Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-05-30 / 43. szám
május 30 Kiskunhalas Helyi Értesítője 7 <1 TEVÉK; eny emberek vigyáznak az egészségükre. Tudják, hogy a munkához pihent idegek kellenek. A PALMA kaucsuksarok nemcsak az idegeket kíméli, hanem a I cipő javítási költségeit is I csökkenti. ess? A kultuszminiszter junius 20-ig három évesmunkaprogramm kidolgozását kívánja a helyi népművelési bizottságoktól Nagyjelentőségű rendeletet adott M a közelmúltban a kultuszminisz- J tér. Rendeletében arra utasítja a miniszter a törvényhatóságok első tisztviselőit, utasítsák a hatáskörükhöz tartozó városok és községek helyi népművelési bizottságait, hogy hároméves munkaprogrammot dolgozzanak ki, szem előtt tartásával azon nagy céloknak, melyek megvalósítására életre hivatott az intézmény. Az iskolánkivüli népművelési bizottságok munkatervüket eddig általában egy-egy tanévre szólóan készítették el, határozottabb célkitűzés nélkül. Az egymásra következő tanévek munkaterve közt rendszerint nem vplt semmi belső összefüggés és tervszerű folytonosság. A kultuszminiszter szerint a népművelés belső fejlesztése a feladat. Ez a feladat szükségessé teszi, hogy a népművelési tevékenység eredményességének fokozása és határozott célkitűzések szolgálatába való állit( hatása érdekében több évre szóló 1 munkaterv készíttessék. Evégböl a jövőben az iskolánkivüli népművelés igazgatásában állandóan szem előtt kell tartani azt az elvet, hogy a tevékenységben hároméves időszak veendő alapul. Ezért 3 évre szóló népművelési tervet kell készíteni, melynek 1—1 évi munkaterve az előző évekével belső összefüggésben legyen s azok folytatását és kiegészítését képezze. Ez az alapelv az ismeretterjesztő előadássorozatokra s a népművelési tanfolyamok munkatervére is kihat. A kultuszminiszter intenciója értelmében rendeletben hívja fel most az alispán az összes helyi népművelési bizottságokat a három évi munka- programm mielőbbi elkészítésére, arra utasítván azokat, hogy legkésőbb junius 20-áig terjesszék az ily módon megalkotott munkaprogramot a központi népművelési bizottság elé. SPORT Leventék birkozóverssnye Baján. Baja város leventéi f. évi május 25- én birkozóversenyt rendeztek. A leventék négy súlycsoportra osztva mérkőztek, mindegyik csoportban indult a kiskunhalasi levente egyesület egy-egy birkózója: Kovács Sándor, Mamlecz Benő, Marokity Mihály és Fekete László. A verseny, melyet Bács vm. testnev. felügyelője hatásos beszéddel nyitott meg, Baja város előkelősége és nagyszámú közönség jelenlétében folyt le. Halas város kiküldött négy leventéje nagyon szép teljesítményt végzett. Igen tehetséges atlétáknak bizonyultak s valósággal dicsőséget szereztek a halasi birkózóknak s kiváló trénerüknek: Kovács Mihály birkozóbajnoknak. A versenyben a pehelysúlyban az első dijat Mamlecz Benő nyerte, a köny- nyü súlyban Marokity Mihály nyerte az első dijat, a kis közép súlycsoportban Fekete László második dijat nyert. A verseny nyertesei éremdijazásban részesültek. A bajai közönség és a verseny vezetősége őszinte sajnálatának adott kifejezést, hogy az igen tehetséges és rokonszenves Kovács Sándor halasi birkózó levente pontozás folytán sikertelenül mérkőzött a légsulyban. A test- nevelési vezető közkívánatra őt is emlékéremmel tüntette ki. A verseny győztesei: I. Légsulyban: 1. Bosnyák Markó, 2. ónodi Gyula, 3. Kubatovics