Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-11-27 / 95. szám
2 Kisknnhalas Helyi Értesítője november 27 3 Halasi Gazdasági Bank Rt. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank £ leányintézete % A képviselőtestület újjáalakulása A képviselőtestület tagjainak fele a községi törvény alapján is virilis jogon, fele pedig választási jogalapon volt bent a képviselőtestületben. A háború kezdete óta városi képviselőtestületi tagválasztás egyáltalán nem volt, úgy hogy régi összetételében csakis a virilisek változtak, amennyiben adójuk hullámzott. A közigazgatási reformtörvény ugyanezen alapon tartotta fen meg- alkotandónak a képviselőtestületet, de mégis lényeges változást hozott, a mennyiben a képviselőtestület tagjainak számát nagyon leszállította, így városunkban is a régi képviselőtestület 100 virilis és 100 választott tagja helyett csak 36 virilis és 36 választott tagja lesz a képviselőtestületnek. A virilisek névjegyzékét már ösz- szeállitotta és elfogadta a képviselő- testület, de még nincsenek megválasztva a választandó tagok. Ez is megtörténik rövidesen, amennyiben a választást városunkban az aTSpán december 22-én, vasárnapra tűzte ki. Nagyon fontosnak tartjuk azt a város szempontjából, hogy ez a választás miként dől el. Próbálják a választási küzdelmet egyesek felekezeti térre is átvinni, amit pedig a legnagyobb mértékben helytelenítünk, mert ennél a választásnál a megvá- lasztandóknak felekezeti és társadalmi különbség nélkül a város közönségének egyetemes érdekét kell szem- elött tartani s a választást is ennek kell irányítani. Szükségesnek és fontosnak tartjuk azt, hogy a szavazóknak csaknem teljessége vegyen részt a szavazásban s igy küldjék be képviselőiket a képviselőtestületbe, melyre nagyon sok hivatás vár. A képviselőtestület hivatva lesz a város nehéz anyagi ügyeit rendezni és összhangba hozni a súlyos gazdasági helyzettel, mert e nélkül egészséges fejlődés és városi élet el sem képzelhető. " Helyesnek tartjuk a város gazdasági pártként kialakult értekezleteknek azon felfogását, hogy a képviselőtestület tagjai közé felekezeti különbség nélkül és a város társadalmának minden rétegéből szándékozik tagokat beküldeni s igy az összes érdekképviseleteknek helyet biztosítani, ami egy egészséges fejlődésnek fogja megvetni alapját. Közeleg a választás, vezessen mindenkit — egyéni érdektől mentes — s csak a város egyetemének érdekét szem előtt tartó akarat! Izgalmas harcz a konszentmlkldsi Nemzeti Párt vezetősége és Szilagyi főszolgabíró között Milyen változások várhatók a pestmegyei szolgabirói karban ? Talán a megyében sehol sem volt olyan izgalmas a megyebizottsági tagválasztás, mint Kunszentmiklóson. A választás izgalmai még ma sem csendesültek el, áll a harc a kunszentmiklósi Nemzeti Párt vezetősége és Szilágyi ; Gábor főszolgabíró között. A belügyminiszter egyébként vizsgálatot is ren- j delt el és jellemző a harcra az a két 1 távirat, amelyet a Nemzeti Párt a j miniszterelnökhöz és a főispánhoz intézett. Azok az alábbiak: »A kunszentmiklósi Nemzeti Párt ne- j vében kérjük Kegyelmes Urunk védet- j mét Szilágyi Gábor főszolgabíróval szemben, mert főispánunkhoz intézendő I emlékiratunk aláírási iveit csendőrökkel 1 koboztatja el és eközben pártunk vezető j tagjainak lakásán csendőrökkel nyomozást végeztet.