Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-01-29 / 9. szám

im. 29 Kbfcmihala» H«fyl firteiltőjc 3 oldal Meglepően jól sikerült a ref. önképzőkör kabaré-estje A Református önképző-Kör Kőhíd uccai székházában vasárnap este tar­totta meg kabaré estjét, amelyet nagy várakozás előzött meg városszerte. Ez a várakozás nem bizonyult hiá­bavalónak, mert az est nagyon jól és pompásan sikerült és a műsorban szereplők nagy meglepetést tartogat­tak a közönség számára és bebizo­nyította valamennyi rátermettségét és játszási készségét. Az előadás fél 9 órakor kezdődött zsúfolásig megtelt teremben és a kö­zönség között ott láttuk a városi elő­kelőségeket is. A jó izlissel és hozzáértéssel össze­állított gazdag műsorból elsősorban is ki kell emelnünk a legsikerültebb számot a »Lóvásárt«. Ez a szám két szereplőjével if/'. Kovács Józseffel és feleségével Hirkó Vilmával kitűnő és műkedvelőknél felülmülhatatlanul nagyszerű játéktechnikát produkáltak és a közönség őket viharos tapsok­kal üdvözölte. A többi számokban a »Rózsikéban«, »A csirkében« és a »Mester darabot ir«-ban tudásuk és képességük, ugyanakkor pedig am­bíciójukkal csak dicséretet és elisme­rést érdemelnek Nagy Olgica, Gyeni- zse Julka, és Sándor Iduska. Vala­mennyien a közönség egyvéleményü döntését vitték ki a színpadról, hogy megérdemelték teljes mértékben azt a sok tapsot, amelyet a közönség számukra juttatott. A férfiak méltó módon vették ki részüket szintén a sikerből, köztük Hirkó Balázs, Raf- fay Kálmán, Muharoa Dezső, Vili Sándor, Suba Sándor, Csery Sándor. A műsor igen kedves és ötletes ki­egészítő része volt Gyenizse Balázs pompás lárogatójátéka, amely szin­tén nagy sikert aratott. Hajóssy Ist­ván magyar dalai megkapták a kö­zönséget és nagyon élvezetesek vol­tak, amihez hozzájárult Nyilas Pista zenekarának nagyon hozzáértő kísé­rete . Külön ki kell emelni késmárki Galli Tibor szereplését, aki saját szerzemé­nyű dalait énekelte és saját maga is kisérte azt hegedűn. G3II Tibor volt egyébként a lelke ez előadásnak, ő rendezte a darabot, ő konerált, sőt egyik Tangó táncjelenetben, ahol a férfipartner visszalépett, ezt a szere­pet is átvette és táncolta nagyon hoz­záillő és jó táncos partnernőjéved Gyenizse Pöszivel. A közönség a kabaré számokon szívből sokat nevetett és ez a neve­tés már maga is egyik igen fontos jele annak, hogy az előadás jó volt. A Református önképző-Kör műked­velői gárdája megszerezte magának a jogcímet arra, hogy előadásai iránt a későbbi időpontokra is kivételesen érdeklődjön a közönség. Az egész elő­adás különben is fesztelen családi hangulatban folyt le. Szépen, simán és minden legkisebb diszonáncia nél­kül. Az előadás után éjfélután egy óráig táncoltak a szereplő férfiak és leá­nyok. Nyilatkozat Nem felel meg a valóságnak ama rosszindulatú híresztelés, hogy a Han­gya el akarja adni a Kohn Lipót-féle házát. Azért vette meg a Hangya an­nak idején e házat, hogy a vasúthoz vezető utcán, a város legforgalma­sabb helyén vesse meg a lábát. Re­méljük, hogy jelen nyilatkozatunk e kósza hir további terjedésének gá­tat vet. Kiskunhalas, 1930. január 28. A Hangya igazgatósága. Rablótámadást kiséreltak-e mag Raschner dohánytózsda tulajdonos ellen? Az egész városban elterjedt a hire annak, hogy Reschner halasi tíohánytőzsde-tü'ajdonos ellen rablási támadást kíséreltek meg abból a célból, hogy a ná­la lévő táskát elrabolják, amely­ben pénz volt. Az eset úgy történt, hogy az esti órákban a dohánytözsdéből haza­felé tartott. Egyik kezében tartotta a táskát, a másik kezében pedig zsebvillanylámpáját. Útközben egy suhanc gyerek meglökte az öreg em­bert, úgy hogy lámpája kiesett a kezéből és ebből arra