Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-07-26 / 60. szám
Klslnmhalai Helyi Erte«UO)e julius 26 6 oldal A nagykőrösi téli gazdasági iskola A világháború után megállapítást nyert, hogy a magyar gazda a világversenyben csak úgy tudja megállani a helyét, ha sokat tud, tehát ha sokat tanul. Kellett tehát egy olyan iskolatípust felállítani, amely nemcsak alkalmas erre a célra, de megfelel annak a követelménynek is, hogy a magyar gazda 17 —21 éves serdülő legényfiát nem nélkülözheti. A múltban a kisgazdák képzésére szolgáló földműves iskolák nem feleltek meg ennek a célnak, mert ezek túlságosan drágák és emellett a gazda ifjút teljesen elvonják a családi körből, ahol pedig ők volnának a szülők helyettesei, a család legmegbízhatóbb és legszorgalmasabb munkásai. Ily körülmények között létesültek a téli gazdasági iskolák, melyek között a legelsők egyike volt a nagykőrösi. Ezen iskola működési köre addig csak Nagykőrösre terjedt ki, de a jövő tanévtől kezdve egész Pestmegya igénybe veheti, mivel vele kapcsolatban intsrná- tus is létesül, ahol a nem nagykőrösi gazda ifjak ellátást kapnak. Ennél az iskolatípusnál a gazdának nem kell nélkülözni legényfia támogatását, mert a tanítás csak télen tart, amikor már kevés a külső munka és különben is mindenben igazodik az élethez, mert ha az időjárás olyan, hogy a gazdák még nem tudják nélkülözni a szorgos legénykezeket, az iskola igazgatósága elhalasztja a tanév kezdetét és mégis, mikor a gazdaifjak két téli tanítás után megválnak az iskolától, mint tanult és tudatosan dolgozó, számitó, „de egyben müveit gazdák lépnek ki az életbe. A végzett tanulók, akik bizonyítványt is kapnak, »arany kalász« jelvényt nyernek, hogy az életben megkülönböztethetők legyenek azoktól, akik nemtörődömségből, vagy szüleik hanyagságából nem végezték el a téli gazdasági iskolát. Eddig Magyarországon 567 arany kalászos gazda van, mely számból 61 esik Nagykőrösre. Ez a szám nem sok. Nincs arányban azzal a hatalmas anyagi áldozatátl melyet a m. kir. földmivelésügyi minisz térium és Nagykőrös város közönsége hozott az iskola létesítésére. De arra igen is elegendő, hogy az uj időknek uj gondolatait elvesse a konzervatív gazdaközönségbe és ennek nyomán talán nincs messze az az idő, amikor csak arany kalászos gazdák lesznek. A téli gazdasági iskoláknak ugyanis a legfőbb jelentősége nem abban nyilvánul meg, amit ott a gazdaijak tanulnak, hanem abban, hogy ott a gazdaifjak megtanulnak tanulni. Az a régi világ, amikor a gazdálkodás tudománya csak abban állott, hogy ősszel elvetették a búzát és a következő évben learatták, véget ért és a gazdálkodás szintén belekapcsolódott a technikai haladás rohanó forgatagába. Az a gazda, aki nem halad a korral és gazdálkodása terén nem alkalmazza a legújabb tudományos kutatásoknak gyakorlatban bevált eredményeit, az ép úgy elmarad, mint az az utazó, aki lóháton akar versenyt futni a gyorsvonattal és a repülőgéppel. A téli gazdasági iskola arra tanítja meg a gazdaif- jakat, hogy miképen lehet a kor haladásával lépést tartani és épen ezért meg kell szűnni annak az idegenkedésnek, mely a gazdaközönség körében a téli gazdasági iskola iránt még mindig megnyilvánul. Magánhtrdslések Halasi Kereskedelmi Bank Bt. Kiskun- halas. Elfogad betéteket kedvező kamatozással. Folyósít kölcsönöket előnyős feltételek melleit. Elad és vesz külföldi pénzeket s átutalásokat teljesít bel- és külföldre. 