Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-04-13 / 30. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője április 13 A drágaság Szomorú adatokat tartalmaz az a jelentés, amelyet Magyarország feb­ruári gazdasági helyzetéről most adott ki a pénzügyminiszter. Megál­lapítja, hogy a megélhetés költségei is­mét emelkedtek az utóbbi hóna­pokban. A vasút forgalma részben a nagy havazások miatt jelentékenyen csök­kent és az adóbevételek is kisebbek voltak, mint amennyire számított a kormány. Nagy mértékben csökkent a vám­bevétel is, ami azt mutatja, hogy a keres­kedők forgalma külföldi áruk­ban jelentékenyen kevesebb. Sőt a dohányjövedék bevétele is kisebb volt az előirányzottnál. Emelkedett viszont a munkanélküliek száma, akiket februárban csaknem tizenkilenc ezer főre be­csülnek. Középkori anyavédelem a szabadszállási tanyákon Hirt adtunk arról, hogy a kiskun­félegyházi tanyákon hivatásos szü­lésznők teendőit sok esetben kuruzs­ló asszonyok végzik s felhívtuk az illetékesek figyelmét e káros és ve­szedelmes állapot megszüntetésére. Most viszont Szabadszállásról kap­tuk a hirt, hogy az ottani egyik kül­ső tanyán szülési komplikációkban meghalt egy asszony, mert nem lehetett orvost vagy szülész­nőt kapni. Tizenhatkilóméteres körzetben nyo­ma sincs itt a szülésznőnek, aminek következtében nem először fordult már elő haláleset is. Ezen a lehetet­len állapoton azonnal segíteni kell és mindent meg kell tenni, hogy a szabadszállási tanyákon és a vármegye többi tanyai ré­szén is pontosan meghatározott körzetekben hivatásos szülésznők működjenek. Vármegyei közegészségügyről, anya- és csecsemővédelemröl beszél­ni sem lehet addig, amíg az e tekin­tetben kezdetleges tanyavilágban ki nem építik a szülésznői körzeteket. Még csak | 5 napig tart az alumínium edényvásár! Ha siet, még vehet ön is néhány darabot azokból a 2 pengős aluminium edényekből, a g Präger Vasároházban I A sérelmes kutyaadóról szóló intézkedés meg­változtatását kéri a törvényhatóságibizottság a belügy és föidmivelésügyi minisztertől i A kutyaadóról szóló vármegyei ; szabályrendeletet ismertettük már la­punkban és megírtuk, hogy az nagy sérelmeket jelent a lakos­ság számára. A most megtartott vármegyei köz­gyűlésen a törvényhatósági bizott­ság foglalkozott a kérdéssel és annak megváltoztatását fogja kérni. Budapesti tudósítónk erről a kö­vetkezőket jelenti : A vármegyei közgyűlés egyik leg­érdekesebb pontja volt, az alispán előterjesztése a vármegyei ebtartási i szabályrendelet némely szakaszának j módosítása tárgyában. Az ügydara- | bot dr. Topscher referálta, amelyhez j gróf Ráday Gedeon is felszólalt. A vármegyei ebtartási szabáiyren delet tudvalévőén akképen in­tézkedik, hogy a városoknak és azon községeknek belterületén, ahol az államrendörség látja el a közbiztonsági szolgálatot, a házőrző ebek is kedvtelésből tar­tott ebeknek minösitendők, vagyis ezek után egy pengő helyett tiz pengő adó fizetendő. Nagykőrös | ■ mozgalmat indított a tulmagasnak ta- | Iáit adótétel enyhítése ügyében és I pedig oly értelemben, hogy a város- i ban minden haszoncélra tartott eb ! után egy pengő adó vettessék ki. j Nagykőrös közönségének ezen óha- ! ját Nagykőrös város képviselőtestü- | létének a törvényhatósági bizottsá­gokhoz intézett előterjesztése juttatta kifejezésre, melyben azt kéri a város, hogy az említett rendelkezés hatályon kívül helyeztessen. Mivel azonban az ebtartási szabály- rendelet említett rendelkezése kor­mányintézkedésen alapszik, úgy határozott a törvényhatósági bizottság, hogy felír a földműve­lésügyi és belügyminiszterhez, hogy az említett álláspontot vál­toztassák meg és nyújtsanak módot a törvényható­sági bizottságnak