Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-04-20 / 32. szám

4 1 Kiskunhalas Helyi Értesitője április 20 ESegilldhely Történelem iránt érzéketlen pat­kányok felfalták Újpest város alapítási okmányait Újpest város tragikomikus helyzetbe került azzal a szomorú ténnyel kapcso­latban, hogy legfontosabb okmányai, ala­pításának jegyzőkönyvei megmagyaráz" hatatlan módon eltűntek. Újpest városát 1840-ben alapították, amelynek hiteles történetét évtizedeken keresztül gondo­san őrizték a levéltárban. Alig hihető tehát, hogy az okmányok tolvajlás ut­ján tűntek volna el a levéltárból, annál valószinübb azonban, hogy kiéhezett és az ira|tok fontosságát nem respektáló patkányok rágták szét és falták fel Újpest város ala­pítási jegyzőkönyve^. A patkányok étvágyát azonban nem igen csillapíthatta le az alapítási jegyzőkönyv, legalább is erre enged következtetni az a másik kellemetlen felfedezés, hogy sok más fontos városi irat eltűnt a jegyző­könyvvel együtt. így Újpest őslakóinak 1840-böl való összeirási névsora, vala­mint gróf Károlyi Sándornak engedély­irata is megfoghatatlan módon eltűnt. Már tudniillik az az engedélyirat, amely­ben a nemes gróf az egész Duna par­tot Újpest községének adományozta. Minden valószínűség szerint ezeket sem a tolvajok emelték ki a levél­tárból, hanem a patkányok kosztoltak belőle mindaddig, amíg födelestül és kartotékostól együtt végleg be nem kebelezték. Újpest már másodízben kerül ebbe a tragikomikus helyzetbe. A háború fo­lyamán széltében-hosszában beszélték a városban, hogy a városháza patkányai megették a pincében fekvő Keppich— Brankovits-féle nyugtákat, amely csí­nyért a városnak újra meg kellett fizet­nie a cég követelését. Felhívás a t. gazda közönséghez A tavasz megérkeztével megkezdőd« nek a tavaszi mezőgazdasági műnké» latok s a gazda uj bizakodással lát munkához, hogy a mindent nyújtó anyafö d minél bőségesebben fizesse vissza a beláfektetett munkát és tőkét. A gazda lelkiismeretesen fog hozzá a kemény munkához i megadja a fűidnek mindazt, amire a földnek szüksége van s ezután minden reménysége már csak a megfelelő időjárás. Milyen keserves csalódás éri azonban a gazdát, ha egy napon azt kell megérnie, hogy minden gondos munkája, befektetett pénze úgy« szólván pillanatok alatt megsemmisül, mert egy váratlan jégverés elpusztítja mindazt, amit az emberi szorgalom, igyekezet s a jövőre való gondoskodás hosszú, nehéz munkával elvégezett J Ettől a fenyegető veszélytől, mely már annyiszor sújtott le egyes községekre, sőt néha egész járásokra, de akár« hányszor egész országrészekre is, egye« dűl a J&gkár elleni blslotltto védi meg a gazdát. Oktalan és rosszul értelmezett takarékosság az tehát, ha a gazda csak egy évben is nem adja fel jégkár elleni biztosítását, mert az elő« éllható kárral szemben aránytalanul csekély az az ősszeg, amit erre a célra fordítania keli s egyetlen nagyobb kár többet jelenthet, mint az é\ tizedeken át fizetett díjak összege- A gazdakö« zőnscg elsőrangú érdeke, hogy e kér» déssel behatóan foglalkozzék s Ideje« korán gondoskodjék a J&gltár elleni toikifiíSii&s leadásáról. Adriai Biztosító Társulat, mely immár közel egy évszázad óta fennálló, tekintélyes, tőkeerős bizto« sí tó intézet, alant jelzett képviselete utján készséggel áll a t. gazdaközönség rendelkezésére és kívánságára bővebb