14 NÄPOS CIPÖVÄSÄR - hihetetlen olcsó árak! FODOR CIPÖHAZ- BÄN (Városház épület.) Fazsindely, Jó vaságy és ebédlő kre- denc eladó Nefe!ej;s-ucca 6. sz. alatt. Fehérló felé vezető utón, a kopolyai vasúti állomás érintésével Kameráth János rendőrkapitány körülbelül három héttel ezelőtt elvesztette motorkerékpárján volt bőrtáskáját szerszámokkal. Kéri a megtalálót, hogy harminc pengő jutalom ellenében adja be hivatalos szobájába a rendőrségen, vagy e lap ki- asőhivatalába Lakos Balázs sütőmester egy ügyes fiút kifutónak felvesz. Karácsony Lajos alsószállási szántóföldjét haszonbérbe vagy feliből kiadja. Érdeklődni Kard-u. 10. sz. alatt. Özv. Rádóczy Pálné Kopolya melletti 100 hold körüli tanyásbirtokát haszonbérbe kiadja. Vetőmagot esetleg köl- csönképpen ad. Tudakozódni Szilády Áron-u. 22. sz. Amatőr munkákat legolcsóbban és leggyorsabban készít Zseny, Vihar-u. 12. sz. 3 darab visitkép 1.20 P, 20 perc alatt kész. Fényképészet egyelőre a tabáni Hangya mellett. Mentő szekrények felszerelése vagy kiegészítése az előírás szerint szakszerűen bármelyik gyógyszertárban. Csillag-u. 12. sz. alatt bor 25 literenként eladó, gabonáért is kapható. Nagy jövedelmű tőkebefektetési alkalom 15—20 százalék tiszta hozammal. Érdeklődni Szórády György OFB. által engedélyezett ingatlanforgalmi irodájában, tűzoltó laktanya mellett. özv. dr. Babő Mihályné kalapári tanyájára feles budárt Dömötörre felfogad. Zsótér Zoltán füzesi tanyájára októberi belépésre konveneiós bérest keres fiával. Jelentkezni Kötő-u. 6. sz. lakásán. Kötő-U. 8. sz. alatt két szoba, konyha kiadó. Diófaágy és éjjeli szekrény eladó Fő-u. 3 sz. alatt. Szemüveg- és minden egyéb optikai cikkekből a legjobb minőséget szakava- tottsággal kiszolgálva Faragó Sándor optikai szaküzletében, a városház épületben szerezheti be. Uricska István juhász 100 fiatal tartani való anyabirkát e ad Felsőszálláson majsai müut melett Szecsödi György tanyáján. özv. Rádóczy Pálné egy idősebb asszonyt házkörüli munkára helybeni lakással felvesz. Szilády Áron-u. 22. sz. Napkeleti arcviz, barna arcot, barna kezet kifehérít. Készíti a Rácz patika, Kossuth-u. 1. (Takaréképület). Keresztes Mariska által bérelt üzlethelyiség kiadó. Tudakozódni Fekete Józsefnél. Kerítésnek és szerszámfának való akác oszlopok eladók Gimnázium-u. 4. Alkalmi selyem harisnya 2 pengő a Párisi bazárban. Alsóöregszőlőkben 6 kapa prima szőlő, Alsófeketeföldekben veteményes elköltözés miatt eladó. Bővebbet Vihar-u. 7. sz. Miért romlik meg a befőttje? Mert nem Demeter-port használt hozzá. Jobb mint a salycil. Kapható 10 fillérért a Rácz patikában, Kossuth-u. 1. (Takaréképület). Elsőrendű cséplőszén jutányos áron kapható Szekulesz' Hermannénál. Ugyanott egy kocsis és mindenes felvétetik. Kinzó tyúkszemétől rövid, idő alatt megszabadul, ha HEDERIT tyukszem- irtót haszná’ja. Börkeményedést, szemölcsöt elmulaszt. Kapható a Rácz patikában, Kossuth-u. (Takaréképület). A soltvadkerti országút mellett két 3 holdas különálló szőlő épületekkel jutányos áron kedvező fizetési feltételekkel eladó. Gazdasági