István. II. Pehelysúlyban: 1. Mamlecz Benő (Halas), 2. Simon Gábor, 3. Masa György. III. Könnyű súlyban: 1. Marokity Mihály (Halas), 2. Pestatity László, 3. Túri Ferenc. IV. Kis középsulyban: 1. Simity Ferenc, 2. Fekete László (Halas), 3. Lex József. A verseny egész lefolyása igen kellemes hatást keltett a jelenlévőkre. A teljesen kifogástalan rendezést Baja város testnev. vezetője vezette. A teljesen pártatlanul működő bárói tisztet a Halason is jól ismert, tehetséges atléta: Börzsönyi Vilmos látta el, aki egyúttal a bajai birkózó leventék kiképzését végezte. A verseny után társas vacsora volt. ígéretek hangzottak el arra nézve, hogy a legközelebb Halason rendezendő levente birkozóversenyen a bajai leventék is részt fognak venni, amikor is a halasiak viszonozhatják azt a kedves vendégszeretetet, amelyben Baján részük volt. Regény 17 Irta: Zentai Ferenc Egymásután peregtek le a súlyos, nehéz órák. Azt hittem, már sohasem lesz vége az éjszakának s hogy mindörökre megfeledkezett a Nap uj megváltást sugározni az égboltra. A pil'anatra sem szűnő, ugrásra és védekezésre egyaránt felajzott feszült figyelem is kimerített. Nem tudtam, bosszankodjak, avagy örüljek-e az ijesztően halotti csendnek s annak a látszólagos nyugalomnak, ami köröskörül, minden oldalról körülvett. — De hol vannak ők, a kirgizek? — adtam fel százszor is magáimnak a kérdést. — Lehetetlen, hogy megenyhült volna bosszujok, vagy hogy néhány társuk pusztulásától megfélemlítve, visz- szakotródtak volna falujokba. Nem ilyennek ismertem őket, kiváltképpen Bingazi Calmót nem. Joggal tételezhettem fel erről az elszánt fickóról, hogy nem fog nyugodni addig, amig atyjáért, a kirgizekért s önmagáért százszoros bosszút nem vesz rajtam. Vagy ő, vagy én — de egyikünknek pusztulni kell! Ezek a gondolatok foglalkoztattak, ki tudja, hányadszor, őrhelyemen, amikor különös nesz vonta magára figyelmemet. Mintha testes gyik vagy kigyó kúszott volna a közelben s mintha rep- desett volna, vagy mintha láthatatlan szellő borzolta és suhogtatta volna a gallyakat, olyasféle gyanús és furcsa zaj-töredékek és nesz-foszlányok táncoltak szinte minden oldalról körül. Amennyire csak lehetséges volt, felaj- zottam éberségem s már úgy éreztem, hogy egész testem egyetlen nagy fülhöz hasonlatos, amely a legparányibb hangot, a legsejtelmesebb zörejt is tisztán felissza. Egy óriási hangvilla voltam, amely az ellenség lélegzését is már messziről felfogja. Még a fegyverem is külön neszeit és figyelt — úgy éreztem. S mintha csak magától durrant volna el, amikor alattomosan be’.éjekapott valaki, hogy kicsavarja kezemből s megfordított végével szétverje koponyámat. Ezer ' szerencsém, hogy a másodperc tízed- része alatt cselekedtem s mielőtt kitéphette volna a gyiknél is nesztelenebb támadó kezemből a fegyvert, rostává lyukgattam gonosz máját és rettenthetetlen szivét. Meg se nyikkant a vakmerő, olyannyira gyors és biztos volt halála. Természetesen jól tudtam, hogy most bármelyik irányba lőjjek is, a hason- csuszó ember-viperák tucatját küldhetem a másvilágra, miután a kirgiz-ravaszság minden oldalról bekerített. Ez egyszer nem sajnáltam tehát a patront s ami- lyen gyorsan csak lehetett, szerte lőttem vagy tíz darabot. Jajgatás és halálhörgés s a rémülten menekülő lábak zűrzavaros dobogása követte a vad lövöldözést, figyelmeztető jeléül annak, mennyire az utolsó pillanatban