felvilágosítással, — valamint mecfelelő ajánlattal szívesen szolgál Györfy József. az Adriai Biztosiló Társulat főűgynőksége Fő sicsa A vármegye több olyan utat is épít, amely Halas szempontjából fontossággal bir Soltiadkeit és Prönayfalva között 10 és föl kilométer hosszúság­ban épül uj törvényhatöségi ot A vármegye útépítő prog- rammjába több olyan utat is fölvett, amely Halas szempont­jából nagyon fontos. Erről a kérdésről a következő tudósítás* ban számol be budapesti tudó* sitónk: Néhány éven belül Pest vár­megye utjai összekötő kapcsot fognak képezni a Tiszántúl és a Dunántúl között s e két or­szágrész kereskedelmi forgalmá­nak fontos vonalai a legideáli­sabb módon ki lesznek építve vármegyénk területén. Jelenleg a következő várme­gyei közületekben folynak az útépítési munkálatok: Soltvad- kert és Prönayfalva között 10 és fél kilométer hosszúságban épül uj törvényhatósági ut. Az ut 8 méter koronaszélességgel épül, amely három méter széles makadám rendszerű kőpályával is el lesz látva. Prönayfalva, amely ezidáig nem volt bekap* csolva kellő módon a kiépített utak hálózatába, ezáltal megfe­lelő összeköttetést nyer majd a Soldvadkertet és Kiskőröst össze­kötő törvényhatósági útvonallal; egyben a soltvad kerti vasúti állomáshoz is hozzájáró utat kap. De nem csak az érdekelt községek, hanem a közvetlen közelükben lévő tanyarendsze­rek is kikerülnek a fenti ut meg­építése folytán izolált helyze­tükből és áruikat, ősterményei­ket a jövőben járható utakon szállíthatják. A Prónayfalva-Soltvad- kert között épülő uj törvényhatósági ut je­lentősége csak akkor fog a maga teljessé* gében kibontakozni, ha megépül a Prönayfalva és Kiskunmajsa között lévő mintegy 18 kilo­méter hosszúságú út­szakasz, amely jelenleg még kiépítetlen, mert ezáltal csaknem légvonal* ban lehet majd a dunaföldvári Ilidtől Szegedre jutni. Véres kettős szerelmi dráma Hercegszántón, hol egy legény agyonlőtte szerelmesét és utána önmagát Véres szerelmi dráma történt va* sárnap éjjel a határmenti Herceg* szántó községben. Lukics Radolyub tizennyolc éves béregi szerb legény, aki nagyapjánál lakott Hercegszántón, vasárnap este bálba ment, ahol találkozott Mandics Aníca 18 éves hercegszántói leány* nyal, akibe már régen szerelmes volt. A legény tánc közben megkér* dezte a lányt,hogy feleségül menne*e hozzá. A leány tagadó válaszára annyira dühbe gurult, hogy előrántotta revolverét és közvetlen közelről a leány* ra lőtt, aki pár perc múlva meghalt. A pánikban Lukics eltűnt a te* rémből és n csendőrök sehol sem találták. Főleg a határt figyelték, mert azt hitték, hogy a gyilkos át* szökik a határon. Ez azonban nem következett be hanem reggel ráakadtak Lukicsra egy kertben, ahol agyon* lőtte magát. Tegnap temették el őket a her» cegszántói temetőbe, mely alkalomra a megszállott Bácskából is igen sokan jöttek ét, mivel mindkét családnak kiterjedt rokonsága van odaát. HIRES — Református tanyai istentiszteletek. A kiskunhalasi református egyház 1929 április 21-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel Bogárző pusztán és Felsőkis­teleken, délután 3 órai kezdettel Re­kettyepusztán a református hívek ré­szére istentiszteletet tart az állami isko­láit helyiségében. Április 28-án, vasárnap délelőtt 9 órakor Fehértón és Pirtón a régi áll. iskolában, délután 3 órakor pedig Felsőszállás pusztán lesz refor­mátus tanyai istentisztelet. Ezen isten­tiszteletekre híveit szeretettel várja a református egyház. — Érettséji kormánybiztos. A vallás* és közoktatásügyi miniszter a dunamellékí református egyház* kerületben: a kiskunhalasi reálgim* náziumhoz dr. Erdélyi Lajos polgári iskolai tanárképzőintézeti főiskolai tanárt, küldte ki érettségi biztosul. — Hány rokkant van. A népjóléti minisztérium hivatalos kimutatása szerint Magyarországos 25 száza* lékos rokkant van 37.150, 50 száza* lékos 24.693, 75 százalékos 7620, 100 százalékos 2359. A hadiözve* gyek száma 58.288, a hadiárváké 28.613. — Az állami polgári fiúiskolában a magánvizsgálatokat jun. 7. és juníus hó végén tartják meg. Akik ma* gánvízsgálatot óhajtanak tenni, az engedély iránti kérvényüket kellően felszerelve és bélyegelve május hó l»ig nyújtsák be igazgatósághoz. A vízsgadíjak fele összegben ugyan* akkor befizetendók vizsgálati enge* délyért folyamodhatnak azon fel­nőttek, akiknek elemi iskola négy osztályú bízonyitványuk van, vagy felsőbb osztályokban, akik már elő* zőleg vizsgálatot tettek. — Hormetközl vásár Budapesten. A magyar ipar egységes bemuta* tója május 4—13»ig. Látogatók 50 százalékos utazási kedvezményben részesülnek. Vásárígazolvány — mely egyúttal belépőjegyül is szol* gál — 3 P 20 fillérért beszerezhető a városi menetjegyírodában, ahol részletes felvilágosítással készséggel szolgálnak. — A város intézkedett az uccai pázsitok megvédéséről. A városi tanács a város terein és uccáín létesített pázsitok megvédése és a piacterek tisztasága érdekében meg* tiltotta, hogy a Kossuth u. egész vonalán, a piactereken, Horthy Miklós téren, Jósika uccában és a Szentháromság téren bármiféle ba* romfiak, a Vásártéren libák legel* jenek és tartózkodjanak. — A Gazdasági Egyesület köz* gyűlése. A halasi Gazdasági Egye* sülét április hó 28»án vasárnap délelőtt 10 órakor a városi köz* gyűlési teremben tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívja az el* nőkség. Tárgysorozat: Elnöki meg* nyitás. A válaszmány jelentése az egyesület működéséről. A száma* dások bemutatása és a felmentvény megadása. S 1929. évi munka Programm és a folyó évi költség, vetés megáilapitása. Indítványok — Különvonat az osztrák-ma­gyar válogatott football mérkőzés. A folyó évi május 5 én Wienben tartandó osztrák»magyar football* mérkőzésre külőnvonat fog indulni Budapestről a reggeli órákban és délben fog Wienbe érkezni. Meg* érkezés után közös ebéd. Ebéd után külön villamosokkal megy ki a budapesti nézőközönség a football* pályára. Részvételi díj: II. osztályon 49. III. osztályon 37 pengő. A részvételidijban befoglaltatik: vasúti* jegy Budapest»Wíen és vissza Buda* pestig. Wieni ebéd kiszolgálással, Vizumilletékek, Tribünjegy, stb. Je* lentkezéseket elfogad folyó hó 25*ig a városi menetjegyírodába. a hol bővebb felvilágosítással készséggel szolgálnak. T. PORRÁSKEZELŐSÉG MOHA A Mohai Agnes*forrás vízét hosszú évek során át rendelem s jó szolgálatot tesz a gyomor- hurut, a vékonybelek hurutos állapotaiban, hólyaghurut és to* rokhurut eseteiben. Dr. Kétly Károly egyetemi tanár, Budapest ÍJfiyMŐliékj kik magánfeLkkel érintkeznek, szövött ablakredőny eladásához kerestetnek magas jutalék mellett FE1SZT rüÉöajBzsine Kispest, Eötvös ucca 24 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents