Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-05-01 / 35. szám
május 1 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Zsitvay miniszter: „a maisai járásbíróság ügyében Halas és Félegyháza érdekeit figyelembe kell venni“ Kiskunmajsa képviselője a majsai járásbíróságról Ismeretes az a mozgalom, amelyet Kiskunhalas és Kalocsa városok indítottak avégből, hogy Kiskunmajsa továbbra is a halasi járásbíróság, illetőleg a kalocsai törvényszék területén maradjon. A két város küldöttségének ezirányu kérelmét Zsitvay Tibor igazságügyminiszter jóindulatúig fogadta. Kiskunmajsa ugylátszik nehezen akar abba belenyugodni, hogy ké- • reime nehezen teljesülhet. A napokban Kiskunmajsán tartózkodott Temple Rezső dr. ny. államtitkár, ' Kiskunmajsa képviselője és a község különböző kívánságai között ott szerepelt az is, hogy Kiskunmajsán állítassák fel járásbíróság. Temple képviselő kijelentette, hogy a kiskunmajsai járásbíróság ügyében beszélt Zsitvay igazságügyminiszterrel és felkérte, hogy viselje szivén ennek a 18.000 lakosú községnek sorsát. Vázolta azt az absurd igazságszolgáltatási helyzetet, amelyben a község lakossága jelenleg van. Zsitvay igazságügyminiszter válaszában kijelentette, hogy a legnagyobb örömmel tanulmányozni fogja a kérdést, miért is most még nem nyilat- kozhatik, mert úgy Kiskunhalas, mint Kiskunfélegyháza érdekeit is figyelembe kell vennie. Temple képviselő a miniszter előtt azt az ideát vetette még fel, hogy addig is nem lehetne-e törvénynapokat tartani Kiskunmajsán. A miniszter erre vonatkozólag nem nyilatkozott. A ref. egyház megcáfol birtokát megvéte a azt a hirt, hogy 1000 holdas pákái re ajánlotta fei Félegyházának A ref. egyház megfontolás tárgyává teszi Páka eladását, ha Halashoz közelebb fekvő és hasonló értékű birtokot tud vásárolni Az elmúlt napokban az a hir terjedt el a városban, hogy a halasi ref. egyház Páka pusztai 1000 holdas birtokál el- . adja. Páka puszta eladásáról a félegyházi ■ lapok is megemlékeztek, megírták, i hogy a halasi ref. egyház pákái ‘ 1000 holdas ingatlanát megvételre ; ajánlotta fel Félegyházának. A kér- | déssel a félegyházai tanács foglal- í kozott és olyan határozatot hozott, \ hogy Félegyháza nem zárkózik él a vételtől és ha a ref. egyház megfelelő árat kér a birtokért, azt megveszi. Megbízták Horváth Zoltán városi főügyészt, hogy ezlrányban tegye meg a szükséges lépéseket. E hírekkel kapcsolatban illetékes helyre fordultunk felvilágosításért, ahol a következőket mondták nekünk : — Páka puszta eladásával az egyhaztanács nem foglalkozott, ott ez a kérdés nem került megvitatásra. A számszéki ülésen vetődött fel az az eszme, Kisszállás parcellázásával kapcsolatban, hogy az egyház adja el pákái birtokát és másutt, közelebb vegyen hasonló birtokot. Az egyháztanács elé a kérdés nem került, ma még ez a birtokieladás nem aktuális és csak akkor lehetne róla szó, ha az egyház megfelelő és hasonló értékű birtokot tudna másutt, esetleg Kisszálláson vásárolni. Nem lehetetlen, hogy az egyháztanács később megfontolás tárgyává teszi Páka el- 'adását, mert annak kezelése nehézkes és jobb lenne az egyháznak, ha közelebb lenne birtoka. Páka puszta igen értékes ingatlan legalább 15 millió pengő értéket képvisel s ez a körülmény is óvatosságot ajánl az egyháznak. — Az egyház tehát pákái birtokát nem ajánlotta fel megvételre Félegyházának és erről magánúton szerezhettek Félegyházán értesítést és igy tárgyalhatták. :ej Harka és Kötöny külön-külön fogják kérni Halashoz való csatolásukat Az Akadémiától és a Kisfaludy lársaságtól reméfik, hogy sz a rájuk nézvo nagy ©lőnyt jelentő kívánság teljesül Harka és Kötöny puszták, mint ismeretes a közönség előtt, teljesen belenyulik a halasi határba és sokkal előnyösebb és kényelmesebb volna lakosainak, ha Halashoz csatolnák őket annál is inkább, mert mint legfőbb érv is, egyúttal az átcsatolás mellett az hozható