következtetett hogy ez nem véletlenül történt, I hanem azzal a célzattal, hogy táskáját elrabolja. A táska elrablását azonban nem kí­sérelték meg, de ennek gyanúja mé­gis fennáll. A rendőrségnél, ahol mun katársunk érdeklődött az ügyben, a leghatározottabban azt állították, hogy az ügyben feljelentés nem érkezett a rendőrséghez és hogy az egész históriát félreértésnek tekintik, mert a rendőrség szerint sem tör­ténhetett rablási kísérlet. Mindamel­lett, mint értesülünk, a kedélyek le­csillapítására, nyomoznak az ügy­ben, hogy teljes világosságot derít­senek feL Vasárnap megalakult Halason a körzeti tejszövetkezet Nagyszámú gazdaközönség jelenlété­ben folyt le vasárnap délelőtt a közgyű­lési teremben a tejszövetkezet megalakí­tása tárgyában tartott e'özetes értekez­let. Lejött az értekezletre az Országos Magyar Tejszővetkezet központjának ki­küldöttje, Wagner János gazdasági fel­ügyelő, jelen volt a Gazdasági Egyesü­let és a Mezőgazdasági Bizottság veze­tősége, valamint a tanyai gazdakörök ki­küldöttjei. A város részéről dr. Fekete Imre polgármester, dr. Guszíos Károly h. polgármester, dr, Borbás Imre fő­jegyző vett részt. Halason nem lohadt le teljesen az építési kedv, amit az is bizonyít, hogy 1929-ben 173-al szaporodott a lakások száma A nehéz gazdasági viszonyokról | panaszkodik ma országszerte min- j denki és ez a panasz általában j megokolt is. Nincs pénz és nem le­het ilyenformán beruházásokról gon­doskodni. Érdekes és örvendetes ugyanakkor az a tény, hogy Halason az építke­zés iránt nem lohadt le a kedv, mert 1929-ben a statisztikai kimu­tatás szerint 173 uj lakás keletke­zett a városban. Ugyanakkor felé­pült a Református önképző-Kör uj székháza és ami már állami költségen történt építkezés egy igen szép má­sik középülettel csmosodott a város, az uj pénzügyi emeletes palotával. Az uj lakóházak közül 157 földszin­tes és kettő emeletes. Az építkezésekre vonatkozó teljes és részletes statisztika egyébként a következő. 1929. évben lakhatási engedélyt ki- tak földszintes uj Lakóházra 157, föld­szintes átalakított lakóházra 4, egy emeletes uj lakóházra 2. Az újonnan épült lakóházakban | van 1 szobás lakás 69, két szobás I lakás 86, három szobás lakás 14, j négy szobás lakás 4. Az átalakított lakóházakban van 1 szobás lakás 2, két szobás lakás 1, négy szobás lakás 2. Használati engedélyt kiadtak köz­épületre 2 (Pénzügyi palota és Ref. önképző-Kör), műhelyre 2, üzlethe­lyiségre 1, melléképületre 8. 1929. évben kiadtak építési, javí­tási és különféle engedélyeket közé­pületre 2 (Pénzügyi palota és Ref. önképző-Kör), lakóházra 104, mellék- épületre 117, toldalék épületre 13, átalakításra 8, góréra 3, jégveremre 1, sírboltra 2, trafik épitésre 1, Mű­helyre 1, raktárra 1, autószinre 1, tüzelő anyagsanre 1, üzletajtóra 1, cégtáblára 1, malom kémény javí­tásra 1, kirakat és ablakra 1, bér­autó garagera 1, régi kémények he­lyett újak készítésére 189, nádtető szegés és duggatásra 232, uj kút készítésére 32, régi nádtetőnek cse­réppel való fedésére 69, különféle engedélyre 123. Az értekezletet Mészöly Károly elnök nyitotta meg néhány szóval, üdvözölte az egybegyült gazdaközönséget, a meg­jelent kiküldötteket és a város vezetősé­géi. Utána Wagner gazdasági felügyelő szólott az állattenyésztés fellendítéséről és ezzel kapcsolatban a tejszövetkezet megalakításának szükségességéről. A tejszővetkezet kiküldőt1 je ismertette rész­letesen a szövetkezet megalakításának előnyös voltát, de egyben rámutatott a várható nehézségekre is. A maga részé­ről körzeti jellegű szövetkezet megalakí­tását tartja előnyősnek Halas székhel­lyel. Végül az alapszabályokat ismer­tette az értekezlettel. Dr. Nagypál