Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-10-04 / 80. szám

4 oldal KbfcmhalaaHWyf Értesítője október 4 A forgalmiadó mintájára a társadalombiztositó járulé­kaira is bevezetik a bélyegrendszert Budapestről jelenti tudó; Hónk. Már az elmúlt év tavaszán, amikor is­mét szóba került a különböző admi­nisztrációs nehézségek szövevénye, Dános László kormányfőtanácsos öt­letes tervvel állott elő és pedig az­zal, hogy bélyegrendszerrel kellene segiteni a nehézségeken. Az orsz. társadalombiztositó is megállapította, hogy a nehézkes számfejtési adminisz­tráció könnyebbségére bevezeti a bélyegrendszert. Ezeket a bélyegeket azután olyan he­lyeken árusítanák, ahova könnyen hozzáférhetnek az érdekeltek. Most, mint értesülünk, Dános László ötletes terve megvalósul, az OTI bélyegek kibocsátásával egyszerűsíti a munkaadók és a saját maga nehézkes adminisz­trációját és ezzel a lépéssel bizonyára meg­indul egy olyan folyamat, amely végeredményben az egész mai rendszer megvál­tozásához és az OTI tehermen­tesítéséhez és újbóli aktivitásához fog elvezetni. OrsÄerie laiEnnlraUlTnztt lUzIMfti Szigorítják a soííőrviz«ügákat Azok a halálos végű szerencsét­lenségek, melyek az utóbbi időben úgy a fővárosban, mint az ország különböző helyein lejátszódtak, arra indította a belügyi kormányzatot, hogy a közlekedés rendjét az egész országban újból szigorúan sza­bályozza. Legelsősorban nagyobb gondot fordítanak a soffőrvizsgákra. Az élet­beléptetendő intézkedések előszele már tegnap érezhető formában nyi­latkozott meg Budapesten, amennyiben a soffőrvizsgára je­lentkezők ötven százalékét visz- szadobták. a vrdéki kerületekben is utasítást kaptak a vizsgálóbizottság tagjai, hogy csak olyanoknak adják ki a hajtási igazoíványt, akik föltétien urai a gépnek. Szigorítják rendsze- resitik a soffőrök egészségügyi vizs­gálatét is. A belügyminiszter azt reméli, hogy a szigorú rendszabályok életbelép­tetése folytán a szerencsétlenségek száma csökkenni fog. íz uj menetrend Halas és Félegyháza között négy vonatpárt szűntet meg, mis változás halast viszonylatban nincs Hirek a róm. kát. egyházból j A róm. kát. plébánia vezetősége : szeretettel felhívja híveinek figyel­mét a tanyai szentmisék következő sorrendjére: Október 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Alsózsanán. Október 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Fehértón. Október 19-én vasárnap délelőtt 10 órakor Harkán. Október 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Alsóbalotán tartanak szt.- misét és szentbeszédet, mindenütt előtte gyóntatás. — Gyászmise október 6-án a róm. kát. templomban. A római katolikus templomban október 6-án, hétfőn d. e. 9 órakor gyászmisét mondanak az aradi tizenhárom vértanú emlékére. Kegyeleti staféta-futás A távok beosztása. Start: 1) Hősök emlékszobrától — Halasi Gazdasági Bank épület sar­káig, 2) Gazdasági Banktól — Körösi Antal malmáig, Körösi malomtól — Dobóczky féle tra­fikig, 4) Dobóczky trafiktól — Szen- te-féle üzlettől — Varga sörkeres­kedő házáig, 6) Varga sörkereskedő­től — Kuruc szoborig, 7) Kuruc szo­bortól — Hangya fogy. szövetk. Kossuth uccai fiókig, 8) Hangya fi­óktól — Horvát Gyula féle vendég­lőig, 9) Horvát vendéglőtől — Do­hány ucca sarkáig, 10) Dohány ucca árkától — Központi iskoláig, 11) Központi iskolától — Hősök szobrá­ig. Cél. Az egyetemi hallgatók közül in­dulnak: Bor Imre, Gulyássy Ferenc, Nagy István, Kolozsváry Lajos, Kom- lós István, Szederjessy Győző, Topo- Iay Elek, Fülöp Sándor, Dolicsek La­jos, Nagy Torma Géza, Vásárhelyi László. A gimnázium valószínű stafétája a következő: Gyenizse, Kalló, Kulcsár, Kőszegi, Juhász, Farkas, Lajer, Baksai, Weisz, Székely, Nyerges, Hankovszky. A többi egyesület staféta tagjait mindezideig nem ismerjük. Mindenütt lázas készülődés látható, amely bi­zonyára garancia arra, hogy nívós versenyben lesz részünk. Jó hirek hallatszanak a Levente egyesület stafétájáról is, akik gondos előkészí­tésben részesülnek. A szobor megko­szorúzása után ünnepélyes díjkiosz­tás a város vezetőségének részvé­telével. Az I-sö helyezettek ezüst, a Il-ik helyezettek bronzérmet kapnak. Indulás: délelőtt pont 11 órakor. Felkéretnek a stafétában résztven- ni óhajtó agyesületek, {n ézetek és egyéb alakulatok, hogy ebbeli szán­dékukat legkésőbb október 6-ik nap­jának déli 12 óráig, Hurt A. Ferenc, a KAC elnökénél írásban jelentsék be, mert későbbi benevezések figye­lembe nem vétetnek. CégDnk megszüntetése folytán raktárunkat a mai naptól kezdve minden elfogadha« • tó áron kizárólag kész* pénzért klárusitjuk. Bergl Albert és Fia cég--------t-------^=S B ORSAJTÓK Kályhák és háztartási cikkek olcsón kaphatók Langermann Sándor vaskereskedőnél, (^forgáccsal szemben) A MÁV most adta ki uj téli me­netrendjét és a menetrend október ötödikén lép életbe. Halast illetőleg az uj menetrend 4 vonatpárt szüntet meg Halas és Fé­legyháza között. Eszerint megszűn­nek a következő vonatok, mégpe­dig: ] a Halasról 19 óra 10 perckor in­duló és Félegyházára 20 óra 17 perckor érkező, b Halasról 0 óra 35 perckor induló és Fé­legyházára 1 óra 42 perckor ér­kezö, a Félegyházáról 2 óra 63 perckor induló és Halasra 4 óra 02 perckor érkező, a Félegyhá­záról 20 óra 51 perckor indu­ló és Halasra 22 órakor érkező vonatok. Halasi viszonylatban az uj menet­rend egyéb változást nem tartalmaz, hanem marad teljes egészében u előbbi menetrend. — Országos vásár. Hajós községben az őszi országos vásárt október 6-án tartják meg. — Laíkészválasztás lesz Solt vad- kerten. Kruttschnitt Antal volt solt- vadkerti lelkész halálával megürese­dett állás betöltésére — mint isme­retes — az egyhóztanács úgy hatá­rozott, hogy azt meghívás utján fog­ja eszközölni. Múlt hó 28-án került a javaslat a közgyűlés elé, melyen báró Kaas Albert egyházmegyei fel­ügyelő és Bakay Péter főesperes el­nökölt. A szavazás eredménye az lett, hogy a gyülekezet nem fogad­ta el a javaslatot s igy pályázat utján kerül betöltésre az állás. — Felhívás az anyakönyvezel! sn hőst halottak bejelentésére. A még anya- könyveze len hősi halottak összeírását a belügyminiszter elrendelte. Ezért felhívja a hatóság mindazon érdekelteket, akik még a világháborúban, vagy hadifog­ságban el'iint, vagy hősi halált halt hozzátartozóikat az elmúlt években az anyakönyvi hivatalban nem jelentették, hogy el ünt, vagy hősi halált halt hoz­zátartozóikat f. hó 20-ig az anyakönyvi hivatalban jelentsék be. Az összeírás azokra is vonatkozik, akik nem voltak halasi i le őségüek vagy lakosok, ha hoz­zátartozói most itt laknak. A halotti anyakönyvekbe bárhol már bevezetett hősök hozzátartozóinak jelentkezni n:-m