« >A kunszentmiklósi Nemzeti Párt tisz- | telettel kéri Méltóságodat, méltóztassék j a Szilágyi főszolgabiró által törvényié- 1 lenül elkobzott aláírási iveit sürgősen visszaadatni. Kunszentmiklós egész népe 1 megbotránkozással látja, hogy Bethlen István gróf igaz híveit üldözni meri egy főszolgabiró.« Érdekes az ügy másik oldalát is megvilágítani. Szilágyi főszolgabiró érdekében egy deputáció jelent meg Preszly Elemér főispánnál és többek között azt kérte, hogy a főispán a főszolgabírót védj-e meg a Nemzeti Párt üldözésétől. A harc kimenete'e elé kíváncsian néz | a megye közönsége. Halasi pályázó — egyik szolgabirói állásra. A vármegyei választások is meglehetős érdeklődéssel járnak, ügy az alis- páni, mint a főjegyzői szék betöltésére dr. Erdélyi Lóránd és báró Rudnyánszky Miklóst fogják egyhangúlag javasolni, ami a vármegye ősi tradícióinak megfe-t lel. A vármegye újjáalakulásával az egyes járási székhelyeken is tesz személyi változás. Nevezetesen a kalocsai járás élére Szentpétery Lajos jelenlegi pomázi főszolgabiró s a pomázi járás élére d. Zboray Géza pomázi tb. főszolgabíró a hivatalos jelölt. Mig Szilágyi Gábor kunszentmiklósi főszolgabírót a főispán valószínűleg egyik árvaszéki ülnöki -állásba helyezi át. , Miután a szolgabirói kar határozata szerint úgy a kunszentmiklósi, mint a pomázi főszolgabírói állások pályázat utján töltetnek be, Markó Jenő Kun- szentmiklósra pályázik. Ugyanoda pályázik. Ugyanoda pályázik még Safáry Endre kiskőrösi tb. főszolgabiró, akinek megválasztását nem csekély mértékben nehezíti meg Markó Jenő és Révész Béla pályázása. Egy szolgabirói állásra városunkból Horváth Béla ny. tb. főszolgabiró, az itteni forgalmi adóhivatal főnöke is benyújtotta pályázatát. Megválasztásával Pestvármegye közönsége előzékeny modorú, szociális gondolkodású, tapasztalt, értékes közigazgatási tisztviselőt nyerne benne, aki a közönségnek mindig jóakarattal szokott rendelkezésére állani. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk teieíonjeieoíése) Enyhe, borús idő várható Enyhe, borús, ködös idő várható kisebbszerü esőzésekkel. — A város egész területére elrendelték az ebzárlatot. A város területén veszett eh kóborolt. Ezért a város egész területére az ebzárlatot 1930. évi február hó 20-ig elrendelték. A zárlat tartama alatt Kiskunhalas város egész területén az összes kutyák az udvarokban, tanyákban megkötve tartandók, vagy harapás ellen biztos szájkosárral ellátva, pórázon vezetendők. A kóbor és meg nem kötött kutyákat a gyepmester befogja és azonnal kiirtja, tulajdonosaikat pedig szigorúan fogják megbüntetni. Revolveres harc közben fogták el a hires kasszafurót Virág József, a híres kassza-furó király nemrég szabadult ki a szegedi Csillagbörtönből. A fővárosban és a vidéken az utóbbi időben több kasz- szafurást követtek el és a rendőrség gyanúja Virág ellen irányult. Tegnap este Budán két detektív észrevette Virágot és elakarta fogni. Virág hirtelen revolvert rántott elő és kétszer rálőtt a detektivekre és futásnak eredt. A detektívek az utca közönségével üldözni kezdték és sikerült hosszas hajsza után ártalmatlanná tenni. Virág kihallgatása alkalmával beismerte, hogy az utóbbi he- j tekben a fővároban és a vidéken 8 kasszafurást követett el. Ma reggel nagy meglepetésre a 200. sz. cellában nagy vértócsában akadtak