arra, hogy az Ál­lamrendőrség működési területén lé­vő városokban és községekben is egy pengő ebadó vettessék ki a ha­szoncélra tartott ebek után. Egy keceli fiú véletlenül meglőtte magát és súlyos sérülésével a halasi kórházba szállították , Megrendítő szerencsétlenség tör­tént szerdán délelőtt Kecelen, ahol egy ottani fiatal fiú písztollyal'meg« lőtte magát. A szerencsétlenség áldozata Német Pál 18 éves fiatal legény, aki pisztolyával lövöldözött, utá­na pedig meg akarta tisztítani azt. Tisztítása közben nem vette észre, hogy a pisztolyban még van töltény és az véletlenül elsült A lövés a fiút a szive alatt érte és súlyos sérülést okozott, ^sebesültet beszállították a halasi kórházba. Nem keiül kereszt a reformálás templomtornyok csncsára A reformátusok egyetemes kon- ventje kedden megtartott tanácsko­zásán tárgyalták azt a kérdést is, hogy kerüljön-e kereszt a refor­mátus templomokra. világfifész és mindenütt Falna ! ! lAa&ia! ! fAfrika! S IAjnarifra-U^ Ausztrália! ! !Europa!!J-^SÄir-*Tajy. 1 ! f! Amerika í tus templomok tornyára. A dunántúli, tiszáninneni és tiszán­túli egyházkerületek mind a javaslat ellen nyilatkoztak és a konvent is elutasította az indít­ványt és ragaszkodott az évszázadok alatt kialakult hagyományokhoz. Négy halasi ügyet tárgyalt a vármegyei közgyűlés Pest vármegye legutóbbi köz» gyűlésén négy halasi tárgy is sze« repelt más városok több ügye között. Erről szóló tudósításunk a követ» kezű: A városnak a föidmivelésügyi . miniszter által felállítandó gazdasági iskola építési és fenntartási költse« geíhez való hozzájárulás tárgyában hozott határozatát a vármegye nem hagyta jóvá. Villányi Leó állatorvos részére havi 120 pengő husvízsgálati díj tárgyában hozott városi határoza« tot a vármegye törvényhatósági bizottsága jóváhagyta. A bodoglár II, pusztai, a balotai, az eresztőpusztaí, a zsanapusztai V. sz. iskolatelkeknek a kincstár részére való átruházását jóváhagyta a vármegye. Az 50.000 pengő fűggőkőlcsön felvételét jóváhagyta a tőrvényha* (óság azzal a feltétellel, hogy az összeg az év végéig visszafizetendő. IRODALOM A sajtófőnök uj könyve Értékes és meglepő újdonság az a könyv, amelyet Szudy Elemer sa‘ tőfőnök irt. A könyv minden sora a meglátásolt sokfélesége és a fel- készültség egy vérbeli ujságiró kutató szemének bizonysága. Szudy Elemér friss és eleven tollal bizonyítja azt, hogy még ma is a régi pompás tollú ujságiró és publicista. Szudy Elemér sajtófőnök uj köny­ve »Két renaissance« címen jelent meg. Elgondolásában és célkitűzésé­ben egyenes folytatása a »Trianon után Páris felé« cimü nem rég meg­jelent könyvének. Mindkettő a latin ; szellem előtti hódolat s a szerző úgy látja, hogy Magyarországot régebbi korszakai (Anjouk, Mátyás stb.) egye­nesen e szellem örökösévé teszik. Nyilván uj felfogása ez a magyar külföldi szellemi kapcsolatoknak, egészséges visszahatás bizonyos : egyoldalú tendenciáit ellen. Ezt az uj felfogást a szerző uj : szintézis alakjában viszi az olvasó elé. Talán először történik a magyar irodalomban kísérlet, aZ essay absz­traktabb törekvéseit a novella kon- rétabb színgazdagságával harmóniá­ba hozni és egy könyv keretében egyesíteni. A könyv bolti ára 4 pengő. Meg-> rendelhető lapunk kiadóhivatalában és kapható minden könyvkereske­désben. I T. FORRÁSKEZELŐSÉG MOHA Készséggel hozom tudomására, hogy a Mohai Agnes«forrás sa* vanyu vizet gyógyszempontból tőbbízben teljes sikerrel alkalmaz» tam" Dr. Moravcaik Ernő Emil egyetemi tanár, Badapatt A napirendi javaslatok során, mint ] konkrét indítvány, Hegedűs Lóránt J ny. pénzügyminiszter javaslata szere- j pelt, aki azt indítványozta, hogy | helyezzenek keresztet a reformé-

Next

/
Thumbnails
Contents