Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-01-23 / 7. szám

6 Kiskunhalas Helyi Értesítője január 23 BOSZORKÁNYÉGETŐK REGÉNY Irt»: ZENI'AI KERENG A főbiró me eaóvilta a fejét. — U»ijaa ne mondja kend? Kané!« Iái szüretidbe a vérét ? — Bizony azzal I — erösbödött a mindenttudó koldusbiró. — A saját szemeimmel láttam t A főbíró nem mert hangosan ellen- kesni Annyival inkább nem, mert jól ismerte a kolduebirót erőszakos természetéről. — Könnyen megjárhatom ezzel a rosszmájú emberiel. Ma elleukezek vele, még engem is a boszorkányság birsbe fog keverni — gondolta magábsn Ekkor hármat koppantott valaki az ajtón s mindjárt utána, feleletet sem várva belépett Istók Gsrzeon poroszló» kapitány. A lőbiró alig ismerte fel, annyira megváltozott azalatt a félnap alatt, amióta nem látta. A haja egészen megősittlt, area ráneokkal lett tele és Bzemei annyira beestek, hogy alig látszottak ki erős homlok csontja aló). — Kigyelmed lenne az, kapitány aram ? 1 — szólt fejcsóválva a főbiró és egészen közel lépze hozzá, must- rálgami kezdte. — Bizony én, — mondotta Szeged rendjének szigora őre. — Bár az is igaz, hogy a túlvilágot is megjártam azalatt a pár óra alatt, amíg a boszorkányok elfogadása körűi köte leBségemet teljesítettem. ie — A túlvilágot ? hogy érti ezt kigyelmed? — esodálkozta el magát a főbiró. — ügy értem, ahogyan mondot­tam — emelte fel ünnepélyesen hang­ját a kapitány. — A túlvilágot is J megjártam a gonosz Rózsa elfogatass ; körül. j Es meglehetős bőbeszédűséggel tő» i virői hegyire mindent elmondott. Hogy jutottak be Rózsa lakásába, amelynek minden ajtaja tárva-nyitva volt, hogy ájult el a nagy félelemtől a velük lévő poroszló, hogy mentek az üres lakásból Masa György házába, hogy ogrott be nagy vitézül, de elég meggondolatlanul az ablakon át a szobiba s hogy feküdt az ágyban egy hulla s hogy virrasztott mellette maga a boszorkány. Istók aram itt egy kissé elakadt s | nem tadta, hogy is mondja ei azt a csúfságot, ami megesett vele. Vegre nagy akadozva ezt is el­mondta, ds hozzátette, hogy nem gyávaságból, vagy félelemtől ájult el, hanem azért, mert Rózsa boszorkány bizonyos varázsszavakkal szempillantás 1 alatt elaltatta őt. — Védekezni, vagy esetleg meoe küLi már nem volt időm, mert a gyilkos boszorkány egyetlen szúró tekintetére elvesztettem az eszméle­■ temet — fejezte be érdekes és meg- I rázó előadását. A főbiró oda volt az ámulattól. Eddig a pillanatig szemtttl meg volt győződve, hogy minden állítás, mely a boszorkányok tetteire vonatkozik, közönséges gyerekmese. Most azon« ban, amikor már saját nyomozó közegei is azt állítják, hogy bűbájos hatalommal rendelkeznek a boszorká­nyok 8 ezt a hatalmat saját magukon is észlelték, — kezdett meginogni és e perétől kezdve veszedelmes és ál­landó lelkiismeret furdaiássai járó két­kedésbe esett. A kapitány néhány lélegzetvétel után azt is elmondta, hogy poroszlói segítségével végül még is ó kerekedett felül és sikerült megkötözve fogdába csuknia Rózsát, aki most fölényesen és szemtelen nyugalommal várja a kínvallatások egész sorozatát. — No meg a máglyát, amelyet már most elkészíthetünk a számára 1 — csapott az asztalra a koldusbiró egész lényében megremegve. — A meggyilkolt Masa György hulláját egyenlőre ott hagytam a lakáaán. Főbíró uramtól ezennel sür­gős intézkedést kérek, hogy mitévők legyünk a hullával. A főbíró rövid gondolkodás után halk, szinte síri hangon igy szólt. — Ma éjszakáig maradjon ott a hulla. A sötétség beálltával megfelelő erős fedezet mellett vdd el az áldozathoz a gyilkost és rendezz tetemrehivást. Lehetőleg szedj ki mindent belőle: mikor, miért és mivel gyilkolta meg azt a közszeretetben álló embert. Ha konok lesz és áldo­zata előtt se törik meg, ngy hozdd MEGHÍVÓ vissza őt a fogdába. A további el­járásra vonatkozóan akkor majd meg­adom az utasításokat. — Legjobb volna mindjárt agyon­verni őt — moriondizált félig han­gosan a kolduabiró. — Tadom istenem, mindjárt megeredne az eső, mihelyt pokolba jutna az, aki eladta Felelős szerkesztő és laptulajdonos PRÄGER JÁNOS Zseni műterme állandóan fütve van f ■ 1 drb visit kép 1*— P, 2 . , „ 1-60 P, 3 . „ . 