Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-05-09 / 37. szám
május 9. 3 oldal Halasi vállalkozó is megpályázta a jánoshalmi téli gazdasági iskola felépítését Jánoshalmán téli gazdasági iskola építését határozták el és erre az építésre versenytárgyalást hirdettek. Az építkezésre beérkezett ajánlatokat most bontották fel és arra 37 ajánlat érkezett Mint velünk közlik, számbavehető ajánlat hat van. Ezek között egy halasi épitőváhalkozó: Farkas és társa cég 110 ezer 622 pengős ajánlattal. A halasi cégnek az ajánlata a legolcsóbb és így minden valószínűsége megvan annak, hogy Farkas és társa kapják az építést Az építési tervrajz szerint az uj iskola 58 méter hosszú és 13 és fél méter széles, földszintes keresztépület lesz. ■ ~T7T. .....bit, ...1.8 A félügy házi csendőr 8ög eiiogta a gátárt borzalmas gyilkosság tetteseit Megírtuk a Helyi Értesítő múlt számában, hogy hétfőre virradó hajnalban a pestmegyei Gátér községnél a hajnali motoros vonat vezetője a vasúti síneken emberi testet vett észre. Még idejében meg állította a vonatot, a vasúti személyzet leszállt és látta, hogy holttest fekszik a síneken. A kiskunfélegyházi csendőrség megindította a nyomozást és megállapította, hogy a hatott Marinov Antal gátéri bolgár kertész, akinek fején és egész testén súlyos sérüléseket fedeztek tel. A esendőrség azonnal arra a megállapításra jutott, hogy bűncselekmény forog fenn, a tettesek megölték Marino vöt és azután a sinekre 'fektették a holttestet, arra gondolva, hogy a vonat elgázolja és mindenki azt hiszi majd, hogy öngyilkosság történt. Ä három napi nyomozás teljes sikerrel járt, amennyiben a csendőrség elfogta Marinov gyilkosait, Gyorgyev István, Szabó István, Maradi Ferenc és Gera István csongrádi lakosokat. A tettesek a esendőrség megállapítása sjzerint hétfőre virradó éjszaka előre megfontolt szándékkal agyonverték Marinovot és azután helyezték el a holttestet a síneken. A gyilkosság részleteinek pontos tisztázása érdekében a nyomozást folytatják. — Zenekedvelők f. hó 7-én, a gimnázium dísztermében rendezett házi hangversenye igen kedves szórakozást nyújtott a megjelent müpár- toló közönségnek. A műsornak úgy nehezebb, mint könnyebb zeneszámai őszinte tetszést arattak s örvendetes bizonyságot szolgáltattak a zenekari tagok lelkes törekvéséről és Szabó Ferenc karmesteri kiválóságáról. Bizony kívánatos, mert nagyon is indokolt volna, ha a Zenekedvelők e buzgó és eredményes munkájával mindenkor arányban állana a közönség érdeklődése és pártolása is. ÉRTESÍTÉS! Értesítem a t. építtető közönséget, hogy elvállalom uj épületek tervezését és fölépítését, valamint bármilyen épület átalakítását. Kérem a t. építtető közönség szives pártfogását. Tisztelettel: Körösi Sándor kép. kőm. mester. Lakása Gimnéaum- ucca 14. az. Kecskeméti mozgalom az önálló majsai járásbíróságért Majsajakabszállást csak úgy csatolhatják vissza a félegyházi jbirósághoz, ha önálló község lesz, vagy hajlandó Félegyháza városba beolvadni Megírtuk már, hogy Majsajakab- szállást és Pálospusztát az igazságügyminiszter a félegyházi járásbíróságtól a halasi jbirósághoz csatolta át és hogy a két község átcsatolása április elsején már meg is történt. A visszacsatolás iránt memorandumot intéztek az igazságügyminiszterhez, ahonnan most érkezett vissza a válasz, amely szerint Majsajakabszállást csak abban az esetben csatolhatja vissza a miniszter a félegyházi bírósághoz, ha az vagy önálló községgé alakul át, vagy pedig beolvad Félegy- héza városba. Értesülésünk szerint a közeljövőben fog dönteni Majsajakabszáilás a további teendőkre vonatkozólag, hogy elérhesse visszacsatolási szándékát. Horváth Mihály dr. orsz. képviselő indítványt nyújtott be Kecskemét város törvényhatósági bizottságához és abban az kérte, hogy a város törvényhatósága fogtoljon állást a létesítendő önálló kiskunmajsai járásbíróságnak a kecskeméti törvényszékhez való csatolása érdekében, > amelytö-1 Kiskunmajsa és környékének gazdasági csatlakozása is remélhető- A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt, Horváth Mihály dr. pedig kijelentette, hogy dr. Szabó Iván képviselőtársával együtt személyesen fogják a miniszternél tolmácsolni Kecskemét közgyűlésének határozatét Értesülésünk szerint egyébként a majsai önálló járásbíróság ügyét Kecskeméten a város, mint olyan is, szorgalmazza, amennyiben csütörtökön reggel Fáy István főispán vezetésével küldöttség utazott fel Budapestre, hogy ott illetékes minisztériumoknál több kecskeméti ügyben járjon el, többek között a majsai önálló járásbíróság és annak a kecskeméti törvényszékhez való csatolása ügyében is. Felemelik a keleti arat es az - eaija szőriét fel le kell azt emelői „A tengerentúli országoknak az érdeke is, hogy a gabona ára olyan színvonalon maradjon, amely a termelési költségeknek megfelel“ Több ízben felmerültek már hírek arról, hogy a boletta árát fel fogják emelni. Most, mint budapesti tudósitónk jelenti, ez az emelés meg is fog történni. Mutschenbacher Emil az OMGE igazgatója a következőkben nyilatkozott erről a kérdésről. — Nem tudok róla, hogy a boletta felemelése, ügyében döntés történt volna. Semmi esetre sem hiszem, hogy ebben a tekintetben már határozott lépést tettek volna, mert először abban az elvi kérdésben kell dönteni, hogy megmaradunk-e egyáltalában a bol.ettarendszer mellett vagy sem? — Amennyiben megmaradunk mellette, természetesen fel kell emelni a boletta árát, mert hiszen a boletta egy olyan termelési prémiumot keltene, hogy jelentsen, amely a piaci ártok és a termelési költségek közt lévő külön- bözetet eliminólja, már pedig miután •ez a különbözet tavaly óta növekedett, a termelési prémiumot, vagyis a boletta árát is fel kellene emelni. Én már régebben ajánlottam a változó áru bolettát, melynek kurzusa állandóan aszerint alakul, hogy milyenek a piaci viszonyok, de ezt a tervemet nem lehetett keresztülvinni, mert állítólag nagyon sok technikai nehézségekbe ütköznék. Nagyjában azonban elkerülhetetlen hogy amennyiben a bolettával igyekeznek továbbra is a gabonatermelők munkájának kontinuitását biztosítani, annak árát most majd felemeljék. De mindez e pillanatban még legkevésbé sem elintézett kérdés, hiszen nem láthatjuk, hogy mi szolgálna a felemelt áru boletta fedezetéül. A mezőgazdasági áruelhelyezési krízis megoldására, illetve enyhítésére nagyon sok terv merült fel és azokkal szemben, akik a bolettát, vagy más hasonló kormány- beavatkozást tartanak szükségesnek, van egy másik irány, amely szerint meg kell várni a londoni konferenciát, attól kell a bajok orvoslását remélni s addig semmi üyen állami beavatkozást nem kell eszközölni. — A londoni konferencia várható eredményeiről annyit mondhatok, hogy érzésem szerint a tengerentúli nagy gabonatermelő országok sem fognak elzárkózni az elől, hogy lemondjanak olyan nagytömegű gabonának az európai piacra zuditá- séról, amely a gabonaárakat ilyen katasztrófád — az európai gabona- termelő országokra katasztrófái is — színvonalra szorítja le. Hiszen nekik is érdekük, hogy a gabona ára olyan színvonalon maradjon, amely a termelési költségeknek megfelel. — Hogy Oroszországot mennyiben lehet ezen a téren megfékezni, az más kérdés. Minden esetre, ha a londoni konferencián sikerülne olyan irányú megállapodást kötni, amely a gabona világpiaci árát szabályozza, akkor az a terv, amely a boletta által és egyéb hasonló tervek sze- j rint a magyar közönséget nyomná, j megosztanék az egész világ fo- j gyasztóközönségének. Ez volna min- j denesetre üdvös, mert ez korántsem ' jelentené a gabona árának olyan emelését, amely a fogyasztást megnehezíti vagy csökkenti, csak éppen hogy lehetővé-tenné, hogy a gabo! natermelők is megtalálják becsületes j számításukat Egydorozsmal muzsikus cigány féltékenységi rohamában kenyérvágó késsel leszúrta . a feleségét Dorozsmán Varga János 45 éves muzsikus cigány embertelen kegyetlenséggel meggyilkolta a feleségét A borzalmas gyilkosságot szerdán délelőtt jelentették a szeged! ügyészségnek. A szegedi ügyészségről Szarvas János dr. ügyész Zombori János vizsgálóbíróval azonnal kiutazott Do- rozsmára, hogy a nyomozást irányítsák. A nyomozás eddigi adatat szerint a gyilkos cigány már napokkal ezelőtt készült véres tettének végrehajtására. Az ügyész és a vizsgálóbiró helyszíni szemlét tartott a* gyilkosság színhelyén, amelynek hátsó udvarán feküdt holtan a 35 éves cigányasz- szony. A vizsgálat szerint Varga János hétfőn reggel 5 órakor felkeltette feleségét, kihivta az udvarra és felelősségre vonta. Amikor az asszony tagadta, hogy férjét megcsalta, a cigány fojtogatni kezdte feleségét, majd leteperte a földre és a nála levő kenyérvágó késsel többször a nyakába szúrt. A bestiális gyilkos az asszony nyakát a szó-szoros értelmében teljesen átvágta. A meggyilkolt asszonyt tegnap délelőtt boncolták fel. A beismerésben levő Varga Jánost gyilkosság miatt letartóztatták és valószínűleg ma kisérik be a szegedi ügyészség fogházába. MEGHÍVÓ. Folyó hó 10-én, vasárnap d. u. 3 órai kezdettel, a Sóstó-fürdő nagyven- déglöjénéi májusfával egybekötött népies májusi táncmulatságot rendezünk, melyre to nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a Rendezőség. Beléptidij: családjegy 1.80, személyjegy 80 fül.