Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-06-10 / 46. szám
4 oldal KiiSkanhalas Helyi Értesltő)e juníus 10 vözölt. Aki a harctéren teljesítette kötelességét, az életben is harcolni fog. Helyeslem a kereskedők szervezését s mondom, hogy ezt kellene forszírozni. Kivánok prosperitást. Ez amerikai jelszó és mindent kifejez. A Ref. Önképzőkörben Utána a Ref. Önképző-Körbe vonult a miniszter, ahol Gulyás Sándor tanár üdvözölte a következő szavaikkal. — A jelenlevők nevében őszinte meggyőződéssel köszöntőm. Nem po’itizá- lunk. Az önképzés kovácsolt egyé. A fajszeretetben találkoztunk a Kegyelmes Úrral már évekkel ezelőtt, mielőtt szem- töl-szemben álltunk volna. Biztunk, mikor a jobb magyar sors kapuit döngette. Most követjük, mint évek óta vezérünkéit. Ebben a hitben köszöntőm Nagyméltóságodat körünkben. Adja a Mindenható, hogy szivbéü programját maradék nélkül valósítsa meg. Gömbös Gyula a következőkben válaszolt. — Bennem tényleg nem aludt ki a lelkesedés, bár már átléptem azok sorába, akik öregednek. Isten heves vérrel áldott meg. Meggyőződésem volt, hogy nem akarok próféta lenni. Az egységes munkánál kell találkoznunk. Mint a katonaságnál, egységes akarat szerint kell dolgoznunk. Mi magyarok jó barátok tudunk lenni, de sokszor kicsiségeken veszünk össze . Minden a nemzet. A lelkészek az Isten országát hirdetik, én, mint istenfélő ember, ki hazáját szereti, az Isten után a nemzetemet ültetem az emberek leikébe. A honfoglaláskorabeli kürtszóban, az összehívás kürtszavában látom a programmot. A magyart csak akkor nem tudom szeretni, ha nem törődöm vele. Egy akarat érvényesüljön, amely egy akarat a nemzet lelkében gyökerezik! Mindenki egy téglát vigyen, de egy építész építsen! És mi, akiknek »Erős várunk az Isten«-ünk, önállóan cselekedjünk. Ezt kell a politikában is tenni. Bethlennel egyformán álmodtuk meg a délibábos égbolt alatt a magyar jövőt. Hajlandók vagyunk másoktól segítséget elfogadni, de a vezetést kezünkből nem adjuk ki. Véreztünk nyugatért, de nyugat ezt nem hálálta meg. Önmagunk erejében kell biznunk. A miniszter beszédét nagy éljenzés fogadta. Ezután Szabó Zsigmond köszönte meg a beszédet a következő szavakkal: — Köszönöm — mondotta — hogy meglátogatott. Megértette, hogy reánk nagy feladat vár. Köszönöm azt is, hogy kettős eszmény felé irányit. A hazafiasság és Isten dicsőségének eszménye felé. — Légy Jézus Krisztus katonája és légy jó magyar vitéze. H zsoltár szavaival engedem útra: »Az Ur áldja meg bemeneteledet és kimeneteledét.« tizálok. Ennél az elvnél fogva nem is lehet talán egyesületet, amely szerzetbe tömörült, politika nélkül elf- képzelni. — Én a magyarságban látom az őse rőt, engem még ma is élnél fog volt kedves tanárom Mándoky Sándor kát. tábori főesperes és megértőén kiséri figyelemmel a magyarság érdekében vívott küzdelmeimet. Én ennek a nagy magyar erőnek életmegnyilvánulását a hitben látom, abban az erőben, amit a vallás ad az embernek. Nekem csak az tetszik, előttem csak az kedves, aki szilárdan ragaszkodik vallásához, hiterkölcsi elveihez, mert csak a hit és a vallás termel ki igaz és egyenes szándékú ember-tipust. Én protestáns ember vagyok, de csodálkozva szemlélem a katolikus egyház dogmáinak erejét, a katolikus elgondolás építő munkáját és igy nem is tehetnék mást, mint azt, amit teszek, hogy mindenkit becsülök és tisztelek, aki a maga hite mellett kitart és azért sik- raszáll. Történelmi feladatokat, mint amilyen súlyos feladat most a mienk, csakis erős hit mellett lehet valóra váltani. — A katolikus egyházat becsülésemből fakad az is, hogy közelállónak érzem magam Loyolay