Fe­renc az akció kezdeményezője szólalt fel ezután, akinek indítványára elhatá­rozta az értekezel, hogy elvben kimond­ja a körzeti tejszövetkezet megalakítá­sát, annak a környékre való kiterjesz­tését, egyben a munka megszervezésére és a kömyékbéi községekkel való kap­csolatok felvételével a Gazdasági Egye­sület vezetőségét bízza meg. Dr. Borbás Imre a közben hivatalos elfoglaltsága miatt eltávozott polgármes­ter helyett biztosította a hatóság leg­nagyobb támogatását az akció sikere érdekében. Hangsúlyozta, hogy a város­háza vezetősége minden ilyen mozgal­mat örömmel karol fel, mely az adózó­polgárság és elsősorban a gazdaközön­ség teherbíró képességét van hivatva növelni. Ezért is örömmel üdvözli a szövetkezet megalaki ását és sikert kiván a kezdeményezők munkásságára. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik fe’ejthetetlen jó édesapánk, nagyapánk temetésén részt- vettek s ezáltal nagy fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Daczi testvérek. ■ nn—mii rí— ■ Üzletmegoyitás Tudatom a n. é. közönséggel, hogy a huscsarnokomat városháza épü* létében újból megnyitottam, hol mindennemű elsőrangú husáru áll«*» dóan kapható. Mindenféle jószágot állandóan vásá« rolok és kérem a közönség szives pártfogását. Kohn Benő mészáros és hentes (volt ItlgUSS üzletben) 1 II MWIlIBSI —■«!■■■'!■« m Hirdessen Helyi Értesítő-ben A régi tisztikart választotta meg njbtfl a Kereskedők Egyesülete A Halasi Kereskedők Egyesülete va­sárnap tartotta meg he'yiségében dél- e’őtt fél ti órator üsztujitó közgyűlé­sét. A gyü'ést Ádám Dávid elnök nyitotta meg, üdvözölte a megjelenteket, majd a titkári jelentés következett, amely részletes visszapillantást vetett az egye­sület elmúlt évi működésére. A tisztikar és választmány felmentvé­nyének megadása után következett a tisztujitás megejtése, ame’y a lehető legsimábban folyt le. A választás során megmaradt a régi tisztikar és a választmányba egy uj tag került, Szente István. A közgyűlés befejezése után érkezett az egyesületbe dr. Gusztos Károly h. polgármester kíséretében dr. Fekete Imre polgármester, akit meleg ovációval fogadtak és akit Ádám Dávid elnök üd­vözölt szép szavakkal. A polgármester megköszönte ezt a spontán üdvözlést és válaszában kije­lentette, hogy nem érzi magát idegennek ebben az egyesültben, ellenkezőleg úgy érzi, hogy hazajött. Én magam is bizo­nyos fokig kereskedőnek érzem magam — folytatta a polgármester — közgaz­dasági működésem folytán, amelyet hosszú ideig Budapesten fejtettem ki és így ismerem jól azokat a nehézsége­ket, amelyekkel a kereskedő társadalom­nak meg kell küzdenie. A halasi keres­kedőkről különben is nagyon sok szépet hallottam, hazafiasságukról és munka- készségükről. Épen ezért minden erőm­mel és képességemmel támogatni fogom mindenkor a kereskedők jogos érdekeit. A polgármester beszédét élénk éljenzés fogadta. Később érkezett az egyesületbe dr. Babó Imre kormányfőtanácsos, akit a jelenlévők nagy éljenzéssel és meleg szeretette! üdvözöltek. Ezután fesztelen beszélgetés indult meg az egyesületben, majd Kun Benő az egyesü'et alelnöke üdvözölte dr. Fe­kete Imre polgármestert. Kun Bdhő beszédében meleg szeretet­tel üdvözölte a polgármestert és kie­melte a kereskedőknek azt a reményét, amely szerint sokat várnak a polgármes­tertől épen az ő kiemelkedő közgazda­sági képességei révén. A kereskedők bi­zalommal tekintenek a polgármester mű­ködése elé — folytatta. — Bíznak ab­ban, hogy igazságszerető ember, aki tá­mogatni is fogja a becsületes kereskede­lem aspirációit. Egyenlő elbánást kémek a kereskedők, akik szintén ki akarják venni részüket a nagy épitő munkából.

Next

/
Thumbnails
Contents