Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-08-28 / 69. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője augusztus 28 mérlegeit vizsgáljuk. Sőt ott nagyobb eladósodást látunk, amely valójában úgy is áll, mert számadásaimnál a bevételi ala­pot, a valóságnál nézetem sze­rint magasabbra vettem. Ha tehát a gabonaárak nem emel­kednek és az adók és más üzemi ki­adások nem változnak, a gazdatár- sadaiom fizetésképtelen lesz és megáll az a gépezet, amely az egész ország jólétét magával hordozza. rs~=n^~'^--z-~~=r------­D r. Vass József miniszter a katolicizmus és a szocializmus viszonyéréi A Nemzetközi Katolikus Iskola Szö­vetség zárógyülésén Budapesten a her­cegprímás is beszélt. A gyűlés fény­pontja Vass József dr. népjóléti mi­niszter beszéde volt, aki a katolicizmus és szocializmus egymásközti viszonyát fejtegetvén, többek között a következő­ket mondotta: — A fejlődés rojhamosan megy előre. Nem tudjuk valójában, hogy mi csak érezzük a nagy változást. Rettenetes, mi történt Oroszországban, mi folyt Münchenben és min ment ke­resztül i 1918—19-ben szegény hazánk. A rettenetes változást ledobta magáról a magyar és a német és le fogja vetni a szerencsétlen orosz nemzet is. De inte­nek ezek a kísérletek arra, hogy csak­ugyan készülődik valami. És vájjon mi katolikusok ott állhatunk-e ridegen* 1, meg­értés nélkül ez előtt a nagy válság, a nagy levés, a nagy »fieri« előtt? Lehetetlen, ez nem a mi feladatunk. A mi evangé­liumunk, ez a világprogramm nemcsak az örökkévalóságé, hanem erre az életre is való. Nekünk tehát bele kell nyúlnunk ebbe a szociális fejlődésbe is. — Arra a kérdésre válaszolok, hogy milyen a viszony a katolicizmus és a szociális problémák között. Válaszolok azoknak, akik szenvednek ebben az or­szágban és világban. Felelek azok nevé­ben, akiknek bajait már tizedik éve nagyon orvosolnám és nem tudom. Fe­lelek Prohászka Ottokár nevében, flki meghirdette, hogy a proletariátus nem osztály, ha­nem állapot, amelyet meg kell szüntetni. Felelem én az Ur Jézus nevében, fe­lelem a millióknak és százmillióknak, hogy igenis a katolicizmus fogja az evangélium erejével az uj világ­rendnek is az erejét biztosítani. — XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű enciklákájával világitó fáklyát gyújtott, hogy a világnak irányelveket adott, amelyeken előre és biztosan me­het. tlegedütanitványokat vállal Petőfi ucca 2 sz lakásán Pfeiffer Ede hegedűművész Jelentkezés szept 1-től __II__ A z iskoláztató szülők szíves figyel» mét felhívom, hogy a helybeli ősz» szes iskolákban használatos tankönyvek üzletemben már beszerezhetők, a vallás» és közokt. miniszter által engedélyezet árakon Mari A. Fercncné könyv* és papír üzlete Városház épület Városi szálló mellett Furfangos betörő és tolvajbandát hajszolnak az egész megyében A nyomozás szálait Halasra is kiterjesztették Rendkívül agyafúrt betörő tolvajban­dát hajszolnak az egész megyében. A nyomozás során a szálak Hala­sig is elvezetlek és így itt is ke­resik azjokat, akik Bugyi község­ben egy vakmerő betörés kap- j csán négyezer pengőn felüli készpénzösszeget loplak el. j A betörők tettük elkövetése után nyomtalanul eltűntek, de a csendőrség- | nek | sikerült kiléétüket megtudni, neveket azonban a nyomozás érdeké­ben egyelőre nem közölnek. A betörőket napok óta üldözik és remélik, hogy