Virágra. Nyakán és kezén felvágta az ereket. Mikor magához tért, elmondta, hogy a cipőjébe du- ! gott el egy éles borotvát, amit meg- j motozás alkalmával nem találtak meg Újra nem akart a börtönbe kerülni s ezért öngyilkosságot követett el. A főváros rendkívüli közgyűlése szóbakerült a Házban '~A' KpviSfelö'ríSz iffái'ülését 10 órakor nyitotta meg Almásy László elnök. A miniszterek közül Seitovszky és Mayer miniszterek vannak a Házban. Az első szónok Bródy Ernő, aki azt teszi szóvá éles beszédben, hogy Ripka főpolgármester a 'fővárosi ellenzék kívánságára nem hívta egybe a főváros közgyűlését. A felszólalásra Seitovszky belügyminiszter válaszolt, többek között azt mondva, hogy ilyen irányú panaszukkal forduljanak a közigazgatási bírósághoz. Ä Protestáns Nöszövetség karácsonyi vásárja Hónapok óta folyik a Protestáns Nőszövetségben a szegények segélyezését szolgáló karácsonyi vásár előkészülete. Szorgalmas leánykezek varrják és horgolják a kis zsebkendőket, öltöztetik a szép, alvó babákat, készítik a gyermekeknek oly kedves i,átékállatokat s oiszitik a kis és nagy krampuszokat Mikulás ajándéknak szánva. Délutánonként nagyszámban megjelenő asszonyok kedélyes beszélgetés közben készítik az annyira kedvelt csigatésztát. Az egyesület tagjai fáradtságot nem ismerve, mindent elkövet, hogy a többi karácsonyi Vásárokhoz képest most is meg tudjon felelni a hozzája fűzött várakozásoknak. — A vásár megnyitása dec. 5-én, csütörtök délután 6 órakor lesz a közgyűlési teremben, műsorral egybekötve, mely alkalommal hideg büffé, tea és haboskávé áll a közönség rendelkezésére. A vásár péntek délelőtt 10 órai kezdettel folytatódik, amikor meleg tízórait és friss sört szolgálnak fel a Leánykor tagjai. 6-án délután tombola játék és amerikai sorsolások fogják szórakoztatni a jelenlevőket. Mindenki, aki a szegények nyomorán segíteni akar, jöjjön el, legyen támogatója a Protestáns Nöszövetség szeretet munkájának. Református tanyai istentiszteletek. December 1-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a felsökisteleki, délután 2 órakor a felsőszállási állami elemi iskola termében református istentisztelet lesz, melyre ott lakó híveit kéri és várja az egyház. — A VI. _gyorsirótanfoIyam szerdai leckéje 26-ától kezdve kedden este 6—7-ig lesz. A kurzus befejező óráit 26, 30, dec. 3, 7, 10, 14, 17. és 21-én tartom meg az áll. polg. fiuisk. fizikai előadótermében. Papp Lajos oki. gyorsirótanár. Ma délelőtt újabb megbeszélés volt a miniszterelnökségen a közigazgatás egyszerűsítéséről A miniszterelnökségen ma délelőtt folytatták azokat a megbeszéléseket, amellyel a kormány a közigazgatás egyszerűsítését akarja elérni. Az uj rend rövidesen életbelép. MEGHÍVÓ. Tanács Ferenc balotai vendéglőjében december 1-én, este 6 órai kezdettel regrutabálat rendez, melyre a t. közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptidij személyenként 1 pengő. Zenét Faragó testvérek zenekara szolgáltatja. Fii 1 Az ij vési nek litott Serté kásní Serté része Zsirs; Zsír 1 Birka Marh Téli a szalor Ezen! lag k áruit cső Magi közt jóindti Bei I Jk hentes (Piac Tál a 48 Meg 2. 'än 8 óra kozni a 4 gon A ta Savrc Tisztel hívjuk Ment ( i tán Árven rolt kit ségű S és bárs míg P. Mara ári (Kórősi i 1 A Meteorológiai Intézet ma délben az időjárásról a következő jelentést adta ki: