Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-06-07 / 46. szám
jiunius 7 Kiskunhalas Helyi Érfesltflfe 1 i oldal P IRTA: FIGYELŐ V F 11 Nagy örömmel értesült ezért a szerb követtől, hogy Grete Hiímár a szerb főhadiszállásokon tartózkodik. Ismerte Grete képességeit és tisztában volt megbízhatóságával. Gyakran volt alkalma meggyőződni arról, hogy a fiatal leány a legpontosabban hajtja végre a reábi- zott feladatokat és soha a legcsekélyebb valótlanságot se tartalmazza jelentése. A legelső és legfontosabb gondja az volt, hogy levelet irt Gretének, amelyben arra kérte, hogy minél előbb induljon Cetinjébe. Biztos volt abban, hogy Grete is- szivesebben dolgozik vele, a régi ismerőssel, akiről tudja, hogy megbecsüli és munkásságát kellőleg értékeli. S ebben Borotov nem is csalódott, mert Grete nem érezte jól magát a szerbek között. A szerb főhadiszállás nem tudta kellőleg méltányolni ügyességét. Azonkívül nem is volt nagy szükség reá. A harctér állandó mozgásban volt; a csapa- 1 tok ma itt, holnap ott bocsájtkoztak ütközetbe. Általában más volt a ( helyzet a szerb harctéren, mint az i oroszon. Itt nem kellett a terepet kikémlelni, nem kellett titkokat j megfejteni. A szerb, mint ellenség * is nyílt volt; a lakosság pedig néma j és ellenséges. A szerb önérzet nem egyszer éreztette Gretével hogy a vereségek egyik legfőbb oka az orosz segítség elmaradása. Nem egyszer szemére hányták, hogy kenyéradó gazdái a szerbeket becsapták. Egész nyíltan hangoztatták, hogy a háborúba csak \ orosz biztatásra, mintegy tanácsra mentek bele. Szerbia élet-halál har- cot vív, és magára van hagyatva, j Ha elpusztul, ha az ország önállósá- ! sága az osztrák—magyar erő folytán megszűnik, azt csak az oroszoknak köszönhetik. Mindenütt fellángolt az orosz ellenes hangulat, úgy hogy az orosz követségnek valósággal védő intézkedéseket kellett tennie. Ennek bevezetése a >gurűló rubel« alkalmazása volt. Ezzel elejét vették annak, hogy az elkeseredett hangulat az oroszok ellen kirobbanjon. Nagy örömmel olvasta ezért Grete Borotov levelét. Megnyugodott lelke, mert kiszabadulhatott az állandó szemrehányás elől. Másnap elindult és szerencsésen megérkezett Cetinjébe. ‘Késő este volt, amikor Borotov- * nál jelentkezett. Az uj követ kitörő lelkesedéssel fogadta. j — Végre megtaláltam — mondotta a szivélyes üdvözlés után. — Már ' Párisbah kutattam maga után, de sikertelenül. Remélem, még mindig a régi? . ___ , j — Mi más lehetnék! — Attól tartottam, hogy esetleg •elvesztette a szivét és azon keresztül az eszét. — Jól tudja -hogy a férfiak nem gyakorolnak semmi hatást reám. Kiábrándultam belőlük, mert csak a nőt nézik bennem. Csupán a szépségem előttük az érték; nem nézik, de nem is törődnek a telkemmel. Én pedig csak egyet tartok nagynak: a szere te tét. Azt pedig hol találjam meg? Itt a harctér kellő közepén, ahol az állati ösztönök szabadjára kerültek? A vér, a jaj között nem keletkezik szeretem. A borzalmak helyén nem nyílnak virágok. Az emberi szív bezárkózik háború esetén. Nyerssé, vaddá és kegyetlenné válik az előtt a puha ember is és gyilkol, pusztít. Az ember eltűnt a háborúban. Nem az ősember bujt ki belőle, hanem az Ősállat... Meglepetten nézett Borotov Grétére. Nem várta tőle ezt a forró kitörést. Eddig azt ’hitte, azt gondolta, hogy hideg, számitó az egyénisége. Nem is sejtette, hogy a fiatal leány tele van mély érzéssel, mert eddig azokat mélyen és gondosan elrejtette. Borotov most látta, hogy félreismerte Gretét. S ez a csalódás örömmel töltötte el. Lelke mélyén valami húzta a fiatal leányhoz, ugyanakkor egy másik érzés taszította. Az első azt suttogta: derék, becsületes leány Grete." A másik megcáfolta és szinte kiabálta: közönséges kémnö, aki mindenütt ott van, ahoi á lélek elveszti fehérségét. Borotov kifejezést is adott meglepetésének. — Látja — mondotta — még engem, a higgadtan megfontoló diplomáiét is tévedésbe ejtett. Grete közbevágott. — Én nem szinészkedtem. Én önnek bizonyos szolgálatokra szerződtem le. Azt a legjobb tudásom szerint teljesítettem is. Mást nem ígértem. Remélem: meg volt vélem elégedve eddig és eztiitán is meg lesz. — Félre ért engem — volt a válasz. — Én nem a szolgálati viszonyra céloztam. Abban