetkezeti igazgató. — Bethlen István gróf Ink éré utazott, ahonnan egyik külföldi fürdőhelyre megy pihenőre. — A román minisztertanács engedélyezte Huszár Károly és Bangha Béla jezsuita atya kolozsvári útját. — Plango dr. spanyol orvos, aki nagy magyar barát, Budapestre érkezett a turisztikai lehetőségek tanulmányozására. — A német püspöki kar a legutóbb megtartott fuldai konferencián erélyesen állást foglalt a halotthamvasztás ellen. — Walker nevyorki polgármesterről Becsben hangosfilm felvételeket készítettek. — Izabella főhercegnnő állapota változatlanul súlyos. — Gümőkór- ban és rákban junius folyamán 348 ember halt meg Budapesten. — Szökött fegyencet fogtak el tiz év után Nagykanizsán Szukovics Károly cserepes személyében. — Hamis kétpengősöket hoztak forgalomba Nyíregyházán. — Gyermekét kínálta eladásra nagy nyomorúságában a csehektöl megszállott Ipolyság eheti vásárán egy kUencgyermekes asz- szony. — Avar temetkező helyet fedeztek fel egy gyöngyösi gazda szőlőjében. —- Az uj Duna—Tisza csatorna terep- felvételezési munkálatai ma megkezdődtek. — A bolgár gazdasági helyzet súlyos voltáról tesz jelentést Genfben Ma- linov miniszterelnök. — Trafikrablásért Czakó Gyula budapesti lakost 3 évi fegyházra Ítélték, társai "Németh József és Szeifert János 7 hónapi börtönt kaptak, Fritsch Antalnét orgazdaság miatt pedig 8 hónapi börtönnel sújtották. — Megszökött Budapestről Schreiber Zoltán szállító, sportvezér, a Turul FC elnöke, aki ellen sikkasztás és vámcsalás miatt adtak ki elfogató parancsot. — Megtámadott két állástalan kereskedő- segéd Glassu Béla és Juhász Dezső egy nevelönőt a budapesti Tisza Kálmán- téren. Mindkettőt letartóztatták. — Arzé- nes gyilkosság gyanúja miatt letartóztatták Virág Pálné tiszaeszlári 50 éves asszonyt. — Nagy tűz pusztított Károlyi Gyula gróf nyiradonyi birtokán. Több szalmakazal és egy cséplőgép elégett. A kár 12.000 pengő. — Egyelőre nem nyitják meg az értéktőzsdét. — A hercegprímás felszentelte a dorogi bányászok templomát. — Mátrafürednek több a háborús halottja, mint ahány ház van a községben. — Megnyílt a lillafüredi Szent István-cseppköbarlang. — A fővárosnál is erélyes intézkedéseket követelnek a mammutfizetések és álláshalmozások ellen. — Az iparosok az állami lakásépítési kölcsön folyósítását sürgetik. — 2032 méter mélységben befejezték a második hajduszoboszlói kút feltárását. — A debreceni vendéglősök közös sörráktárt, szesznagykereskedést és szikvizgyárat létesítenek. — A kereskedelmi minisztérium szabályrendeletet készít a benzinkutak felállításának engedélyezéséről. — A földteherrendezési országos bizottsághoz eddig 16.250 szanálási kérvény érkezett. — Miskok kereskedői moratóriumot kémek. HIRDESSEN LAPUNKBAN