téptem ki magamat az életünkre törő kirgizgyürü halálos öleléséből. A fegyverropogás természetesen nyomban felriasztotta a leányokat álmukból. Szegények, a legkétségbeeset- tebb sikongások közben ugráltak ki kavemáilkbót s bizony jó sokáig tartott, mig meg tudtam velők értetni a történteket s rendbehozhattam feldúlt lelki- állapotukat. Nem is jött ezen az éjszakán újabb álom a szemükre s reggelig ébren vir- | rasztottak. Az éjszaka hátralévő szaka csendben és nyugalomban telt el. Illetőleg inkább csak nyugalomban, mert hiszen csendről a gyors és energikus vérfürdő után nem lehetett beszélni. A halálsóhaj, a kínos és elhaló nyöszörgés, mely könyörögve szállt el a fűben fet- rengö sebesültek ajkáról, percig sem szünetelt. Borzadállyal teljes, kísértetiesen verejtékfacsaró . órák voltak ezek. Bizony, mázsás kövek gördültek le szivünkről, amikor vége lett a szörnyű éjszakának s a mindent megvilágositó hajnal újból ránkteritette ezüst palástját s visszaadta szemeink látását. Mielőtt kiléptünk volna sirvermünk- ből, hogy tovább meneküljünk az elátkozott helyről, mindenesetre tanácsosnak véltem néhány riasztó lövést leadni. Kézenfekvő volt ugyanis a gyanú, hogy ez a kirgizek soraiban végzett újabb pusztításom a végsőkig fokozta Bingazi Calmó és társai bosszuszomját. — Ha még él ez a bestia — töprengtem magamban, — az eddiginél is nagyobb óvatosságra lesz szükségünk. Lehetetlen, hogy a még életben maradt üldözők szintén le ne mondtak volna már életükről és nem félve haláltól és fittyet hányva fegyverem hatalmának, ne követnének el mindent válogatott kínzással történő elpusztításunkra. A kirgizbosszu határta'an, miként végtelenbe futó hazájuk: az őserdő. Nem ismerik a félelmet, kikacagják a halált s nincs az a fegyver, mely elől meghátrálnának, ha papjuk: a'sámán valakire, vagy valakikre ráuszítja őket. — Tehát vigyázat! — intettem féltő aggodalommal a leányokat is. — Jaj Inekünk, ha a védekezés bármelyik frontján is rést engedünk a kirgizeknek. Bokor alatt és ágak felett, lábunk alatt és fejünk felett összeszoritott fogú kirgizek feszitik életünkre mérgezett nyilukat. Tehát gyáváknak és kishitüeknek kell lennünk, félénkeknek és tulovatosaknak, mert ez a leghatásosabb védőszisztéma a vakmerőség s a gátakat nem ismerő elszántság támadása ellen. A gyávaság ugyanis mindig körültekintőbb s a védekezés biztosítékainak megszerzésében mindig aprólékosabb mint a bátorság, mely rendszerint túlbecsüli önmagát s magabizásában felületesebb. Ezek a gondolatok és aggodalmak harsonáztak ébresztőt bennünk, amikor (elhagytuk a tavernát s körülszemléltünk a tisztáién, fei5ve, kutatva a kirgiz-bátorságot, mely egyelőre nem adott életjelt magáról. Nem, a világért sem mulasztottam például azt sem el, hogy alaposan szemügyre ne vegyem a holttesteket s jól megnézzem, kik azok, akikkel szemben már nem kell védekeznem. Bingazi Calmó természetesen nem volt közöttük. A bátor és nagyszájú fiatalember biztos fedezékből irányította ellenünk a hadműveleteket s mások bőrét vitte az élet-halál küzdelem vásárába. Bingazi Calmó! Ah, milyen elégtétel lett volna számomra, ha ezt a fenevadat lábaimmal tiporhattam volna s én szoríthattam volna ki belőle az utolsó szusszanást. De nem adatott meg nekem ez a kegyelem s így számolnom kellett legelszántabb további támadásaival, mikből már csak én húzhattam a rövidebbet. > (Folytatjuk).