kézrekerülhetnek. A nyo­mozó közegeiknek az a gyanúja, hogy a vakmerő betörök más helyeken is követlek el be­töréseket és általában az a vélemény alakult ki, hogy egy szervezeti betőrőbandával áll szemben a hatóság. Győré Imre az adóügyek legfőbb szakértője Újabban ismét tömeges bűnvádi eljárások folynak a megrögzött halasi zugirász elien Hivataloknak, ügyvédeknek már régen rettegett, réme a közismert Győré Imre ’ halasi lakos, i aki ebben a rossz gazdasági vi­szonyok közt tengő világban a zugirászatoí választotta életpályájául. Ilyen irányú tevékenysége már közismert a város közönsége előtt, hol fellebbezéseket szerkeszt, hol meg följelentésekéi ir meg és mindezt a hiszékeny tanyai lakosság közt, akik még mindig egy ügyes ügyvédet sejtenek Győré Imrében. Újabban Győré Imre specializálta ügyvédi funkcióit és kizárólag adóügyekre vetette rá magát. Megszimatolta ugyanis, hogy ma az adó a legfájdalmasabb az embereknek és az j ezen való segités Ígérete kinyitja az emberek zsebeit, Győrénél pedig inkább a pincét és az éléstárt. Győré ugyanis nem szabott tarifával dolgozik, hanem elfogad szalonnát, lisz­tet, hagymát, zsírt, sőt mint jól érte­sültek mondják, a bort sem veti meg. Papírral és ceruzával el van látva, tin­tát is szerez és néhány pohár bor kedvre han­golja és szerkeszt olyan kér­vényt, amiyen verset Hazaíi Veray János se tudott szülni. A Győré kérvényei újabban mind a pénzugyigazgatósághoz zd- resszálódnak adórevizió ügyében. Vannak különböző más ügyei és ezek miatt újabban ismét tömeges bűnvádi eljárás folyik a megrögzött zugirász ellen. A lakosság végre rájöhetne, hogy ne hallgasson a vicces zugirászra. Meggyilkolta férjét, mert áldomáskép elmulatta az eladott föld árát M A gyilkos asszony álmában támadt férjére és teljesen szétverte a fejét 5 Megrendítő gyilkosság történt hétfőn j i éjjel Átokháza községben. Toroki Ist- I | ván harmincéves gazdálkodót meggyil- j I kolta huszonkétéves felesége, akit rend- ' | kivül elkeserített férje iszákossága és j durva bánásmódja. * \ Toroki István néhány évvel ezelőtt <j j nősült meg. A j leány szülei ellenezték a házas­ságot, mert tudták, hogy a fiatal legény, — aki egyébként jómó­dú volt és több hold földön gazdálkodott, iszákos I természetű. A leány azonban kijelen­tette, hogy minden körülmények között férjhez megy Torokihoz és így azután a szülők Is beleegyeztek a házasságba. A házastársak azonban 1 i I csak három éven keresztül él­tek boldogan. Legutóbb Toroki ismét inni kezdett és csaknem naponta ittasan ment haza. Né­hány nappal ezelőtt Toroki eladta föld­jét és az árát áldomáskép az utolsó fil­lérig elmulatta. Felesége emiatt annyira elkeseredett, hogy végzetes tettre szánta e! magát. Megvárta, amig férje elalszik, azután egy fejszével több ütést mért a fejére. A fejszecsapások teljesen szétverték To­roki fejét. A gyilkos asszony ezután a gyermeket és önmagát is meg akarta ölni, de meggondolta magát és ehelyett el­ment a csendőrségre, ahol feljelentést tett önmaga ellen. A férjgyilkos asszonyt letartóztatták. HÍREK Kigyóbőr-cipővel kétszer találkoztam. Egyszer sem a cipel­űztetek reklámkirakatában és még ke- vésbbé a divathölgyek lábán. Először valamelyik fővárosi lap vegyssek-rova- tában olvastam, hogy az amerikai pénz­fejedelmek feleségei és a hihetetlen ösz- szegeket kereső mozicsillagok találták