Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-05-29 / 43. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítője május 29 KÖZVÉLEMÉNY] 12 millió J pengő adósság van a halasi föld- i birtokokon, olvasom a szombati szám ; egy nagy cikkében. Ez a megdöbben- ! tő teher és vállroncsoló súly úgy nehezedik rá a magyar mezőgazda­ságra, ahogyan csak egy összeku­szált fantázia tudná kifundálni. A látó és gondolkozó ember szemtükrének vetitésében irtózatos hatással lehet Halas jövőjének fejlődésére. 1929-ben, itt áll egy kegyetlen tél­lel a hátunk mögött, egy március­nak beillő májussal a jelenünkben es egy egészen kilátástalan aratás­sal és szürettel a jövőnk küszöbén. A megyei földek is hihetetlen teher kö­löncét viselik, kamatát izzadják és nyögik és ennek az óriási telekköny­vi tehernek a fantomjai kínozzák és nyúzzák az álmát. Kétségtelen, hogy a mezőgazdaság halódik. Agrárorszá­gunkat az achilles sarkán találták az idők és mint őrült motolla for­gása kergetik a szédületes nyomor pályájába. Gondráncokkal terhelt gaz­daprofilok, összehajolt bus fejek, töp­rengő, fel-felcsukló sóhajok sem bir- ' ják már parírozni azt a nyomor- j tank elsodrást, amelyet nevezhetünk gazdasági bajnak, elkeresztelhetjük a i pénzügyi stabilitás bármelyik ürügyé- j nek nevével és ráhúzhatjuk, akár a i bankkamatláb vizeslepedőjét, teljesen mindegy. A tény egy és el nem dis- ! putálható. Egy égő, perzselő, erup- j ciókkal telitett valóság: a magyar ■ gazda elveszti hitét a munka szent- j ségében és a munka nemesitő voltá­ban. És ez a szomorú és lehangoló tudat azok számára, akik a magyar földesgazdát a Nemzet gerincének és leghűségesebb támasztékának ismerik és becsülik. * Ez a földteher egyúttal egy el- nem-hallgatható tanulságot is rejt ma- ’ gában a gazdák számára, akik kö- : zül sokan bizony mesterségesen nyuj- ; tották azt a takarót, amelyet rájuk j szabtak. Belekerültek a divatőrület j karjaiba, életstandardjukat nagyobb ; jövedelmet megkívánó összeghez szabták és a legkétségbeejtöbb az, hogy kezdik eladogatni azt a földet, amelyhez egy egész generáció verí­téke fűződik. * Nemzetgazdasági problémának sok mindez, de egy reálpolitikus számá­ra talán mégsem olyan nagyon ör- dÖngős feladat volna kisegíteni a magyar gazdát a fulladást okozó ha­bokból. Hinni merem, nemcsak ben­nünket, a gazdasorsot és annak lük­tetését aggódva figyelőket, de má­sokat, illetékeseket is megkap és közbelépésre indít majd ennek a hi- j heteden eladósodásnak véres való­sága. M-y Házhoz szállítva kapható minden méretű faragott és fűrészelt épületfa, asztalos és gaz= dasági deszka, szőlőkaró, fazsindely, széldeszka, homok és égetett tégla, pala és cserép, száraz bükk tűzifa Adler Ignác fakereskedM Felső iskola mellett. Junius 16-án nagy levente nap lesz Halason A kiskunhalasi Levente Egyesület f. évi junius 16-án, vasárnap déle­lőtt céllövö és atlétikai versenyt, dél­után pedig döntőversenyt és torna- ünnepélyt rendez a Vásár-téren A versenyen résztvesznek az összes bel területi és tanyai leventék. A délutáni ünnepély után a leven­ték kivonulnak a Sóstóra, ahol ma­jálist tartanak és a leventék részére vacsorát főznek. Az ünnepély