Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-12-31 / 104. szám

december 31 KfekBMlMlas Helyi Brt«ltójc 3 oldal Karácsony másodnapján súlyos autóbaleset történt a keceli utón Egy Halason és kornyékén vakmerőén garázdálkodott notórius betörőt fogott el a rendőrség As autó egyik utasa életvessé* lyes sérüléssel a halasi kórház- ban ffekssik Karácsony másod napján a délelőtti órákban veszélyes és szerencsétlen, kimenetelű autóbaleset történt a vá­roshoz nem messze a keceli utón. Az autó utasa Kalocsa János a vármegyék és városok mentőegye­sületének egyik budapesti alkakna- zottja, aki bérautón közeledett Halasra, ahova látogatóba jött kisleányával együtt. Az autó a keceli utón a szeren­csétlenség színhelyén szembetalálko­zott egy kocsival és azt el akarta kerülni. Ez azonban nem sikerült neki, hanem másodpercek leforgása j alatt megtörtént a katasztrófa. Az j autó nekiszaladt egy fának. A ' bentülök közül Kalocsa Jánost | eszméletteniU keleti b; szállítani a halasi kórházba, míg a soffőr és a súlyosan sebesült kisleánya sé­rülése jelentéktelen volt. Kalocsa János állapota lapunk zártakor még változatlanul életveszélyes. Az autó most is ott áll még a keceli utón a katasztrófa színhelyén J és hogy milyen erővel száguldott bele az autó a fába, arra érdekes, hogy a fa most úgy néz ki, mintha at autóból nőtt volna ki. Az ügyet a esendőrség vizsgálja, de eddig még ezt a vizsgálatot nem fejezték be. A halasi rendőrség egy régi notó- ; rius vakmerő betörőt fogott el, aki be is ismerte a terhére rótt bűn- 1 cselekményeket. A betörő Mátyási József soitvad- kerti illetőségű, aki Halason ren­geteg betöréses lopást követett i el még a múlt évben is és való­ságos réme volt nemcsak a kül­ső perifériáknak, de a város bel­ső részein lakóknak is. Éléstárakat fosztott ki és egyéb a közelébe férkőzhető dolgot vitt el 1 és sok kárt okozott. A betörő nagy előszeretettel kereste fel a | tanyákat is és ott is sok min­dent lopott el betörései utján. Mátyási Józsefet már régen ke­resi a nyomozó hatóság, de mind- ezideig nem sikerült elfogni, míg most azután eredményre vezetett a széleskörű nyomozás. A Mátyási által ellopott holmik értéke igen jelentékeny. A letartóztatott be­törőt a kalocsai ügyészség fog­házába kísérik. Ä belügyminiszter arra kíváncsi, vájjon rentábilis dolog-e a Sástó kikotrása Amig erre nézve nem kap megnyugtató választ, addig elmaradnak a tervezett munkálatok Szerdán délelőtt ülést tart a pénzügyi bizottság A közgyűlés fogja eldönteni, hogy kinek adják a helypénzizedést Megírta már a Helyi Értesítő, hogy névszerint, kik pályáztak a vá­rosi helypénzszedés bérletére és megírtuk, hogy ki mennyi százalékért vállalja j ezt el a nevezettek közül. A pályázók már most a napokban várták a döntést, hogy kinek jut- | tátják oda a helypénzszedést, de | mint munkatársunk értesül, ezt az ügyet szerdán délelőtt a pénzügyi bizottság fogja ülésén letárgyalni és utána a város kép­viselőtestülete fog közgyűlésen dönteni afölött, hogy ki kapja meg a helypénzszedést a bérletre pályázók közül. Ismeretes, hogy a város képvise- j lő testületé 15.000 P-t szavazott meg . a Sóstó kiszáradt és beiszaposodott ; medrének kikotrási költségeire. A közgyűlésnek ez a határozata ) a rendes hivatalos fórumokon ke­resztül eljutott a belügyminisztérium­hoz, ahonnan most jött meg a minisz­ter leirata a városhoz ebben az ügyben. A leiratban a miniszter azt úja, | hogy a várostól bizonyos pótláso­kat kér erre a költségvetési kiadásra vonatkozólag és még fontosabbnak tartja azt, hogy a város részletezze ennek a ki­adásnak a rentábilisát. A miniszteri leirat végül közli, hogy ettől a rentábiütástól teszi füg­gővé a Sóstó kikotrására szánt összeg felhasználásához iandó engedélyét. Feltétlenül be kel! vezetnünk az általá­nos védkötelezettséget Ä Tábla is életfogytiglani fegyliázra Ítélte Szfraka Mihály feleség­gyilkos pírtól gazdát A nyár folyamán részletesen megírta a Helyi Ér­tesítő, hogy Sztraka Mihály pir- tói gazda milyen szörnyű ke­gyetlenséggel gyilkolta meg fe­leségét. Részletesen beszámoltunk helyszíni tudósításban a Pirtón lefolyt tör­vényszéki főtárgyalásról is és meg­írtuk ,hogy a törvényszék Sztraka Mihályt két napon ót tartott tár­gyalás után életfogytiglani {egyházra ítélte. A törvényszék Ítélete ellen