fel afeletti kínjukban, miként lehetne drá­gább, ritkább, különlegesebb bőr­ből készíttetni lábbelijüket. Én aztán el is felejtettem azonmód a kigyóbőreipöt s talán soha eszembe nem is jutott volna mégegyszer, ha véletlenül meg nem hal­lom a háztartási alkalmazottunk beszél­getését egy másik leánnyal, aki a divat szigorú parancsa ellen lázadozva, pana­szolta el, hogy az már rettenetes, hogy neki kigyóbőreipöt is kell vennie, mert B már meglévő pezsgőszin cipője nagyon közönséges és nem is húzhatja fel min- denik ruhájához. így a kis cselédleány... És egy hónapi teljes bérét, a 32 pengőjét odaadta egy pár kigyóbőrcipőért s bizo­nyára azóta a vasárnapi korzón abban büszkélkedik és ha gyorsan küldi asszo­nya a szomszédba, hát kigyóbőrcipőjét rántja fel meztélábra és úgy hozza el a tejet. Azóta sokat gondoltam a kigyóbőrci- pőkre. És mondhatom, előttem szomorú szimbólum tett a kigyóbörcipő: társa­dalmi berendezkedésünk rákfenéje. Most már tökéletesen értek több olyan dolgot, amit eddig nem értettem. Értem, miért kell kezdődniük a cselédbéreknek 32 pen­gőn. Hát Istenem, egy pár kigyóbőreipöt csak kell venni tudni egy havi kereseté­ből a kis cselédleánynak! Azt is megér­tettem ezzel összefüggően, hogy a X. fizetési osztályban miért nem Gebühr n cselédtartás. A háztartási alkalmazott ki- gy óbőr cipője miatt. Oh, a kígyó még cipő korában is ki­sértője az emberiségnek. Szítja az embe­rekben az igényeket, az igények felfo­kozzák a vágyakat, a vágyak megeszik az ember megelégedését s jön a bol­dogtalanság, az elkeseredés, a kétségbe­esés, düh és minden rossz, ami boldogta­lanná teheti az emberiség életét. — flz állami polgári fiúiskolában a be­iratások augusztus 30-án kezdődnek. Az első osztályba beiratkozhatik az elemi is­kola IV. lés V. osztályát sikerrel végzett tanuló. A javító vizsgálatok szeptember z-án délután tartatnak. Évmegnyitó szep­tember 4-ién lesz. — Ä Sakkörben a nyáron szokásos lanyhuló érdeklődéssel teljesen ellentét­ben, állandóan igen szorgalmasak az összejövetelek. A májusban megkezdett nagy tréning-verseny befejezést nyert. Folytatólagosan két házi- és több tár­sasszimultánt tartottak, melyeket gyors­versenyek váltottak fél. Legutóbb kezde­tét vetjfce a tényleges sakktudást megálla­pító, osztályozó egyéni verseny. Indo­kolja az élénk sakkestéket a bajai és a halasi sakkor között a már tavaly meg­kezdett és 5 éven keresztül évenként kiét versenyben, döntésre kerülő vándor- serlegverseny. Ennek ez évi első fordu­lóját, a tavalyinál nagyobb arányban, szeptember 8-án fogják Halason leját­szani. Mint értesülünk, a Bajai Sakkor sem volt tétlen az idei nyár folyamán és ez a körülmény igen érdekes sakkese mennyé avatja a szeptember 8-i verseny­napot. — Közjegyzői iroda áthelyezés. Dr. Fésűs György kiskunhalasi kir. közjegyző irodáját Kossuth utca 15 sz. alá, a gimnáziummal szembe, he­lyezte át. — »Polgári Otthon« lakberendezési és háztartási vásárt rendez az Országos Iparegyesütet Budapesten, amelyik a vá­rosligeti iparcsarnokban augusztus 31rén nyílik meg és tart szeptember 15-ig. — Látogatók féláru utazási kedvezmény­ben részesülnek. Vásárigazolvány, mely 2 P 80 fillérért váltható a városi menet­jegyirodában, egyúttal belépőjegyül is szolgál. Bővebb felvilágosítással a me­netjegyiroda szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents