Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-05-18 / 40. szám
A Helyi Értesítő melléklete szóval amikor már rá lehetett mondani, hogy lobog a sátorponyva teteje, ebből már nyilván következtethető volt, hogy itt rövidesen nemcsak zsivaj-lárma, hanem mulató pásztorok, juhászok egymással való nagy leszámolása következik, vagyis verekedés lesz a vége. A kocsikon magasan ülő kocsipásztorok az ilyen látkép után egymást hangosan figyelmeztették, hogy: vigyázni ám! hamarosan zsivaj lesz, mert a sütögetősátor ponyvák ugyancsak lobognak ám! Ezt a lobogást pedig az idézte elő, hogy a benne mulató juhászok, tánc közben a homok alá fogott kampós botjukkal bökdösték szántszándékkal az alacsony sátor ponyvatetejét. Ha azután fordulás közben (rendszerint szándékosan) rátoppantott egyik a másikának a lábára, ©z már nem maradt szó nélkül s szó szót követvén, megkezdődött a zsivaj. Koma komájának, bujtár számadójának, számadó bujtárjának pártjára állván, egy-kettőre megkezdődött az asztalok fe'.döntése s a hónuk alatt lévő horgosbotok működésbe hozte- tala is. i így kezdődött a verekedés, mely eltartott órákig is, amikorra aztán törött üvegcserepek, vörösbor a kifolyt vérrel keverten borították a sátor fenekét, mig a sátor előtti térségen a kiszolgáló nők — szömélynök egész serege sikoltozva loesolgatta egyik-másik lábáról levert pásztort. Bizony némelyiket hiába, — nem tért az magához többéé... Az ilyen eseményt meggátolni csak Péter Pál komiszáros uramnak volt a hivatása, de meg a tudománya is. Vigyázott is ökigyelme nagyon. Nem is volt rest kérdezgetni a kocsipásztoroktól, hogy: mit láttok gyerekek? Ha azután azt mondták, hogy lobog már a sátor teteje! akkor legényeinek tüstént kiadta a parancsot, hogy: utánam! Különben neki is nagy gondja volt, erre s ha a sátorból kihallatszott hogy: Ej, haj, sohse halunk meg! vagy a sátortető lobogását maga is észrevette, mindjárt ott termett legényeivel együtt, hogy az emberhalállal végződni szokott verekedést meggátolja. 78-ban is jelen volt P. P. komiszáros uram a halasi nyári vásáron daliás 6 legényével. Meleg nyár lévén, a komiszáros uram nem viselt akkor hivatalos ruházatot, hanem a maga ízlése szerint volt öltözve. Állott pedig a ruházata: Sarkantyus kordován csizma, fehér patyolat vászon rojtos aljú gatya, korcában egymást íérö ráncok, bő borjuszáju ingujjak, fekete selyem nyak- ravaló, kettős bokorra kötve, fekete posztó kismándli, rajta elől végig apró ezüst gombsor, pörge szélű fekete magyar kalap, hátrahájió rezgős kóesagtoUal ékesítve. Fegyverzete pedig egy jó derékig érő somfa- nyelü rézfokos — a foka tüskés buzogány-alakra készítve. i Hadnagyai már hivatalos egyenruhában voltak. Kék posztóból készült kabát, mellény, nadrág, — fehér zsi- nóros kötésekkel ékesítve. Körülprémes huszáros mente sárgaréz gombokkal, nyakbavető kétsoros vastag zsinórral, lábukon főkötős sarkantyus csizma, fejükön fehér árvalányhajbokrétés fekete kalap. Fegyverzetük pedig egy ólomszijjból font eiromostor volt. E fegyverzet használatához nagy ügyesség és taktika kivántatott. A kampós, rezes vastagvégü és hosszú juhászbotokkal való szembeszállás alkalmával a győze- delmet rendesen a komiszáros uram rézfokosa biztosította. -Ennek hiányában többnyire hadnagyuraiméké lett a szaladás, amíg lovaikra fel nem ugórhattak. Ez csak akkor nem következett be, ha valamennyien (tudták a bot alá ugrási műveletet, de ehhez nagy testi erő is kivántatott, hogy a bot alá ugráskor elkapva a juhászt, feje fölé emelve a földre csaphassa, mint a tököt. Ha ez sikerült s a juhász mellére dobbantva a kampósbot az ő kezükbe került, — egy-két suhintás ye!