fellebbe­zéssel élt Sztraka Mihály és ügy­védje dr. Száva István kalocsai ügy­véd is. Az üggyel most foglalkozott a bpesti Tábla, amely szintén életfogytiglani fegyházra Ítélte Sztraka Mihályt. A Táblán tartott tárgyalásról a kővetkezőket jelenti tudósítónk. A Tábla Kállay-tanáesa elsőbben bizonyitáskregészítést rendelt el az ügyben, kikérte az Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleményét. Ennek beérkezte után a Tábla — a vádlottra nézve rendkívül terhelő szakvélemény figyelembevételével — Sztraka Mihály életfogytiglani fegyházbüntetését helybenhagyta A vádlott és védője enyhítésért, il­letve felmentésért, a főügyész pedig súlyosbításért jelentettek be semmi­ségi panaszt a Kúriához. Teljesen megsemmisül a magyar iparos­ság, ha nem kap Pár héttel ezelőtt valamennyi ipari érdekeltség felterjesztést intézett a kormányhoz, amelyben ez év végére adómoratóriumot kértek. A felter­jesztésben kifejtették, hogy az Iparosokat a különféle egye­nes és rendkívüli adó, a több­féle betegsegélyzőjárnlékok rend­kívüli mértékben megterhelik, úgyhogy az iparosság által fizeten­dő közadók a forgalomnak több mint 30 százalékát teszik ki. Tud­ják az iparosok is — mondja a felterjesztés, — hogy e közszolgál­tatásokra az állam és a betegsegély- ző intézmények is rá vannak szo­rulva, de nem nélkülözhetik az adó­alanyokat sem, már pedig ezek adőmoraíőrfinmof teljesen megsemmisülnek, ha az Iparosság nem kap megfelelő adómoratóriumot. Azt kérték, hogy az ezév végéig esedékes járandóságuk behajtását függesszék fel mindazoknál, akik a folyó járulékaikat pontosan fizetik, sőt kívánják, hogy egy bizonyos ideig való pontos fizetés esetén eze­ket a régi terheket az adós javára írják is le. A kormány e javaslatra még nem adott konkrét választ és most elhatározták, hogy nép« küldöttséggel keresik fel az illetékes minisztériumokat és élőszóval is szorgalmazni fogják ha hdóraoratórium engedélyezését. Gömbös Gyula honvédelmi minisz­ter igen érdekes sajtónyilatkozatot adott. Kijelentette, hogy a jövőre feltétlenül megvalósi tandó általános védkötelezettség * nálunk nem fegyverkezés, hanem tisztán anyagi kérdés. Nem helyesli a miniszter, a front­harcosok külön szervezkedését, jobb­nak találná, ha beolvadnának azon pártok valamelyikébe, amelyek a frontharcosokkal azo­nos állásponton vannak. Kijelentette még, hogy igen örven­detes az az álláspont, amely szierint az országban a katonaság és a polgárság közt a legteljesebb harmónia uralkodik. t mi Majdnem egy millióval emelkedett Magyarország lakosságának lélekszáma Lerobban szaporodnak a katolikusok Kovács Antal helyettes államtitkár, a Statisztikai Hivatal elnöke kijelen­tette, hogy a most következő nép­számláláson a természetes szaporodás alapján körülbelül 8 millió 750 ezer lesz az ország lakosságának lé- lekszáma, 1920-ban pontosan 7 millió 980.143 lakosa volt az országnak. A kiván­dorlást, amely az elmúlt évtizedben nem volt nagy, a bevándorlás ki­egyenlíti. A magyar kivándorlók mi­után az amerikai kivándorlás megne­j hezfilt, európai országokban is próbálkoztak elhelyezkedni.. ; Sokan telepedtek le Franciaország- S ban és Németországban. ! 1920-ban 238 ezerrel több volt a | nő az országban, mint férfi és a többlet valószínűleg nem nagyon fog csökkenni. A munkanélküliekről most fog készülni az első általános és pontos statisztika. Felekezeteket tekintve, legjobban szaporodnak a római és görög katolikusok. A népszámlálás első adatai márci­usban kerülnek nyilvánosságra. január elsejéid! fogva a tanyai marhalevél kezelőségek nemcsak uj járlat levelet adnak ki, de azokat át is Írják A tanyai gazdálkodás szempontjá­ból január elsején nagy könnyebbség áll be. A tanyai marhalevél kezelő­ségek, mint az ismeretes, eddigi mű­ködésűk alatt kizárólag arra szorhkoz'ak, hogy u) marhajárlaUevelekel állítottak ki, de változások esetén azokat már nem írták át, hanem ilyen természetű ké­réssel a városba kellett bejönniük és ezáltal sokszor időt vesztettek mindenképen kényelmetlen volt ez a tanyai gazdaközönség szempont­jából. Ez a rendszer most január elsejével a gazdák érde­keinek szemmeltaríásával meg fog változni, amennyiben ezután tanyákon nemcsak uj járletleve- let fognak kiadni, hanem azokat át is Írják a jelentkezők kívánságára.

Next

/
Thumbnails
Contents