szent Ig- náchoz. Ő is katona volt, ö is megtette a kötelességét harcokban és az életben, a. munka volt a jelszava nem pedig a semmittevés, fegyelmet hordozott magában és a hit adott neki erőt mindezekhez. — Arra kérem önöket, tartsák figyelemben mindezeket. Én itt nem mint protestáns ember jelentem meg, hanem mint a hazáját és faját szerető ember. Hosszantartó nagy éljenzés követte a miniszter beszédét. A Polgári Olvasókörben Az Llri Casinóban A Kát. körből a miniszter és kisél- I rete az Úri Kaszinót kereste föl, ahol Farkas Elek elnök üdvözölte és a kaszinó vezetőtagjai rendkívüli meleg szívélyességgel fogadták, a jelenlevő ( tagok éljenzése közben. A miniszter a Kaszinóban kedélyesen elbeszélgetett a jelenlevőkkel. A miniszter a kaszinóból a városházára ment néhány percre, majd onnan a polgármester lakására ment, ahol dr. Fekete Imre és felesége uzsonnán látták vendégül a minisztert és kíséretét, majd fél hét óra után autón visszautazott Budapestre. Sztraka Mihály a pirtói kegyetlen feleséggyilkosság elítéltje szivszélhüdés következtében meghalt a fogházban A miniszter kíséretével a Kiskaszinóba ment, ahol Martinyi József üdvözölte. Többek közt ezeket mondotta: — Érezze magát Excellenciád Halasra érkeztében mindig otthon, szerény helyiségünkben. A miniszter a következőkben vá- | laszolt. — Köszönöm az üdvözlést. Idézzék meg itt e helyiségben Széchenyi szellemét, néha-néha. Sok kör privát kör volt. Ma nincs a körnek élethivatása, ha nem tűz magasabb célokat maga elé. örömmel jöttem s kívánom, hogy jólérezve magukat, folytassák társas életüket, mert aki a hét napjait munkával tölti, annak szüksége van erre az életre, a mely itt folyik. Az Ipartestületben A miniszter és kísérete a Polgári Ol- > vasókörből az Ipartestületbe látogatott ! el, ahol a minisztert Kiss Illés Antal, az Ipartestü’.et elnöke üdvözölte. f A miniszter az Ipartestületben többek között a következőket mondotta: — Nemcsak most, választások előtt, de azelőtt is mindig, én a kisiparosokat és általában a kézműves ipart a szivemen viseltem. Tudom, milyen óriási jelentősége van a kisiparnak egy ország életében, tudom, hogy a kisiparos nagyon értékes eleme az országnak. A kisiparosságot épenugy mint a többi más osztályokat is, arra kérek, higgadjon le, nen keseredjen el, mert helyzété javulni Jog és tudja meg, hogy a kormány igenis segíteni akar az iparosságon, segített a múltban és ségiteni fog a jövőben is. Az iparosság helyzete a kprmánynak sem közömbös, mert mindenki tudja, hogy a hazai ipar milyen óriási jelentőséget reprezentál. Mardosd lelkiismerete az utóbbi napokban valósággal buskomorrá tette Megírta annak idején a Helyi Értesítő, hogy Sztraka Mihály pirtópusz- tai gazda 1929 szeptember 21-én áldott állapotban lévő feleségét — öt gyermeke anyját — kegyetlen módon megfojtotta, majd a szőlőjében lévő almafára fölakasztotta, hogy ezáltal azt a gyár nut keltse, mintha öngyilkosságot követett volna el. A kalocsai törvényszék a lelketlen gyilkost életfogytiglani fegyházra ítélte Ezt az ítéletet a Tábla, majd a Kúria is megerősítette. A végső, megmásíthatatlan ítéletet három hete hirdették ki Kalocsán Sztraka Mihály előtt, kit akkor betegsége miatt két fogolytársa vezetett a biróság elé. Sztraka Mihály megrendültén fogadta az életfogytiglani fegyházra szóló Ítéletet és már akkor látszott, hogy a gyilkost kegyetlenül gyötri felébredt lelkiismerete. Azóta pedig valósággal buskomor lett, nem beszélt, le- horgasztott fővel járt a fogházban és várta a váci fegyházba v^ló szállítását, ahol megkezdte volna örök rabságát. Az Örök Biró azonban másként határozott. Sztraka