Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-01-18 / 6. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítője jan. 18 Halasi Gazdasági Bank Rt,l CD a w Pásti Magyar Kereskedelmi Bank | leányintézete % Ajásszentlászlúi községi bíró örökös törvényhatósági tag Pest vármegye törvényhatósági bi­zottsága kedden tartott ülésén egy­hangúlag örökös tagjaivá választotta Agorasztó Tivadar nyugalmazott al­ispánt és Tápay József jászszent- iászlói községi biró, kisgazdát. A választás után Preszly Elemér főispán üdvözölte az uj örökös ta­gokat és különösen kiemelte, hogy Tápay megválasztásával a törvényhatóság a kisgazdatár­sadalom egyik értékes, mintasze­rű tagját kívánta kitüntetni és ezzel is szolgálni akarta a társa­dalmi osztályok között a megértés gondolatát. ORSZÁG—VILÁG Cáfolják a székesfehérvári diftéria járványról elterjedt híreket. — Ma­gyarország a cigányok őshazája a délamerikai Critica című lap szerint. — Ölés közben felborította a disznó Kovács Pál szegedi fögépészt, aki olyan szerencsétlenül esett el, hogy a .kés markolatig a szivébe hatolt. — Revolveres csatát vívott a rendő­rökkel a Mártonhegyi utón, majd fejbelőtte magát Siklósi Mihály bu­dapesti betörő. — Kormányrendelet­tel kiirtják a papagályokat egyes amerikai államokban. — Tiz ember hal meg naponta Amerikában alko- hohnérgezés következtében. — Kar­thauzi kolostor romjaira akadtak a hevesmegyei Barátréten. — Öngyil­kos lett Kolozsváron ürmösy Sándor dr. ügyvéd. — Megszökött a györ- megyei gazdák százezer pengőjével. Fischer József téti terménykeres­kedő. — Megmérgezte magát és meghalt Balázs Frigyes 42 éves bu­dapesti ékszerész. — Petróleummal öntötte le és meggyujtotta magát Kas sán özv. dr. Kemény Béláné, gaz­dag, előkelő uriasszony. Már csak holttestét találták meg. — A Kúria jogerőre emelte Szász Elek dr. volt rendőrkapitány sikkasztás miatt ka­pott 2 és félévi börtönbüntetését. — 350 vagon barnalisztet vásárolt pár nap alatt Egyiptom a magyar vi­déki malmoktól. — 40 gyermeket va­kított meg gondatlanságból egy or­vos, az athéni kórházban. — Agyon­gázolta a vonat vigyázatlansága mi­att Koncz Dénes főmozdonyvezetöt, a vésztői állomáson. — »Magyar Hét« lesz ismét ez év őszén. — A hágai értekezlet valószínűleg nem intézi el a magyar jóvátétel kérdé­sét. Lehetséges, hogy Magyarország lés a kisantant a jövő héten is foly­tatja tanácskozásait Hágában. Hirdessen öl Helyi Értesítő-ben Január 30-ikára tűzték ki dr- Thuróczy Dezső sajtóperének főtárgyalását Beszámoltunk annak idején arról, hogy dr. Pető Jenő, a halasi járás­bíróság elnöke az »Uj Nemzedék« c. bpesti lapban súlyos vádakat emelt dr. Thuróczy Dezső akkori polgár- mester ellen. A cikk miatt dr. Thuróczy Dezső rágalmazás címén indított pert dr. Pető Jenő ellen és ebben az ügy­ben a budapesti büntetőtörvényszé- ken már két tárgyalás volt eddig. Mint most budapesti tudósítónk jelenti ebben az ügyben, amelynek közel száz tanúja van, a törvényszék Schadl tanácsa ja­nuár 30-án, délelőtt fél 10 órá­ra tűzte ki a fö tárgyalást. Most várják a komoly telet Néhány nap óta igen enyhe az idő- I járás, ami nagy aggodalommal tölti el a gazdákat. Az ilyen nagyon enyhe időben (ugyanis a növényzet a kelleténél erő­sebb fejlődésnek indul és mivel hótiakaró nincsen, a ké­sőbb beköszöntő kemény fagy nagyon sokat ! | rombolhat. Az enyhe télen egyrészt ! nem tud a csapadék felraktározódni a földben, ennek következtében tavasz- szal, amikor a talajnak több nedves­ségre van szüksége, nedvességhiány áll be. A kártékony rovarok, férgek és rágcsálók az enyhe télen nagyon elszaporod­nak. Legutoljára 1920-ban és 1921-ben voltak januárban hasonlóan meleg na­pok. Az ilyen téli enyhe idő azonban nem nagyon szokott hosszú tartamú lenni. Valószínűen I csak átmeneti felmelegedés, a mely nem tart sokáig. i Most várják az időjósok a komoly telet. Az iparosság nehéz helyzetéről beszéltek a kecskeméti iparos-gyűlésen aSINGER \arrogepek mégis A LEGJOBBAK ! Országos visszhangja támadt annak a szenvedélyes kifakadásokban bő­velkedő naggyülésnek, amelyet va­sárnap délután tartott a kecskeméti iparosság. Az Ipartestület által egybehívott rendkívüli közgyűlés, mely az Iparos- Otthon dísztermében folyt le, mindvé­gig bővelkedett drámai és szenvedé­lyes jelenetekben. Hat-hétszáz ember szorongott agyütt a díszteremben: túl nyomórészben nyomorban