fel, hogy sok halasinak is van birtoka a pusztákon. Harka és Kötöny most közigazgatásilag Prónayfalvához tartozik, ott is fizetik az adójukat, továbbá a kiskőrösi járásbíróság illetékessége alá tartoznak. Ezek a nehézségek már évtizedek óta fennállanak és súlyosan érintik az érdekelteket, akik már harminc esztendővel ! indítottak egy mozgalmat a Ha- j lashoz való csatolás érdekében, i í Ea a mozgalom akkor nem járt sikerre], .mert Vigyázó gróf, a kötő- nyi nagybirtokos, aki a legtöbb adót fizető volt, nem járult a mozgalomhoz és igy a mozgalom csupán óhaj maradt. A mozgalmat akkor Harka és Kötöny együtt indították meg és minden maradt a régiben. j Most, hogy Vigyázó gróf meghalt és vagyonát az Akadémiára hagyományozta, továbbá, hogy ott nagyobb birtoka a Kisfaludy társaságnak van ezenkívül, remélik az érdekeltek, hogy a j két testülettel el lehet majd ér- j ni azt, amit Vigyázóval nem tud- 1 tak elfogadtatni. Az átcsatolási mozgalom újból feléledt i és most Harka és Kötöny külön- külön fogják ezt kérni és pedig azért, mert Harkán össze tudják szedni a kellő számú aléirást, amely az átcsatolás hive. A két egymásba folyó puszta Ha- ka és Kötöny remélik, hogy az Akadémia és a Kisfaludy társaság hozzá fog járulni ahoz, amit Vigyázó gróf nem akart megtenni és igy Kötöny mozgalma is biztosítva volna, ennélfogva Kötönyt és Harkát Halashoz csatolnák. Harka egyébként 4000 hold terület, Kötöny pedig 6000 hold. Az átcsatolási mozgalom egészen komoly mederben folyik és ameny- nyiben sikerrel fog járni, Halashoz csatolják és ezzel a 1 két puszta 10 ezer katasztrális i hold területével Halas uj határrészévé válna. Halas városának, mint munkatársunk megtudta, Váltó és folyószámia kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít, Takarék« és folyó« számla betéteket legjobb kamatozással elfogad, átutalásokat bel« és külföldre eszközöl, a banküzlet körébe vágó mindennemű megbízást pontosan teljesít a Halasi Gazdasági Bank Részvénytársaság (1 Pisti Magyar Keresk. Bart leánylntézMi) nem jelentene semmi különösebb anyagi megterhelést az átcsatolás, ezzel szemben nagy előny volna az átcsatoltaknak. Nyilttér (E rovat alatt Uözlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség) Dr. Pető Jenő kir. jbirósági elnök urnák, a »Kiskunhalas Helyi Értesítője« múlt számában megjelent »Nyiltér«-i közleménye, valamint az »Uj Nemzedék« cikke folytán kötelességemnek tartom Kiskunhalas rt. város közönsége megnyugtatására közölni, hogy a múltban törvényesen és szabályszerűen letárgyalt ügyek újból való célzatos közzététele miatt a sajtópert megfogom indítani, amit már a képviselőtestületnek be is jelentettem. Ami pedig vitézzé avatásom iránti kérelmemet illeti, kijelentem, hogy én felavatásomra a jogcímet megszereztem és minden kellékem meg is van hozzá és dr. Pető Jenő ur részéről való beavatkozást illetéktelennek tartom, aki a háború alatt itthon tartózkodott, amikor én a harctereken küzdöttem és szenvedtem. A magam részéről minden hírlapi cikkezést feleslegesnek tartok. Kiskunhalas, 1929. április 30. Dr THURÓCZY DEZSŐ polgármester. Ötfilléresek verését kérik A házadómentasség kiterjesztése a vidéki városokban Budapesti tudósítónk közli, hogy a képviselőházban a házadómentes- ségröl szóló javaslatnál több képviselő kérni fogja a pénzügyminisztert, hogy terjesszék ki a házadómentességet az összes vidéki városokban újonnan építendő házakra is. A két és ötpengős érmek verésénél kérik, hogy a gazdasági élet megkönnyítésére 5 filléres váltópénzt is veressenek. Ez jó hatással lenne a gazdasági élet fellendítésére, mert az ötfilléres pénz hiányát nagyon érzi a pénzügyi é6 gazdasági élet. A polgári ifjúság májusfával egybekö* tölt táncmulatságot rendez május 5«én az „Állj meg sárga csárdában“ melyre a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptidíj személyenként 1 P; Zenét a Harkaí zenekar szolgáltat)^. I