Mihály szerdán leült az asztalhoz, hogy elfogyassza ebédjét. Evés közben azután egyszerre csak lefordult a székről és mire fölemelték, már halott volt. Szivszélhüdés ölte meg. Temetésén — ami pénteken volt — senki sem jelent meg, mert a család kitagadta. Az Ipartesteiéiből a Kát. körbe látogatott el a miniszter, ahol hairt sány és hosszantartó éljenzés fogadta. A körben a minisztert dr. Zeisz Károly ügyvéd, a katolikus hitközség világi elnöke üdvözölte. — Szeretettel köszöntjük Nagyméltóságodat körünkben — mondotta. Ez a kör 500 tagot számlál és ezeknek a tagoknak nagyrésze gazdálkodó ember. Ez a tábor mindenkor figyelemmel kisérte a fontos eseményeket és ma is megérti, hogy az ország sorsdöntő pillanatok előtt áll. Ilyen sorsdöntő napok most a képviselőház feloszlatása utáni idők, amikor választani kell az alkotmáf- nyos törvények értelmében. Ez a kör nem politizál, nem is ez a kitűzött célja. Mégis most, hogy Nagyméltóságod körünket látogatásával megtisztelte, nem mulaszthatjuk el elmondani, hogy az elismerés lobor góját hajtjuk meg a Nemzet vezére gróf Bethlen István előtt, aki fel!- j emelte lesujtottságából az elalélt országot. Egy jobb jövőt készített elő az utóbbi küzködő tiz esztendőben, dolgozott és egymásután adta a hazának az értékes szolgálatokat. Nagy az érdeme neki, épen ezért és ezek az érdemek Nagyméltóságodat is illetik, a vezérrel szemben való elismerés, az ő munkatársainak is szól, igy Nagyméltóságodnak is, akinek hazaszerető sugallata megtalálja az útját annak, hogy segítő kezet nyújtson és megtalálja a katolikus magyarokat és segítő kéz melegét fogja érezni ennélfogva ez a tábor is. Kérem Nagyméltóságodat, érezze magát kellemesen körünkben, az Isten hozta. Gömbös Gyula miniszter a következőket mondotta. — Szónokuk a politikáról szólt és azt mondotta, hogy ez az egyesület nem politizál. Én ezt másként magyarázom és kijelentem, hogy min-j den életmegnyilvánulás végeredményében politika. Ha szántok, ha vetek, ha műhelyben dolgozom, ha bármilyen foglalkozási ág keretei közt helyezkedek el, az mind politika, mert az elvégzett munkám mutatja meg, a produktivitás mértékétől függ, mennyire szolgálom a haza ügyét az ország sorsát, tehát közvetve poliKunszentmüdőson a Tillinger-féle vendéglőben billiárdozott az ottani csend- őrörs három csendőre. Ugyancsak a vendéglőben borozgatott Fehér Ferenc soff őr is. Fehér a csendőrök játékát birálgatta és állandó közbeszólásokkal zavarta. Eközben borospoharát az asztalról felkapta s a bor Paróczai József őrmesterre ömlött. Az őrmester Fehér Ferencet arcul- ütőtte és az utcára lökte, A halasi vásárt junius 17 és 18-án tartják meg. A vásár iránt mint hírlik, az egész környéken nagy érdeklődés nyilvánul meg. A város által a vásárra vonatkozóan kiadott hirdetmény a következő: Halas város részéről közhírré teszik, úgyhogy a sofför az árokba esett. Ezután még Bajusz József csendőr is bántalmazta Fehért, aki másnap váratlanul sérüléseibe meghalt. Minthogy orvosi megállapítás szerint a sofför halálát a verekedés közben elszenvedett séru é ek okozták, Paróczai József őrmestert és Bajusz József csendőrt letartóztatták és a szegedi honvédfogházba kisérték. hogy a halasi országos altat- es kirakodóvásárt junius 17-én és 18-án, szerdán és csütörtökön tartják meg. Vészmentes helyről szabályszerű marhalevéllel ellátott bármily állat felhajtható. Az állatvásárterek kapuit reggel 5 órakpr nyitják. A kirakodóvásár szerdán délelőtt 8 órakor veszi kezdetét. Junius 17 fis 18-án tartják meg n halasi vásárt A Kath. Körben Agyonverték egy pohár bor miatt Halálos verekedés Kunszentmiklóson