ön teljes kiválóságot mutatott. Mint alkalmazott kiváló volt; mint embert nem ismertem, mert bezárta előttem lelkét. — Miért mutattam volna? Nekem kenyér kellett és mivel tisztességes utón nem szerezhettem meg, elfogadtam ajánlatát. Előttem ez még mindig megfelelőbb volt, mint az, hogy valamelyik gazdag embernek tegyeR pénzért a szeretője. Ne gondolja, hogy én nem szégyenkeztem önmagam előtt foglalkozásomért. De megtettem, mert kulturétetet óhajtoti- tam élni. Ön nem is sejti, mennyi kisértésnek, mennyi megaláztatásnak van kitéve egy dolgozó nő. Ön el se tudja képzelni, hogy miken megy keresztül egy nő, amig éljut idáig. — Hát olyan utolsónak tartja foglalkozását? — Igen. — És miért? — Lehet abban felemelő, ha lopunk? Mert mi kémek lopunk. Ellopjuk idegen államok titkait, hogy a it megbízóink felhasználják. Közönséges tolvajok vagyunk mi is, csakhogy mi nem kerülünk egyszerű tolvajként a börtönbe. Az igazi tolvaj lop családjáért, nyomorúságos élete fentartásáért, mi Tcémnök lopunk, hogy szépen és előkelőén élhessünk. S mondja meg őszintén, szivéből: melyiket tartja értékesebnek? Borotov nem válaszolt. — Látja, hogy igazam van. Maga híller újdonság BAR SAJT R D E DERBY B Y NAPI INGYEN BEMUTATÁS 1 ÉVI JÓTÁLLÁS INGYEN ÉLET. BALE$ET,TŰZ BIZTOSÍTÁS PHILIPS »MODERN VEVŐ« ‘KÉRJEN OKVETLEN FELVILAGOfITÁfT // BABMELY RADIO 5ZAKUZ LETTŐL is Úgy kezelt eddig, mint egy olyan egyént, akitől hasznot húzhat, akit felhasználhat. Nagyra tartott, de csak, mint eszközt, mint munkaerőt. Mint embert — észre se vett. Talán értékelte szépségemet, fiatalságomat; azonban azt is, mint nőéhes férfi. Társadalmiig alárendelt egyénnek tartott... — Túloz... Grete közbevágott. — Lehet. De akkor jelentse ki, kertelés nélkül: összehozott volna húgával vagy feleségével? — Nem. — Köszönöm öszintességét. Jobban esik ez, mint a köteles udvariasság. Borotov, aki eddig csak kurta válaszokat adott, beszélni kezdett. — Nézze Grete — mondta. — Én eddig, mint tisztviselő a tisztviselővel érintkeztem magával. Nem is sejtettem — eddigi alkalmazottaim nem adtak arra okot — hogy ilyen foglalkozás közepette is megmaraa- hat valaki fehérnek, tisztának. A kémnöknek mindent meg kell tennie. Ott forog a nagy város bűnnel terhelt levegőjében, s elöbb-utóbb maga is a fertőbe kerül. — Igaza van, barátom — válaszolta Grete. — A látszat ellenem szólt és egyáltalában nem neheztelek, hogy ilyen véleménnyel volt felőlem. — Remélem, a jövőben jobb barátok leszünk. — Nem uram. Én ezután is az akarok maradni, ami eddig voltam: kémnő. Ezután is csak kémkedésért fogadok el pénzt; mint nő nem vagyok megfizethető. — Maga félreért engem. — A legkevésbé sem. Csak azt akarom kifejezni: köztünk továbbra is csak a szolgálattevő és szolgálatadói viszony tehet. — Én se akarok mást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más szemmel ne nézzek magára. Nem a férfi becsüli többre magát, nem a nőt tartom én többre, hanem észrevettem azt, amit eddig elrejtett: fehérségét. Előbb azt kérdezte: összehoztam volna e húgommal. Azt válaszoltam: nem. Ha azonban most úgy tenné fel a kérdést, hogy összehoznám-e a jövőben, akkor a felelet már igy hangzanék: igen. Grete szemébe könnyek tolultak. Borotov ezt észrevette, de úgy tett, mintha nem látná. Nem akarta a leány zavarát növelni. Rövid csend után a fiatal leány megragadta Borotov kezét és melegen megszorította. Köszönöm, hálásan köszönöm — mondta. — Nem is tudja, milyen jót tett velem. Visszaadta önbizíal- mamat és reményt ébresztett szivemben, hogy: én is lehetek egyszer boldog. —> Lesz is, mert megérdemli. VI. * A fenyőktől övezett hegy tövében, a csobogó patak mellett faházikó emelkedett. Egyszerű épület volt; szegény emberek hajléka. Itt lakott évtizedek óta Kosta Vasil, az erős juhpásztor. Felesége már régen meghalt; lánya Anasztázia vezette a háztartást. A környék lakossága szerette az öreget és becsülte a dolgos leányt, aki egész nap vígan dalolva pörgette az orsót, vagy mosott, vasalt és varrt apja számára. Béke, nyugalom tengte körül a házat. A háború erős vihara, dacára, hogy a hadterület a közelben volt, nem érintette a családot. Az apa már öreg volt katonának; igy változás nélkül ment minden tovább. (Folytatjuk.)