Bank Rt. Két szobás lakás mellékhelyiségekkel kiadó. Szász Károly-u. 3. sz. SEZLON 25 pengőért (saját készítés), ismert, jó minőségben és javításokat olcsón, kedvező feltételek mellett is vállal Fleischl kárpitos, Kossuth-u. 29. sz. 115 hold tanyásbirtok Fehértó felső végénél Dömötörre bérbe kiadó. Dr. Bori Benő. Keményfa és festett bútorok, sezkmok és mindennemű kárpitos áruk legnagyobb választékban részletre is a legolcsóbban Schön Dávid bútoráruházában szerezhetők be, Fő-u. 14. Peúin Izbizzadásl tökéletesen és gyorsan megszüntet. Nincs többé kellemetlen lábszag. Kéz, hónalj izizadás ellen Pedin paszta és hintőpor. Csak a Rácz patikában kapható, Kossuth-u. 1. (Takarék- épü’et). Sándor Mihály Alsószénáskert melletti tanyáján egy bőven tejelő gyenge fias tehén eladó. A Gazdasági Gőzmalom mellett fekvő ingatlanunkat házhelyeknek felparcelláz- tattuk, ezeket kedvező fizetési feltételek alapján olcsó áron eladjuk. Gazdasági Bank Rt. Kossuth-n. 3. sz. alatt kiadó két egy- másbanyiló irodának, vagy orvosi rendelőnek alkalmas szoba, valamint 2 raktár heyiség. Érdeklődőknek felvilágosítást ad Ádám Dezső borkereskedő ugyanott. Ügyes elárusítót keresek Fehértóra. Párisi bazár. Citó pecséttisztitó zsir és étel foltokat a legfinomabb ruhából is jól kivesz. Kapható Rácz gyógyszertárban, Kossuth-u. 1. (Takaréképület). Két uj ablak eladó Mészáros János sütödéjében, Csengeri-ucca. Megérkezett a békebe'i minőségű 99 —100 százalékos SAXONIA rézgálic, olcsó árban. Szente Istvánnál kapható. Azonkívül kapható Hungária és Orion rézgálic is, bármily mennyiségben. Hordó vagy 100 kg.-os zsák vételnél árengedményt adok. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint t tkvi hatóság. 3398—930. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. Paor Smolcz Józsefné végrehajtatnak — Paor Smolcz József végrehajtást szenvedő ellen inditolt végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. te. 146 és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 60 P és 3Í0 P tőkekövetelés és jár. és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 23 P 50 f. költség behajtása végett, a kiskunhalasi kir. járásbíróság területén levő, Kiskunhalas városban fekvő, s a kiskunhalasi 5940. sz. tkvi betétben A x 5. sor. 16304—1. hrsz. 652 n.-öl szőlő, az öregszőlőkben ingatlannak Paor Smolcz József nevén álló fele rész illetőségére 169 P 52 f. kikiáltási árban, kiskunhalasi 9297. sz. tkvi betét A I. 1—11. sár. 13126—2, 13127, 13128, 13129, 13130, 13131 —1, 13143—3, 13144—1, 13145—1, 13145 —2, 13148—3 hrsz. 497 n.-öl rét, 558 n -öl szántó, 1 h. 477 n.-öl ré% 4 h. 41 n.-öl rét, 1 h. 559 n.-öl szántó, 872 n.-öl rét, 1288 n.-öl rét, 8 h. 812 n.-öl szántó, 26 hold 448 n.-öl rét, 828 n.-öl !rét, 5 h. 580 n.-öl szántó az Alsószálláson ingatlannak B. 1. szerint Paor Sm. József nevén állott, jelenleg Paor Sm. Fülöp nevén álló egyötöd rész illetőségére 1939 P 60 f. kikiáltási árban, a C. 1. sorsz. altatt Paor Smolcz József (nős Zsigmond Eszterrel) javára bekebelezett holtig tartó haszonélvezeti jog fenntartásával a kiskunhalasi 5822. sz. betétben A I. 1—4. sor. 24747, 24748, 24749, 24750 hrsz. 3 hold 146 n.-öl szántó, 1 h. 495 n.-öl mocsár, 853 ní-öl szántó, 7 h. 716 n.