kell. — Utátbc lyezés-ügyben helyszíni tár­gyalás. Dr. Nagy Pál Ferenc és tár­sai földbirtokos kiskunhalasi lakosok a göböljárási állomástól Morava Ferenc, Faddt István, Nagy Kálozi Imre, Agócs Illés, id. Nagy Pál Ferenc, Gselmann Jónosné, Sarok Balázs és Kérésztury János Gőböljárás-pusztai birtokán át­húzódó, a térképszerűül vonalra a nyár folyamán kitűzött és forgalomba adott mezei közös dlilöutnak a törvényes vo­naltól eltérően eddig használt helyére leendő áttételét kérelmezték. Mielőtt a kérelem tárgyában határoznának, hely­színi tárgyalást tűzött ki a város okt. 7-én délután 2 órára Morava Ferenc birtokára, ahova a kérelmezőket, vala­mint az érdekelteket megidézik azzal, hogy az ut áthelyezésével kapcsolatos kérelmeiket és észrevételeiket terjesz- szék elő. Az ut áthelyezésével felme­rülő költségek érdekelteket terhelik. — Krisztus előtt háromszáz évvel már futballoztak Kínában. Az an­golok általában el szeretnek dicse­kedni azzal, hogy majdnem minden sportággal ők örvendeztették meg a világot. Többek között azt állítják, hogy a labdarugó sportot is ők ta­lálták fel, de A. H. Gilles, egy an­gol tudós, nem régen régi okmá­nyok alapján, bebizonyította, hogy Kínában Krisztus előtt 300 évvel már vígan futballoztak. A futball- nak nem kisebb előremozditója volt, mint Csengti császár. A csapatok­nak sokat kellett erőlködniük, hogy mérkőzéseiket megnyerjék, mert el­lenkező esetben császári parancsr könyörtelenül megverték őket. Ma nem tudnak olyan rosszul játszani? HÍREK — Előfizetések szive« megújítására kérjlk tisztelt olvasóinkat. — A belügyminiszter Tompán. Dr. Scitovszky Béla be ügyminiszter ma szombaton Tompára érkezik két napos tartózkodásra, mely alkalommal a ke­zelése alatt álló tompa—ketebiai ál­lami uradalmat fogja meg'ekintenl. A belügyminiszter ebből az alkalomból le­velet űrt a jánoshalmai kerület képviselő­jéhez, dr. Marschall Ferenchez és meg­hívta szemleutjára. — Nagyjelentőségű ifjúsági konferen­cia Kecskeméten. A Kecskeméti Keresz­tyén Ifjúsági Egyesület nov. 1-én és 2-án megrendezi az első Duna—Tisza- közi ifjúsági konferenciát. NagyjeLntő- í ségü lesz az ifjúságnak ez a talá.kozása, j mert ez az első alkalom, amikor a j Nagy-Alföld egyik egyesülete összehívja í a különböző foglalkozású és kora ifja- ! kát, hogy életük nagy kérdéseit megba­széljék és egy-két napot együtt töltse­nek. A rendezőség a legkiválóbb előadó­kat kéri fel az ifjúság aktuális kérdései­nek ismertetésére. A részvételi költsé­geket olyan csekély összegben állapí­totta meg a rendezőség, hogy a legsze­rényebb kereseti forrással rendelkező ifjú is résztvehessen a konferencián. A réészte:es programot legközelebb ismer­tetjük. — A török földművelési államtitkár Magyarországon. Iksan Abidin tőrök földművelési államtitkár, a török köz- gazdasági minisztérium földművelési cso­portjának vezetője, Budapestre érkezett magyar szakemberek kalauzolása mel­lett a magyar állattenyésztést, növény- nemesítést és a mezőgazdasági gépipart tanulmányozza. — Leszállították a cukor árát. Hazai cukorgyáraink az összes cukorfajfák árát métermázsónkint egy pengővel le­szállították. LEGJOBB GYERMEKÁPOLÖSZSREKKSL GONDOZZÁK. LESZAKÍTJA A KIÜTéSEKP.T,MEGSZÜNT5Tl A Q&R VÖKÖáS^GéT, PÁTI KA BAN , OKOGéRIABANjlLLATSZERTARÖAN KAPHATg.

Next

/
Thumbnails
Contents