2 - P, Lev.-lap 3 drb 3‘— P, „ 6 „ 5’— P, 3 drb kabinet 6'— P. Gyermekfelvétel minden nsp d. e. 9 órától d. u. 3 óráig! Menyasszonyoknak kedvezmény ! a »»HALASI TAKARÉKPÉNZTÁR“-nak 1929. évi február hó 2.-ik napján délelőtt fél 11 órakor az intézet saját helyiségében tartandó ötvenhatodik évi rendes közgyűlésére. NAPIREND: l. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes választása. — 2. Az 1928. évi zárszámadások és a vonatkozó igazgatósági és felügyeló»bizottságí jelentések bemutatása, a mérleg megállapítása ; határozathozatal a nyereség felosztása és a felmentvények meg* adása tárgyában. — 3. Az igazgatóság 7 tagjának 3 évre, l tagjának két évre és 1 tagjának egy évre leendő választása. — 4. Hat felügyelő-bízott* sági tag választása. FIGYELMEZTETÉS: Az alapszabályok 54. §=a értelmében a közgyűlésen szavazati jogát csak azon részvényes gyakorolhatja, aki rész* vényeit le nem járt szelvényekkel együtt az intézet pénztáránál, vagy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél (Budapest, IV., Deák Ferenc ucca 5.) a közgyűlést megelőző nap déli 12 órájáig közgyűlési letétbe helyezi s ezt letéti jeggyel igazolja. Kiskunhalas, 1929. január hó 16=án. Az igazgatóság nevében j Szekér Pál sk. elnök. VAGYON ___________________Mérleg-számla 1988. december lió 31.-én. ________________TEHER Pengő f. Pengő ,1 Készpénz — — — _ 44.236 40 Alaptőke — — — — — 200.000 Pénzintézeteknél elhelyezett összegek — — 46.127 05 Tőketartalék — — — — — — 21.000--­Er tékpapírkészlet — — — — — 6.386 16 Tartaléktőke — — — — — — 42.000 — Váltótárca — —-- -­— — 2 ,382.337 — Intézeti szék* és bérház értékcsőkk. tart. alap — 37.600 — Folyószámla adósok — — — — — 395.040 63 Nyugdíjalap — — — — — — 10.627 31 Intézeti szék* és bérház-- --­— — 8 0.000 — Betétek: Átmeneti kamatok — — — — — 13.222 takarékkőnyvecskéken — — 951.193-72 —11 folyószámlán — — — 121.288-64 1,072.482 36 Hitelezők — — — — — — — 43.495 26 Víszontleszámított váltók — — — — 1,182.060 — Tovább adott külön hitelek — — — — 254.200 — Fel nem vett osztalék — — — — — 984 59 Átmeneti tételek — — — — — 49.651 77 Nyereség: múlt évi áthozat — — — 1.197-80 folyó évi nyereség — — 52.050-15 53.247 95 2,967.349 24 2,967.349 24 A pénztárért: Szanyi Ferenc sk, pénztárnok. Kiskunhalas, 1928. december hó 31.»én. Könyvelésért: Szilágyi Ákos sk. Dr. Szabó Lajos s. k. ügyv. igazgató. IGAZGATÓSÁG: Szekér Pál sk., elnök. Mészöly Károly sk., h. elnök, Babó Benő sk. iiirschl József sk. id. Monda Lajos sk. Rédei János sk. Dr. Szabó Lajos sk. Dr. Musa István sk. Dr. Sokét István sk. Szekér József sk. Berki Andor sk. Farkas Elek sk. Kolosváry László sk. Nagy Kálozy József sk. Sokét József sk. Széli József sk. Dr. Dolicsek Lajos sk. Dr. Fejér Aladár sk. Kolozsváry Kiss Pál sk. id. Nagy Pál Ferenc sk. Suba Imre sk. Széli Sándor sk. — FELŰGYELŐ»BIZOTTSÁG: Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. Kiskunhalas, 1929. január 17»én. Bátory Gábor sk. elnök. Hudi András sk. Jansen Ferenc sk. Dr Mészöly István sk. Pataky Dezső sk. Moha cukorka köhögés, rekedtség, hurut, elnyálkásodás ellen. Csakis Rá ez János gyógyszertárában kapható Kossuth-u. 1 (Takaróképület) Nyomatott a ILssunna.a Helyi Értesít. j< LapvdínUt nyomdájában

Next

/
Thumbnails
Contents