/e s a juhászok csoportja inkább feküdt, mint szaladt. Ezért hadnagyoknak mindig erős, izmos, fiatalos és gyorsmozgásu emberek állhatták csak be, illetve az ilyenek többnyire hosszas rábeszélés utján verbu- váltattak. i < így beszélték rá nagyapámat is, miután kitapogatták, hogy a pesti Fehérló-szállodában egy akó borért két embert tett fel az asztalra félkézzel, egy másik alkalommal pedig két lánc széles mély szántáson négy embert vitt keresztül, akik tetszés szerint rákapaszkodiak. Az említett nyári vásárkor lefolyt sütögetősátorbeli verekedést Gyenizse Lajos sógorom, mint szemtanú, beszélte el ilyen formán: Kocsipásztor voltam s a délkörük időben egy- szercsak látom ám, hogy lobog az egyik sátor teteje — Péter P. komiszáros pedig legényeivel gyors léptekkel a sátornak tart. Erre pásztorságomat a szomszéd kocsipásztorra biztam s törtettem én is a sátorok felé, hogy megláthassam, mi lesz most? Oda érve láttam, hogy a nyitott e!ejü alacsony sátor tömve van mulató juhászokkal, a rezesbanda fújja erősen s a vig muzsikaszó mellett a juhászok a hónuk alá szorított horgossal nekivörösödve járják az ugróst. Péter Páf komiszáros beköszönt hat legényével, mire a muzsikaszó elhallgatott azonnal (igy volt az rendjén), komiszáros uram pedig jó mulatást kívánt, hozzátevén, hogy a rendbontás ne legyen ám, mert különben ő csinál rendet, amiben majd nem fesz köszönet. Aztán jelt adott a muzsikásoknak, hogy folytathatják. Ezért a kis mulatságbeli megakasztásért egyikmásik juhász elégedettlenkedett is, mondván, hogy: a leszámolást azért nem hagyjuk ám el! és folytatták a' táncot. I i Még vége sem lett azonban a nótának, máris megtörtént az első összecsapás. Ugyanis fordulás közben az egyik juhász, csizmája sarkával rádobbantott: egy másik juhász lábafejére, mire az kiszólt, hogy a magad lábán járj öcsém! Majd egy pofon csattant ©1, a másik meg vissza. Erre megkezdődött a zsivaj. A táncolok táncosaikat eleresztve, kampósaikat emelgették a levegőbe, de azok a sátor tetőben akadozva nem épen jól működtek. Mégis mindjárt üveg csörömpölés, női sikoltozások özöne lett hallható. A hadnagyok meg a sátor hátsó részén levő asztaltetőket fordították lapjával a tömegnek s igy a verekedni akaró juhászokat a közéjük, szorultakkal együtt lassan kinyomták a sátor elé, majd komiszáros uram legényeivel együtt a sátorból kiu- gorva hangzott a vezényszó, hogy: »Körül és szét!« A kitolt tömegek erre rögtön körülfogták, mire újabb vezényszó következett: »El innen, aki nem idevaló!« Komiszáros uram a nyelén fogott fokosát magasra tartva s a levegőben villogtatva adta tovább a jeleket s amint a torkán kifért, úgy kiabálta tovább, hogy; Hátra! Hátra! Bár már az ő kalapja alól is megindult a piros vér folydogálni le az arcán. Okozta pedig ezt egy leszámolni akaró juhász horgosbotjának a csapása, — aki a kitolás miatt hátra csapott a botjával*