sínylődő, munkanélküli iparosok, akik munka- alkalmat, segítséget kértek a várostól és az államtól egyaránt. A közgyűlés rendkívül izgatott han­gulatban folyt le. Az elnökségnek minden erélyét latba kellett vetnie, hogy a ki-kitörő szenvedélyek fel ne borítsák a rendet és a nyugalmat. A közgyűlés lefolyásáról az alábbi alábbiakban számolunk be: Vasárnap délután 3 órakor nyitotta meg Csikay Lajos ipartestületi alel- nök a munkanélküliség enyhítésére egybehívott közgyűlést. Mindenek­előtt üdvözölte a megjelent vendége­ket, majd átadta a szót Szappanos Sándor dr. főjegyzőnek. Az előadó ismertette a tárgyat, va­lamint az indítványok tömegét, a i melyet a kecskeméti iparosság mun­kanélküliségének enyhítésére dolgo­zott ki az Ipartestület elöljárósága. Az előadó megállapította, hogy Kecskeméten jelenleg soha nem ta­pasztalt mérveket öltött a munka- nélküliség. A kádáriparban 100 szá­zalékos, az építőiparban 80—90, a kovács és bognáriparban 60—80, a | szabóiparban 90 százalékos a munka- j nélküliség. Az ácsiparban jelenleg ősz I szesen 5 master és 6 segéd dolgozik 1 Kecskeméten, ezzel szemben 20 mes­ter és 70 segéd munkanélkül áll. Az előadó végül ismertette az elöl­járóság indítványát, amely főbb pont­jaiban így hangzik: Mindenekelőtt uj építési szabály­rendeletet kell alkotni. Másodszor munkaalkalmakat kell teremteni. A város Írjon ki tehát minden elma­radt közmunkát, mint pl. a vásárte­rek rendezését stb. Szüntesse be a város összes közüzemeit és írjon ki szükségmunkákat a házi kezelésben megkezdett tatarozásokra is. Ezután különféle felszólalások tör­téntek, melyeknek során elementáris | erővel robbant ki a hallgatóság so- ; raiban a szenvedély, ugyannyira, i hogy az elnök csak nagy erőfeszi tések árán tudta fenntartani a ren det. Uzletmegnyitás Tudatom a n. é. közönséggel, hogy huscsarnokomat a városháza épü= létében újból megnyitottam, hol mindennemű elsőrangú husáru állan« dóan kapható. Mindenféle jószágot állandóan vásá* rolok és kérem a közönség szives pártfogását. Kohn Benő mészáros és hentes (volt InglflSZ üzletben) Állati betegségek a megyében A hivatalos kimutatás szerint janu­ár 8-ig az alábbi állati fertőző meg­betegedések fordultak elő: Lépfene: Csornád, Lajosmizse, Ti- szaujfalu, üllő. Veszettség: Alag, Alsógöd, Alsó- némedi, Bajaszentistván, Békásme­gyer, Császártöltés, Dunaharaszti, Du­nakeszi, Dunapataj, Főt, Gödöllő, Mo- nor, Öcsa, Páty, Pestszentlőrinc, Pilis, Pomáz, Szánk, Szöd, Tápiósüly, Tass, Túra, Ujszász, Váchartyán, Kalocsa, Kiskunhalas, Kispest, Pesterzsébet, Rákospalota, Újpest. Takonykor: Abony. Ragadós száj- és körömfájás: Ácsa, Alag, Aszód, Cinkota, Csornád, Cső­vár, Dunabogdány, Galgagyörk, Gal- gahéviz, Galgamácsa, Gomba, Kisné- medi, Mogyoród, Pócsmegyer, Püs- megyer, Püspökszilágy, Szód, Tahi- tótfahi, Vácbottyán, Vácduka, Vác­hartyán, Vácrátót, Veresegyháza. Rühkór: Alpár, Jászkarajenő, Pé­teri, Pilisvörösvár, Rákoskeresztúr, Tápiósüly, Ujkéeske, Vácrátót, Kis­kunhalas. Sertésorbánc: Császártöltés, Nagy- káta, Páty, Kiskunhalas. Sertéspestis: Abony, Galgahéviz, Gomba, Monor, Ókécske, Szada, Tass Túra, Úri, üröm. Baromfikolera: Vácbottyán. — Határszéli városok kereskedői. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egye­sülés felterjesztéssel fordult a kormány­hoz, melyben a határmenti városok ke­reskedelmének súlyos gazdasági hely­zetére mutátott rá és annak sürgős or» voslását kérte. A felterjesztés részle­tesen vázolta a kereskedők nehéz hely­zetét és utalt arra, hogy a határmenti városok a többieknél is fokozottabb mértékben érzik a kedvezőtlen gazdasági viszonyok következményeit. — Ä nagykőrösi garázda juhászok. Egyre gyakoribb a panasz a nagykőrösi gazdák körében a juhászokra. Sajnos, ma már ott tartunk, hogy a mindig eré­nyes juhászokból is kezd kiveszni az ős- becsület, ugyannyira, hogy mások veté­sét sem respektálják. Nagykőrösön egyre sűrűbb eset, hogy a magukról megfeledkezett juhászok az éj leple alatt ráeresztik birkanyájaikat mások veté­sére, amelyet a szó szoros értelmében »küegeltetnek.« A nagykőrösi hatóságok knost a mezőőrök utján igyekeznek meg­fékezni a garázda juhászokat. a ...----------------------- ~a A Gazdasági Gőzmalom mellett fekvő ingatla­nunkat házhelyeknek felparcelláztattuk, ezeket kedvező fizetési feltételek alapján olcsó áron eladjuk \ M Rt

Next

/
Thumbnails
Contents