és ver­seny rendezősége ez alkalommal sze­mélyre szóló meghívót nem bo csajt ki, ellenben mindenkit szívesen lát úgy a délelőtti, mint a délutáni sport- ünnepélyen, valamint a sóstói majá­lison. A majálison a leventék gondos­kodnak a közönség szórakoztatásáról. A táncmulatságra belépődíj szemé­lyenként 1.20 P, családjegy 3 P. Az újonnan átalakított sóstói vendéglő hatalmas méretű táncterme és a fel­állítandó ponyvasátor nagyszámú kö­zönség befogadását biztosítja. A Vá­sár-téren belépődíj nem lesz. Tekin­tettel arra, hogy az Egyesület veze- | tőségének célja a leventék felruhá- háza és sportszerek beszerzése, kéri | az ünnepélyen résztvevő közönséget, hogy önkéntes adományaikkal tá­mogassák eme törekvését. Kéri to­vábbá a rendezőség a város közön­ségét, hogy a majális céljaira ter­mészetbeni adományokat felajánlani sziveskedjenek. A leventék — ha­zánk jövő reményei — iránt a város közönsége által eddig tanusitott meg­becsülés és szeretet remélni engedi, hogy most, amikor egész éven át tartó fáradságos munkájuk után egy nap az ő szórakozásuknak lesz szen­telve, nem riad vissza senki sem at­tól, hogy némi áldozatot hozzon a sóstói majális és a vele kapcsolatos vacsora sikerének érdekében. A va­csorára szánt természetbeni és kész- pénzadományokat Torma Károly áll. tanító (közp. isk.) gyűjti össze. Az adományokat hirlapilag fogja meg­köszönni a rendezőség. Kéri az el­nökség a sport barátait, hogy a sportoló és a versenyen is résztvevő leventék jutalmazására szánt ajándék tárgyaikat Torma Károly áll. tanító­nak sziveskedjenek átadni. A verseny és az ünnepély részleteiről később még tájékoztatást fogunk közölni. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk teleioujeieutéss.) A meteorológiai intézet legújabb jelentése A Meteorológiai Intézet legújabb je lentése szerint továbbra is igen meleg és száraz idő vár­ható, esetleg zivatarokkal. A magyar vívók győztek ma a csehekkel szemben a bpesti vivóverseny megnyitójának délelőttjén A városligetben ma reggel kezdőd- | tek meg a vivóversenyek és ma délig > fejezték be a magyar-eseh mérkő- J zést. A vivóversehyen | a magyar vivők győztek a cse­hekkel szemben 15:1 arányban. Lapunk zártakor folyik a magyar-olasz vivők döntő jel­legű mérkőzése. Elviselhetetlen a meleg Európa nyugati részein Az időjárás különösen nyugaton egyre inkább hőség jellegűvé vá­lik. Európa nyugati részein szinte elviselhetetlen a meleg és ma a kora délelőtti órákban Pá­rizsban például árnyékban 29—31 fok Celsiust mértek. A Meteorológiai jelentések szerint ez a hőfok még emelkedni fog. Óriási milliárdos sikkasztásra jöttek rá a bécsi cseh követségen A bécsi cseh követségen óriási sik­kasztást lepleztek le, amely egymil- liárd szokolt meghalad. A sikkasztókat a cseh külügymi­nisztérium futni engedte, mert azok állítólag leleplezéssel fenyegetőztek. A sikkasztásokat és a sikkasztókat ilyenformán üldözni sem lehet. Bethlen liiUretei Madridba utazik A képviselőház mai ülése A képViselőház mai keddi ülését egynegyed tizenegy órakor nyitotta meg Almásy László elnök. A miniszterek közül csak Herr­mann Miksa kereskedelemügyi mi­niszter volt jelen. Napirenden a kereskedelmi tárca és közüzemek költségvetését tárgyalták. Szólásra iratkoztak fel Szilágyi és Bogya képviselők, de nem jelentek meg az ülésen. Az egyetlen felszólaló Csák képviselő volt A miniszterelnök szombaton uta­zik el Madridba, hogy résztvegyen a népszövetségi tanács ülésén, ahol az optánspert tárgyalják. Bethlen István grófot távollétében Vass Jó­zsef népjóléti miniszter helyettesíti. ORSZÁG-VILÁG A kormányzó Zala György szob­rászművésznek a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta a csil­laggal. — I. Talvintie vezérkari ez­redes a finnországi lovaglóbizottság elnöke, Talmió dragonyosezredes és Raffael Haarle a finn urlovas szövet­kezet elnöke vesznek részt az Elő­szállás és Keszthely között május 26 és 31-ike közötti távlovagláson. — Jégeső és felhőszakadás volt Bécs- ben, Délszerbiában és Boszniában, ahol az esőzések és áradások a vetésekben több millió dinárra rugó kárt okoztak. — Szivenlőtte magát Bállá József keszthelyi huszár és meghalt. — Köztisztviselői házépí­tést terveznek az öregségi biztosítás pénzéből, a jelzálogkölcsönöket a bankok közvetítenék. — A kisantant külügyminiszterei a belgrádi konfe­rencia után kíséretükkel Raguzába érkeztek üdülés céljából. — Elfogták koldulás közben Szilvágyi Dezső volt állampénztári tanácsost, akit a sze­gedi törvényszék 145 rendbeli köz- okirathamisitásért körözött. — 37 millió pengővel csökkent a Nemzeti Bank jegyforgalma a május 23-iki ki­mutatás szerint a 15-iki állománnyal szemben. — Agyonsujtotta a villany­áram Gombos István kaposvári la­kost, aki virtusból felmászott egyik villanyoszlopra. — 508 ezer pengőt eredményezett a Tisza István gróf szobrára megindított gyűjtés — Há­romévi börtönre ítélte a sátoraljaúj­helyi törvényszék Vavrek Andor sze­rencsi polgári iskolai igazgatót sze­mérem elleni erőszakoskodás miatt. — Féltékenységből elvágta a nyakát Jera Mihálynak özv. Tóth Miháiyné budapesti segédházfelügyelőnö, majd lugkőoldattal megmérgezte magát. — Aszfaltbetyárságért és könnyű testi sértésért 5 napi elzárásra és 200 pengő pénzbüntetésre Ítélték Révész László 23 éves keztyiikereskedöt, aki szemtelenkedett Márk Béla pénzügyi számtiszt feleségével és a férjét is inzultálta. — Vihar pusztított Zala- megye egyes részein. Kerkaszentmik- lóson a villám belecsapott Csondor László vendéglőjébe, amely leégett, emberéletben azonban nem esett kár. — A felsőház együttes bizottsága má jus 29-én, pénzügyi bizottsága május 28-án tart ülést. — Seipel, volt osz­trák kancellár Konstantinápolyba ér­kezett, ahonnan Angorába utazik. A közismert Felsöszentiváni Bácsalmási főzőliszt 1 kg. 35 f. • Ogg-iiszt “ “ 38 “ Rézgálic garantált 98*99 szá­zalékos, raffia extra príma, schveinfurtizöld, legolcsóbban Fürst Mátyás utóda Cég mindkét üzletében szerezhető be Nfá n tenis vá Sel< öltön 2! c rí Far órás, Báni raktá: >ng.a, zsebőr, üveget tékba arany, aram (törötté áron v ékszei Gyei a legn vitelt olcsó válás; hatók Kerti Iái P 9 80 hivon asszoi mét, 1 kávé, r össse szükség lám szí legoícs egy d< vét vás kap eg' páccá k Építészt közök felhivori ménya hely szí nálam be legjc ben, legj árban, pácolá kátrány Lang Jó üzletébe) házzal

Next

/
Thumbnails
Contents