-öl rét a Debeák- Szarkáson ingatlannak ifj. Paor Smolcz József nevén állott, jelenleg Paor Sm. Fülöp nevén álló egyötöd rész illetőségére 161 P 98 f. kikiáltási árban, ugyanott II. 1—8. sor. 24751—1, 24751—2, 24751— 3, 24751—4, 24751—5, 24752—1, 24752— 2, 24753 hrsz. 557 n.-öl szántó, 1109 n.-öl szőlő, 1 h. 772 n.-öl kert, 1070 n.-öl lakház, 7 h. 920 n.-öl rét, 5 h. 378 n.-öl szántó, 318 n.-öl rét, 10 h. 218 n.-öl legelő a Debeák-Szarkáson ifj. Pa- tor Smolcz József nevén állott, jelenleg Paor Smolcz Fülöp nevén álló ingatlannak egyötöd részére 703 P 54 f. kikiáltási árban, ugyanott x 1. sor. 24762 —2 hrsz. 29 hold 1498 n.-öl legelő De- beák—Szarkáson ifj. Paor Smolcz József nevén állott, jefen’eg Paor Smolcz Fülöp nevén álló egyötöd rész ide tőségére 69 P 94 f. kikiáltási árban és végül a kiskunhalasi 8042 sz. tkvi betétben A I. 3-4. sor. 24636-2, 24637—2, hrsz. 6 h. 1104 n.-öl legelő, 3 h. 589 n.-öl szántó a Debeák—Szarkáson ifj. Paor Smolcz József nevén állott, jelenleg Paor Smolcz Fülöp nevén álló ingatlanra 177 P 58 f. kikiáltási árban, ugyanott II. 1—4. sor. 24612, 24613-2, 24614, 24615—2 hrsz. 923 n.-öl rét, 1 h. 986 n.- rét, 882 n.-öl mocsár, 3 h. 155 nj-öl szántó, ifj. Paor Smolcz József nevén állott, jelenleg Paor Smolcz Fülöp nevén álló ingatlanra 220 P 22 f. kikiáltási árban. A te'ekkönyvi hatóság az árverésnek a kiskunha'asi kir, járásbíróság hivatalos helyiségében (Városháza épület 2a ajtó megtartására 1930. augnszlus 16. napjának d. e. fé» 9 óráját tűzi ki s az árverési feltételeket az 1881 :LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908:XLI. te. 26. §.) 2. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 :LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, és az árverési fel- téte’eket aláírni (1881 :LX. te. 147, 150, 170 §-ai; 1908:XLI. te. 21. §;a.) Kiskunhalas, 1930. május 15. Dr. Boros s. k. kir. járásbiró. — A kiadmány hiteléül: Mészáros irodatiszt. 971—1930. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 188L évi LX. te. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a debreceni kir. járásbíróságnak 1929. évi 21598—2. sz. végzése következtében dr. Hajdú Henrik ügyvéd állal képviselt Gottdiener Sámuel javára 495 P s jár. erejéig 1929. évi október hó 24-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2096 P-re becsült következő ingóságok, u. m.: felülfoglalt bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a kiskunhalasi kir. járásbiróság 1930. évi Pk. 1258. számú végzése folytán 495 P tőkekövetelés, ennek 1930. február 15. napjától járó 10 százalék kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 154 P 64 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Kiskunhalason, Mély- ku ti-ut 22. sz. alatt leendő megtartására 1930. julius 31. napjának d. e. 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. te. 107. és 108. §-ai érte mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kiskunhalas, 1930. julius 9. Hodossy Géza kir. bir. végrehajtó. Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS fest Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalaí nyomdájában tökéletesen test. nem lakul nem kopik Minden színben kapható Rácz Jásrns gyógyszertárában Kossuth u. 1 sz. (Takarék é.)